J L.: A 20. század magyar irodalomtörténete

Nyomtatási nézet

Laikus olvasó úgy gondolhatja, hogy a magyar irodalomtörténetet már megírták. Mit is lehet hozzátenni a már ismert tucatnyi irodalomtörténethez, melyeket Bod Pétertől Szerb Antalig kutattak, megírtak, értékeltek és elemeztek. Bíró Zoltán most megjelent kötete azt bizonyítja, hogy az irodalomtörténetet lehet, sőt kell újra és újra írni. Ahogy másként olvasunk 20, 50 és 70 éves korunkban, ugyanúgy újat vagy másként lehet írni Adyról, Szabó Dezsőről vagy Illyés Gyuláról ma, mint évtizedekkel ezelőtt. Természetesen nem azért, mert nincs öncenzúra vagy aktuális párthatározat. Irodalmunk nagyjainak művei éppen ezért nagyok, mert tükröt tartanak olvasóik elé, melyből minden kor azt olvassa ki, amiből mai gondjaira kap választ.

Bíró Zoltán könyve nem tartalmaz drámaian új felfedezéseket, a bemutatott szerzők nem ismeretlenek. Könyvében az új, a többlet a sajátos megközelítési mód, az árnyalt, differenciált elemzőkészség.

Nehezen megragadható ez a stílus, mert nem higgadt tárgyilagosságról vagy éppen ellenkezőleg érzelmi megközelítésű szubjektivizmusról van szó, hanem inkább bölcs távolságtartásról .

Bíró Zoltán természetesen jól ismeri az irodalomtörténetet, de értékeléseit éppen úgy nem befolyásolják nagynevű elődei mint korábbi ideológiák, ő a maga irodalomtörténetét írja. Nem tagadja, vagy nem kerüli ki nagynevű elődeit, nem is versenyez velük, az írókat műveik alapján mutatja be, úgy ahogy azt a XX. század végén Bíró Zoltán látja. Ez a látásmód mentes minden rosszemlékű ideológiától, s bátran nyúl olyan kérdésekhez, melyek sokáig tabunak számítottak (Márai, Szabó Dezső).

Külön említést érdemel a kötet szerkezete. Az első fejezetben - a Két évszázad határán - Ady egyedül szerepel, A két nemzedék határán c. fejezeten Szabó Dezső és Kassák osztoznak, míg a Város új hangjaiban együtt találjuk Márait, Dérit, József Attilát, Szabó Lőrincet, Radnótit, Nagy Lajost és Gelléri Andor Endrét. A fejezetcím nem jelent feltétlenül szellemi rokonságot, de talán a fejezetek további bontása árnyaltabb szellemi összetartozást sugallt volna.

Egyetértünk azzal is, hogy a határon túli irodalmat a Trianon után, kisebbségben cím alatt tárgyalja, de hiányoljuk Wass Albert bemutatását.

Bíró Zoltán irodalomtörténete felsőoktatási tankönyv, szerkezete világos, stílusa igényes, s szinte semmiben nem hasonlít a korábban megjelent, agyonideologizált emészthetetlen tankönyvek sokaságára.

(Bíró Zoltán: Két nemzedék. A magyar irodalom két nagy nemzedéke a 20. században. Tankönyvkiadó, Bp., 2001. 228 p.)

Vissza a tartalomjegyzékhez