Zentai Péter László: Az Olvasás Éve Magyarországon

Nyomtatási nézet

A – megengedem – nem túl invenciózus címet azért választottam, mert Olvasás Évét nem hazánkban szerveztek először. A példaadó mozgalmat National Year of Reading elnevezéssel Angliában tartották meg 1998-ban és 1999-ben. Immáron négy és fél esztendeje, hogy a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásáron brit könyvkiadói kollégáktól értesültem arról, hogy az angol kormány támogatásával, David Blunkett oktatási miniszter ötletére az egész angol anyanyelvi közösséget mozgósító kampányt szerveznek az olvasási készségek, képességek fejlesztése érdekében, az olvasás hasznának és örömének tudatosítására, a tudásalapú társadalomban az oktatás elsődleges, semmivel nem pótolható „eszközének”, az olvasásnak a fontosságára figyelmeztetve. Hazatérve első dolgom volt, hogy minél több információt szerezzek az ang-liai mozgalomról, s az internet világában napok alatt kapcsolatba léphettem Liz Attenborough asszonnyal, az angol Olvasás Éve főszervezőjével. Két héten belül meg is kaptam tőle a kampány anyagait. A minden kulturális közösséget – iskolákat, könyvtárakat, könyvkiadókat, egyházi intézményeket, olvasóköröket – egyaránt mozgósító akcióév anyagai lenyűgözőek voltak. Itt elsősorban nem a hírlevelek, programfüzetek, ismertetők kifogástalan nyomdai és tipográfiai minőségére, nem az angol Olvasás Éve bravúrosan egyszerű és egyúttal mégis a közös célt szimbolizáló logójának tudatosságára gondolok, hisz ezekre azért számítani lehetett, hanem magának a mozgalomnak a hihetetlen szervezettségére, alulról történő építkezésére, s mindenekelőtt persze arra, hogy a brit kormány és a legfontosabb angliai intézmények és cégek – felismervén az olvasás fontosságát – milyen távlatosan, milyen bőkezűen finanszírozták az angliai közösség által javasolt programokat. (Csupán érzékletes példaként: az angol posta egymaga, magyar pénzre átszámítva, több mint 6 milliárd forinttal szponzorálta az Olvasás Éve céljait!)

Az angol példán felbuzdulva, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete minden tagjának messzemenő támogatását élvezve, kidolgoztam az Olvasás Éve magyar körülmények közé adaptálható változatát, koncepció-ját, szervezeti sémáját, s mindenekelőtt azt, mi módon kellene megszervezni, az ügy mellé állítani a hazai és határon túli oktatási és kulturális intézményeket, könyvtárakat, kultúrköröket, segítségül megnyerni az írott és elektronikus sajtót.

Javaslatok sorával bombáztuk az oktatási és kulturális tárcát, a parlament illetékes bizottságait, s elsősorban természetesen magát a kormányt, abban bízva, hogy a magyar miniszterelnök ugyanolyan személyes elkötelezettségű szerepet vállal, mint angol kollégája, Tony Blair. (A brit miniszterelnök például a Globe Színház nagyszámú hallgatósága előtt gyermekverseket olvasott fel, azaz hivatalának politikai súlyát és erkölcsi rangját kölcsönözte az eseménynek, ezzel is bátorítva az köz- és magánalapítványok, nagy üzleti társaságok támogatási hajlandóságát.) Időközben, mintegy az ügy társadalmi támogatottságát felmérendő, több kollégámmal, az Olvasás Éve eszményének egyik legnagyobb elkötelezettjével, Nagy Attila olvasásszociológussal közösen tanácskozások és rendezvények során vehettünk részt, s mindenhol azt tapasztaltuk, az olvasás értelmének és hasznának újbóli felfedeztetése sokunk számára nemzeti jelentőségű program.

