Adamikné Jászó Anna: Olvasásra nevelés az Integrált magyar nyelvi és irodalmi programban

Nyomtatási nézet

A Magyar Olvasástársaságnak Sárospatakon 1999. május 28-29-én tartott konferenciáján (Olvasásfejlesztés iskolában és könyvtárban) mindnyá-junkat megrázott Pápayné Kemenczey Judit „Az első olvasmányélmények és akinek köszönhetem” című előadása. A megrázó élmény az volt benne, hogy felméréséből kiderült: a kisgyerekek olvasmányélményt az óvodában kapnak, az óvónő felolvasásaira, megéléseire, versmondásaira emlékeznek vissza, s az óvodát elhagyván, az irodalommal és egyáltalán az olvasással kapcsolatos kellemes élményeik megszakadnak. Az iskolához már nem tudnak hasonló élményeket kötni. Ez több, mint szomorú. Mindehhez hozzátehetem saját tapasztalataimat. Ismerőseim a múltkorjában arról panaszkodtak, hogy unokáik nem szeretik a magyart, nem szeretnek olvasni. Ez a tény megdöbbentett, hiszen a saját iskolás éveimben, majd később tanárságom idején nem volt az iskolában olyan gyerek, aki nem szerette a magyarórákat. A magyarórán mindig lehetett valami szépet és érdekeset hallani, mindig lehetett valamiben gyönyörködni, és lehetett szórakozni, jókat beszélgetni vagy egyszerűen élvezettel hallgatni mások észrevételeit. A legérdektelenebb gyereknek is felüdülés volt a magyaróra. Miért nincs ez ma így? Hol rontották el a dolgot?

Sokan a televízióra és a videóra hárítják a felelősséget, s részben igazuk is van; mások a családok kultúrálatlansága miatt panaszkodnak, s részben nekik is igazuk van. De régen szinte analfabéta családok gyermekeiből az iskola sok esetben tudósokat, írókat, költőket nevelt, évszázadokon át az iskola még a családokat is nevelte. Sokat változott az elmúlt emberöltő folyamán társadalmunk, s változott benne az iskola is. És nem biztos, hogy előnyére. Azt tapasztaltam – sokat járok az országban –, hogy sok tanító és tanár nem szeret felolvasni: feladatlapokat tesznek a gyerekek elé; ha tankönyvet választanak, azt keresik, hogy van-e sok feladat a tankönyvben. Egyikük azt mondta nekem: munkafüzet nélkül hogyan fegyelmezzünk? Néma olvasás, utána feladatok megoldása – olyan egy magyaróra, mint egy rossz számtanóra. Átformálódott a tanítóság-tanárság, s talán ismét egy emberöltő kell ahhoz, hogy visszataláljon az irodalom és a költészet varázsához, hogy elhiggye: a beszéds cselekvés, a befogadás is lehet kreatív, s a gyereknek szüksége van a mintára. Nehéz lesz az egyensúlyt ismét megtalálni, de lehetséges. Arról szeretnék röviden beszámolni, hogy az Integrált magyar nyelvi és irodalmi programban – mely 1-12. évfolyamos, s melynek alkotó szerkesztője vagyok – milyen megoldásokat találtunk arra, hogy megszerettessük az olvasást.

