Sáráné Lukátsy Sarolta: Hogyan tanítom a szellemi munka technikáját?

Nyomtatási nézet

Pedagógiai cél

A Nemzeti Alaptanterv négy könyvtárhasználati ismeretkört határoz meg. Az első három a könyvtárban való eligazodáshoz, az egyes dokumentumtípusokhoz, a különböző tájékoztatási segédeszközökben való kereséshez nyújt többé-kevésbé konkrét ismereteket, módszereket, míg a negyedik – a szellemi munka technikája – mindezen ismeretek komplex alkalmazását, bizonyos készségek meglétét kívánja meg.

Föltételezem, hogy ez a terület lényegesen több fejtörést okoz minden könyvtárostanárnak, mint az összes többi együttvéve, hiszen itt nem bizonyos dokumentumokat, eszközöket kell bemutatni, gyakoroltatni, hanem módszereket, stratégiát kell a gyerekek kezébe adni. A tananyagot persze mindannyian ismerjük, de nem mindegy, hogyan adjuk át, hogyan közelítjük a gyerekekhez ezt a tulajdonképpen száraz, tudományos anyagot.

Gondoljuk végig, milyen képességekre van szükségük a tanulóknak ahhoz, hogy az önálló ismeretszerzés, majd ezen túl az önálló (alkotó) munka képességének birtokába jussanak. Sőt: képesség ez vagy készség? A Pedagógiai Lexikon szerint a képesség a valamire való alkalmasságot, adottságot, hajlamot jelenti, tehát csak egy lehetőség, hogy a részben vele született (jelen esetben: intellektuális) adottságokat a környezeti hatások és főként az iskolázás segítségével jártassággá, majd készséggé fejlesszük. A készség pedig a tudatos tevékenység automatizált összetevője, melynek jellemzői a szilárd ismeretek, a tartós, jó esetben életre szóló eszközhasználat.¹

Az önálló ismeretszerzés készségének kialakításához a következő rész-készségekre van szükség:

1. tájékozódási készség (térben, könyvek között és az egyes könyvekben, információkban, azaz rendszerismeret),

2. szelektálási készég (a megtalált könyvek, információk között),

3. szövegértési készség (a kapott információk helyes értelmezése),

4. problémamegoldó, alkalmazó készség (az összefüggések észrevétele, a megismert módszerek alkalmazása új szituációkban).

Kiindulásként fel kell tételeznünk, hogy a hagyományos pedagógiai felfogás szerint a könyvek és más információhordozók a tanuló számára eleinte az információk rendezetlen halmazát jelentik, ő pedig elvileg minden információ befogadására alkalmas, azaz „tabula rasa”. Erről a rendszertelen halmazról kell bebizonyítanunk a gyerek számára, hogy ez egy logikával követhető, átlátható rendszer, amelyben az ő számára is megadatott a megtalálás bizonyossága. A befogadás és a megfelelő technikák kialakítása azonban csak a fokozatosság elve alapján valósítható meg:

A szellemi munka technikája fejlesztésének egyes fázisai

Ehhez teszem hozzá a magam pedagógiai elveit:

1. a fokozatosság mellett a szemléletesség (szemléltetés) nagyban elősegíti a diákok értelmi, kognitív képességeinek fejlődését,

2. a játékosság érzelmi alapon közelít a gyerekekhez, mintegy érdekeltté teszi és hozzásegíti őket a szellemi öröm megismeréséhez,

3. a kiscsoportos kutatás a versenyszellem kiaknázásával fejleszti a közösségi érzés kialakulását, és aktivizálja a gyengébb képességű tanulókat is.

A kézikönyv-használat előkészítése az alsó tagozatban

A játékosság különösen fontos a kisebbeknél: az elsősöknek tavasszal már ismerniük kell a magyar ábécét, de nem várhatjuk, hogy a szomszédos betűk egymáshoz való viszonyát megjegyezzék. Ezért szoktam kialakítani a betűvonatot, azaz minden gyerek kezébe adok egy-egy verses- vagy mesekönyvet, Bölcs bagoly-típusú ismeretterjesztőt. Arra vigyázok, hogy csak magyar szerzős, színes borítójú (nem újrakötött) könyv legyen, és mindegyikük más-más kezdőbetűs szerzőt kapjon. A betűrendi táblát jól látható helyre teszem, és sorban megkérem a gyerekeket, hogy olvassák föl a szerzőt és a címet. (Ez egyúttal olvasási gyakorlat is!) Közben libasorba állnak a megfelelő betű szerint, egyik kezüket a másik vállára teszik, és énekelve körbejárjuk a könyvtárat. (Rendszerint a „Megy a gőzős…” kezdetűt énekeljük.) Ha valamelyik kicsi nem tudja a helyét, a többiek kisegítik, és a „körbevonatozás” alkalmával egyúttal rögződik a térbeli tájékozódás is, élményszerű formában.

