Lévay Botond: Szöveg és hitvallás

Nyomtatási nézet

A Biblia értő olvasása című témát előadásokban többen körbejárjuk. A feladat természetesen kimeríthetetlen. Nem csupán a szövegértő olvasást, olvasási készségszintet jelenti a cím összetettsége, hanem a Bibliát befogadni tudás akarását és képességét, az illető hívő voltának bizonyságtételét, s nem utolsó sorban a bibliai szöveg gazdag szellemiségének kellő felfogását, magyarázatát is. Ezért választottam témám tágabb értelmezését: szöveg és hitvallás összefüggését. Ez utóbbi több, árnyaltabb mint a világnézet, mert életforma. Hiszen ha a hitetlen ember olvassa a Bibliát, nem sokat értelmez belőle magára és a világra nézvést. Valaha az emberek csak a Szentírást olvasták, s remekül tájékozódtak a világ dolgaiban, erkölcsi megítélésében. Még Ady Endre is – állítólag – csupán újságot olvasott a Szentírás mellett, mégis sok minden titkot is tudott. Témánk kifejtéséhez ezúttal a nevelés oldaláról próbálok közelíteni, mivel meggyőződésem, hogy a gyerekek értő Biblia olvasása alapvetően rajtunk felnőtteken, szülőkön, tanítókon, még pontosabban szólva a mi hitünkön, a Bibliához való viszonyunkon múlik. Úgy vélem, fontosabb, hogy ki vagy, mint hogy „hogyan csinálod”, hogyan éred el, hogy a gyermek lelkében megfoganjanak a Biblia üzenetei. Fontosabb az az etikai bázis, amely kisugárzik, amelynek hatékonysága nagyobb az oktatásmódszertan lehetőségeinél. Nem akarom kisebbíteni ezzel a módszertan jelentőségét, előttem ma már többen beszámoltak számos fontos tapasztalatról, több szempontból közelítve meg szekciónk témáját. Én megpróbálok szót ejteni a kevésbé megfoghatóról, megmagyarázhatóról is, a Bibliát a gyerekeknek közvetítő személyiség hitelességének jegyeiről.

Mi jellemző leginkább a hívő ember gondolkodására a mindennapi gyakorlati életben? Felkészülésemkor sokat segített a Reformátusok Lapjában Cseri Kálmán lelkész nem régi okfejtő magyarázata a bárány vagy oroszlán megítéléséről, kettejük összevetéséből adódó lényeges különbségekről.

Mi szeretnél lenni, oroszlán vagy bárány? – teszi fel a kérdést Cseri Kálmán (Ezékiel 19. 1–9.). A mai gyerek eszményképe az oroszlán, a fiatalok többsége ezt választaná: mert erős, félnek tőle, tud ordítani, vadászni. Ráadásul a média is ezt sulykolja a gyerekekbe, az ifjúságba: gazdagodj, szüntelenül szerezz zsákmányt, csak magadra számíthatsz, nem baj, ha ragadozó vagy. Viszont az emberiség ügyét nem az emberevő „oroszlánok”, a zsákmányszerzők vitték előre, hanem a báránytermészetűek gazdagították, akik áldozatot hoznak másokért, lemondanak a köz javára. A Bárány veszi el a világ bűneit, így lesz erősebb az oroszlántermészetűnél. A Báránynak van pásztora, aki terelgeti, legelteti, védelmezi, tudja, hogy ő Isten gyermeke, akinek nem egyedül kell védekeznie, nem magának kell mindent megszereznie, aki kegyelemből él. Lehet-e oroszlántermészetű emberekből báránytermészetű? Neveléssel, szelídítéssel, önfegyelemmel aligha. Itt mit sem ér a pedagógia makarenkói vigyora, kincstári optimizmusa. Csak újjáteremtéssel. Jézus Krisztus azért jött, hogy az ő báránytermészetét szétossza.