Az irodalom és a nyelvtan, valamint a fejlesztendő készségek integrációját gondos tervezéssel oldottuk meg, elsősorban egy új típusú taneszközben, a feladatfüzetben (évfolyamonként egy olvasókönyv-nyelvtankönyv-feladatfüzet együttest terveztünk). Ily módon a nyelvtan funkcióba került, nem más, mint a helyes beszéd és a helyes írás, valamint a szövegértő olvasás támasza. A programnak három jelszava van, ezek: kiegyensúlyozottság, a beszédre való alapozás, a hagyomány és az újítás egysége. Kézikönyveinkben ezek részletesen ki vannak fejtve, most csak egy részterületet emelünk ki, az olvasásra nevelést. Az olvasásra nevelés – a kiegyensúlyozottság szellemében – kettős tevékenység: biztosítanunk kell az olvasási technikát egyrészt, másrészt pedig fel kell ébresztenünk az olvasási kedvet. Abban – azt hiszem – mindenki egyetért, hogy az a gyerek, aki nem tud olvasni, az nem szeret olvasni. Olvasni és az olvasással párhuzamosan írni A mesék csodái című ún. törpés ábécé, valamint a köréje szervezett feladatfüzetek tanítják meg a gyerekeket. Az olvasástechnika fejlesztését évről évre 33 olvasólap segíti, olvasástechnikai szempontból egyre nehezedő szavakkal. A feladatfüzetekben pedig – még a felső tagozaton is – a szólamokban való olvasás fejlesztésére vannak fokozatosan nehezedő gyakorlatok, nyolcadikban például – most éppen ezen dolgozom – a különféle szerkezetű (mondatrendű) összetett mondatokhoz kapcsolva. A fokozatos építkezés lehetővé teszi a differenciálást: a nehezebben fejlődők esetében vissza lehet térni egy alacsonyabb szintre. Az olvasástechnika fejlesztése szempontjából lényeges, hogy kezdettől fogva a hangos olvasást szorgalmazzuk; a tanítótól és később a tanártól bemutató olvasást kérünk, és többnyire a beszélgetéses olvasmány-feldolgozást javasoljuk. Munkafüzetes feladatmegoldásokat pedig akkor illesztünk az órába, amikor az célszerű, időtartama nem lehet több tíz percnél. Itt jegyzem meg, hogy a feladatfüzetekbe keveset íratunk, ott inkább bejelölések vannak, visszavezettük a füzetek gondos használatát, nagyon remélve azt, hogy valamit javítani lehet a gyerekek kézírásában.

Az olvasási kedv felébresztése, az olvasás megszerettetése a végső célunk. Hogyan próbáljuk ezt elérni? Sokféleképpen: 1. érdekes szövegekkel, sok-sok humorral, 2. szemelvények közlésével, 3. az ún. folytatásos mesével, 4. a Kincseskönyvek sorozattal és a benne alkalmazott válaszolási technikával, a folyamatolvasással, 5. a házi olvasmányok gondos előkészítésével, 6. a nyelvtankönyvek játékosságával, humorával és irodalmi példáival, 7. a Jeles napok c. rovattal. Nézzük meg ezeket a megoldásokat röviden!

1.  Az érdekes szövegek mindennél fontosabbak, az érdekesség ugyanis minden technikai nehézségen átlendíti a gyereket, de ennél sokkal lényegesebb annak a felismerése, hogy a gyerek – és különösen a gyengébben tanuló gyerek – nem az esztétikai élvezetért olvas, hanem választ akar kapni az életre vonatkozó kérdéseire, éppen ezért érdeklődését a mindennapi élethelyzetekkel, később a kalandokkal lehet felkelteni, hogy azután ismét visszatérjen az élethelyzetekhez, már felnőttesebb szinten. Az elsős kisgyerek még közel áll a mesék világához, ezért A mesék csodái c. ábécéskönyv hősei a törpék, közöttük mókás figurák, mint a két főszereplő, Fifi és Kópé. Ebbe a mesevilágba könnyen lehetett különféle meseregényekből vett szemelvényeket illeszteni.

Második osztályban a környező világ, mégpedig az egyre táguló világ adta a keretet az olvasmányokhoz, melyek a családról, az iskoláról, a településről, az állatokról, a hegyekről, erdőkről, mezőkről, vizekről, végül pedig a csillagos égről szólnak. Mindvégig érdekesen, mindvégig nevelő szándékkal, nagyrészt teljesen új szövegválogatásban. A harmadikos könyv is a természeti-környezeti egységekhez kapcsolja az olvasmányokat, de most már hazánk tájain barangolunk. Itt nyílik lehetőség a táj és a nép, a régi és az új szokások megismerésére. Az erkölcsi nevelést pedig a történelmi olvasmányok adják, melyek negyedik osztályban is folytatódnak. Mindegyik kötetben vannak mesék és gyermektörténetek is. A huszadik század kapcsán híres magyar tudósokról, sportolókról kerestünk érdekes történeteket. Általánosságban azt mondhatom, hogy sikerült felfrissíteni, megújítani az olvasmányok anyagát, különösképpen beváltak a dinókról, Herkules hőstetteiről, a régészetről, az ásatásokról, a Nobel-díjas tudósokról és a sportolókról szóló szövegek.