A másodikosoknak különböző színes, életkoruknak megfelelő ismeretterjesztő könyveket adok, és megkérem őket, hogy válasszanak mesterséget (hivatást, foglakozást – a szinonimák jelentését megbeszéljük) az adott könyv képei alapján. Ezzel elindul a fantáziájuk (a nyolcéves gyerekek többségének még nincs pályaelképzelése), itt-ott kénytelenek a tallózó olvasásra is, és közben reális képet kapnak az adott könyv tartalmáról is.

A harmadikosok asztalára különböző korú (kiadású) könyveket teszek, a csapatoknak ki kell válogatniuk a könyvhalomból, melyik könyv öregebb, melyik fiatalabb náluk, és melyik ugyanannyi idős. Persze, olyan könyveket keresek, amelyekből egyértelműen kiderül a kiadási év (címlapon, verzón vagy kolofonban). A címlap adatait már tudatosíthatjuk, és megbeszéljük, honnan lehet tudni, hogy hány éves az adott könyv. És boldogok, ha megtalálják a velük egyidős könyvet. Természetesen más csoportosításban is rendezniük kell a könyveket (pl.: szépirodalom, ismeretterjesztő; magyar és külföldi szerző, szerző nélküli könyv stb.), s mindezt versenyszerűen, de a hibákat kijavítva.

Ezek a gyakorlatok előkészítik a kézikönyvek használatát is, hiszen a számukra ismeretlen könyvről a képek és más adatok alapján kell megállapítaniuk, hogy alkalmas-e az adott célra, valamint az asszociációk is hozzásegítik őket az elemi összefüggések felismeréséhez. Mikor különböző antológiák tartalomjegyzékéből tematikusan (pl.: anyák napja, állatokhoz, időjáráshoz kapcsolódó versek stb.) kell keresniük néhány verset, akkor a tallózó
(gyors-)olvasást kell gyakorolniuk. Petőfi verskötetéből csak úgy tudnak megadott verset elolvasni, ha ismerik a szoros betűrendet, és tudják használni a betűrendes versmutatót. A Gyermek-enciklopédia egyszerű, lineáris tárgymutatójához is erre van szükségük, ugyanakkor a könnyen megoldható kérdésekre adott helyes válaszok rákényszerítik őket a lényegkiemelésre, az egyszerű szómagyarázatokra.

Például:

• Hogyan öltözködtek az emberek Mátyás király korában? Olvasd el Bíró – Csorba: Élet a középkori Európában és Magyarországon c. könyvéből a 121–122. oldalt!

• Milyen ember az, aki bogaras? Melyik szótárban keresnéd?

• Milyen kudarc érte Petőfit Szabadszálláson és mikor? Segít Erőss Z.: Magyar irodalmi helynevek c. kötete!

• Hogyan mondanád más szóval a fortélyt? Melyik szótárban keresed?

Ezeknél a feladatoknál még megadjuk a megfelelő forrást, vagy rávezetjük őket a kérdésfeltevéssel és a kulcsszó aláhúzásával az alkalmas forrás megtalálására.

A negyedikeseknél már megkockáztathatjuk a – nem túl bonyolult – referensz kérdéseket, ahol két személyiséget vagy egy híres embert és egy találmányt (tárgyat) kell relációba hozni egymással, esetleg két fogalomnál kell rendet rakni, például:

• Találkozhattak-e Petőfi S. és G. Garibaldi?

• Nézhette-e Mátyás király távcsővel egy csata lefolyását?

• Mi a különbség a nagy betű és a nagybetű között?

• Mi a különbség és a hasonlóság a kemence és a kályha között?

Ezekhez a feladatokhoz már szükség van az összefüggések felfedezésére, a problémamegoldás elemi szintjére, a finom nyelvi megkülönböztetésekre, az összehasonlító gondolkodásra. Természetesen az ilyen típusú kérdések előtt mindig megbeszéljük, miből célszerű megkeresni, és mi legyen a keresési stratégia.