Az olvasás évében feltétlenül hangsúlyoznunk kell, hogy az olvasáson, az elsődleges megértésen túl az olvasásnak mindenképpen a szöveg esetleges másodlagos jelentését is dekódolnia kell. Mintha erre a költői, allegorikus mondanivalóra éppen a mai embernek nem volna eléggé éles a füle, mintha nem volna képes mit kezdeni a szöveg – akár bibliai, akár szépirodalmi klasszikus értelemben – másodlagos jelentéstöbbletével.

A modern ember azt hiszi, ha agykontrollra, jógára, testépítésre, meditációra jár, okkult dolgokra figyel, akkor megnő lelki nyugalma, konfliktustűrő képessége, holott a csend és a bibliaolvasás, vagy a templomi igehallgatás többet ér a lelki harmónia megtalálásában, mint a divatos pótcselekvés. Manapság mindenki „önmegvalósításról” beszél. Hívő ember számára ilyen nincs, Istennek a rólunk, a velünk kapcsolatos terve felismeréséről, annak megvalósításáról van szó, erre kell rájönnünk. Miért vagyunk a világon, mi a feladatunk itt? Senkit nem lehet befolyásolni, hiszen sok tudós sem jut el Istenhez. Az egyszerűbb, jámbor emberek között inkább akad hívő. A pénz, vagyon, a rang megszerzése az emberek 90%-át megbolondítja, csak ezeket tartják a boldogság elnyerése kizárólagos eszközének.

Pedig a betegség, sorscsapás elviselése hívő számára – bármennyire is meghaladja az emberi értelmet – közeledést jelent Istenhez, nem távolodást. Mert esetleg éppen később megvalósuló terve, célja van Istennek az emberrel, ez bármennyire is felfoghatatlan számunkra. Pál apostol szerint „Akik Istent szeretik, minden javukra van.” Egyetlen hajszálunk sem hullhat le az Ő tudta nélkül, egy kőnek, amiben megbotlunk, rendeltetése lehet. Nem feledhetjük, hogy a materiális értékeknél, sőt még az életnél is van magasabb rendű, földön túli érték, az örök üdvösség elnyerése. A hithez, akár a terhek elviseléséhez alázatosság kell. Móra Ferenc szívszorító írásai, például időtlenül ezt sugallják. Tudniillik azt nem szoktuk figyelembe venni, hogy csupán néhány évtizedig tartózkodunk ideiglenesen a földön, s az öröklét ezután következne. Mindenki praktikusan úgy gondolkodik, hogy „egy életünk van”, holott az sem igaz, hogy csak egyszer élünk, mert ígéretünk van az örök életre. Vásáry Tamás egyszer így vallott a hitről: „a hit tudás, megbizonyosodás, nem tévesztendő össze a hiszékenységgel. Most már nem hiszek, tudom, hogy van Isten.” Nem hiába szokták Dosztojevszkijt idézni: „A pokol az a hely, ahová Isten nem néz többé, ahol végleg megszabadulunk tőle. Isten hallgatása ítélet.”

Czakó Gábor író egyszer egy meghökkentő kijelentést tett: a világirodalom legnagyobb írója Jézus, bár egyetlen sort sem írt le. Hatása, kisugárzása viszont óriási. A Biblia remekmű. Mint szövegalkotás egységes, stílusa, művészi szintje szintén, csupán filológusok találhatnak benne árnyalatnyi eltéréseket; holott többnyire egyszerű, tanulatlan emberek írták részeit: halász, adószedő. A Szentlélek sugallatától? Még Karinthy Frigyes szerint is – mivel a stílus az ember, Buffon nyomán – Jézus létezése kétségtelen a Biblia homogén stílusa folytán. A Biblia ezért szolgálhatott a kulturált keresztény világnak ezer évig „internetként”. Azt külön témaként lehetne fejtegetni, hogy ezer évig hogyan, mennyire hatott a Biblia mint szöveg az irodalomra. De nálunk, például Ady vallásosságát, költészetében a Biblia jelentőségét évtizedekig kötelező volt tagadni, tompítani, mentegetni miatta a költőt. Felmérhetetlen, hogy a bibliai szöveg hatásának mellőzésével mit vesztett az irodalom, az irodalomtörténet-írás és mi magunk. Ha Hegedűs Lóránt püspök úr 80 bibliai idézetet hall ki a Hamletből, bizony alighanem újra kellene írni az egész irodalomtörténetet.