Mégis több mint két és fél esztendő telt el, míg a magyar kormány tavaly április 3-án kormányhatározatban rögzítette, hogy a 2001. évi Ünnepi Könyvhéttől az idei Ünnepi Könyvhét zárásáig terjedő időszakot az Olvasás Évévé nyilvánítja. Addigra a magyar könyvtárosok és a magyar könyvpiac szereplőinek buzgólkodása okán az Olvasás Éve eszménye a közvéleményben már olymértékben megfogant, hogy a hivatalos indítást megelőző évben a sajtóban széles körben elterjedt a vélekedés, hogy már régóta folyik az Olvasás Éve rendezvénysorozata. A kormányzati döntés tavaly áprilisban sok helyen eltért a tervektől. A minden kulturális szereplőt megszólító és mozgósító egy szervezési központ helyett kettőre tagolta az Olvasás Éve magyarországi rendezvényeinek irányítását, de ami a leglényegesebb különbség a magyarországi és az angliai feltételek között: a magyar állam a két ország közötti nagyságrendi léptéket is figyelembe véve a helyi kezdeményezésekre szánt támogatási keretet olyan szűkmarkúan szabta meg, hogy az angliainak az 1%-át sem érte el.

Ha most, az Olvasás Éve hivatalos zárása előtt két hónappal megvonhatjuk az előzetes mérleget, érdemes volt-e ilyen feltételek mellett Olvasás Évét rendezni Magyarországon, mégsem elsősorban a remények megcsalatásáról beszélhetünk. Bizonyára nagyobb kisugárzású és hatású akcióévet tudhatnánk magunk mögött, ha a kis helyi kezdeményezések, a hazai és határon túli iskolák, könyvtárak, önképző- és kultúrkörök önálló kezdeményezéseire pályázati úton elérhető források, vagy miként javasoltuk, a könyvtárak állománygyarapítására, a fiatalok körében tartandó tagtoborzásokra folyósított kb. 100 millió forintnak többszöröse állt volna rendelkezésre. Mégis az a tény, hogy az olvasás ügye a közbeszéd tárgyává vált, sok mindenért kárpótol.

Bebizonyosodott, hogy az oly gyakorta és joggal kárhoztatott kereskedelmi adók is, mindenekelőtt persze a kultúraközvetítést máig fel nem adó Magyar Rádió óriási hatékonysággal tud megjeleníteni, tudatosítani számára fontosnak ítélt ügyeket. Sok kritika éri a politikai napilapok kulturális rovatait, az Olvasás Éve ügyében azonban hetente közvetítettek, közöltek, reklámoztak könyveket, írókat, Olvasás Éve-programokat. A legtöbbet persze a könyvkiadás szereplői és a könyvtárosok tették, azok tehát, akikben nem kellett tudatosítani az Olvasás Éve társadalmi vagy egyszerűbben szólva, kulturális értelmét, céljait.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése mint ötletadó a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával kötött Együttműködési Megállapodás értelmében 15 nagyszabású akciót, rendezvényt szervezett, kapcsolt az Olvasás Évéhez. Jó választásnak bizonyult, hogy a kivételes médiatámogatást élvező, a magyar anyanyelvű irodalmat és könyvkiadást több mint 70 esztendő óta szolgáló Ünnepi Könyvhét volt az Olvasás Éve hivatalos beharangozója, céljai meghirdetésének alkalmas terepe. Erre a jó indításra fűzhettük fel, hogy az elmúlt év őszén a Vajdaságban és Erdélyben először szervezhettünk hivatalosan Magyar Könyvnapokat a hazai és határon túli kortárs magyar irodalom legnevesebbjei személyes részvételével. Piaci szervezetként különösen büszkék lehetünk arra, hogy az Ajándékozzunk könyvet, hogy mások is olvashassanak! elnevezésű karitatív akciónk sok ezer ember és intézmény társadalmi szolidáris érzését ébresztette fel, s több mint 200 millió forint értékű, gondosan válogatott könyvanyagot ajándékozhattunk szegény sorsú családoknak, hátrányos helyzetű iskoláknak, s a határon túli, magyarlakta területek egyházai és oktatási intézményei könyvtárainak. Az Olvasás Éve tette lehetővé, hogy másfél évtizedes szünet után újjáélesszük a Gyermekkönyvnapokat, azt a korosztályt megszólítva, amelyik az Olvasás Éve legfontosabb célközönsége.

