Rétfalvi Gábor: Az iskolai könyvtári funkció kialakulása a dualizmus idején

Nyomtatási nézet

A dualizmus időszakában nekilendülő polgári fejlődés addig soha nem látott mértékben változtatta meg az ország életét. Az előrehaladás szükségessé tette, hogy a társadalom minél nagyobb tömegei rendelkezzenek az egyre bonyolultabbá váló termelés által megkövetelt ismeretekkel. Ugyanakkor az egyes ember szemszögéből nézve, a saját boldogulása, megélhetése érdekében az egyénnek is rendelkeznie kellett az ismeretek egy bizonyos – a korábbinál mindenképpen magasabb – szintjével.¹

Az egyén és a társadalom érdekének egybeesése folytán egyre erőtelje-
sebbé váltak a különböző ismeretszerzési lehetőségek biztosítására irányuló törekvések. Az ismeretek iránt megnövekedett társadalmi szükséglet magával hozta az egész társadalomra jellemzően az ismeretek megszerzésére irányuló igényt, amely az iskoláztatás kiszélesedésében és az olvasási vágy fokozódásában is megnyilvánult. Az egyéni és a társadalmi követelmények kielégítésére, ezek legalapvetőbb intézményes kereteinek megteremtésére az állam és a társadalom közösen vállalkozott.²

Mivel minden korszak könyvtári kultúráját alapvetően meghatározzák annak a társadalomnak sajátosságai, melynek szerves részét alkotják, így magukon kell viselniük az adott társadalmi formáció jellegzetes jegyeit is.³

Az egyes osztályokat, rétegeket elválasztó merev falak visszatükröződtek a magyar könyvtárügy fejlődésében is. A dualizmus időszakában nem jött létre a társadalom egészének kulturális igényei kielégítésére törekvő egységes könyvtárügy.⁴ A társadalom tükörképeként a könyvtárügyben is kialakultak az egyes rétegek, csoportok olvasási igényeit kielégítő rétegkönyvtárak, ami egy sajátos könyvtári kasztrendszer kialakulásához vezetett. E társadalmi jellegzetességek hatottak a megszülető vagy inkább embrionális állapotban levő iskolai könyvtárügyre is. A dualizmus első időszakának egyik legjelentősebb kulturális eredménye művelődésünk intézményes alapjainak megteremtése volt. Az iskolarendszer kiépítésével párhuzamosan, ahhoz szorosan kapcsolódva került sor az iskolai könyvtárak kialakítására.

Az iskolai könyvtárak iránt jelentkező igényeknek először a pedagógus társadalom adott hangot. Érdemes ezért a tanítói közvéleményt befolyásoló főbb tényezőkre irányítani figyelmünket.

A pedagógia álláspontja

Mivel az iskolai könyvtárak⁵ az iskola keretei között születtek meg, éppen ezért a könyvtárak céljával, feladatával, használatával, kialakításának módjával kapcsolatos elképzeléseket eredendően befolyásolta a korabeli pedagógusoknak az olvasásról, a könyvtárról kialakított állásfoglalása.

Az iskolai könyvtárak célját az alsó fokú oktatás területére is egyre inkább behatoló herbarti pedagógia szellemében igyekeztek megfogalmazni. Herbart szerint magának az oktatásnak is érdekesnek kell lennie ahhoz, hogy elérje kitűzött célját: a sokoldalú érdeklődés kibontakoztatását. Ennek egyik módja az ábrázoló oktatás, a szemléltetés bevezetése. E nézetnek megfelelően tekintették az iskolai könyvtárt szemléltető eszköznek, mondván: „Olyan gép, olyan taneszköz a könyvtár, mint a földgömb, vagy falitábla.”⁶ Sőt Porzsolt Kálmán odáig megy, hogy egyenesen az iskolai múzeum részévé nyilvánítja a könyvtárt.⁷ Mások erkölcsi vonások fejlesztését tűzték ki az iskolai könyvtárak feladatául. Olyan pedagógiai eszköznek tartották, amely „a szív, a jellem és a szellem nevelését” szolgálja.⁸ Így tehát az egyén erkölcsi fejlődésének biztosításával hozzájárul a pedagógia céljának eléréshez.