A Biblia értő olvasásának első szintje annak stilisztikai-képi szövegértésének befogadása. Ez kétségtelen, bizonyos nyelvi elvontságot feltételez, amivel számos ember nem rendelkezik. Ugyanez vonatkozik természetesen a szépirodalmi művek, például a versek kellő megértésére is, ahol a gyerekek a legtöbb stilisztikai eszközt nem tudják értelmezni. (Például felvételizők, tehát érettségizettek sem tudják olykor megmagyarázni Ady e sorában: „Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?”, a sírni jelentését; vagy előfordult, hogy a Szózatban a következő sort: „A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely”, úgy értelmezték, hogy nagy a világ.)

Mostanában a bibliakutatók, esztéták megkülönböztetett figyelemmel fordulnak a Szentíráshoz. Témánk – a Biblia értő olvasása – nemcsak teológiai, hanem irodalmi, nyelvészeti, stilisztikai, s nem utolsó sorban méltán a hermeneutikai vizsgálódás középpontjába kerül. Walter Vogels szerint „a szöveg olvasása éppen olyan alapvető, mint a megírása.”¹ A szerző szerint egy festmény, film nem azért válik műalkotássá, mert a művész ezt elhatározza, hanem azért, mert az emberek a hatása alá kerülnek. Vogels azzal érvel, hogy a Biblia az inspiráció kiváltságával rendelkezik, mert a hívők a Szentlélek irányítása alatt azonosítják magukat az abban leírtakkal, s a Biblia szövege képes rá, hogy évszázadokon át az olvasók hitét ösztönözze, táplálja úgy, hogy az olvasó és hívő közönség újabb és újabb értelmezést ad a Biblia szövegének a Szentlélek segítségével.

Mindez felveti a Biblia értő olvasása mögötti, – azaz a második allegorikus szint – jelenvalóságát és értelmezését. James Barr ezért az allegorikus jelentést a teológiai értelemnek tulajdonítja.² Barr kereken kimondja, hogy „a modern teológia végeredményben allegória.” Az újabb kori teológiai irodalomban is felvetődik a hermeneutika, mint modern műelemzési módszer, amely vállalkozik a bibliai szöveg értelmezésére. A szó szerinti és az allegorikus szövegértés összefüggésének történetét Brevard Childs foglalja össze.³ Amíg Szent Tamás szerint a bibliai szavaknak csupán egy jelentésük lehet, Szent Ágoston vélekedése alapján viszont szükség van a szöveg spirituális értelmezésére is, mert így kizárólag a szöveg grammatikai olvasata elveszíti teológiai dimenzióját. Ugyanis Philon és Origenes szerint a Szentírás egyaránt több szinten olvasható és magyarázható. Tehát literális, betű szerinti és spirituális (szellemi, képi) jelentéssel együttesen értelmezhetők a bibliai szövegek. A tudomány és a hit egyik összeszikráztató témája volt az evolúciós elmélet betű szerinti magyarázatának vitája a teremtés szemszögéből a szöveg allegorikus értelmezésével szemben.

A legtöbb bibliai példázat szövege így túlnő önmagán, szó szerinti jelentésén, s általános, minden korhoz szóló üzenetté válik. A tékozló fiú történetét mindnyájan ismerjük. A fiú önmagát sodorta veszélybe, éhínség révén a disznókhoz jut el tékozlása után. Ám a Biblia szövege Isten szövegébe van ágyazva, hermeneutikailag értelmezve nemcsak az apa-fiúkapcsolatról szól a Szentírás, hanem az Atya (= Isten) és az ember viszonyáról, ha jól értelmezi a lelkész, az olvasó. Vagyis történet és példázat – a történetben és példázatban. Az Atya pedig felemelte magához a fiút. Igazság ez a másik, jól nevelt testvérhez mérve? Nem ez a lényeg – mint mi világiak ezt a legtöbben gondoljuk és minden általunk igazságtalannak vélt dolgot szintúgy – hanem az, hogy a fiú visszajutott az Atyához, aki a bűnösnek is megadja a megtérés lehetőségét, a megbocsátást. Ehhez az értelmezéshez hasonló történet a szőlőmunkások bérezésével kapcsolatos példázat. Hiába zúgolódnak a 11 óra hosszáig dolgozó napszámosok, ugyanannyit kapnak, 10-10 pénzt fejenként, mint az egyórások; mert a kegyelemben részesülés a lényeg. Mindenki a megígért bért kapja, senki sem rövidül meg a másik által. A részvétel, a munkavégzés a fontos, a mi életünkben a megtérés, a hívő, kegyességi élet, nem a számszerű fizetség, a mindennapi anyagi gyarapodásunk, spekulációnk.

