Tölgyesi József: Észak-Dunántúl neveléstudományi műhelyei I.

Nyomtatási nézet

A felsőoktatási intézmények neveléstudományi műhelyei könyvkiadása (2008–2017)

Magyarországon az észak-dunántúli tájegység tudományos könyvkiadása nagy múltra tekinthet vissza. A pedagógiához és az oktatásügyhöz kapcsolódó könyvkiadás az 1990-es években tartalmilag átrendeződött, s egyre inkább a felsőoktatáshoz és a tankönyvek (Celldömölk) megjelentetéséhez kötődött. A neveléstudományi szakirodalom kiadása meghatározóvá vált a felsőoktatási intézményi központokban: Szombathely, Székesfehérvár, Veszprém, Esztergom, Sopron, Győr. Tartalom szempontjából a felsőoktatási intézményekben készült tudományos munkák és az oktatást támogató kiadványok (monográfiák, tanulmánykötetek, bibliográfiák, disszertációk stb.) a legjelentősebbek, de a tudományos rendezvényekhez, az intézménytörténethez és az évfordulókra megjelentetett művek is népszerűek voltak.

Tölgyesi József Dr. univ. főiskolai docens, rektori tanácsadó, Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár

______________________

A hazai pedagógiatörténetben a 18. századtól kezdődően mindig aktuális, kardinális feladat volt az, hogy milyen intézmény, szervezet legyen a kiadója az elméleti jellegű szakmai-tudományos műveknek és azoknak, amelyek a praxishoz az oktatás (az iskoláztatás) teljes vertikumát lefedő tankönyveket biztosítják.

A szabályozások sorában (ha csak két fontos törvényt emelünk ki a 18. és a 19. századból), különösen nagy hatású volt a Ratio Educationis (1777) és az 1868. évi 38. törvény. Bár a nem ezek hatásaként készült neveléstudományi és tankönyvkiadások is jelentősek voltak, azonban az állami (társadalom- és oktatáspolitikai célú) szándék és akarat mindig egyértelművé tették azt, hogy az elméleti alapokra támaszkodó tankönyvek (és kézkönyvek, útmutatók, segédletek stb.) megalkotásában, kiadásában tartalmi és módszertani szempontból szükség van egy közös minimum meghatározására, betartására.

Bár 1945-ig a különböző iskolafenntartók által indukált tankönyvkiadás igen széles spektrumú volt, azonban a didaktikai és módszertani szempontú behatároltság mégis számos ponton egységességet eredményezett. Gondoljunk csak az ábécés, vagy a történelem, a természetrajz, a számtan-matematika stb. könyvekre: az ezekből történt megtanultság – ha a város-vidék iskoláztatása dichotómiáját csak az eltérő életviszonyokra vezetjük vissza – színvonala kiegyenlítettnek látszik. E relációban az iskoláztatásban részt vevők aránya azonban jelentős különbséget mutat.[1]

A hazai kiadású neveléstudományi könyvek provenienciája evolúciós folyamaton ment keresztül. A 18. századtól – néhány kivételtől eltekintve – a reformkorig az elméleti és módszertani pedagógiai könyvek (főképpen német nyelvűek köréből történt) fordítások vagy adaptációk voltak. A hazai szerzős művek folyamatos térhódítása a 19. század második felétől lett intenzív, és ekkortól alakult-formálódott az önálló magyar neveléstudomány.[2]

A 20. században a harmincas évekre bár a neveléstudósaink[3] figyelembe vették, s részben még felhasználták a külföldi elméleti és módszertani neveléstudományi eredményeket, koncepciókat, főképpen német, angolszász, frankofón, olasz forrásokból, de már joggal tarthatjuk európai színvonalúnak a magyar elméleti pedagógiatudományt. Ez természetesen a tankönyvszerzők tartalmi és módszerbeli nézőpontjait is pozitívan változtatta meg.[4]

1948-tól viszont a pártállami meghatározottságú, szovjet orientációjú pedagógiára alapozott pedagógiánk (elmélete és praxisa) totális fordulatot vett. Ez a progresszív polgári neveléstudomány teljes ellehetetlenítéséhez, a korábbi, közel egy évszázadon át szervesen fejlődött nemzeti (és keresztény-keresztyén) alapú neveléstudomány teljes kiiktatásához vezetett.