További vélemények az olvasóvá nevelés jelentőségének felismerését bizonyítják. Az iskolai könyvtárt olyan eszköznek tekintették, amely alkalmas az ifjúság szabad idejének hasznos eltöltésére. Ugyanakkor az olvasói ízlés fejlesztésének, irányításának eszköze is, amennyiben a ponyva elleni harc fegyvere.⁹ Az olvasóközönség kinevelésének, kialakításának lehetőségét lát-
ták az iskolai könyvtárakban.¹⁰

Jelentkezett az a szemlélet is, amely az állandó önművelésre való felkészítés útját látta az iskolai könyvtárban. Dolinay Gyula szerint „… okvetlenül oda kell törekednünk, hogy az iskolázás után a nép a szerzett alapokon magát tovább képezhesse…” Ennek pedig egyetlen módja van – mondja –, ha a tanulót már az iskolában olvasóvá, könyvtárhasználóvá nevelik.¹¹

Az ifjúság szemszögéből nézve tehát eltérő vélemények alakultak ki az iskolai könyvtárak közvetlen feladatait illetően. Abban azonban egyetértett a pedagógus közvélemény, hogy a tanító számára szükséges, a saját munkáját megkönnyítő, felkészülését, önművelését elősegítő eszközt lásson az iskolai könyvtárban.

Míg a korabeli pedagógus adós maradt az iskolai könyvtár céljainak egyértelmű meghatározásával, sokkal egyöntetűbb állásfoglalást alakítottak ki a könyvtár használatával kapcsolatban.

Alapvető szempontként jött számításba az olvasásnál a kor, a nem, az értelmi szint figyelembe vétele. Az olvasás kezdetét általában a 9-10 év körüli korban jelölték meg. Lipp Vilmos megfogalmazása szerint: „… míg a gyerek testileg úgy, mint szellemileg annyira nem érett, hogy az olvasottakat megemészteni nem tudja, könyv vagy újság nem való kezébe”.¹²

Ezt annál is inkább megszívlelendőnek tartották, mivel a korban gyakran felhangzó panasz, hogy az ifjúság olvasmányai főleg a regények, de azoknak is csak az alja. E szempontok figyelembevételével vázolták fel az iskolai könyvtárak állománygyarapítási teendőit. Hangsúlyozták, hogy csak szigorú elvek alapján megrostált könyvek kerülhetnek az ifjúsági könyvtárakba. Az ifjúság olvasmányaival kapcsolatban többnyire a következő követelmények szerepeltek: jó irányúak, érdekfeszítőek legyenek, mulattató, tanulságos jellegű művek és ismeretterjesztő könyvek kerüljenek az ifjúsági könyvtárakba.

Mindez természetesen csak akkor valósítható meg, ha az állománygyarapítás munkáját maguk a tanítók végzik. Tőlük viszont megkívánták, hogy lehetőség szerint ismerjék a beszerzett könyvek tartalmát. Csak így lesz módja a tanítónak megfelelően ellenőrizni, irányítani tanítványait olvasmányaikban. Így nyílik lehetőség arra, hogy az iskolába járó gyerekeket megtanítsák a könyvek szeretetére, a könyvtár használatára.

Az 1881-es Országos Tanítói Közgyűlés külön foglalkozott az iskolai könyvtárak problémáival.¹³ Munkájuk szinte összegezte az addig kialakult álláspontokat. A közgyűlés pedagógiai szempontok alapján állította össze az iskolai könyvtárakkal kapcsolatban kialakított és pontokba foglalt véleményét. Szerintük a tanító feladata, hogy a gyerekekkel megszerettesse az olvasást, mintegy a „második természetévé” téve azt. E cél elérése érdekében mindenütt szükségesnek mondták az iskolai könyvtárak felállítását. Hangsúlyozták, hogy a tanítók már a nevelés alsó fokán ébresszék fel az olvasás vágyát, és ezt rendszeresen fejlesszék tovább. Kiemelték, hogy a könyvtári állomány kialakításánál, a könyvek beszerzésénél tekintettel kell lenni a tanulók korára és fejlettségére.

Szükségesnek ítélték, hogy a tanítók útmutatást kapjanak az iskolai könyvtárakkal kapcsolatos teendőikben. Sőt azt is megkívánták, hogy a tanítóképző intézetekben a tanítójelöltek alapképzést is kapjanak.

Végül az ifjúság számára alkalmas és olcsó könyvek előállításáról igyekeztek gondoskodni.

A Közgyűlés munkálataiban foglaltak papíron maradtak. Négy év múlva, 1885-ben György Aladár így értékelte a helyzetet: „Igen, a fejlődésnek még csak a kezdetén vagyunk. Korunk pedagógiája diadalra juttatta a szemléltetés elvét s ezzel kapcsolatban a tanszergyűjtemények rohamosan emelkedtek, de nem a pedagógiai tudomány, hanem egyes lelkes pedagógusok jutottak el világos tudatára annak, hogy a könyvbúvárlás is taneszköz, s hogy az oktatás nem utolsó célja felkelteni a vágyat az önművelődésre, elvezetni az ifjúságot addig a pontig, hogy kutatni tudjon, búvárkodni szeressen.”¹⁴

