Eigner Judit: „Őrzők vigyázzatok a strázsán…”

Nyomtatási nézet

Olvasásfejlesztés a mi iskolánkban

Budapesten a II. kerületben, Máriaremete és Pesthidegkút ölelésében, zöldövezeti környezetben található a tíz éve épült Ökumenikus Általános Iskola, ahol könyvtárosként dolgozom.

Ez az iskola más, mint a többi! – állítom én, és vallja ezt bizonyára más is, saját iskolájáról. A mienk azonban valóban más… Önkormányzati fenntartású, keresztény szellemiségű iskola, ahol a nevelésnek („növelésnek”) kiemelt fontosságú szerepe van.

Régóta látjuk és tapasztaljuk az olvasás válságát, s pár éve nekifogtunk az olvasást elsősorban megszerettetni, a későbbiekben pedig fejleszteni egy egyszerű „találmánnyal”, melyet részletesebben egy sárospataki HUNRA konferencián már ismertettem.¹ Lesz-e olvasó gyermek a következő évezredben?

A módszer lényege, hogy felső tagozatos osztályainkban minden hónapban három könyvet ajánlunk diákjainknak olvasásra, melyből ízlés szerint lehet választani, de egyet kötelező, s ezt a hónap elteltével számon is kérjük tőlük. A lista nemcsak évfolyamok szerint változik, hanem az évek során mi magunk is frissítjük ajánlatainkat, figyelve a könyvpiac újdonságaira, s ezáltal a tanárt, a könyvtárost is folyamatos olvasásra „kárhoztatva”.

Ugyan csak néhány év telt el a kísérlet bevezetése óta, de a debreceni konferencia meghirdetése arra késztetett, hogy vizsgálódjak máris az így vezetett („növelt”) diákok körében: milyenek olvasási szokásaik, ízlésviláguk, s elveinkkel, módszereinkkel vajon jó irányba visszük-e őket, s irányban vagyunk-e még egyáltalán?

A tavaszi szünet után (2002 április) rövid, három kérdésből álló ívre válaszoltak a 3-4. osztályosok, kicsit bővebb feladatsorra a felső tagozatos tanítványaink.

Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy szeretnek-e olvasni vagy nem, éppen most milyen könyvet forgatnak, nehéz-e ellene mondani a tévé és a számítógép napi csábításának, s szerintük manapság általában a gyerekek miért nem szeretnek olvasni?

A további kérdéseket (vannak-e otthon is könyveitek, látod-e olvasni szüleidet, mesélt-e valaki rendszeresen neked? stb.) most nem vizsgálva, a következőkről számolhatok be.

A közel 300 megkérdezett elsöprő többséggel nyilatkozta azt, hogy szeret olvasni, a válaszolók csaknem 90%-a. Kilencen írták azt kerek-perec, hogy nem szeretnek könyvet venni a kezükbe, nyolcan pedig óvatosan úgy nyilatkoztak, hogy „az attól függ.”

Arra a kérdésre, hogy éppen most mit olvasnak – gondolom, a már jól működő rendszerünknek köszönhetően – szinte kivétel nélkül értékes, igényes irodalmat említettek a gyerekek.

A kicsik – harmadikosok, negyedikesek – kedvencei a Szegény Dzsoni és Árnika, Berzsián és Dideki, valamint Harisnyás Pippi és persze Harry Potter.

Az ötödikesek közül sokan írták A Pál utcai fiúkat, amely kötelezőként épp most van soron. Sláger Tolkien A gyűrűk ura c. regénye, s többen írtak Verne, Karl May regényeket, Fekete Istvánt. Bradley és Harry Potter is szerepel a listán, s egy valaki említette a Toldit.

A hatodikosok körében Tolkien mellett népszerű Cooper, Verne, Sienkiewicz, Gárdonyi, Rowling, de olvasnak Csukás Istvánt, Merle-t (Állati elmék), s egy olvasója van Rejtő Jenőnek is.

