Uzonyi Kiss Judit: Az Apáczai Kiadó felső tagozatos nyelvtankönyvei

Nyomtatási nézet

Dilemmák a nyelvtankönyvek készítésekor

Annak, hogy az Apáczai Kiadó tankönyveinek ismertetését választottam, személyes okai vannak. Szerzőjük, Széplaki Erzsébet első diplomáját a debreceni tanítóképző főiskolán szerezte, s évekig gyakorlóiskolánk pedagógusa volt. Szakmailag és módszertanilag kiváló, ugyanakkor rendkívül hangulatos óráin szívesen vettem részt. Mindig a gyakorlat felől közelítette meg az elsajátítandó anyagot, a tanulókhoz közel álló témákhoz kapcsolódtak feladatai, lépésről lépésre, a fokozatokat betartva jutott el addig, hogy tanítványai a felismerés örömével fogalmazták meg az új ismereteket.

Amikor Esztergályos Jenő az Apáczai Kiadó nem túl sikeres felső tagozatos nyelvtankönyveinek átdolgozásával, majd újraírásával bízta meg, remek választásnak tartottam személyét. Úgy gondoltam, és gondolom most is: jó tankönyvet csak az tud írni, akinek nemcsak szakmai tudása kiváló, hanem sok éves, az adott korosztály körében szerzett gyakorlati tapasztalata is van. Széplaki Erzsébet „jogosítvánnyal rendelkezik” az alsó és a felső tagozat tanítására is, így osztályokat vitt végig harmadiktól nyolcadikig, következésképpen nagyon jól tudja: mi az, amire a felső tagozatban építeni lehet, melyik anyag az, amelyet nehezebben lehet megtanítani, s az évek során remek megoldásokat dolgozott ki a nehézségek leküzdésére.

Legelső tankönyvének írásakor – bár nem én voltam a lektor – néhány problémájával hozzám fordult Széplaki Erzsébet, s e találkozások eredményeként a következő évtől már én lettem a tankönyvek lektora. Mivel a szerző, valamint a tankönyvek bírálója, Veress Ferencné, gyakorlóiskolánk másik kiváló tanára, és én is itt voltunk „egy bokorban”, ezek a tankönyvek nem a hagyományos módon születtek. Sohasem a kész műveket kaptuk kézhez, hanem fejezetenként tartottunk konzultációt, beszéltük meg a felmerülő kérdéseket, kerestük a megoldást. A tankönyvíró igen nagy pozitívuma, hogy „vevő” volt ötleteinkre, amennyiben azok koncepciójába beillettek.

Engedjék meg nekem, hogy elsősorban a most elkészült, a NAT követelményeinek megfelelő átdolgozás során felmerült dilemmáinkról beszéljek, a hatodik és hetedik osztályos tankönyvekre koncentrálva. Ezek azok, melyek a mai leíró nyelvészet legproblematikusabb anyagrészeit tartalmazzák, attól a naptól kezdve, hogy megjelent az ELTE új egyetemi tankönyve,¹ melynek alapján az ELTE oktatói továbbképzéseket hirdettek felső tagozatban és középiskolákban tanító kollegáknak, illetve a Nyelvőrben a Magyar grammatikát ismertetve annak lelhetőségét vetették fel, hogy eredményeik alapul szolgálhatnak tankönyvek írásához. El kellett tehát döntenünk: átvegyen-e a szerző a Magyar grammatika újításai közül valamit, s ha igen, akkor mit.

Én, mint a tankönyvek lektora, a tudományos megbízhatóságért voltam felelős. Az én szemléletem Saussure-nek azon megállapításán alapul, hogy a nyelv rendszer, s ennek megfelelően úgy szemlélem, melynek igen szigorú törvényei vannak. Éppen ezért el is kell térnem Saussure nézeteitől, mivel minden olyan kivétel esetében, amely a rendszerbe nem illik bele, véleményem szerint az előzmények a fontosak, vagyis a nyelvtörténetben kell keresni a magyarázatot. Kutatásaim során úgy találtam, hogy a mai, rendszerből „kilógó” nyelvi jelenségeink elfelejtett vagy egyszerűsített, és így sokszor „elrontott” szerkezetek. Vagy tökéletesek, csak a szabályt, amely alapján működnek, eddig nem találtuk.

