Balogh Mihály: Mustra

Nyomtatási nézet

A Könyv és Nevelés előző, 2001. szeptemberi számában már hírt adtunk arról, hogy a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) ez évi nyíregyházi vándorgyűlése központi témájául az iskola, a tanulás és a könyvtár kapcsolatrendszerét választotta. Akkor két előadás bemutatásán túl megígértük, hogy a következő számunkban visszatérünk még a vándorgyűlésre, válogatást adunk a szekcióülések anyagából. Ígéretünket teljesítjük, s három olyan könyvtár-pedagógiai tárgyú írásunkra hívjuk föl a figyelmet, amelyek a vándor-gyűlésen előadásként szerepeltek.

Európai távlatokba ágyazva fogalmazza meg véleményét a tárgyról Komenczi Bertalan, az Iskolai könyvtár az információs társadalomban című írásában. A korszerű iskolai könyvtári szerep kérdéseivel behatóan foglalkozó szerző most többszintű stratégiai rendszermodellbe ágyazva (uniós, nemzeti, helyi, iskolai és személyi szintre bontva!) vizsgálja az iskolai könyvtár pedagógiai esélyeit. Külön felhívjuk az érdekeltek (és az illetékesek) figyelmét az alábbi megállapításra: „A Könyvtár új szerepkörével együtt jár a könyvtáros szerepének a megváltozása is. Ennek a könyvtárosok képzésére és még inkább át- illetve továbbképzésére vonatkozó konzekvenciáit is tudatosítani kell.”

Ehhez a tudatosításhoz fontos adalék a következő írás. A könyvtár-pedagógia szakmódszertanával foglalkozik alapos, átgondolt munkájában a kaposvári főiskolai tanszékről Vörös Klára. A szerző szerint tanszékük célja az, hogy az ott végzett könyvtáros-tanítók „…kezdeményezőivé váljanak annak, hogy a tanulás, illetve tanítás folyamatában a könyvtár eszközrendszere kapja a legfontosabb segítő funkciót, s hogy a könyvtárhasználati ismeretek tantárgyközi jellege érvényesüljön.” Később az is kiderül, hogy a kaposvári képzés fontos feladata: „Alakítson ki a pedagógusjelöltekben korszerű könyvtár-pedagógiai szemléletmódot a tanítási, nevelési feladatok ellátásának érdekében.” Most felróhatnánk persze, hogy mindez mit sem ér, ha pedagógusjelölteken csak könyvtárpedagógus-jelölteket értünk, de Vörös Klára cikkéből azt is megtudjuk, hogy náluk a „Bevezetés a könyvtári és informatikai ismeretekbe” minden első évfolyamos hallgatónak az első félévben heti egy órában kötelező. Kérdés, mennyire gyakorlati jellegű ez a stúdium, s hogy a tanulás tanításának módszertana szervesen beépül-e valamennyi hallgató pedagógiai képzésébe, és főleg annak gyakorlatába.

A szombathelyi főiskola könyvtártanszékének tanára, Kovács Mária a könyvtárhasználati ismeretek oktatásáról, a főiskolán megvalósuló könyv-tárostanár-képzésről számolt be a vándorgyűlésen, s közben felmutatta a könyvtárhasználó-képzés és a könyvtárhasználati ismeretek oktatása összefüggéseit. Írásában a használóképzés szerepét többek között így minősíti: „a szakirodalmi ismeretek oktatása a felsőoktatásban résztvevők számára.” A cikkből sajnos nem derül ki, hogy kapnak-e most szervezetten könyvtárhasználatra képzést a pedagógusjelöltek Szombathelyen, az azonban mindenképpen elgondolkodtató (és vitatható), amit a szerző ezzel összefüggésben a későbbiekben állít: „a könyv- és könyvtárhasználati ismeretanyag tulajdonképpen a tanulás eszköztárának része, módszerbeli és ismeretszerzési segítséget nyújt a tanulás folyamatában. Az iskolai könyvtárosnak ezt kell képviselnie, és ezt kell megismertetnie/elfogadtatnia kollégáival is.” Majd megint így: „A pedagógusokat fel kell készíteni az ismeretanyag oktatására, ez az iskolai könyvtáros feladata.” Gyakorlati tapasztalatokra épülő meg-győződésünk szerint mindez teljesíthetetlen könyvtárostanári feladat, ha a partner szaktanár módszertani kultúrájába nem épült be szervesen ez az eszköz a képzési szakaszban. A felfrissítés lehet elvárható iskolai könyvtárosi feladat – a megtanítás aligha!

A két előbbi írás kapcsán megfogalmazott kételyeinket is erősíti – szándéka ellenére - a gyakorló pedagógus, Kiss Boda Ferenc székesfehérvári történelemtanár, aki aktuális szakmai kérdésre ad sokszínű választ az Internet és történelem című írásában. A kérdést így fogalmazza meg cikke alcímében: „Hogyan hasznosítható a számítástechnika a történelem oktatásában?” A válasz pontosan azt nyújtja, amint egy tantárgymódszertani gyakorlatot bemutató írástól joggal várhatunk: megvalósított ötletek tárát, kipróbált módszerek kínálatát, az intranet, az internet, a PowerPoint adta lehetőségek változatos használatát a történelem tanításában. Amit a szerző itt bemutat, annak hasznosítási lehetőségei más tantárgyakban is kínálkoznak, ez kétségtelen „hozzáadott” értéke az írásnak. Érzékelhetjük viszont azt is, hogy egy módszertani fordulat kezdő lépéseinél tart még csak a szaktanár, s hogy – talán éppen ezért – az új módszerek hatékonyságáról, kellő tapasztalat híján, nem olvashatunk még ki meggyőző érveket az írásból. S hogy Kiss Boda Ferenc írása mennyiben erősíti kételyeinket? Azt írja szerzőnk, amikor diákjainak PowerPoint prezentációit minősíti: „Érdekességként megemlítem, hogy a diákok többsége jórészt könyvtári könyvekből szedte össze az anyagot, és onnan másolta a képeket is.” Sokat mond a mai gyakorló pedagógusi szemléletről ez a rácsodálkozó mondat. Mintha nem ismerné a könyvtárhasználat, a könyvtár-informatika helyi tantervi szerepét az egyébként informatikai (de nem könyvtár-informatikai!?) érdeklődésű történelemtanár.

Végül csak távirati stílusban említem a vándorgyűlés további „hozadékát”: Emmer Gáborné pedagógiai intézeti könyvtáros az iskolai könyvtárt mint a taneszközök szakkönyvtárát mutatja be, Gellér Ferencné pedig a közkönyvtárak megújuló szerep-lehetőségeit taglalja „A teljes életpályát átfogó tanulás lehetősége a közkönyvtárban” című írásában. Egyébként padig nyolc szekcióban mintegy ötven előadás hangzott el, s a témakörök között szerepeltek képzési és iskolai könyvtári témák mellett a távoktatás, a felsőoktatás, az internet és könyvtár kérdései is. „Könyv(tár) és nevelés” gondolatokat ébresztő találkozása zajlott Nyíregyháza forró augusztusi víkendjén.

Vissza a tartalomjegyzékhez