Az 1956 elején fordulatnak vélt pedagógiai tanácskozás eredményei[5] megvalósíthatatlanok lettek: ismét pártállami, de a szovjet ortodox pedagógiától bizonyos távolságot tartó, és mind erőteljesebben lett mód arra, hogy a szocialista „társországok” és a nyugati neveléstudomány eredményeire is figyelő elméleti és gyakorlati pedagógiánk jelentős hazai innovációkat is magában fogadjon.[6] Az 1961-es oktatási törvény[7] még a túlszabályozottságával, az 1985-ös[8] viszont már a szubszidiaritást is figyelembe véve foglalta keretbe a lehetséges és elvárt eredményeket, főképpen a praxispedagógia outputja (a kimenő teljesítmény) minőségét, és az iskolával kapcsolatban teret ad a környező lokális társadalom szegmenseinek. Ami viszont a törvény által megengedő pluralizmusára vezethető vissza: nem rendelkezett a tankönyvekről, amelyek ekkora már de facto a többszereplős kiadók érdekkörébe kerültek.[9]

A köznevelési tankönyvpiac állami monopóliuma következményeként szűnt meg a közelmúltban például az egyik legnagyobb kiadó, a Celldömölkön működött Apáczai, amely milliószámra készítette a közoktatás számára a tankönyveket, kézikönyveket, munkafüzeteket, mintatanmeneteket, és jelentős számban adott ki más jellegű könyveket, pedagógiai folyóiratokat is.

A rendszerváltást követő társadalmi mozgások az oktatáspolitika alakulására is jelentős hatást gyakoroltak. Ennek egyik vetülete lett a hektikusnak, gyakorinak nevezhető 1990. évi 28., majd az 1993. évi 76. tv. gyors (1995., 1996., 1999., 2000., 2002. évi) módosításai.

Olyan alternatív- és reformpedagógiai koncepciók retro-beemelései és hazai új innovációk jelentek meg, amelyek nem csakhogy tartalmukban szélesítették ki a hazai neveléstudomány (és ennek könyvkiadási) portfólióját, hanem olyan „tankönyv-robbanásnak” lehettünk tanúi, amelyek túlmutattak még a polgári kor időszaka szinte mértéktelenül elaprózódott tankönyvkiadásán is. Ennek hátterében vállalkozói/piaci érdekek húzódtak meg. Az egyes kiadók az óvodapedagógusok, a tanítók, a tanárok, a főiskolai és az egyetemi oktatók számára a tanulók/hallgatók tankönyveihez (és az ezekhez kapcsolódó kiadványaikhoz) igyekeztek, ha nem is neveléstudomány elméleti alapozású, de legalább szakmailag hiteles kézikönyveket, útmutatókat stb. megjelentetni – mintegy deklarálva a tan- és a szakmai-tudományos könyveik kettős kötődésében megjelenő pedagógiai értéket és szakmai szabadságot.

Az utóbbi évtizedekben a különböző neveléstudományi műhelyek (egyetemek, főiskolák és ezek alrendszerei: intézetek, tanszékek, kutatóközpontjaik stb.) könyvkiadásában számos közös és eltérő jellemző állapítható meg. A „tudomány szabadsága” révén számos olyan mű, sorozat jelent és jelenik meg, amelyek bár kompaktak, például a felsőoktatási törvényekben megfogalmazott célokkal, azonban a felsőoktatás intézményi autonómiája megengedően alkalmazható abban, hogy milyen neveléstudomány-elméleti alapú az oktatás, és ennek következményeként a könyvek koncepcionális irányultsága, tartalma.[10] A törvényalkotásoknak ez a sorozata nehéz feladat elé állította a neveléstudományi könyvek szerzőit, a lektorokat és a kiadókat is. Ennek a hektikusságnak egyik következménye az, hogy a főiskolák és az egyetemek a saját portfóliójukon (akkreditáción átesett programjukon) belül ennek megfelelően dolgoztak/dolgoztattak ki önmaguk számára szakkönyveket, tudományos igényű tankönyveket, és szerveztek olyan konferenciákat, amelyeknek a témái (tartalmuk) adaptálhatók voltak a képzési rendjükhöz, vagy bennük/velük a távlati szakmai-tudományos céljaikat vetítették ki és ezeket monitoroztatták.

