Balogh Mihály: Mustra

Nyomtatási nézet

Lapkínáló mustránk most főképpen a tankönyvek világát, a TANKÖNYV – TANESZKÖZ rovat fontosabb írásait ajánlja a kedves olvasó figyelmébe.

Kardos József írásának a Deák-évforduló ad külön aktualitást. A rovatban megjelent történelemtankönyv-szemle már címében is megidézi a haza bölcse nevét: Deák Ferenc és a kiegyezés a tankönyvekben. A történeti áttekintés bő egy évszázad tankönyvei között tallóz.

A szerző gondolatmenetét a következő megállapítással alapozza meg: „Egy nemzet emlékezetét javarészt az határozza meg, amit az emberek a történelemből az iskolában tanultak”. E megállapítást követi az egyes korszakok jellemző tankönyveinek tömör tartalmi elemzése abból a szempontból, hogy mit kívánnak megtaníttatni Deákról és a kiegyezésről. A haza megmentője vagy elárulója? Kényszerű megállapodás vagy dicső nemzeti fordulópont? Deák vagy Kossuth a példa? Árulkodóak a kérdések, még árulkodóbbak a válaszok, a koronként újrakonstruált múlt iskolai közvetítőinek, az eljövendő nemzettudatot formába önteni hivatott történelem tankönyveknek gyakran „aktuálpolitizált” válaszai.

„A történész pedig ne ítélkezzen, hanem ismereteket közvetítsen, amelyek magukban hordják az értékítéletet. Azt szokták mondani, hogy a történelem, a múlt nem változik, csak a róla alkotott kép. A történész, a tankönyvíró felelőssége, hogy ez a kép hiteles legyen, és akkor maradandóbbá válik a történeti ismeret is.” – összegzi és általánosítja véleményét választott tárgya ürügyén a szerző, Kardos József.

Nem tartalmi, hanem nyelvi oldalról közelít a tankönyvekhez, s minősíti használhatóságukat két másik írásunk. Honffy Pál, a nagy tapasztalatú tankönyvkiadó -szerkesztő a hazai termést vizsgálja, a kolozsvári tankönyves szakember, Székely Győző a romániai magyar kiadványok körében szemléz. Honffy Pál Megjegyzések a tankönyvek nyelvéről című írásában tizenegy olyan hibatípust tár fel, amelyek ronthatják egy tankönyv használhatóságát, tanulhatóságát, miközben konkrét és találó példákhoz fűz eleven, szemléletes magyarázatokat. „Egyetlen példa sem konstruált. Mindegyik valós, hiteles, és vagy tankönyvből, vagy tankönyvkéziratból származik.” Így „nyugtatja meg” az olvasót példái megbízhatóságát illetően a szerző. Azokat persze fölöslegesen, akik mindenkori munkaeszközeikből, az általuk használt-tanított tankönyvekből maguk is bőven citálhatnának hasonló példákat.

„A tankönyvszövegek milyensége” a címe Székely Győző írásának. A 90-es évek elején még azt gondolták az illetékesek odaát Erdélyben, hogy számos tankönyv szövege azért érthető nehezen, mert nem magyar nyelven készültek, s a fordításuk rosszul sikerült. „Az elmúlt években azonban csalódva kellett tapasztalnunk, hogy tanáraink akkor is nehezen érthető szöveget ’produkálnak’, ha anyanyelvükön írnak. Se szeri, se száma a ’bükkfanyelven’ megírt kéziratoknak, melyek vagy a szerkesztőség polcán várják, hogy valaki magyarról magyarra fordítsa őket, vagy valamilyen kényszer folytán kiadásra kerültek, tankönyvként napvilágot láttak, és a fordításokhoz hasonlóan tovább erodálják szép magyar nyelvünket.” – állapítja meg némi szkepszissel a szerző. A probléma bonyolult, soktényezős, leginkább az „összmagyar” összefogás, szakmai koordináció segíthetne, javasolja a kárpát-medencei magyar tankönyvtanácsban is aktívan ténykedő Székely Győző. „A jövő titka, hogy végbemegy-e valamiféle egységesülés. Csodák azonban ritkán történnek, azokat először ki kell érdemelni.”

Kiemelkedő eseménye volt a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) szeptemberi, kecskeméti konferenciájának a pszichológus Pataki Ferenc lebilincselő előadása. Az előadás írott változatát IFJÚSÁGI IRODALOM rovatunkban közöljük, Kollektív narráció és azonosságtudat címen. „Az ember éntudattal bíró lény.” – indítja gondolatmenetét a szerző. Éntudatának köszönhetően az ember képes túllépni a tudott végességen, és törekszik is, mégpedig mind a múlt, mind pedig a jövő felé. Önmagunkról kialakult, és folyton alakuló, változó tudásunkat énrendszernek nevezi a pszichológia. Ez a bonyolult ismeretkomplexum alapvetően kétfókuszú, mint az ellipszis: egyik részeleme a „ki vagyok?” kérdésre felelő válaszok halmaza (vagy rendszere?), ez adja társadalmi identitásunkat, míg a „milyen vagyok?” kérdésre a személyes identitásunkban fogalmazódnak meg a válaszok.

Éntudatunk működésének „…nagyon messzemenő konzekvenciái vannak, amelyek mélyen érintik az egész emberi létünket és minden olyan emberi rezdülést, ahol nevelés, ahol más emberre történő hatás felbukkan, legyen szó pedagógusról vagy íróról, mesemondóról vagy szülőről, olvasásszakértőről vagy politikusról.” Ezek a konzekvenciák azonban gyakran nem tudatosulnak eléggé, amikor erre a tudatosságra szükség lenne: „Nem mindig tudjuk, hogy mit csinálunk. Néha hiányoznak a pontos fogalmaink, hogy meg tudjuk fogalmazni, mi zajlik a gyerekeinkben. És amit teszünk, az hogyan hat rájuk. És mit kell tennünk ahhoz, hogy ez a hatás kedvezőbb legyen.”

Végül engedtessék meg a főszerkesztőnek egy önkritikus visszapillantás az előző Mustrában vétett hibájára. Akkor és ott – felszínességből? sietségből? - a kiadó és utószó szerzőségét vállaló Benczik Vilmosnak „ítéltem oda” a fordítói érdemet is, Marshall McLuhan: A Gutenberg-galaxis című könyve kapcsán. Megkövetem ezért Benczik Vilmost, és persze mindenek előtt megkövetem a nagyszerű fordítás tényleges gazdáját, Kristó Nagy István irodalomtörténészt, műfordítót.

Vissza a tartalomjegyzékhez