Célom tehát az, hogy olyan nyelvtant adjunk a gyerekek kezébe, amely rendkívül logikus, amely nem tartalmazza a hiányos, tehát nem elemezhető szerkezeteket, csak olyan szabályokat és példákat hoz, amelyek a törvényszerűségek alapján működnek, így könnyen megtanulhatók, s általa megismerhető és megérthető annak a világnak a felépítése, melyet a nyelv hivatott visszatükrözni. Saussure-nek azt a megállapítását is rendkívül fontosnak tartom, hogy a nyelv és a beszéd – bár egymástól elválaszthatatlan – mégis két különböző dolog. Éppen ezért szigorúan elkülönítem a rendszermondatot a szövegmondattól. A rendszermondat a nyelv szabályai szerint megalkotott mondat, mindig tartalmaznia kell az alanyt, az állítmányt, a kötelező bővítményeket, nem állhat benne ragtalan főnévvel kifejezett tárgy vagy határozó, s nincs benne alkalmi szófajváltás. A szövegmondat lehet hiányos is. Pl.: Innen lehet látni a kis falucska tornyát →. Innen látni kis falucska tornyát.(Petőfi Sándor); A szívemet hoztam el. → „A szívem hoztam el” (József Attila); Meztelenül táncoltak ott a szolgák.→ „Meztelen táncoltak ott a szolgák” (Babits Mihály); Nem jó elhagyatottnak lenni! → Nem jó elhagyatott lenni; Ezt a könyvet kérem.→ Ezt kérem.; A közeledő embereket nézte → A közeledőket nézte; A piros színt kedveli → A pirosat kedveli. stb. A szövegmondatokat csak a rendszermondatra visszavezetve lehet elemezni, tehát a hiányzó mondatrészekkel vagy határozóragokkal ki kell egészítenünk. Természetesen a szófajtan és az alaktan is csak a rendszermondat alapján tanítható.

Szerencsére ma már megjelenhetnek Magyarországon olyan nyelvészeti munkák is, amelyek alátámasztják felfogásom jogosságát, hiszen cáfolják azt a több évtizeden keresztül megdönthetetlennek hitt felfogást, mely szerint a nyelv szerkezete a gondolkodás fejlődésével párhuzamosan egyre bonyolultabbá lett. A nyelv enciklopédiája című könyvben azt olvashatjuk, hogy „…valamennyi vizsgált kultúráról – függetlenül attól, hogy kulturális szempontból mennyire „primitív” – kiderült, hogy olyan kialakult nyelvvel rendelkezik, amelynek összetettsége vetekszik az úgynevezett „civilizált” népek nyelveivel. Antropológiailag az emberi faj fejlődése jellemezhető egy primitívből a civilizált állapot felé tartó folyamatként, arra azonban semmi jel nem utal, hogy a nyelv is ilyen evolúción ment volna keresztül. A nyelvekkel kapcsolatban nem beszélhetünk „bronzkorszak”-ról vagy „kőkorszak”-ról, s nem fedeztek fel egyetlen olyan nyelvtípust sem, amely megfeleltethető lett volna valamelyik elfogadott antropológiai csoportnak (legeltető nomád, stb.) Minden nyelv nyelvtana összetett.”²

6. osztály

E szemlélet alapján a 6. osztály anyaga, mely a szófajtant és az alaktant tartalmazza, a Magyar grammatika megjelenése után igen alapos átgondolást igényelt.