Ugyanekkor a pedagógusképzésük során figyelemmel kellett lenniük a közoktatási törvények (alap- és módosítások) olyan előírásaira, amelyeket pl. a tantervekben határoztak meg, mert a hallgatók számára ezeket majd a gyakorlatban kell megvalósítaniuk, tehát a praxis jellegű képzésüket erre (is) kell alapozni azzal, hogy a hivatalos, államilag engedélyezett tankönyvekből kell majd tanítaniuk. Vagyis: az elméleti képzésükhöz szükséges neveléstudományi munkákat is ennek szellemében kell közvetíteniük.[11]

A pedagógusképzéshez kapcsolódó neveléstudományi könyvészeti anyagot a képző intézmények alapvetően a képzési céljaik szerint jelentetik meg.[12] Számos intézmény kooperációban ad közre könyveket, olyanokat, amelyekkel nem csak deklarálják az együttműködést, hanem a speciális jelleg miatt is (pl. konferenciaköteteket). Számos példa van arra, hogy nem felsőoktatási intézménnyel közösen adnak közre olyan munkákat, amelyek más képző intézmények (pl. a felsőoktatásin túl a közoktatásiak) is igénylik.

Tudomány- és publikációetikai szempontból sem közömbös, hogy egy adott művet az oktató/tudományos munkatárs a saját intézményében jelenteti meg, vagy külső kiadót bíz meg ezzel. Ugyanis az ún. belső kiadványokban tudományos (PhD és akadémiai doktori fokozat szerzése) céllal az idézettség tudománymetriai szempontból nem számolható be impaktfaktorként. Ezért számos neveléstudományi mű ún.. külső kiadóknál jelenik meg, és ez nagymértékben gyengíti a felsőoktatási intézmények könyvkiadási mérlegét (intenzitását).[13] Arra is van példa, hogy az intézmények kölcsönösen jelentetik meg az oktatóik munkáját. Ennek hátterében lehet szakmai-tudományos együttműködési szerződés, óraadás vállalásával „fedezett” stb. kiadási gyakorlat, vagy amikor mindkét intézmény ugyanazt a művet használja fel a képzésben.

Az utóbbi évek egyetem-átrendeződései paradox helyzetet is teremtettek a könyveik kiadásában, ugyanis egy-egy vagy több kar ide-oda csatolásával (pl. Nyugat-magyarországi Egyetem-ELTE, Széchenyi István Egyetem-Apáczai Csere János Kar stb.) a publikáló oktatók szembesülhettek azzal, hogy a korábbi köteteik saját intézményi kiadásúnak tekinthetők a munkáltatójuk új megnevezése alapján.[14]

A főiskolai és egyetemi kutatóközpontok olyan tudományos szerveződések, amelyek többnyire külső pénzügyi forrásokból végeznek el a pályázatokban megjelölt feladatokat.[15] Az utóbbi évtizedben szinte általános gyakorlattá vált, hogy a kvalifikált munkakörökben meghirdetett álláspályázatoknál feltételként jelölik meg a kutatási pályázatok elnyerésében történő munkavégzést.[16] A külső pályázatok mellett az intézményieknek is jelentős szerepük van a kutatómunkában, s ezek eredményeként a tudományos művek elkészítésében, megjelentetésében. Számos egyetem konzorciumban vállal kutatómunkákat, mert a humán erőforrás koncentrációjának nem csak a pályázat elnyerésében van döntő szerepe, hanem a kutatómunka eredményességében is.

Ez utóbbiak alapján természetes, hogy többszerzős/többszerkesztős könyvek jelennek meg, amelyek tudományetikai szempontú megközelítésben nem egyszer kétségeket támasztanak abban, hogy a megjelöltek milyen mértékben és tudományos tartalommal járultak hozzá a közös munkához.[17] Ezért a tudományos szféra elit tagjai önálló művekkel jelentkeznek a kiadóknál, sőt, ezek felkérésére készítenek olyan könyveket, amelyek a tudományos kvalitásuk mellett (a kiadó szándéka, elvárása szerint) piacképesek is.