A hitnek, a kiegyensúlyozott kedély révén pozitív hatása van az egészségre. Igazuk van azoknak, akik nem „eszik magukat” különböző csetepaték miatt. Amerikai pszichiáterek szerint a betegek minél komolyabban veszik a vallást, annál gyorsabban gyógyulnak meg, 70%-kal javítva felépülésüket. Orvosok szerint a felgyógyulás 50-50%-ában a hit és a gyógyszer egyformán játszik közre. Fejlődésszociológusok írnak arról (például Dizséri Eszter könyvében Tomka Miklós), hogy azok a gyerekek, akiket imádkozni is megtanítanak, minden különösebb erőfeszítés nélkül „beleszocializálódnak” az egységesen érvényes erkölcsbe és értékrendbe. Ez volt a hagyomány Magyarországon is ezer évig. Érdemes volna a bűnözés alakulását e tény tükrében megvizsgálni.

A bibliai szövegek szó szerinti és allegorikus jelentésén – értelmezésén túl fontos az olvasó hívő tudata is. Ez az elmondottakból is következik, hogy a hívő olvasó értelme nem csak termékenyebben, megbékélve, kiegyensúlyozva fogadja be a Szentírás allegorikus példázatait a szöveg összefüggésein túl, de a mindennapi élet vezetésében erkölcsileg is mássá, kegyessé válik az esetlegesen ateista embertársaihoz viszonyítva. Természetesen személyesen senki fölött sem akarunk pálcát törni, csupán elméletileg és nagy általánosságban fogalmazom meg mindezt. Az viszont biztosnak látszik, hogy emberi magatartásunk, közösségi mentalitásunk, mindennapi gyakorlati viszonyunk, egymás iránti kapcsolatunk nagyon sok kívánnivalót és kivetnivalót hagy maga után. Mozgatórugónk még mindig a pénz, az érdek, az önzés és az anyagiak, a túlságosan földhöz kötöttség a boldogulásban, a racionális ismeretek, gyakorlatok abszolút tisztelete. Mintha valamiképpen sokan fogadnánk el a szellemesen szemtelen, cinikus Woody Allen egyik filmbeli okfejtését: „A kereszténység hozomra ígéri a túlvilágot, szemben a keleti vallásokkal.” Az erkölcs, életvitel megítélése az emberi életen át nem divat vagy show-műsor kérdése.

Fontos tudatosítani a gyerekekben, hogy elődeink évszázados hite és bölcs megtapasztalása tükröződik azokban a szólásokban, mondásokban, nyelvi fordulatokban, amelyek a Bibliából kerültek hétköznapjainkba,⁴ és amelyeket mintegy népi mondásként tart számon a köztudat:

• „Semmi sem új a nap alatt.” (Prédikátor könyve 1,9)

• „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.” (Példabeszédek 26.27)

• „Amilyen az anyja, olyan a lánya.” (Ezékiel 16.44)

• „Aki kardot ragad, kard által vész el.” (Máté 26.52)

• „Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.” (Máté 27.62–66)

• „Utánam az özönvíz.” (1Mózes 7.11–8.4)

• „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” (János 8.7)

Tegyük nyilvánvalóvá, hogy érdemes olvasni a Bibliát, sok okos, tanulságos gondolatot találunk benne, különböző jó-rossz, könnyű-nehéz élethelyzeteinkre, és éppen a képies láttató voltuk miatt változatlan az időszerűségük, hiába változtak meg látszólag évszázadok, évezredek óta az emberi körülmények. Az elesettség, a betegség, a remény, a szegénység, vagyonvesztés, háborús nyomorúság, a kilátástalan állapotok viszont ugyanúgy kifejezhetők régi nyelvi eszközökkel.