A felső tagozatos irodalomtankönyvek címe Világjáró; ezek nem irodalomtörténetek, hanem a műfajok vezérfonalán haladnak. A tankönyvekre jellemző egyrészt az izgalmas válogatás: a szerzők a régi szövegeket mai alkotókhoz is kapcsolják, a modern mindig jelen van a kötetekben; másrészt a jól kidolgozott kérdések a gyerekeket a szövegek újraolvasására késztetik, s mindig személyes véleményt kérnek tőlük.

A könyvek kiállítása szép – és ez manapság fontos tényező. Az alsós olvasókönyveket Nagy Krisztina illusztrálta, a gyermekrajzok és a modern technika ötvözésével, sajátos stílusban; ő tervezte a borítókat is. A felsős irodalomkönyvekben jól válogatott illusztrációs anyag van, ezek színes szkennelt képek. Itt említem meg, hogy a nyelvtanok illusztrációi is nagyon jók, s szervesen illeszkednek a magyarázathoz.

2.  A szemelvények közlése már az ábécéskönyvben elkezdődik. Meseregényekből vett részletek olvashatók benne, köztük található a Micimackó, a Sanyi manó könyve, Dugó Dani, Babar, Mesél az erdő, Varázskalapa Múmin-völgyben, Bikfi-bukfenc-bukferenc; másodikban a Kicsi ház a nagy erődben, az Erdők könyve stb., stb. A tanítókat mindig arra kérem, hogy augusztus táján, a tanévre készülve szerezzék be az említett könyveket (listájuk megtalálható a kézikönyvekben), s lehetőleg tartsák az osztályban őket. Ha a gyerekek kérik, meséljenek, olvassanak belőlük. Rendszerint az történik, hogy a gyerekek maguk szaladnak a könyvtárba, s hozzák az iskolába a teljes könyvet, s olvasnak! Azt is szoktam tanácsolni, hogy engedjék a jobban olvasó gyerekeket néha felolvasni, ez a lehetőség mindenki számára nagy húzóerőt jelent.

3.  A folytatásos mese kifejezetten ennek a programnak a sajátja. Azt figyeltük meg, hogy az alsó tagozatban nincsen átmenet a házi olvasmányok és az olvasókönyvi szövegek terjedelme között. Sok gyereknek előkészítés nélkül nagy nehézséget jelent az egyoldalas olvasmányok után egy egész regény elolvasása. Ezért úgy gondoltuk, hogy helyenként hosszabb szövegeket kell alkalmazni. Az olvasókönyveink fejezetekre tagolódnak, s mindegyik fejezet végén kapott helyet a folytatásos mese; vagyis izgalmas részletek egy hosszabb történetből. Másodikban a Kököjszi és Bobojsza, harmadikban Csukás Istvántól az Ásító szörnyeteg és Geréb László Búvár Kundja (illik a történelmi olvasmányok megidézte korszakhoz), negyedikben a Keménykalap és krumpliorr. Ezenkívül a negyedikes olvasókönyvben még egy Játsszunk színházat! című egység is felbukkan a fejezetek végén. Ez dramatizált anekdotákat, történeteket tartalmaz, melyeket a gyerekek elő is adhatnak, nem beszélve arról, hogy a színdarab olvasásába is be kell vezetni őket.

Azt tanácsoljuk, hogy a folytatásos történeteket a folyamatolvasás technikájával dolgozza fel a tanító, vagyis olvassa fel ezeket a részeket, időnként tegyen fel kérdéseket, és engedje a gyerekeket is kérdezni – azaz élvezzék együtt a történetet.