Szituációs játékok

Tudjuk, hogy a kicsik sokkal szívesebben tanulnak játékosan; jobban megjegyzik az ismereteket, ha cselekedtetjük őket; és ha csoportban dolgoznak, sok mindenre hajlandók a saját csapatuk sikeréért.

Ne higgyük azonban, hogy a nagyobbak nem szeretnek játszani, csak az értelmi szintjükhöz igazodó, kreativitásukat serkentő játékokra van szükségük. Különböző témakörökben való anyaggyűjtéshez, kézikönyvekben való búvárkodáshoz kiválóan alkalmasak a szituációs és keretjátékok.

Először csak megfelelő helyzetet teremtünk, például elképzeljük, hogy Olaszországba utazunk. Föltesszük a kérdést: mit csinál a jó turista, mielőtt elutazik egy másik országba? Szándékoltan a valós gyakorlatból indulunk ki, például:

• Milyen ruhát, ételt vigyünk magunkkal?

• Lehet-e fürödni a tengerben, a folyókban?

• Lehet-e kirándulni a hegyekbe?

• Milyen útlevelet, pénzt vigyünk magunkkal?

A kérdések burkoltan az éghajlatra, a domborzati viszonyokra, a tengerben és a hegyekben található élőlényekre vagy a valuta és a hivatalos ügyintézés formáira utalnak, de mennyivel életszerűbb így fölfedezni azt, hogy milyen a középhőmérséklet egy mediterrán országban, hogy nem ok nélkül tanultuk az illető ország hegy- és vízrajzát, hogy van-e cápaveszély a tengerben, milyen pénzre válthatjuk a forintot, és mit érdemes megnézni ebben az országban.

Egy-egy ilyen országjáró „túra” nagyon hálás téma, mert így természetes módon köthetők egy csokorba a földrajzi és történelmi, az irodalmi, művészeti és nyelvi ismeretek, szinte minden kézikönyv előkerül, és a célzott kérdések segítségével tisztázhatjuk, mikor, milyen kézikönyvhöz kell nyúlni.

Egy lépéssel tovább megyünk, ha a fiatalok beleképzelik magukat egy-egy neves hős, görög isten, magyar szent vagy egy költő helyébe. Az ötödikeseket például három csapatra osztottam: az első asztalnál ültek az olümposzi istenek, a másodiknál a leghíresebb görög hősök, a harmadiknál az alvilágba száműzöttek. (Így tudták meg azt is, mit jelent a sziszüphoszi munka vagy a tantaloszi kín.) Minden gyerek a maga témaköréből személyesített meg valakit, adatokat keresett róla (persze, előzetes megbeszélés alapján), majd előadta a többieknek, hogy ő kicsoda, természetesen a neve említése nélkül. A másik két asztaltársaságnak ki kellett találni, hogy ő kit személyesített meg. Ezzel sikerült elérnem, hogy egymásra is figyeltek, és nagyon örültek a helyes válaszokért kapott zsetonoknak.

Ugyanígy alakítottuk meg a költők asztaltársaságait: egyik asztalnál a költők, másiknál a szerkesztők, kiadók, harmadiknál a művészek képviseltették magukat. És a minden iránt közömbös, nyegle nyolcadikosok, akiknek a gondolatait leginkább a másik nem és a szexualitás köti le, lassan belemelegedtek a játékba, komoly formában kutatták a helyes választ az ilyen és hasonló kérdésekre:

• Képzeld magad Babits Mihály helyébe! (szülőház, iskolák, barátok, kötetek) Mikor jelent meg az első köteted? Segít a Magyar irodalmi lexikon!

• Bizonyítsd be, miért szép a „Dal, prózában” c. versed! Olvasd el az elemzést Bene K.: Kalaluz a versértelmezéshez c. könyvéből!

• Képzeld magad Ignotus helyébe! Mi volt az eredeti neved? Segít a Magyar irodalmi lexikon!

• Szerinted ki ez a vidéki költő, aki –ász álnév alatt rejtőzködik? Segít a Magyar írói álnévlexikon!

