Fogarassy Miklós: A Pál utcai fiúk

Nyomtatási nézet

E lap idei első számában irodalmár-kollégám, Borbély Sándor kis jegyzetet publikált A Pál utcai fiúkról: Molnár születésének 125. évfordulójához kapcsolódva az élet, az eredeti Pál utcai élet referenciáit hozza benne elő. Azt például, hogy Molnárt, amikor – talán – maga is a grundon játszott, Neumann Ferencnek hívták. Arról nem beszél, hogy az író családja, Neumann doktor úrék a Ferenc körúton laktak, és az orvos-apa ott gyógyította a józsefvárosi betegeket. Így a kamasznak csak át kellett szaladni az akkor még nem túl forgalmas körúton, hogy a Pál utcába érjen. Borbély megemlíti, hogy egyes szereplők például irodalomtörténeti érdekességű valós személyekkel azonosíthatók. Nem is vele, Borbéllyal való vita miatt íródik ez a kis, az emlékezést, sőt a regény helytörténeti vonatkozásait prezentáló cikkem.

(Közbevetés. Közel harminc éve Horgas Béla szerkesztette a Gyermekünk című havi folyóiratot, és – írói éltében is segítendő – maga mellé vette [vetette] Nádas Pétert, aki talán olvasószerkesztő, rovatvezető lehetett a lapnál. Nádas ambicionálta ezt a munkát, és literátor barátait rávette, hogy egy rendszeresen megjelenő rovatba – a gyermeknevelő szülőket segítendő – írjanak a gyermekirodalom klasszikusairól. Ez történt velem is, így aztán a 70-es években négy-öt klasszikus gyermek- és ifjúsági regényről készítettem miniesszéket a Gyermekünknek [ezek kéziratait nem lelem; a Magyar Folyóiratok Repertóriuma sem regisztrálta az itt megjelent cikkeket – így az alábbiakban csak emlékezetemre vagyok kénytelen hagyatkozni, és mintegy ’újraközölni’ a régi cikket]. Akkoriban a helytörténeti-honismereti könyvtárak szakértőjeként tevékenykednem az egykori OSZK-KMK-ban, beültem tehát a FSZEK Budapest gyűjteményének olvasótermébe, és 19. század végi Budapest-térképek alapján próbáltam meg rekonstruálni, hogyan is lehetett az élet, a valós élet az 1870-es, 80-as évek elején a Ferenc körúti kiskamaszok – a kötet hőseinek – életében. Mert hogy – mint Borbély is írja – a Pál és Mária utca sarkán volt az a nevezetes grund [talán majd egyszer emléktábla is díszeleg a leromlott körgangos épület falán: ezt kezdték építeni, amikor a kiskamaszokat kiűzték az ő kis „paradicsomukból”].

A később Molnár néven íróvá lett kiskamasz ugyanis – mai szófordulattal – a haverjaival, az osztálytárs kis fiúcsapattal valószínűleg ezen a grundon játszott, bandázott, „gittegyletezett”. Remek kisregénye örökíti meg, így lett a későbbi színpadi szerző – Borbély Sándor cikkének címét idézve – ’örök kiskamasszá’. Ebben a pubertás korban, mint azt a regényből tudjuk (ez a többes szám szinte az olvasó fiatalok világtársadalmát jelenti a mű ugyanis igen sok nyelven megjelent), a kisfiúk életében roppant fontos lehet egy grund, az ’egylet’, de talán még ezeknél is fontosabb a barátság és a becsület ügye. Nemigen hiszem, hogy akadna e ma is friss regénynek olyan olvasója, aki a regénynek ezt az ’örökzöld’ lényegét nem érti…

Visszatérek a Pál utcai fiúk rekonstruálható lokális motívumaihoz. A VIII. kerületi Mária utca sarka táján összegyülekező józsefvárosi kamasz-banda vélhetően az Üllői utat átszelve a Kinizsi utcán ment a Duna felé, majd jobbra fordult a mai Ráday (akkor Soroksári) utcára, hogy a Kálvin tér felé érjen el – néhány száz méter után – az ’oskolájukba’. A tanítás végeztével nagyjából ezen az útvonalon mehetett a társaság haza vagy a grundra. (Feltételezhető, hogy iskolájuk a mai Képző- és Iparművészeti Gimnázium épületében volt a jelenlegi Kálvin téri áruház-komplexum mögött.) Ez a regény és egy régi Budapest-térkép alapján elég könnyen azonosítható, illetőleg valószínűsíthető.

A FSZEK-gyűjteményben szorgoskodva nagyobb gondot két további mozzanat okozott. Az egyik a Füvészkert ügye, másik meg az a kérdés, hogy hol is lakott Nemecsek, a suszter beteg fia, a regény – ma is megkönnyezhető – hőse. Mindkét kérdésre adódott egy-egy megoldás.

A nevezetes éjjeli kaland – a vörös és fehéringesek közötti ’csata’ – helyszíne kapcsán az a probléma merül fel, hogy bár a Füvészkert ma is megvan a volt Ludovika mellett, de ennek alapterületén egy igazi, nem is kicsiny tó aligha elképzelhető. Pedig ez fontos: nem fantáziát olvasunk, ezeknek a mozzanatoknak a hátterében valós eseményeknek kellett lenniük… A megoldás abból adódott, hogy kiderült: az Üllői úti klinikák közül utolsó, a mai Természettudományi Múzeum felé eső tömböket csak később, a Millennium után építették meg – ezeknek az épületeknek a „telkén” lehetett ama tó, ahol a regény szereplői a vörösingeseket kihallgatják egy éjszaka.

A Nemecsek-probléma megoldása pedig a következő. A Kinizsi utca mellett, ahol a Lechner Ödön tervezte pompás Iparművészeti Múzeum áll, a Millennium előtt alacsony házas utcák húzódtak – kisiparosok, proletárok lakásai, otthonai. Amikor a múzeum beruházása elkezdődött, akkor ezt az egészségtelen házakból álló városrészt lebontották. (Ma rehabilitációnak mondja az urbanisztika ezt a tevékenységet.) Valahol itt lehetett tehát az a ház, amelyben a beteg Nemecsek lakott, akit a fiúk a regény végén meglátogatnak.

Bízom abban, hogy akad majd pedagógus, aki a helytörténeti-helyismereti adatokat és a regény irodalmi feldolgozását e cikk nyomán esetleg összevonja, és diákjaival, a szöveg lokális utalásait követve bejárja a Pál utca környékét. (Ha biológus is megy velük, akkor a ma is működő Füvészkertben is lehetne – csodás növények között – ’peripatetikus’ látogatást tenni, s ha már ott vannak, a Természettudományi Múzeum sem megvetendő intézmény.)

Fogarassy Miklós

Vissza a tartalomjegyzékhez