Ez érhető tetten abban, hogy a tudományoskönyv-piac nem csak intézményi, hanem jelentős állami, magán stb. kiadói területen is megjelenik, s nem kevés számban tartathatjuk számon azt, hogy a hazai tudományos élet könyvproduktumai külföldi kiadóknál is jelen vannak.[18]

Az észak-dunántúli neveléstudományi műhelyek körébe e vizsgálatunkban a térség felsőoktatási intézményeit vontuk be. Besorolásukat, megnevezésüket nehezítik (a már korábban említett) nemzetpolitikai, felsőoktatás-politikai szándékú törvények alapján történt intézményrészi átszervezések (összevonások, széttagolások), az új intézménymegnevezések, a térségben működő campusaik ide-oda-elcsatolása stb.,[19] természetesen, ennek járulékaként újabb és újabb munkahely-meg­ne­ve­zé­sekkel.

A vizsgálódásba bevont felsőoktatási intézmények/intézményegységek (a 2018. májusban érvényes megnevezésük alapján):

1. ELTE Savaria Egyetemi Központ, Szombathely[20] (Pedagógusképző Kar)

2. Kodolányi János Főiskola[21] (Székesfehérvári Oktatási Központ))

3. Pannon Egyetem, Veszprém[22] (Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar)

4. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba[23] (Bölcsészettudományi Kar, Esztergom)

5. Soproni Egyetem[24] (Benedek Elek Kar)

6. Széchényi István Egyetem, Győr[25] (Apáczai Csere János Kar)

E felsőoktatási intézmények neveléstudományi könyvkiadásai (könyvészeti adatai) keresőforrásai: könyvtáruk katalógusai, honlapjuk, könyvpályázati adatlapjaik, kutatási beszámolóik, és igénybe vettük a könyvtáraikban a személyes tájékozódási lehetőséget is.

Elővételezésként megállapítható, hogy mindegyik intézmény(rész) jelentős számú tudományos és praxispedagógiai könyveket jelentet meg, amelyekhez (néhány helyen) folyóirat-kiadás és rendszeresen, folyamatosan verbális programok: konferenciák, workshopok, ankétok stb. is tartoznak.

A könyvkiadásban e munkánkban csak a print alapúakat vettük számba, nem is teljes körűen (ez meghaladná e vizsgálódás kereteit), és nem térünk ki az elektronikus felületeken megjelentekre (amelyek egy része a printek replikái)[26]. Mintavételként az adott intézményre, intézményrészre (szakmai-tudományos profiljára) legjellemzőbb műveket mutatjuk be, mint amelyek reprezentánsai annak az oktató és kutató munkának, amelyet az intézményi portfóliójukban (különböző megnevezések alatt) fogalmaztak meg.

Az intézmények a saját könyvkiadásuk mellett az alábbi lehetőségeket is felhasználják:

• hivatásos könyvkiadókkal,
• társintézményekkel,
• külföldi partnerekkel,
• más portfólió-tartalmú intézményekkel,
• magánkiadásban jelentetnek meg műveket.

A könyvek jellemzői (formájuk és tartalmuk szerint):

• önálló neveléselméleti mű,
• tanulmánykötet,
• konferenciakötet,
• bibliográfia,
• tiszteletkötet jubiláns személy számára,
• intézménytörténet (jelentősebb évfordulóra),
• évkönyv,
• dokumentumkötet,
• album,
• PhD- és MTA-doktori disszertáció.

A könyvkiadás/könyvmegjelenések nem csak az intézmény, hanem a szerzők tudományos teljesítményének is értékmérői, amelyek természetesen akkor jelentenek valódi értéket, ha ezeket a hallgatók (BA, MA, PhD), a szerzők intézményi és mások oktatói, kutatói felhasználják.[27] Ami ebben hátráltató tényező: a tiszteletpéldányok szűkössége, ami miatt számos társ- és más intézményhez (levéltárak, nagyobb kutatóhelyi könyvtárak stb.) nem tudnak küldeni példányt/példányokat. Új jelenség, hogy a főiskolák, egyetemek tartalomfüggően küldenek tiszteletpéldányt olyan országosan ismert szakpolitikusoknak, akik közvetve vagy közvetlenül befolyással lehetnek oktatáspolitikai döntésekre.