Lehet mondani, hogy egy népet, bármelyik is az, a Biblia tett bölccsé a történelemben, a Példabeszédek igazságai parasztnak, polgárnak egyaránt igaznak bizonyultak, szinte örök időktől ezeken nevelkedtek a generációk:

• „Ne mozdítsd meg a régi határt, és az árváknak mezeibe ne kapj; Mert az ő megváltójuk erős, az forgatja az ő ügyüket ellened!” (23.10, 11)

• „Ne légy azok közül való, akik borral dőzsölnek; azok közül, akik hússal dobzódnak. Mert a részeges és dobzódó szegény lesz, és rongyokba öltöztet az aluvás!” (23.20, 21)

• „Űzd el a csófolót, és elmegy a háborgás is, és megszűnik a patvarkodás és a szidalmazás!” (22.10)

• „Az irgalmas szemű ember megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a szegénynek.” (22.9)

Befejezésül egészen röviden a hittanoktatásról. Az egyházi intézmények száma az utóbbi időben örvendetesen megszaporodott. Nem pusztán az erkölcsi, vallásos nevelés fontossága miatt szólok, hanem az anyanyelvi nevelést kiegészítő, szintén egy életre hívó, elindító lehetősége miatt. Jók a tankönyvek, hála Istennek ezáltal magasabb szinten, esetleg maradandóbban, meggyőzőbben nevelődhetnek a hittanosok, mint a mi időnkben, az 50-es években.

A szövegfeldolgozás, a példázatok, történetek kibontása nagyjából megegyezik az anyanyelvi tantárgypedagógia módszereivel, metodikájával. Tehát örvendetes, hogy a komoly tantárgyak sorába szervesen beépült a hittan. A bibliai szövegek a gyermekek részére megfelelően átdolgozva, szövegértésük kellő szintjén jelennek meg tankönyvükben. De a hitoktató ne erőből, ne tekintélyből neveljen, hanem maga is hiteles, hívő ember legyen. Nem csak azért, mert ennek az ellenkezőjét a gyerek amúgy is észreveszi, de az anyanyelvet tanítónál sokkal oldottabban, lazábban kell megbeszélni a témákat az órán. Tehát rugalmasabban, nem mereven, kevesebbet markolva ugyan, de nem szűklátókörűséggel lehet a hitet átadni, elmélyíteni. Igazán hitet nem lehet oktatni, arra csak nevelni lehet. Folyamatosan, türelemmel, bölcsességgel.

A hitoktató – bár a nevében kétségtelen ott áll az „oktatás” kifejezés – rendezze saját lelki problémáit, arcát, vonásait; nem szabad kiegyensúlyozatlanul, lelki terhekkel megrakodva, személyes, rejtett indulatokkal a gyerekek szíve előtt feltárulkozni. Itt tévedni, ismételni sem lehet, hitelesnek, őszintének kell látszani a nevelőnek minden percben, önmagát adni minden gesztussal, mozzanattal. Az erőltetés, túlzott didaktikusság egyenesen káros, hiteltelenné válik azonnal a beszélgetés, a közös gondolkozás, az üvegbúra hirtelen széttörik, végérvényesen az őszintétlen légkörben. Elölről kezdeni, nekirugaszkodva a hitet magyarázni, bizonygatni, vitatkozni, példálózni már szinte felesleges. Jöjjenek rá maguktól a gyerekek a példázatok időszerűségére, a szövegek másodlagos jelentésére, ha az allegória szárnysuhogása őket is megérintette.

Jegyzetek:

4 Frideczky Frigyes: A Biblia a művészetekben, a magyar költészetben és köznyelvben. = Theológiai Szemle, 1995. 6. sz. 318–321. p.

Vissza a tartalomjegyzékhez