Felméri Lajos 1890-ben megjelent művében, A neveléstudomány kézikönyvében az olvasással kapcsolatban a következőket fejti ki: A gyermekben, amíg lehet, késleltetni kell az olvasásvágy felébresztését; lehetőleg ne olvasson könyveket. Ha 10-12 éves korától olvasni kezd, akkor minél kevesebb és alaposan megválogatott könyv kerüljön a kezébe. A válogatás szempontjaként felhívta a figyelmet hazai remekírók műveire, hangsúlyozva a regény- és hírlapolvasás káros hatását.¹⁵

Érdekes módon viszont az elemi iskolát végzetteknek külön melegen ajánlja a napi és időszaki sajtót. Véleménye szerint ugyanis a sajtó az az eszköz, amely a templomi szószék mellett e nemzedék ismereteit kiegészítheti, illetőleg a hiányzó ismétlő iskolákat pótolhatja.¹⁶

Felméri álláspontja a korábbiakhoz képest is visszalépést jelent. Ugyan-akkor visszatükröződése is annak, hogy ebben az időszakban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium figyelme elfordul az iskolai könyvtáraktól. Egyben jelzi azt is, hogy a pedagógusok körében csökkent az iskolai könyvtárak ügye iránti érdeklődés, és a könyvtárnak mint pedagógiai eszköznek a szerepe, jelentősége leértékelődött.

A tanítói szemléletmód

A népiskolai könyvtárakat a tanítók szervezték meg. E könyvtárak magukon viselték létrehozóik szemléletének jellemző jegyeit. Az iskolai könyvtárakat úgy teremtették meg, hogy megfeleljenek a tanítók elképzeléseinek.

A tanítóknak az iskolai könyvtárakkal kapcsolatos véleményét nemcsak a kor pedagógiájának az olvasás, könyv és a könyvtár használatával összefüggésben kialakult álláspontja határozta meg. Hasonló erővel hatottak az adott társadalom körülményei, a tanítók társadalmi helyzete, valamint a társadalom által az iskolai könyvtárról kialakított kép is.

Milyen főbb indokok késztették könyvtáralapításra a tanítókat?

Az iskolai könyvtár megteremtésére ösztönözte a pedagógusokat a saját munkájuk jobb ellátása iránt érzett felelősségérzetük.

Olyan könyvállomány beszerzésére törekedtek, amely segítséget nyújt mindennapi oktatási tevékenységük során, s amelyen keresztül figyelemmel kísérhetik a hazai pedagógiában bekövetkező változásokat is.

További szempontként jöhetett számításba a korabeli közkönyvtárak elégtelen száma, illetve hiánya is. Azok a tanítók, akik munkájukat megfelelően akarták végezni, kényszerítve érezték magukat iskolai könyvtárak szervezésére. Minderről Bayer János kőszegi pedagógus így vall: „Márpedig, ha az egyes szaktanítók csak a miniszteri tervben előírt követelményeknek akarnak minden tekintetben eleget tenni, nem érhetik be azzal, amit az egyes tankönyvek tartalmaznak… Ehhez járul még azon körülmény is, hogy városunkban egyetlen nyilvános könyvtár sincs…”¹⁷ A tanítók munkaeszköznek tekintették a könyvet s így a könyvtárt is. Ugyanakkor az iskolai könyvtár és a könyv a tanulók számára a szabad idő hasznos eltöltése egyik válfajaként, illetve olvasmányként jelentkezett a tanítói szemléletben. A tanulóifjúság szemszögéből nézve szórakoztatásként, kedvezményként, sőt jutalmazási eszközként adódott az iskolai könyvtár használata. „… de nem is volna célszerű könyveket oly gyerekeknek is adni, kik amúgy sem készülnek el munkáikkal… miért is csak a szorgalmasabbak kaphatnak, a könyvek szaporodásával azonban csak a leghanyagabbak lesznek kizárva a kedvezményből” –mondja Németh Ferenc, a szombathelyi tanító.¹⁸

Az iskolai könyvtárnak, mint munkaeszköznek és iskolán kívüli szabadidős tevékenységnek egyidejű felfogásában gyökerezik a funkciók szerinti megoszlás elve. Ezt tükrözi az iskolai könyvtári funkciók rangsorolása.

A tanítók a könyvtárak alapításakor az egyes feladatokat jelentőségük szerint értékelték. Az iskolai könyvtárak állományának kialakításakor, gyarapításakor funkcióbeli rangsorolásra késztette őket a rendelkezésükre álló anyagi források szűkössége.

Ezért jelentősebb, fontosabb, sürgősebben megoldandó problémának érezték az oktatási munkájukat megkönnyítő, általános és szakműveltségüket gyarapító, felkészültségüket biztosító állomány beszerzését, mint az ifjúság számára amúgy is kedvezményként felfogott szórakoztató olvasmányok megvételét.