4.  A Kincseskönyvek sorozat kiegészítő olvasmányokat tartalmaz. Eddig az elsősöknek való Rövid mesék, valamint Wass Alberttől az Erdők könyve, a Tavak könyve, a Válogatott magyar népmesék, a Válogatott magyar mondák jelentek meg. Több kötet van előkészítve, megtervezett tematikával és megtervezett nehézségű szövegekkel.

A folyamatolvasás technikája a Kincseskönyvekben azt jelenti, hogy tónussal kiemelt kérdéseket helyeztünk el a szövegben, amelyek akkor is megmozgatják a gyerekek fantáziáját, ha tanítójuk nem kérdezgeti őket. Ezek a kérdések olykor a gyerekek szubjektív élményeire vonatkoznak (Neked milyen vágyaid vannak?), olykor előfeltevések alkotására késztetik őket (Mit gondolsz, miért volt bánatos a medve?), olykor az olvasmány értékelését kérik (Miért mondta ezt az oroszlánmama: Nekem csak egy fiam van, de az oroszlán), olykor a kérdések vitát provokálnak, az is előfordul, hogy rajzolást, dramatizálást kérünk stb., stb. A folyamatolvasás rugalmasabb, mint a szokványos szövegelemzés (természetesen, ez is van az órákon), s az olvasás közbeni gondolkodásra serkenti a gyereket, a kíváncsiság felébresztésére szolgál. Ez az a technika, amit az angolszász országokban reader responsenek neveznek.

5.  A házi olvasmányok előkészítése nagyon fontos, ennek külön fejezetet szenteltünk az alsós kézikönyvekben. Harmadik osztályban A két Lottit, negyedikben a Kincskereső kisködmönt ajánljuk. A felső tagozatban követjük az előírást: A Pál utcai fiúk, Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, Légy jó mindhalálig. A házi olvasmányok feldolgozásának módszereiről hoszszasan lehetne értekezni, erre most nincs mód, megtudhatók a Világjáró c. irodalomkönyvekből. Két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik az irodalmi kánonra vonatkozik. Többen is felvetették azt a gondot, hogy az előírt irodalom merev, nehéz, s a gyerekeket könnyebb olvasmányokkal lehet olvasásra késztetni, így kalandregényekkel, lektűrrel. Szerintem is helyes a könnyebb olvasmányok ajánlása, de nem a kánon helyett, hanem mellette. Meggyőződésem, hogy gyermekeink életéből nem maradhat ki sem a Kincskereső kisködmön, sem a  A kőszívű ember fiai, olvasásukat évek munkájával elő lehet készíteni. A másik megjegyzésem arra az attitűdre vonatkozik, mely a tanárokat jellemzi a kötelező olvasmányokkal kapcsolatban. Maguk a tanárok fanyalogva emlegetik azt, hogy a kötelező egyben kellemetlen is, sokszor maguk viszik be a videót a könyv helyett. A gyereknek a legtöbb esetben eszébe sem jut fanyalogni, eszébe sem jut tiltakozni, a tanára kedvéért mindent megtesz, s ez a készségesség a kicsikre még inkább vonatkozik. Ha a tanárnak tekintélye van, s ha azt mondja, hogy egy könyv a magyar múlt és műveltség része, ismerete szükséges; s ha egy-két felolvasással és beszélgetéssel felkelti az érdeklődést, nincs az a  gyerek, amelyik nem olvasná el az ajánlott művet. De ha azt mondjuk, hogy ez kötelező, sajnos, bár már kiment a divatból, s hozzá még a szánkat is jól elhúzzuk – megnézhetjük az eredményt. Azt is higgyék el, hogy a nyári olvasmányok ajánlásáért a gyerekek többsége hálás: sok szabad idejük van, amellyel nem tudnak mit kezdeni.