Még több kreativitást kíván, ha egy-egy szellemi műhelyt alakítunk képzeletben, például a nyomdászok, könyvkiadók hivatalát vagy a Magyar Ornitológiai (Rezervátumkutató, Alpinista stb.) Társaságot. Mindegyiknél végig kell gondolni, hogy az adott cél eléréséhez milyen feladatokra, milyen szakemberekre van szükség, hogyan dolgozik a kutató, mivel foglakozik a könyvkiadó, milyen munkája van a korrektornak stb. Amellett, hogy minden gyerek külön feladatot kap, tehát magának kell rájönnie a keresési stratégia lényegére, fejlődik a kérdéskultúrája, megtanulja a jegyzetelést, ugyanakkor erősödik a csapatszellem, élvezettel dolgoznak együtt-egymásért (néha pedig a másik csapat ellen).

Még sokféle könyvtári eszközzel lehet játszani, például a katalógussal, a Raktározási táblázattal, a szakrenddel, sőt a keresztrejtvények is alkalmasak a kézikönyvekkel való játékhoz. Természetesen más-más „játékszabályokat” beszélünk meg (és gyakorlunk) a feladatok kiosztása előtt. Ebből persze az is következik, hogy 2 x 45 percet vagy utolsó órát kell rászánnunk az ilyen kutató-órákra. Mindenképpen aknázzuk ki a versenyszellemet, és lehetőleg a személyes érdeklődésükre építsünk, például:

• Hány éves most Arnold Schwarzenegger?

• Mekkora volt a legnagyobb dinoszaurusz?

• Hol találom A kincses sziget c. könyvet?

• Mi lehet a Tisza bal oldali mellékfolyója (5 betű)?

• Mi lesz a raktári jelzeted, ha nagy ember leszel, és könyvet írsz?

Mindegyik feladat másfajta szellemi izgalmat ad, és mind más jellegű kutatóterep, de érezniük kell, hogy a jól feltett kérdésre mindig megtalálható a válasz a könyvtárban.

Szemléltetés

Comenius óta tudjuk, hogy a képi ábrázolás vagy kiemelés segítségével jobban rögzül a tanulóban az ismeret, mint a szavak által. Ezért tartom fontosnak, hogy minden gyerek (4-5. osztályban) „megalkossa” magának a könyvtár alaprajzát, persze úgy, hogy a falakat és a bútorok alaprajzát mi előzetesen megszerkesztjük és sokszorosítjuk. A gyerekeknek csak a megfelelő állományegységek nevét (feliratát) kell beírni az alaprajzba, hogy ezzel a térbeli tájékozódásukat elősegítsék.

Ugyancsak lényeges, hogy a betűrendes katalógus különböző keresési szempontjainak megfelelő, nagy méretű, ún. „szempont-táblák” (naptárszerűen felállítható kartonokon) adjanak kapaszkodót az egyes csapatoknak, hogy el ne vesszenek a katalóguscédulák adatainak „tengerében”, így:

SZERZŐ (és más közreműködő)

stb.

(Ugyanannak a kötetnek a különböző adatait kerestetjük, rendszerint a Képes történelem sorozatból, mert ezek minden adatfajtához példát szolgáltatnak.)

A lexikonok szócikkeiben sem könnyű eligazodni, éppen ezért egy viszonylag rövid (max. 1 oldalas) szócikket szoktam kimásolni és felnagyítani (így minden gyereknek kézbe is adható), hogy részleteiben elemezzük, és a számunkra lényeges információkat – együtt – megtaláljuk. Ilyenkor először a jeleket, rövidítéseket értelmezzük, megbeszéljük, mit jelent például az Irod. kifejezés. Megállapítjuk, hogy mindig az állítmány tartalmazza az új információt a címszóról (és nem szolgaian másoljuk a szócikkeket!)

A cédulázáshoz, jegyzeteléshez is mintát adok nekik, hogy pontosan tudják, mit kell írni a forrás adataihoz, miért fontos a tárgykör megnevezése, és hogyan kell pontosan idézni. Csak így lehet tisztázni a jegyzetelés, hivatkozás tartalmi és formai követelményeit is, ha sokszor és különböző témákon gyakoroljuk.