A szaktudományos könyvek példányszáma igen tág határok közötti. Többek között függ a megjelentetés pénzügyi lehetőségétől, a várható kereslettől (a vásárlási szándékoktól, mint lehetséges opciótól), korlátozott, ha a mű speciális témájú, ha a felhasználása szűk körre terjed(het) ki, vagy ha több éven át a könyvpiacon tartható.[28]

A felsőoktatási körben készített tudományos (vagy ilyen jellegű) könyvek megjelentetésénél is mérvadó az elavulási idő, s ehhez igazítják a példányszámot. Természetesen ez ellentmond a tudományetikai szempontoknak, mert számos könyvet még évtizeden túl is nemcsak érdemes, hanem szükséges is kézbe venni, különösen akkor, ha monográfia jellegű, távlatos tudományos koncepciót jelenít meg, vagy értékhordozó retrospektív mű (aktuális bevezetővel, értelmező tanulmánnyal) stb.

A könyvek világa a felsőoktatásban is éppen olyan gazdag és színes választékú, mint a civil szférának készülők. A kettő között nyilvánvalóan van átfedés (lásd az utóbbiaknál a tudománynépszerűsítő műveket, a lexikonokat, életrajzokat stb.), ez megkönnyíti az olvasók számára az egyikből a másikba átvezető felhasználói úton történő „barangolást”, a nem hivatásos kutatók számára a tájékozódást, a primer jellegű tájékozódást. (Ezért is találhatók meg a szakmai-tudományos könyvek közül sok a közforgalmú könyvesboltokban.)

Az alábbiakban az észak-dunántúli felsőoktatási intézmények/részegységek (többnyire) tudományos igénnyel 2008–2017 között (az utóbbi egy évtized alatt) készült könyveit reprezentatív mintavétellel vesszük sorra, a tartalomra utalva kiemelve a kiadói szándékok főbb jellemzőit.

Az intézmény tradicionális pedagógusképző intézmény, amely számos más karral is rendelkezik. Különösen az utóbbi két évben ment át olyan jelentős szervezeti változáson, amely megnövelte a térségben betöltött képző, szakmai-tudományos szerepét. A pedagógusképző kar tanszékein készülnek a legjelentősebb neveléstudományos munkák, de a többi, a különböző szakképzéshez kapcsolódók is készítői az ilyen műveknek. A korábbi intézményi kiadójuk a Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó volt, a jelenlegi a Savaria University Press.

Három, jól elkülöníthető szerzői/kiadói irányultságuk: a pedagógusképzés (múltja, jelene, jövője), az irodalomtanítás problémái és az oktatásban folyó modernizációs törekvések.[29]

A pedagógusképzés két idődimenziója (múlt, jelen) történéseit fogja egybe az a tanulmánykötet, amely két konferencia előadásait tartalmazza, középpontban a helyi tanítóképzését, és tágabb horizontra kivetítve az ország más intézeteiben/intézményeiben végzett tanítóképzést. Meglepő, hogy mennyien foglalkoznak e két időszak képzéstörténetével. Ez arra utal, hogy a tanítóképzés-történetnek még számos olyan területe van, amely feltárásra, bemutatásra vár.

További négy kötet szerzői/szerzője foglalkozik/foglalkoznak azzal, hogy a tanár- (és általában a pedagógus-)képzésben hogyan változott a professzió, és milyen fejlődési/fejlesztési trendek alapján kell jelen lennünk a globalizálódó világ jelenségei közepette. Több olyan irányzat (pl. pragmatista-konstruktivista, inkluzív pedagógia stb.) jelenléte színezi a hazai nevelési gyakorlatot, amelyek módosítják a pedagógus szerepét. A „pedagógia mint adósság, vagy ennek adósságai” különös múltbeli problémákat vet fel, amelyeket a jelenben és a jövőben kell megoldani. Ugyanerre a problémahalmazra reflektál az a mű, amely a pedagógusképzés a 21. századi fejlesztéséhez ad lehetséges válaszokat. Ennek kapcsán aligha kerülhető meg az, hogy a képzésben olyan új oktatásmetodikai eljárások kapjanak primátust, amelyek által kompetensebb hallgatók állhassanak majd az iskolák katedrájára.