6.  A nyelvtankönyvek is hozzájárulhatnak az olvasási kedv felélesztéséhez: jó indukciós szövegekkel, izgalmas példaanyaggal. Az irodalmárt megköti a szűkös óraszám, az előírt szemelvényanyag, a könyv terjedelme, ezért kevés anyagot adhat. A nyelvtankönyv besegíthet. Az ötödikes és a nyolcadikos nyelvtankönyvbe sok olyan Petőfi- és Ady-verset tettem be, melyet tapasztalatom szerint a gyerekek szeretnek és megértenek, s melyekkel az adott költőket meg lehet szerettetni. A hatodikos és a hetedikes nyelvtanban sok a példa Áprilytól és Weörestől, az alsós könyvekben szintén Weöres és Kányádi a vezető költő. A hatodikos nyelvtanban sok idézet szerepel a Toldiból, s a szóban forgó nyelvtani jelenség a szövegértést segíti: az irodalmárnak nincs ideje a névmások utaló szerepével bíbelődni, s apróságokra, rejtett tartalmakra rávilágítani, a nyelvtant viszont a szövegértés szolgálatába lehet állítani.

Nyelvtankönyveink jellegzetessége az Álljunk meg egy szóra! rovat. Ez a másodiktól minden nyelvtankönyvben megtalálható. Kis dialógusokról van szó egy diák és egy tanár között, a téma a nyelvhasználat. Másodikban Bölcs Bertalan tanító bácsitól kérdezget a két kíváncsi törpelány, Csöpi és Csiperke; harmadikban Bogyó kérdez Mica nénitől, egy kitalált tanító nénitől (PomPom meséi); harmadikban a Vadliba őrs tagja kérdeznek Magdi nénitől (a vadlibák a Keménykalap és krumpliorr gyermekszereplői); ötödikben a mindig rendes Csele kérdez Rácz tanár úrtól; hatodikban Zsófi Márti nénitől (Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának c. regényének szereplői); hetedikben Tutajos és Bütyök az érdeklődő, Lajos bácsi a válaszoló; nyolcadikban pedig Nyilas Misi és nagybátyja, Géza bácsi beszélget a nyelvről. Ezek a dialógusok mint nyelvészeti olvasmányok is beváltak, de titkos reményünk az, hogy néhány gyerek elolvassa a Zsófika-regényt, majd Szabó Magda más műveit is.

7.  A Jeles napok fejezet az alsós olvasókönyvek végén kapott helyet olvasmányokkal és olvasmányajánlásokkal. A felső tagozatban a feladatfüzetekben folytatódik a rovat, de másképpen. Ötödik osztályban havonta a magyar kultúra jeles alakjairól közlünk olvasmányokat és könyvtárhasználati feladatokat, például január Kölcsey hónapja, május Sajnovics Jánosé (ötödikben tanítjuk a nyelvrokonságot) stb. Hatodikban jeles névnapokról olvashatnak a gyerekek érdekes olvasmányokat (ekkor tanulják részletesen a tulajdonneveket a szófajtanban). Hetedikben irodalmi színpad szervezéséhez adunk anyagot, mégpedig olyan íróval kapcsolatban, akinek éppen az adott hónapban van valamilyen jeles napja. Nyolcadikban az újságíráshoz és a neves publicistákhoz kapcsoljuk a jeles napokat (a tananyagban szerepel a tömegkommunikáció). A programnak ez a blokkja is sok jó olvasmányt kínál, s ami jelentős újdonság: fokozatosan bevezeti a gyerekeket a nem szépirodalmi művek olvasásába is.

Szeretet az élet – olvashatjuk a Kincskereső kisködmön végén, s hozzátehetjük: szeretet az olvasás. Minden tanító és tanár, aki az Integrált magyar nyelvi és irodalmi programot tanítja, azt mondja, hogy a gyerekek szeretnek és tudnak olvasni, és sokat olvasnak. Nagyon boldog vagyok, amikor ezt hallom, s remélem, hogy sikerül visszahozni a kellemes magyarórákat, az érdekfeszítő beszélgetéseket, a szenvedélyes vitákat, a szép beszédet és az érdeklődést az anyanyelv iránt.

Adamikné Jászó Anna

Vissza a tartalomjegyzékhez