A hetedikeseknek is kedvence A gyűrűk ura, népszerű még Szabó Magda Abigélje, valamint Brontë A lowoodi árvája, Ende Momo c. könyve. W. Scott, Golding, Cooper is az olvasott szerzők között található.

Nyolcadikosaink olvasmányai sokfélék: Szabó Magda, Sütő András, Tamási Áron, Rideg Sándor, Szakonyi Károly mellett most olvassák néhányan Porter Az élet játéka c. könyvét, valamint Karl May, Stevenson, Tolkien, Salinger és A. Christie regényeit.

Érdekesnek tartottam még azt vizsgálni, hogy kinek mi volt az első olvasmánya, pontosabban az első önállóan végigolvasott könyve, ha egyáltalán emlékszik rá. (Ez biztos, hogy olyan adat, amely még nem lehet iskolánk hatása, egyértelműen a szülői házra, az onnan hozott útravalóra utal.)

Öröm volt látni az emlékezetes „első”-ket: Fésűs Évát (Aranypofácska, Csupafül), Janikovszkyt (Velem mindig történik valami), Bálint Ágnest (Mazsola) vagy Török Sándort (Kököjszi és Bobojsza). Többen „vallották be” a Micimackót, Vuk-ot, Misi mókust. Nem hiányoztak a klasszikus meseírók sem: Andersen, Grimm, Benedek Elek. Olvassák még a Gőgös Gúnár Gedeont, a Mosó Masa mosodáját is. Mindössze ketten írtak Walt Disney mesekönyv-élményt.

Azt is megkérdeztem a diákoktól, igaznak látják-e azt az állítást, hogy manapság általában kevesebbet olvasnak a fiatalok?

Van, aki hitetlenkedve válaszolt: „Az biztos, hogy minden gyerek olvas, mert vannak kötelező olvasmányok!” (5. o.) Többen egyetértve írták: „a mai gyerekek túlterheltek, hullafáradtak és nincs idejük olvasni.” (7. o.)

Egy éleslátó ötödikes így fogalmaz: „Rászoktak a tévézésre, mert lusták olvasni.” „Nekem könnyű az olvasás – írja egy harmadikos kislány – és én jobban is szeretem a könyvet, mint bámulni a tévét!”

Íme, egy szép, szinte költői megfogalmazás: „A mai gyerekek nem éhezik a könyveket, már nincs saját képzelőerejük…” (6. o.)

Végezetül arra voltam kíváncsi: nehezebb-e olvasni mint tévézni, s szerintük vajon miért?

Igen! – írták a gyerekek. Néhány válasz a harmadikosok-negyedikesek írásaiból:

A tévéhez „csak le kell ülni, és meg kell nyomni a gombot.”

„Nem kell dogoznom, ha tévézek.”

„A tévét jobb nézni, de az olvasás hasznosabb elfoglaltság.”

„A tévé gyorsabb… A filmet egy óráig nézem, de a könyvet több napig olvasom.”

„A tévét csak nézni kell és nem kell megtanulni.”

„A tévé jobban csábít…”

„Nehezebb olvasni, mert amit olvasol, azt neked kell elgondolni.”

„Olvasni nehezebb, mert ahhoz meg kell tanulni olvasni.”

Milyen fontos dolgot látnak a gyerekek: az olvasás egy tanulási folyamat eredménye. „Jól” tévézni éppen úgy meg kellene tanítani a gyerekeket – csakúgy, mint olvasni –, ugyanis az értelmes televíziózás éppúgy tanulást igényel!

Nézzük most a nagyok okfejtéseit! A tévézés könnyebb, hiszen…

„elénk rakja ugyanazt, csak pergőbben és még elképzelni sem kell.”

„A tévében minden magától megy, csak bámulni kell…”

„Az olvasáshoz kell tudomány, a TV-hez pedig nem.”

„A tévé szórakoztatóbb, mint az olvasás.”