Elsőként a melléknevek és számnevek kérdésében kellett dönteni. Az új egyetemi jegyzet a számnevet nem tekinti önálló szófajnak, csak mint a melléknevek alcsoportját tárgyalja. Mivel Széplaki Erzsébet azt írta a tankönyv elején: a szófajtani besorolás a jelentés, a mondattani szerep és a toldalékolhatóság alapján történik (én negyedik szempontként a bővíthetőséget is számon szoktam tartani), a következetesség érdekében meghagyta a számnevet önálló szófajként. A melléknév ugyanis milyenséget, a számnév mennyiséget jelöl, a melléknév bővíthető fokhatározóval (nagyon szép), a számnevek közül csak a sok és a kevés, a melléknév rendelkezhet jelzővel (barna hajú, rossz szívű, sötét rózsaszín, sötét ruhás, igen halvány zöld színű), a számnév soha. A melléknevekből képezhetünk főneveket (szépség, jóság, kékség), igéket (szépít, csinosít, kékít) és mellékneveket (kékes, sárgás), a számnevekből (kivéve néhány matematikai szakszót) nem képezhető újabb szó. A minőségjelzői alárendelő összetett mondatok eggyé transzformálhatók, a számnévi alárendelők soha. Vagyis melléknévi igenév van, ám számnévi igenév nincs. Pl.: Azok a gyerekek kiabálnak, akik az udvaron játszanak. → Az udvaron játszó gyerekek kiabálnak. Annyi gyerek kiabál, ahány az udvaron játszik. →? És egyéb, a nyelvtörténettel magyarázható okai is vannak annak, hogy ez a két szófaj nem alkothat egységes csoportot.

Az igék tárgyalásakor az Apáczai Kiadó tankönyveinek szerzője figyelmen kívül hagyta azt, hogy a szakirodalomban már tárgyas igéknek tartják azokat az igéket is, melyek olyan cselekvést jelölnek, amelyik valamilyen – hagyományos értelemben véve helynek tartott – „tárgyra” irányul. Pl.: rálépett a rajzlapra, támaszkodik a karóhoz stb.³ Amennyiben ezt a felfogást magunkévá tettük volna, Széplaki Erzsébetnek az igeragozással kapcsolatban a rendszerszemléletet (alanyi és tárgyas ragozás elkülönítése a funkció alapján), és pl. a visszaható igék fogalmának kialakításához szükséges meghatározást el kellett volna felejtenie. Az ő tankönyve azokat az igéket tekinti tárgyas igéknek, melyek tárgyas ragozással is rendelkeznek, melyet határozott tárgy esetén használunk. Márpedig sem a rálép, sem a támaszkodik nem ragozható el tárgyas ragozásban (rálépem a rajzlapra, támaszkodod a karóhoz stb.) Annál is inkább, mert pl. aki támaszkodik, az önmagát támasztja, vagyis cselekvésének tárgya önmaga.

A Magyar grammatika felborította a névmások és a határozószók hagyományos besorolását annak ellenére, hogy mondattani szerepüket és toldalékolhatóságukat tekintve a két szófaj élesen elhatárolható egymástól. A névmások eleve nem alkotnak egységes csoportot. A csak főnévi szerepben megjelenők (a kölcsönös és a visszaható névmás kivételével, melyek alanyként nem állhatnak) minden mondattani szerepben megjelenhetnek. A három variációsak egy része a rendszermondatban eredetileg mindig jelzői szerepben áll, pl.: azzal a ténnyel hozakodott elő, olyan ténnyel hozakodott elő, annyi ténnyel hozakodott elő, valamilyen ténnyel előhozakodott, valamennyi ténnyel előhozakodott. Szövegmondatban átvehetik a főnév szerepét: azzal hozakodott elő, olyannal hozakodott elő, annyival hozakodott elő, valamilyennel előhozakodott, valamennyivel előhozakodott. A mutató- és kérdő névmások közül a főnévi szerepben állók minden, a főnévre jellemző mondattani szerepet betölthetnek (pl.: ki mondta, kit keresel, kivel mégy, mivé lett stb.). Ezzel szemben a határozószók mindig a jelentésüknek megfelelő, helyet, időt vagy elvontabb körülményt kifejező határozói funkcióban jelenhetnek csak meg: Valahol valamikor azzal a ténnyel hozakodott elő/azt a tényt közölte/arról a tényről számolt be, (hogy a főnöke megsértette). A szerző is, és én is úgy gondoltuk, a névmások (főnévi, melléknévi vagy számnévi szerepben állhatnak, s ennek megfelelő mondattani szerepet tölthetnek be, vagy ennek megfelelően toldalékolhatók), illetve a határozószók definíciója alapján (helyet, időt, vagy elvontabb körülményt határoznak meg), valamint a ragos névszók és határozószók elkülönítésének szabálya alapján a hagyományos besorolás a helyes. A ragos névszókat a határozószóktól ugyanis az különíti el, hogy az első esetben világosan elkülöníthető a szótő és a toldalék, míg a második csoportnál nem. Pl.: Arról a polcról vettem el → Arról vettem el — ragos mutató névmás; Arról jött, amerről én — helyhatározószók, mivel ma már a toldalék nem választható le a szóról, hiszen nem alkalmi szófajváltással kerültek mondattani szerepükbe. Ha nem ezt az utat választottuk volna, igen nehéz lenne a valóságos határozószók elkülönítése a Magyar grammatikában határozószói névmásoknak nevezett szavaktól olyan esetekben, mint pl. a bármikor – mindig; ott – bent; néhol – néha, valahol – valaha stb.

