Nobel Iván: Nyelvművelésünk (b)irodalma

Nyomtatási nézet

Néhány gondolat az Éltető anyanyelvünk című, Grétsy László 70. születésnapját köszöntő tanulmánykötetről

„Helyes volna nyelvészektől megkérdezni, hol a legépebb a magyar hangsúlyozás…” – írta Németh László. Most itt a kezünkben a könyv a válaszokkal, és nemcsak a hangsúlyozás kérdéseire, hanem mindazokra, amelyek nyelvhasználatunk sűrű erdejéből előbukkannak. Hatalmas területet fog át, jár be, a kötet száz tanulmánya bizonyítja, hogy a nyelvtudomány különböző területei valamiképpen kapcsolódnak a nyelvműveléshez is. Azok számára, akik a nyelvművelés kutatásait fanyalogva fogadják, eredményeit pedig lebecsülik, és valamiféle tudományosságot nélkülöző stúdiumnak tartják, cáfolatul itt van a magyar nyelvtudomány legjelesebb képviselőinek tudományos antológiája, páratlan gazdagsággal mutatva be e tudományág kutatási területeit.

Megtalálható a tanulmányok között az igekötők használatáról a szociolingvisztikáig, a díjak helyesírásától a sportnyelvig, az internetes nyelvhasználattól a kisebbségben élő magyarság nyelvi szokásaiig, a fordítás problematikájától a nyelvföldrajzig, a megszólítástól az alárendelésig mindaz a probléma, ami a nyelvvel foglalkozó szakembereket és az anyanyelvünk iránt érdeklődő szélesebb kört érdekelheti. És ez csak töredéke a kötetben olvasható tanulmányoknak, amelyek a szerzők nevének alfabetikus sorrendjében következnek. Szinte seregszemleszerűen sorakoznak a kötet alkotói, mindazok, akik a mai magyar nyelvtudomány ügyét a nyelvműveléssel kapcsolják össze. Érdekes azonban, hogy egy név „hiányzik” a felsorolásból: Grétsy Lászlóé. De hiszen az egész kötet hozzá kapcsolódik, az ő szellemét idézi, nélküle ezek a cikkek talán meg sem születnek, vagy másképpen íródnak meg. Megkerülhetetlen jelenség ő a magyar nyelvtudományban. És hogy ez mennyire így van, bizonyítja a kötet végén található Grétsy-bibliográfia, ahol hét oldalon sorolja fel önálló köteteit, cikkeit, tanulmányait, interjúit (és ezek között még nem szerepelnek kisebb cikkei, rádiós és televíziós műsorai).

Nemcsak összefoglaló kézikönyvként, hanem gyakorlati tanácsadóként is használható – különösen pedagógusoknak – ez a félezer oldalas kötet, hiszen a számítógépes nyelvhasználat a tanári megnyilatkozásokig vagy a nyelvi játékokig, a helyesírás esztétikumáig a nyelvtantanítás számos területét érinti, tehát mintegy tanári segédkönyvként is szolgálhat. Akiket pedig kultúrtörténeti szempontból érdekel anyanyelvünk, azok is megtalálják saját olvasmányukat az Anonymusról vagy a Károli-bibliáról szóló tanulmányokban. A könyv külseje is vonzó. A borítót díszítő Egry József-kép reprodukciója is arra késztet, hogy belelapozzunk, és tallózzunk a minket leginkább érdeklő cikkek között. A „száraz” nyelvészetről kialakult téves felfogás ellensúlyozására íme az ellenbizonyíték.

Ha „minden toll egy műhely” (Veress Dániel), akkor mekkora műhely ez a könyv, amelyben a sok-sok cikk, tanulmány, esszé egy-egy laboratórium, ahol kikísérleteződik a nyelvtudomány sokféle diszciplínája, és nem az ún. egységes nyelvé, mert az egységen sokszor egyhangúságot érthetünk, és nyelvünket éppen színei teszik gazdaggá.

Ha a bevezetésben Németh Lászlót idéztem, hadd fejezzem be az ő gondolatával is: „Akik a magyarságért aggódnak, nyelvünk ellenálló erejének megtörését a magyar végelgyengülés tünetének tartják.” Az aggódók kerekasztal-beszélgetés ez a szép és gazdag gyűjteménye.

(Éltető anyanyelvünk. Szerkesztette: Balázs Géza, A. Jászó Anna, Koltói Ádám. Budapest. Tinta Könyvkiadó, 2002.)

Vissza a tartalomjegyzékhez