„A TV-ben elmondják helyetted a szöveget…”

„Az agyunkat nem kell erőltetni…”

„Szerintem a számítógép a legjobb szórakoztatási eszköz, mert a játékban én lehetek a történet szereplője, központja.”

„Jobban szeretek tévézni, mert olvasáskor nem bírom kivárni a megoldást.”

„Olvasni fárasztó, és vannak jobb elfoglaltságok is…”

„Az a nehéz az olvasásban, hogy egyszerre kell képzelni és olvasni.”

Legtöbben jól látják az okokat és a hatásokat, ügyesen elemzik a jelenséget, de önmagukról szólva bátran kijelentik, hogy ők a fáradságosabb módszer hívei…

„Szerintem az olvasást csak elkezdeni nehéz, de azután jó…”

„A jó könyvet valami módon nem lehet letenni.”

„Én szeretek olvasni, és nem tudom, mi a nehéz benne…”

„Olvasáskor az ember is valahogy tévézik gondolatban…”

„A tévé nem enged gondolkodni…”

„A tévét nem tudod magaddal vinni, de a könyvet igen.”

„Olvasni egyáltalán nem nehezebb. Nálunk apu egyszer csak kivitte a tévét, és akkor egyszerre mindenki elkezdett olvasni.”

Végezetül álljon itt néhány mély, tanulságos megállapítás:

„Amikor a gyerekek még nem tudtak olvasni, szüleik már akkor rászoktatták őket a tévére, és ettől kezdve ők már nem ismernek más dolgot…”

„A gyerekeknek most több szabadidejük van, mint régen. Az okosabb sportra, tanulásra és olvasásra fordítja.”

Elgondolkodtató írások. Nem szántam mélyebb elemzésre, hagyjuk csak hatni őket! (Érdekes volna – néhány év múlva – annak a vizsgálata, hogy tanulóink, kikerülve az iskolai „szorításból”, mennyire maradnak olvasó tinédzserek, mennyire igényesen válogatják meg majd olvasmányaikat, s ellen tudnak-e állni a modern technikai eszközök csábításainak? Egy efféle követővizsgálat volna igazi kontrollja munkánknak.)

E kis felmérés tanúsága szerint adataink, eredményeink jobbnak látszanak az országos átlagnál. (A kerületi és országos szövegértési vizsgálatok szerint is iskolánk magasabb teljesítményt nyújtott ezen a területen.)

Akkor mi most – odahaza, Pesthidegkúton – nyugodtan és elégedetten hátradőlhetünk?

Természetesen nem.

Ahogy Nagy Attilától is hallottuk: riasztó adatok szólnak arról, hogy a felnőttek szokásrendszeréből egyre jobban kimarad az olvasás. Ha veszély van – civil életemben is – első feladatnak az önvizsgálatot tartom. Mi vajon eleget olvasunk? Gondoljuk végig: mi jó példával szolgálunk-e gyermekeinknek, tanítványainknak?

Felfigyeltem ugyanis egy új jelenségre. Régen úgy tanultuk, hogy általában azok a gyerekek nem olvasnak, akiknél otthon nincs könyv, családi könyvtár, s a szülők sem olvasnak. Most azonban azt látom, hogy az értelmiségi, az olvasó szülők gyerekei – akiknek pedig rengeteg könyv van az otthonában – sem olvasnak. Vajon mivel magyarázható ez?

Ezek a gyerekek ugyan látják olvasni a szüleiket, de a szülői olvasmányok többsége szakmai anyag, tudományos munka, cikk – s mint kijelölt, kötelező penzum, úgy olvassák. Ezzel azt üzenve és kódolva a gyermekeiknek: az olvasás kemény munka, ájult fáradtsággal végzett kötelesség!

Nagy hiány van szerintem az örömteli, élményt adó olvasás megélésében és továbbadásában. Talán újra meg kell tanulnunk és tapasztalnunk nekünk, elfoglalt felnőtteknek is az olvasás gyönyörűségét.