Szombathely az irodalomtanítás-módszertan egyik központja. „A mindenkori iskola és a most iskolája” dichotómiája kapcsán olvasható a kötetben, hogy „A mindenkori iskola nagy dilemmája, hogy egyrészt a korábbi korok és a jelen értékeiből mit és mennyit kell tovább adni a jövő generációjának…” A tanulmánykötet címe, Az irodalomtanítás innovációja, jól kifejezi a kötet mondandóját, az irodalom-programcsomagok implementációja szükségességét. Egy másik kötet az irodalomoktatás modernségének hiányait vázolja fel és ajánl módszertani eljárásokat a leendő tanárok képzéséhez. Az egyik megoldás: élményközpontú irodalomtanítás, amely növelheti a tanulói kreativitást, produktivitást, és hozzájárulhat a kultúrakezelés diszpozíciójához.

Egy 2013-as projektzáró konferencia előadásai rezüméjét tartalmazza az a kötet, amely a modern oktatás új tartalmi elemeit vázolja fel. Ehhez társul a digitális pedagógiai tapasztalatokat összegző könyv, amely számos szerző tanulmánya rezümészerű összefoglalóit tartalmazza. Végül egy különleges kötet, amely olasz pedagógusok óvodapedagógiai témájú írásait tartalmazza angol nyelven. Ez arra utal, hogy a helyi képzésben nemzetközi nevelés- és szervezés-módszertani tapasztalatokat is felhasználnak.

A főiskolának nincs saját kiadója, de a kötetek egy része impresszumában kiadóként szerepel az intézmény neve. Számos könyvét az Eötvös József Kiadó jelentette meg. Fontos tanulmány- és évfordulós műveket jelentettek meg, és ezek kitüntetetten a felnőttképzéssel kapcsolatosak. A szerzők a főiskola oktatói.[30]

A könyvek egy részére az jellemző, hogy a főiskolai oktatás keretein kívüliek, főképpen a tanulmánykötetek (amelyek előzményei konferencia-előadások voltak.) A kötetek egy részének jellemzője, hogy a szerzők munkájuk oktatási tartalma mellett nemzetközi térre is kitekintenek, és ezzel szélesebb szakmai-tudományos körben hasznosulhatnak.

A kötetek egyik része európai dimenziójú, amelyekben a kontinens oktatási rendszerei bemutatása szerepel, másokban olyan narratívák, diskurzusok találhatók, amelyek a kontinens kultúrája helyzetét, fejlődési trendjét és az ezekkel összefüggő problémákat tárják fel. Ez utóbbiak a főiskolával közös Budapest Fórum rendezvénysorozathoz (Régiók Európája: Az integrált Európa narratívái és diskurzusai; Globális, regionális és helyi kultúra az Európai Unióban) kapcsolódnak.

A főiskolán a korábbi években jelentős volt (ma már mérsékelt arányú) a felnőttképzés. Az ezt segítő könyvek előzményeként tartható jelentős műnek Az iskola szocializációs funkciói című tanulmánykötetet, amelyre alapozva készülhettek el a felnőtt- és időskori tanulással, ennek színtereivel, az andragógia számos feladatával foglalkozó kiadványok. Az alapítványi főiskola (mint egyetlen ilyen működtetésű a régióban), e könyvei szintén széles körben használhatók fel, ugyanis a hazai felsőoktatási intézmények – ha különböző fáziseltolódásokkal is –, de jól reagáltak arra a társadalmi szükségszerűségre, hogy nincs befejezett oktatás, az élethossz végéig építkezni kell a tudományok (főképpen ennek praxis jellegű) ismeretanyagaiból. E könyvek alapművek, mert ezek alapján kibonthatók azok a részletes curriculumok, amelyek speciális csoportok számára célzottan közvetíthetnek hasznosítható tudástartalmakat.

