G. Papp Katalin: Közelítések a meséhez

Nyomtatási nézet

A mese értelmezhetőségei

A magyar gyermekirodalom kutatása bár nem előzmények nélküli, mégis friss territóriuma az irodalom elméletével, értelmezésével foglalkozó szakembereknek (múltja – Komáromi Gabriella szóhasználatával élve – alig több „félpolcnyi könyv”-nél). Örvendetes tehát minden olyan kiadvány megjelenése, amely az irodalom integráns, természetes részeként növelheti nemcsak centiméterekben, hanem tudományos minőségében is ezt a szakterületet. A Közelítések a meséhez kibővített konferencia-anyag és hiánypótló tanulmánykötet egyszerre. Beteljesíti a szerkesztő azon törekvését, hogy a témáról interdiszciplináris diskurzust közvetítsen.

Az irodalmi kánonok érvényességének újragondolása a XX. század végén ráirányította az irodalomtudósok figyelmét is a gyermek befogadó olvasmányaira (köztük a mesére), s felvetett olyan kérdéseket, amelyeknek megválaszolása csak a gyermek- és ifjúsági irodalom anyagának ismerete mellett lehet teljes. Például az alkotás önálló életének befogadói szempontú változásai felvetették a felnőtt olvasó  gyermekolvasó irányú mozgások megértésének kérdését. Hogyan rajzolódik ki a művészi érték kettősségének – szépségnek és igazságnak – aránya a gyermekirodalomban? Mi a helyzet az ún. duplafedelű könyvek szövegvizsgálatának kétirányúságával? Hozzá lehet-e tenni a mese értelmezéséhez új gondolatokat és új megközelítési szempontokat?

Ajánlott kötetünk ez utóbbi kérdésre ad pozitív válaszokat. Témája, a mese műfaja, ősidők óta formája és tárgya az irodalomnak. Sokféle megközelítésben vizsgálták már mint epikus hagyományt, de a faggatás irányai inkább az etnográfia, a folklorisztika, antropológia, pszichológia stb. felől jelöltettek ki. Mint műfaj az antik hagyománytól indulva felvirágzott a klasszicizmus és a romantika korában, a szecesszió irodalmában is, de elemzésük sokkal inkább volt összefüggésben a kor, életérzés vagy stílusirányzat jellemzőivel, mint magával a poétikus formával. A mese mindezeken túl azonban a gyermekirodalom kiemelt műfaja, s irodalomtudományi aspektusból foglalkozni vele időszerű és fontos feladat.

A kötet szerzői vizsgálatuk alapanyagául gyermek- és ifjúsági műveket választottak (többnyire fabulákat és tündérmeséket, műmeséket és meseregényeket). S abban kivétel nélkül egyetértettek, hogy a mesét műfajilag pontosan definiálni még nem sikerült annak ellenére, hogy a poétika tudománya mint a műfajok egyikét igyekezett leírni. Többen (Lovász Andrea, Jenei Teréz, Timárné Hunya Tünde) hivatkoznak Boldizsár Ildikó eljárására, aki a műmeséket a népmesei motívumokkal való összehasonlításban és ennek relációjában vizsgálta. Tehát elfogadták a mese mint „Grundform”, azaz differenciálódásra képes alapforma tételt, s a műmesét is ugyanazokkal a szempontokkal ütköztették, mint amelyek a népmesék tipizálását lehetővé tették. A vizsgálatokba a meseregényt is bevonták, amely a mese és regény egymáshoz társításából formálódott átmeneti műfajjá. Bár támadhatnak fenntartásaink – főként stilisztikai meggondolásból – a nép- és mű- vagy irodalmi mesék egyetlen szöveghalmazba rendezésével kapcsolatban, azt el kell fogadnunk, hogy az összehasonlítás kirajzolja a meghatározó különbségeket.

Bálint Péter, a kötet szerkesztője sokoldalú és sok szempontú tanulmányokat válogatott össze. Ennek következtében a műfaj történeti vonala éppúgy reprezentálódik (vö. Porcsin Judit, Csűry Andrea, Boldizsár Ildikó és Weiss János írásai nyomán), mint filozófiai, irodalomelméleti felvezetése (pl.: Biczó Gábor a mesét mint elbeszélésfajtát értelmezi univerzális, nem csak poétikai jelentésben, Lovász Andrea pedig a meseregény műfajának elméleti megközelítését vázlatolja).

