Borbély Sándor: Az örök kiskamasz Molnár Ferenc

Nyomtatási nézet

Éppen abban az esztendőben, 1906-ban, amikor Ady Endre új verseivel dübörög, Molnár Ferenc csöndesen kinyit egy kiskaput a pesti Pál utcában. És ez a kiskapu a gyermekvilágra nyílik.

Ma már ugyancsak málladozó az a négyemeletes ház, amelyet egykor, a XIX. század végén az „édes grund” helyén építettek. A pesti Józsefváros Pál és Mária utcai saroktelke ismert szerte a nagyvilágban. Nem egy hazánkba látogató külföldi leghőbb vágya volt már, hogy vendéglátói mutassák meg azt a helyet, ahol a fiúk a „hazáért” harcoltak.

És nemcsak a hely konkrét, a szereplők közül is többek élő személyek. Nemecsek: Feiks Jenő (1878–1939) impresszionista festő, grafikus. Az egyik Pásztor fiú: Pásztor Árpád (1877–1940) publicista, ifjúsági regényíró. Ők Neumann Feri barátai. Molnár Ferenc eredeti nevét még az irodalmi lexikon sem említi. Meglehet, a magától értetődően asszimilálódó zsidó család fiának nevét a világ könnyebben jegyezte volna meg németes formában. De a hajdani tizennyolc éves fiatalember elhatározása szerint most sokaknak a magyar kiejtéssel kell kínlódnia.

Vajon mindenki tudja-e, hogy a kiskamaszoknak író Molnár Ferenc azonos a színházat csináló Molnár Ferenccel? És fordítva! Sokszor olvashattuk már, hogy a színműíró miként vélekedett a színpadról. De kevesebbszer nyilatkozott a gyermekirodalomról. Ám történt egyszer, hogy Molnár Ferenc 1923-ban székfoglalóját a Kisfaludy Társaságban a gyerekeknek író Sebők Zsigmondról tartotta. Ezt a beszédet kivételesen a Nyugat hasábjai őrizték meg.

„Írjuk fel róla – így Molnár Sebők Zsigmondról –, hogy a gyerekek barátja volt, ne azt írjuk fel, hogy szerette a gyerekeket, mert ez csak szép, de nem sok. A gyerekek szerették őt, ami sok, mert ritkaság, és mert bizonyítvány az Úr színe előtt, bizonyítvány a művész és az ember számára. Aki a gyerekek lelkébe horgonyozta le írói dicsőségét, igen bölcsen cselekedett. Emléke jó helyen van a gyerekek szívében: nemcsak azért, mert ők tovább fognak élni, mint mi, hanem azért is, mert az ő jó kritikájukban mindig zúg valami a halhatatlanságból, mint ahogy az ő lelkük közelebb van a végtelenséghez, mint a miénk.”

Molnár Ferenc megállapításai helytállóak önmagára vonatkoztatva is. És ezt csak ismételni tudjuk most születése 125. évfordulóján.

Borbély Sándor

Vissza a tartalomjegyzékhez