Talán az egyik legnehezebb feladat a könyvtári szakrend tudatosítása, a tudományok rendszerének felismertetése. Ha azonban a diákok fölfedezik az ETO logikáját, viszonylag könnyű lesz elhelyezni a rendszerben a számukra legfontosabb (és tantárgyakban realizálódó) szakjelzeteket. Ezért szoktam fölrajzolni a táblára a tudományok tízszintes házát – modern életünk csúf panel-jelképét! –, ahol egy-egy emelet képvisel egy-egy nagyobb tudományterületet, minden emeleten 10 lakás van, minden lakásban 10 családtag (akiknek azonos a „vezetékneve”, például 51-gyel kezdődik), minden családtagnak 10 gyermeke van, és így tovább:

A legfontosabb szakjelzeteket – a számukra is értelmezhető tudományágakat – együtt írjuk be, s ezáltal világossá válik a rendszer lényege, a nekik eddig semmit nem jelentő számok. (Megjegyzem, hogy egy ilyen, ETO-val foglakozó bemutató órám után az egyik idős kolléga – akinek csak alapfokú tanfolyama volt – odajött hozzám ezen szavakkal: „Köszönöm, kolléganő! Most már értem az ETO-t!”

A periodikák szerkezetét, fontosabb adatait is csak akkor értik meg igazán, ha 3-4 gyereknek egy-egy folyóirat vagy napilap egymást követő (legalább 3) számát tesszük az asztalára, és megkérjük őket, hogy – írásban megadott szempontok alapján – állapítsák meg a főbb rovatait, szerkesztőgárdáját, periódusát, a megrendelés feltételeit stb. Persze, lehetőleg a számukra kedves, esetleg otthonra is járó időszaki kiadványokból válogassunk, hogy tudatosuljanak bennük a főbb adatok, témakörök és talán kedvet is kapjanak az illető lap további olvasásához.

Összegzés

Mindenképpen fontosnak tartom a gyerekekhez való alkalmazkodást. Az érdeklődési körükből kiindulva kell fölkelteni a kíváncsiságukat, ugyanakkor az aktív tevékenység révén pedig sokkal jobban rögződik bennük a keresési stratégia, talán még a megtalált információk is. A tehetséggondozásnak is megkerülhetetlen területe ez: néhány érdeklődő gyereket előre megkérhetünk, hogy nézzenek utána bizonyos adatoknak, így több időt fordíthatunk a többiekkel való foglakozásra, sőt legközelebb esetleg ők is kedvet kapnak egy hasonló kutatáshoz.

Lényeges az is, hogy a példák, kutatások valamilyen módon kapcsolódjanak előzetes ismereteikhez és a gyakorlati élethez, mert csak így tudjuk bizonyítani, hogy nem elvont, tőlük távol álló ismeretekről van szó. Kérdéseink, feladataink pedig mindig rávezető jellegűek legyenek, ne a tehetetlenség érzése kerítse hatalmába őket, hanem a felismerés, az „áhá-élmény”, hogy „ezt én is meg tudom keresni”.

Ha ilyen feladatokon vezetjük végig őket, bekapcsolva természetesen a versengést és a jó szereplésért a jutalomjegyet vagy piros pontot, dicséretet, akkor nem megy el a kedvük a könyvtárban való további búvárkodástól. Ha pedig egymásra is odafigyelnek, akkor az óra végére mindig kikerekedik a beszámolókból egy összkép az adott korról, témáról vagy személyiségről.

Jegyzet:

1 Nagy Sándor (Főszerk.): Pedagógiai lexikon. Második Kötet. G–K. Bp., Akadémiai. 1977. 344. p. és 362–363. p.

How do I teach the methods of the intellectual work?

Demonstrates the methods of teaching the mastery in library use of the Hungarian Core Curriculum in lower grades of primary school. According to the experiences, there is a possibility also in the first class, to prepare children for the use of handbooks. Taking into consideration the age-characteristics of pupils, the situation-games and demonstrations have important role in this learning process. The interest, given by the age of pupils maybe taken as starting point, because only it makes possible the development of their activity.

Wie lehre ich die Technik der geistlichen Arbeit?

Die Autorin darstellt, wie sie die Kentnisse der Bibliotheksbenutzung nach dem Kerncurriculum in den unteren Klassen der Grundschule lehrt. Nach ihren Erfahrungen können die Kinder schon in der ersten Klasse vorbereitet werden, wie sie Informationen von den Handbüchern einholen können. Auch die Situationsübungen und der Anschauungsunterricht spielen eine wichtige Rolle, aber sich ans Lebensjahr der Schüler anzupassen, ist am wichtigsten. Nur vom Interressenkreis ihrer Altersstufe ist es wert auszugehen, weil sie nur so motiviert werden können.

Vissza a tartalomjegyzékhez