Figyelemre méltó indítása a témának Biczó Gábor filozófiai alapú, bevezető megjegyzéseknek szánt tanulmánya A mese hermeneutikája címmel. Miután tisztázza a vizsgálat tárgyát képező szöveget (azaz tündérmeséket vesz alapul), megkísérli a mese eredeti látásmódjának sajátosságait elemezni. Kétféle kontextusban szemlélődik: a mese és az út, utazás, vándorlás, valamint a mese és az idő összefüggésében. Biczó szerint a mese hermeneutikai szempontból a megértés útjának parafrázisa, és mint ilyennek eredeti és természetes közege a mesélés: azaz egy kitüntetett kommunikatív helyzet. Az út, utazás, vándorlás motívuma – rendkívüli variábilitása mellett – a történet kibomlásának gerincét alkotja és irányát jelöli. A mese hőse vándorútján sokszor váratlan és elkerülhetetlen helyzetbe sodródik, s ugyanez történhet a mindenkori hallgatóval is, aki új és új értelmezési variációkat hoz létre. Az időszemlélet sajátossága, hogy a mese általában keretes időstruktúrájú (a történeti jelenből lép át a fiktív, ún. mesei jelen időbe, majd tér vissza a történetibe). Ugyanakkor a mesélő és a hallgatóság a hőssel együtt kilép a mindennapok időszemléletéből, s ezt a csodálatos, fantasztikus és hihetetlen motívumok alkalmazása következtében teheti. Biczó Gábor megállapítja, hogy „a mese időstruktúrája különböző, egymástól idegen szemléletmódok koegzisztenciájára (együttélésére) épül.” (29. p.). Vizsgálatában kitér a halállal foglalkozó mesékre is, két típusára összpontosítva a halál elkerülhetőségének lehetőségeit (A rászedett halál), ill. a „második birodalomba” jutást (Hallhatatlanság országa) képviselő mesékkel. Megállapítja, hogy a mese idősűrítő látásmódja tükröződik halálképében is. Összegző megjegyzései rámutatnak arra, hogy a mese valósága túlmutat a hétköznapi valóságon, s hogy a mese hermeneutikai megközelítéssel ismétlésekben létező értelmezési kísérlet.

A tanulmányok legtöbbje a tündérmeséből indul ki. Talán nem véletlenül, hiszen más mesetípusok is a varázsmese „közös magvából” (vö. Ungvári Tamás: Poétika. Bp., Gondolat, 1967. 632 p.) differenciálódtak. Tündérmesei korpuszon vizsgálódik Lovász Andrea, Boldizsár Ildikó, Weiss János és egyik tanulmányában Csűry Andrea. A tündérmesék a kiindulópontok a meseregények körüli kérdések felvetésénél is. Bár a műfaj hibrid volta (mesei és regénybeli vonások egymásmellettisége) könnyű definiálását feltételezi, mégsem ez a helyzet az összetételt alkotó fogalmak bizonytalansága miatt – ahogy erre Lovász Andrea kötetbeli egyik írásában rávilágít. Kiemeli a regénytől való sok-sok különbözőségét, s megmutatja, mely pontokon szenved csorbát a mesei. Általános érvénnyel ugyanakkor vitatható a tanulmányíró azon megállapítása, hogy „az eleve gyermekirodalomként születő mese csak ritka esetben képes megszólítani a felnőtt olvasóközönséget…” (vö. A meseregény kora – vázlat a meseregény megközelítéséhez –). Érvei arra utalnak, hogy a gyerekeknek írt vagy átdolgozott meseszövegek normatív elvként teljesítik be a jó győzelmét. A gyermekművektől elvárható pozitív vég, de legalább a katarzis igénye ugyanakkor nem zárja ki sem a felnőtt befogadót, sem az esztétikailag értékelhető minőséget. Talán inkább arról van szó, hogy a felnőtt világból csak azok kíváncsiak a mesékre, meseregényekre, akik meg tudtak őrizni magukban valamit a gyermekiből. Lázár Ervin fába szorult hernyója a mese végén is nagyon-nagyon fába szorult. Kriszti nevű királylánya a soványító palacsinta ellenére is kövér marad. Saint-Exupèry kis hercege felnő?, meghal?, másik dimenzióba kerül?, netán visszajut a bolygójára? Micimackó élete tele van kudarccal. Maugli nem tud igazán visszatalálni az emberek közé. Michael Ende Momója mindenek, az idővirág visszaszerzése ellenére is kívülálló marad. Mindezek után elegendő ok-e a pozitív vég felemlegetése? A műfaj tisztázására irányuló törekvés, meghatározására tett kísérlet megérne egy külön konferenciát is. Mindenesetre jó kiindulási alap a továbbgondolkodáshoz.

Némelyik tanulmányban párbeszédet folytatnak egymással az alkotók. Perrault kapcsán Csűry Andrea és Gorilovics Tivadar gondolatai cserélődnek ki A kékszakállú herceg vára c. meséről (utóbbi szerző a téma újraírási lehetőségeit tárja fel).

Kivételes színfolt Jenei Teréz nyelvészeti közelítése a meséhez, amely erősíti a kötet interdiszciplináris jellegét.

Két írás távolabbról érintkezik a fő témával. Az egyik Bálint Péter Léttisztaság c. tanulmánya, amely meseszövegek és illusztrációik kontextusát boncolgatja Kass János konkrét példájának kiemelésével, valamint azoknak az értékeknek a védelmével, amelyeket mára elfelejteni és leszólni látunk (Reich Károly, Würtz Ádám, Gross Arnold, Réber László stb. illusztrációs tevékenysége). A másik Komáromy Sándor vázlata a határon túli gyermek- és ifjúsági irodalmakról. A kötetet záró írás inkább csak számba vesz alkotókat és folyóiratokat, s mélyreható értékelés nélkül felvillant jelenségeket. Jegyzetanyaga azonban jól használható.

A tanulmánykötet gyakori íráshibái és sokszerzős jellegéből következő egyenetlen színvonalú fejezetei mellett értékes és számontartandó darabja a mese- és benne a gyermekirodalom-kutatásnak.

G. Papp Katalin

(Bálint Péter [Vál. és szerk.]:Közelítések a meséhez. A mese értelmezhetőségei. Debrecen, Didakt K. 2003.)

Vissza a tartalomjegyzékhez