Az új felosztás helyett inkább olyan dolgokra tartottuk szükségesnek felhívni a figyelmet, melyek a mindennapi nyelvhasználatban szükségesek. Például arra, hogy a valamennyi és a valahány – a szórendtől, illetve a nyomatéktól függően – lehet határozott és határozatlan névmás is: Valamennyien eljöttek – Valamennyien jöttek el; Valahányan eljöttek – Jöttek el valahányan stb.

A Magyar grammatikában új szófajok jelentek meg: a segédigenevek (való, levő, lenni, lévén), a segédszók (való, volta), bővült a segédigék száma, s kiderült: vannak segédigeszerű szavak (akar, bír, kell), illetve funkcióigék (levelezést folytat, javítást végez stb.). Az, hogy én a nyelvtörténeti adatok alapján az új szófajokat nem tartom beilleszthetőnek a nyelvi rendszerbe, csak az egyik oldal, a fontosabb az: Széplaki Erzsébet megtaníthatatlannak véli őket – így egyértelmű volt: még ha mindezzel történetesen egyetértenénk, akkor is kívül kellene hagyni a felső tagozat és a középiskolák anyagán. Ezen korosztályok számára mindez érthetetlen lenne. Egyébként is, a gyerekek rendelkeznek olyan nyelvi tudással, hogy érzik a hiányos szerkezeteket. Több olyan kísérletet végeztem, ahol „segédigenevet” tartalmazó mondatok esetén a tanulók felkiáltottak: de hát itt hiányzik egy rag! Pl.: Jó lehet festőművész lenni! → Jó lehet festőművésznek lenni!; Kellemetlen náthás lenni. → Kellemetlen náthásnak lenni. stb. Azt pedig minden nehézség nélkül megértették, hogy pl. a Miskolcra való utazás, karácsonyra való készülődés esetében a létige igeneve helyettesíthető másik igenévvel: a Miskolcra történő utazás, karácsonyra történő készülődés.⁴

Mindebből az következik, hogy megmaradtunk a hagyományos szófaji felosztásnál. Azt azonban szükségesnek tartottuk, hogy a mi szemléletünktől eltérő nézeteket is megemlítsük a szófajtan kapcsán. Erre nagyon jó lehetőséget adott a Jó, ha tudod címszó alatt futó kiegészítő anyag. Itt tett említést a szerző a Magyar grammatikáról, annak eltérő szemléletéről. Ezzel tulajdonképpen a tanárra és a diákra bíztuk: akar-e eltérő nézeteket ismertetni, illetve megismerni.

Sajnos alaktanból a birtokos személyjel elnevezést átvettük annak ellenére, hogy funkciójuk – az igei személyragokhoz hasonlóan – az egyeztetés: az én könyvem, a te feladatod stb. Tehát ragok. Egyetlen jelnek sincs száma és személye. A birtokos személyjel elnevezés a főnévi igenév toldalékolásának tárgyalásakor ellentmondáshoz vezetett. Itt már ugyanis személyragozásról beszélünk, holott ezek a toldalékok a birtokos személyragokkal egyeznek meg. Ez így logikus is, hiszen a főnévi igenév mondattani szerepét tekintve főnévi tulajdonságokkal rendelkezik, ennek megfelelő toldalékolása is. Igei tulajdonságai bővíthetőségében jelentkeznek.