A másik dolog, amire felfigyeltem, hogy az olvasási kedv hanyatlásának okaként túl gyakran állítjuk a mértéktelen tévézést, és hibáztatjuk a számítógépet, pedig itt is fontos volna egy kis önvizsgálat. Be kellene ismerni saját gyengeségeinket, hogy sokszor nem vagyunk képesek következetesen tiltani (mondjuk bizonyos időn túl, bizonyos típusú műsorokat nem nézhetnek, vagy bizonyos játékokat nem használhatnak a gyerekek), illetve nincs erőnk korlátokat állítani, vagy megteremteni valami másfajta kikapcsolódás, szórakozás becsületét (pl. társasjáték, kirándulás, stb.).

Átmeneti időszaknak tartom e kort, amelyben a számítógép használata még nem eszköz gyerekeink számára, hanem a fő cél. De mint minden újdonságnak, idővel ennek az új játéknak a varázsa is – minden bizonnyal – alábbhagy, s megtanulják majd a gépet egyszerűen jó eszköznek tekintetni emberi céljaik eléréséhez.

Felüdülésképpen szeretnék itt is bemutatni egy technikai újdonságot, a sétáló könyvet, annak bizonyítására, hogy lesz még olvasó gyermek ebben az új évszázadban is, csak talán más szokásokkal, mint ahogy azt mi görcsösen képzeljük.²

Összegzésül, egyben útravalóul hadd idézzem Ady Endre sorait:

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán…”

Mi, könyvtárosok, őrzők vagyunk, konkrét és átvitt értelemben is. Könyvtárosként valóban őrizzük a könyveket a maguk fizikai valóságában, ám egyúttal őrzői vagyunk a könyvekben leírt gondolatoknak is. Őrzői eszméknek, kultúráknak, nemzetünk történelmének, gyökereinknek.

A könyvtár: értékeink helye. Strázsaként éberen kell állnunk őrhelyünkön, vigyázni és védeni értékeinket. Az őr elsődleges feladata nem maga a harc, hanem jelzés adása: figyelmeztet, hogy közel az ellenség és riadóztatja a védelmet.

Így tekintsen ki-ki saját őrhelyére: kötelességünk világos jelzéseket adni a társadalom számára – ahogyan tesszük ezt ezzel a konferenciával is –, hogy baj van! Szennyeződik szellemi környezetünk. Rettenetes áradat közeledik, amely sodor és rombol.

Hogyan kellene most vigyázni kincseinkre?

Meg kell őrizni azokat a fiatalok gondolkodásában: a megfelelő olvasmányok kézbeadásával, s a szép, a jó és az igaz dolgok felmutatásával. Tőlünk is függ, mit teszünk olvasási és beszédtémává. Feladatunk, hogy olyan gondolatokat ültessünk el az ifjú nemzedék fejében és szívében, hogy jövőnket nyugodtan rájuk bízhassuk.

Befejezésül hadd mondjam el, amit nemrég egy idős atyától hallottam, aki nem képes még ma sem – 40-50 évnyi szolgálat, több száz esketés után – meghatottság nélkül kimondani az esküvői szertartás befejező mondatait: „Legyetek áldottak gyermekeitekben.” Nem a legnagyobb jókívánság, a legnagyobb áldás egy ifjú pár számára, ha törekvései, céljai beteljesedhetnek majd utódaikban?

Egy könyvtáros neveltjei, szellemi „gyermekei” az olvasók. Hogy hányan lesznek, akik majd olvasnak, élvezettel és örömmel, értik és jól használják a nyelvet, tőlünk is függ. Hadd kívánjam én is – némi elfogultsággal – mindannyiunknak: Legyenek áldottak szándékaink, legyen gyümölcse munkánknak – olvasóinkban!

Jegyzetek

Vissza a tartalomjegyzékhez