Ez az értékrend az iskolai könyvtárak feladataival összefüggésben, a pedagógus társadalomban kialakult nézetet tükrözte. Ez a nézet már addig is elterjedt gyakorlatra támaszkodott, ha nem is közvetlen, empirikus tapasztalatok útján, hanem áttételesen, a pedagógus társadalmon keresztül érvényesült a tanítók iskolai könyvtárt létrehozó tevékenységében is. Ez a gyakorlat az oktatásügy más szintjein az iskolai könyvtárak szervezésével összefüggésben alakult ki.

A tanítók számára példaként számba jöhető tanítóképző intézeti könyvtár 1868 előtt 12 intézményben működött. Ezek a könyvtárak azonban – kettőt: a kalocsait és a nagykőrösit kivéve, ahol a tanári mellett ifjúsági könyvtárt is alapítottak – valamennyien tanári könyvtári funkciókat láttak el.¹⁹

Így az iskolai könyvtárak megalapításának kezdeti szakaszában a tanítók túlnyomó része számára az iskolai könyvtár elsősorban tanítói könyvtárt jelentett. (Például a Vas megyében 1873-ban működő 535 tanító közül csak 118 szerezte meg képesítését 1868 után.²⁰)

A tanítói könyvtár elsődlegességét tükröző nézetek meglétét bizonyítja, hogy a gimnáziumi iskolai könyvtárak alapításánál is elsőrendű feladatnak tekintették a tanári kar érdekeinek figyelembevételét. A tanulók igényeinek kielégítése, az ifjúsági könyvtár csak másodlagos szempontként jöhetett számításba.

A Magyar Minerva 1912-ben 159 gimnázium könyvtárának adatait közli. A gimnáziumi könyvtárak tanári és ifjúsági részlegeinek alapítási évét vizsgálva, azonnal szembetűnik az alapítási sorrendben a tanári könyvtárak dominanciája:

A tanári könyvtárat alapították meg először az esetek 55,3%-ában, míg az ifjúsági könyvtár alapításának elsődlegessége csak 3,8%-ban mutatható ki. A két szám egymás mellé helyezése érzékletesen jelzi a pedagógusoknak az iskolai könyvtár feladataival szemben támasztott követelményeit.²¹

A könyvtári funkciók megosztását – a korabeli Magyarországon meglevő éles társadalmi különbségek, az egyes osztályok, rétegek művelődési lehetőségeit biztosító rétegkönyvtárak egymás mellett létezése következtében – a tanító természetesnek tartotta. Hiszen a tanító bármennyire is a „nemzet napszámosa”, bármennyire is közel áll a néphez, a tanulókhoz, azért mégiscsak az értelmiség tagja, mégiscsak nagy műveltségbeli, társadalmi különbség választja el tőlük. Magától értetődőnek tartotta tehát a tanítói könyvtárnak, mint munkaeszköznek az elkülönítését a maga számára.

Hasonló irányba hatott a korabeli pedagógiának a könyvtárral összefüggésben kialakított nézete is. Az olvasásnak kortól, nemtől és a tanulmányi eredményektől való függővé tétele, az olvasmányok ideológiai szűrőn való megrostálása, irányítása azt a gondolatot támasztotta alá, hogy a különböző funkciók ellátására különböző, az egyes feladatok megoldására alkalmas, külön könyvtárakat kell létrehozni.

Ha ugyanazt a könyvtárt használhatná tanuló, pedagógus egyaránt, akkor óhatatlanul a gyerek kezébe kerülhet nem neki való mű, ami a kor pedagógiai álláspontja szerint rendkívül káros hatással lenne a gyerek lelki, szellemi fejlődésére.

A funkciók szétválasztásának gondolatát sugalmazta az a nézet is, amely a nép és az ifjúság olvasmányait azonosnak vélte.²² Mivel a felnőtt és a gyermek olvasmányait nagyjából megegyezőnek gondolta, így a kettőt egyértelműen a szabadidős tevékenység sorába számította, és élesen elkülönítette tanítói könyvtár munkaeszköz-jellegű állományától és feladataitól is.

A tanító előtt tehát ott lebegett a társadalom által közvetített példa; és pedagógiai szemlélete következtében is csak az ellátandó feladatok szemszögéből ítélte meg a helyzetet. Ezért egyes iskolai könyvtári funkciókhoz szerveztek külön állományt: vagy már eredetileg így indítva, vagy pedig mihelyt az állomány nagysága lehetővé tette számukra.

Magától értetődően a feladatoknak egymástól mereven elkülönített módon történő megoldása nem minden esetben mutatható ki. Sokszor az adott könyvtár helyzete, például az állomány nagysága sem tette lehetővé a megkülönböztetést. Maguk a tanítók azonban lehetőség szerint a funkciók szétválasztására törekedtek.

Vissza a tartalomjegyzékhez