7. osztály

A 7. osztály anyaga a mondattan. A tankönyv írásakor a már korábban tárgyalt rendszermondat – szövegmondat elkülönítést tartottuk szem előtt az Apáczai Kiadó felső tagozatos nyelvtankönyveinek példaanyagában, vagyis arra törekedtünk: mindig teljes szerkezetű mondat jelenjen meg (kivéve természetesen az igeragozási rendszerünk következtében elhagyható alanyt).

A mondattanban rögtön az alany és az állítmány viszonya vitatott. A legújabb nézetek szerint az alany alá van rendelve az állítmánynak. Ezt sem vettük át, mivel véleményünk szerint a kettő kölcsönösen feltételezi egymást, így közöttük hozzárendelő viszony van. Magától értetődően (a szófajtani alapok miatt) kimaradtak az összetett mondatrészek (összetett alany: Jó érzés első lenni, tárgy: Szeretnék első lenni, határozó: Igyekszem első lenni; jelző: A Miskolcra való utazás kifárasztotta.) is, mivel ezek egy része a történeti bizonyítékok alapján hiányos, más esetekben pedig teljes szerkezet, melyek csak igenévi alappal elemezhetők. Az igenevet tartalmazó mondatok mindig visszaalakíthatók olyan alárendelő összetett mondatokká, melyekben az igenév a mellékmondat állítmányaként szerepel. Pl.: A kirakat előtt állva csodálta a próbababán lévő ruhát. → Amikor a kirakat előtt ált,(akkor) csodálta azt a ruhát, mely a próbababán volt; Azért mentem be a boltba, hogy megvegyem azt a ruhát, melyet a híres divattervező tervezett. → Bementem a boltba megvenni a híres divattervező tervezte (a híres divattervező által tervezett) ruhát. Éppen ezért a létige igenevei mellett álló vonzatok azt az eredmény- vagy állapothatározói vonzatot tartalmazzák, melyek eredetileg megvoltak a magyar nyelvben. Pl.: Jó érzés elsőnek lenni, Szeretnék elsővé lenni, Igyekszem elsőnek lenni stb. József Attila pl. használja ezt a ragot: „Óh, úgy szeretnék eggyé lenni veled” (Vers)

A határozók tárgyalásakor a tankönyv nem a hagyományos sorrendet követi. Széplaki Erzsébet az én mondattani jegyzetem felépítését vette példának,⁵ melyben a „keverhető” határozók kerültek egymás mellé, hogy könnyebb legyen az elkülönítésük. Széplaki Erzsébetnek ugyanis az volt az egyik fő célja, hogy olyan kézzel fogható fogódzókat adjon a tanárnak és a diáknak, melyek segítségével a problematikusabb anyagrészek is megérthetők és megjegyezhetők. Ezért tárgyalja ő is egymás után pl. a mód- és az állapothatározót, az eszköz- és társhatározót stb.

Bár az igeragozás paradigmája az alaktani ismeretekhez tartozna, a szerző – nagyon helyesen – a hetedik osztályban, a határozott és határozatlan tárgy fogalmának kialakítása után tanítja meg az alanyi és a tárgyas ragozást.

Kimaradt a tankönyvből az új szabad- és kötött határozó kategória is. Én ugyanis már a Magyar grammatika 426. oldalán található táblázat második oszlopánál úgy találtam, hogy ez az osztályozás minden logikát nélkülöz. Például a megy ige kötött helyhatározójaként szerepel a valahova. Ugyanakkor számtalan mesében olvashatjuk: Mentek, mentek, egyszer csak elértek egy faluhoz / tisztásra /erdőbe stb. Vagy mondhatjuk: Megy ez nekem. Megy ez egy ideig. A jár egyáltalán nem biztos, hogy valahol vonzatot tartalmaz. Pl.: Iskolába jár, Jár ez nekem, Jár az eszem, Arra jártam éppen, Ebből neked is jár, Ehhez nem jár semmi, A táppénz miatt kevesebb fizetés jár ebben a hónapban stb. Ennek alapján megjegyezhetetlen: mikor tekinthető kötött határozónak a bővítmény, és mikor nem. Véleményem szerint ugyanis a mozgást jelentő igék mellett a vonzatot az igekötő adja: elmegy valahová, elsétál valahová (a sétál mellett szabad határozó szerepel a Magyar grammatikában), eljár valahová stb.