Bizonyára már mindenki értesült arról, hogy az MKKE esztendőről-esztendőre közreadott statisztikai felmérése alapján a magyar könyvpiac az elmúlt évben is nagyot lépett előre. A magyarországi könyvvásárlók 18,3%-kal többet költöttek könyvre, mint tavalyelőtt. Az összforgalom 2001-ben meghaladta a 45 milliárd forintot. Még ennél is örvendetesebb azonban, hogy a színtisztán piaci viszonyok között működő magyar könyvipar kínálatának tematikai összetétele nem tolódott el a kommersz irányába, épp ellenkezőleg. S azt sem győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy az elmúlt két esztendőben a magyar ifjúsági és gyermekkönyvkiadás minden évben megduplázódott. Statisztikai adatokkal persze nehéz igazolni egy akcióév hasznát, eredményességét, mégis szinte biztosak vagyunk abban, hogy az igényes gyermekkönyvkiadás felfutása az Olvasás Évében nem csupán a véletlen műve.

Az Olvasás Éve zárásához közeledve a könyvkiadás szereplői úgy gondolták, az akcióév tapasztalataiból okulva, s a jövő stratégiája megtervezése miatt nagy szükség van egy olyan nagyszabású kutatásra, amely pontos képet ad a magyar könyvvásárlási, -olvasási, könyvtárgyarapítási szokásokról. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése – a TÁRKI-val együttműködve – nemzetközileg is páratlan, nagy mintavételen végzett, két hónapon keresztül tartó vizsgálatot folytatott, melynek eredményét az áprilisi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon hozta nyilvánosságra. A legfigyelemreméltóbb az, hogy az elmúlt évtizedben bővült a rendszeresen olvasók aránya (friss mérésünk szerint ez az összlakosság 32%-a), ugyancsak bővült a ritkán olvasók száma (kb. 40%), s ha még ma is igen magas (27%-os) a könyvet egyáltalán kézbe nem vevők aránya, a fenti adatok ismeretében nemzetközi összehasonlításban sem kell szégyenkeznünk.

A mi vizsgálatunk is rámutatott, a magyar sajtó is drámai hangsúllyal publikálta, a PISA-vizsgálatok is arra figyelmeztetnek, hogy a mi általános iskolásaink szövegértési, szövegértelmezési és íráskészsége Európában az egyik leggyengébb. A nemzetközi elemzésből kiderül az is, hogy Európa egyik legfejlettebb könyvkultúrájával rendelkező országában, Németországban a kisiskolások, de a középszintű oktatási intézményekben tanulók is ugyanolyan siralmas eredményt produkáltak, mint a mi gyerekeink. Nem véletlen, hogy Johannes Rau köztársasági elnök vezetésével nagy állami alapítványt hoztak léte. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése az angol példa után a német gyakorlatot szem előtt tartva azzal a javaslattal élt, s juttatta el a magyar kormányzati szerveknek, illetve a Parlament kulturális bizottságának, hogy az Olvasás Éve lezárásakor a magyar kormány hozzon létre Magyar Olvasási Közalapítvány elnevezéssel egy olyan alapot, amely mindenekelőtt az általános iskolai olvasástanítást, az új módszerek kipróbálását és meghonosítását, az EU-követelményeknek megfelelő, a jövendő munkavállalók versenyképességét lehetővé tevő szövegértési, -értelmezési képességek fejlesztését tűzi ki célul. Jó lenne az is, ha a felemásra sikeredett Olvasás Éve rendezvénysorozatot nem tartanánk „tól-ig” kampánynak, hanem az elért eredményeinkre is építve, tudatosan megterveznénk az olvasáskultúránk továbbfejlesztése szempontjából fontos straté-giai lépéseket.

Vissza a tartalomjegyzékhez