A tankönyvből kimaradtak a főnévi alaptagú határozói bővítmények is, hiszen véleményem szerint a főnévtől idegen a határozói bővítmény. Az olyan mondatok, mint A nyaralás a tengerparton emlékezetes gyakorlatilag elemezhetetlenek a kérdezéses módszerrel. Márpedig én a mondat elemzésekor mindig alkalmazom a kérdésfeltevés módszerét, amit az utóbbi évtizedben száműztek a nyelvészetből. Egy helyesen feltett kérdés sokban tudja segíteni a mondatelemzés menetét. Mivel – amint arról már szó volt – hiányos szerkezetű mondatok nem kerültek be a tankönyvbe, s csak tiszta példákkal, ágrajzzal is világosan ábrázolható szerkezetekkel találkozhatnak a könyvet használó pedagógusok és tanítványaik, a kérdezéses módszert mindig segítségül hívhatják. Nálunk tehát az előbb idézett mondat – ha szerepelne – az a következő lenne: A tengerparton történő / való / folytatott nyaralás emlékezetes.

*

A tankönyvek taníthatóságáról elég sok információnk van, hiszen akkreditált továbbképzés keretében több megyeszékhelyen találkoztunk az általános iskolák felső tagozatában tanító kollégákkal, a szerző pedig bemutatóórákat tart az ország városaiban, falvaiban. Sok elismerő szót hallottunk. Egy cikk is jelent meg: Szontagh Pál: Nyelvtanóra gyermekközelben címmel írt a munkáltató tankönyvekről. Úgy gondolom, a cím a legnagyobb dicséret. A szerző Takács Etel tankönyveiről a Nemzeti Tankönyvkiadó által gondozott Antalné Szabó Ágnes — Raatz Judit által írt tankönyvekre tért át, ám hamarosan azt kellett tapasztalnia: ez a tankönyvcsalád csak a jó képességű gyermekeknek való, a gyengébbek hamar elveszítették a fonalat. Ekkor kapott mintapéldányokat az Apáczai Kiadótól, s az ötödikes kötetet tüzetesen átböngészve úgy érezte: „a könyv jól találja meg a korszerűség, az igényesség és a mindenki által való megtanulhatóság helyes arányait”. Ősszel már az első anyagrész visszaigazolta várakozásait: „a fényképekkel illusztrált, tartalmas szemelvényeket tartalmazó anyagrész segített megnyerni a gyerekeket a tárgynak.”⁶

Természetesen a szerzőnek kritikai észrevételei is vannak – hiszen tökéletes, minden tanár elképzeléseit kielégítő tankönyv nem létezik. Kifogásolja, hogy a szerző jelöli: mi a házi feladat, feleslegesnek tartja a témazáró dolgozatok mellékelését, nem tartja helyesnek, hogy a fok- és mértékhatározó, illetve az állandó határozó bekerült a törzsanyagba, illetve kevésnek tartja azokat a feladatokat, ahol megadott ágrajzhoz a tanulóknak kell mondatokat írni.

„Mindent összevetve úgy gondolom, hogy — amint az a fentiekből is kiderül — taníthatónak, élvezetesnek, a korosztály és a pedagógus igényeinek megfelelőnek tartom a tankönyvcsaládot. Formája, nyelvezete igényességre nevel, a törzsanyag és a kiegészítő anyagrészek aránya általában megfelelő, a képek, ábrák valóban illusztrációk, nem önmagukért való díszítő elemek.”

(Széplaki Erzsébet: Nyelvtan és helyesírás munkáltató tankönyv. 6. osztály. 10. átdolg. kiad. Celldömölk, Apáczai. 2003. 168 p.

Széplaki Erzsébet: Nyelvtan és helyesírás munkáltató tankönyv. 7. osztály. 10. átdolg. kiad. Celldömölk, Apáczai. 2003. 176 p.)

Jegyzetek:

Vissza a tartalomjegyzékhez