A főiskola vezetése az oktatói megbecsülésének egy különleges – bár hazai viszonyok között már régóta, de a közelmúltban viszonylag kevés jelét mutató – gyakorlatát alkalmazza azzal, hogy jelentős évfordulójukon tiszteletükre konferenciát szervez, és az ott elhangzott előadásokat kötetekben jelenteti meg. Elkezdték a jelentősebb publikációs munkát végző oktatóik (bio)bibliográfiája megjelentetését is.

Az egyetemen (korábban: Veszprémi Egyetem), 1991-ben kezdődött meg a tanárképzés, és ettől az évtől számítható a neveléstudományos kutatómunka kibontakozása és az ilyen jellegű könyvek megjelentetése. Az intézménynek van kiadói műhelye, amely a könyvtárral közös egységben működik. Az ország egyetemei között a legnagyobb kiadványozással foglalkozók között van, amely képzési portfóliója valamennyi területén jelentet meg könyveket. (Természetesen, ezek többsége tankönyv, de mellettük elméleti munkák, konferenciakötetek, évfordulós és emlékkönyvek szintén megtalálhatók.) A neveléstudományi könyvek szerzői forráshelye korábban a Tanárképző Kar, majd a Bölcsészettudományi Kar volt, napjainkban pedig a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar. Az egyetemen belül, de külön kutatói, oktatói és (csak a megnevezésében) a közelmúltban Pápán működött egy intézeti egység (Pedagógiai Oktató- és Kutatóközpont), amely széles körű kutatásokra alapozva igen intenzív publikációs munkát végzett. Az egyetemi neveléstudományi kiadványokból néhány jelentősebb, reprezentatív mintának tekinthetőt mutatunk be.[31] (Mindegyiket az egyetem jelentette meg, ezért a kiadót a lábjegyzetben nem jelöljük.)

A pszichológia és a pedagógia kapcsolata megjelenítésében különleges mű az, amely a lelkiismeret és az iskola kapcsolata összefüggéseit elemzi egy kutatás felmérései alapján. „Ez a könyv arra keresi a választ, hogy mit jelent napjainkban a lelkiismeret, hol, miben mutatkozik meg a jelenléte” – írja a szerző a kötet bevezetőjében. Tanulságos, valóban egyedülálló kötet e két foglom kontextusa bemutatásával. A további kötetek a tanulás-tanár-tanárkép fogalmak mentén, az utóbbiak, az ún. Zsolnai-pedagógia körében készültek. Ezek nem csak a hazai neveléstudományi fogalomrendszert újították meg, hanem olyan diszciplínákat és közelebbi interdiszciplínákat vonnak be a pedagógia, a neveléstudomány értelmezési tartományába, amelyek ezek holisztikus megközelítését adják az oktatók, a kutatók és a gyakorló pedagógusok munkájához. Ennek kiterjesztő hatása volt az élethosszig tartó tanulásra is (amelyet ők is európai dimenzióban vizsgáltak), mert definiálni kellett ennek a tudományterületnek a fokozatosan szélesedő, számában is gyarapodó fogalmi készletét, az ezzel megjeleníthető pedagógiai, neveléstudományi nézetrendszert. Erre utalva írta Zsolnai József: „Ha ugyanis egy gyakorlatközeli pedagógia nem kötelezi el magát a kultúra teljes rendszerének a közvetítésére, szükségképpen korlátozza magát az értékvilág teljességre való orientálásában is.” Mindhárom Zsolnai-mű (a sok más, általa jegyzett könyv mellett) azt bizonyítja, hogy a neveléstudományi kutatásoknak olyan dimenziókat kell megnyitniuk, amelyek által nem csak értelmezhető lesz korunk globális kultúrája, hanem új tudományközi gondolkodási struktúrák alakíthatók ki.. (A Zsolnai-pedagógia körében számos praxis jellegű könyv is készült, amelyeket a környező országok magyarlakta területein is használtak az iskolákban, természetesen az elméleti munkák támogatásával.)

Az egyetemen jelentős kutatás-módszertani munkákon dolgozik Sántha Kálmán (aki még a Kodolányi főiskolán kezdte meg ez irányú kutatásait). Mindegyik könyvét Budapesten jelentette meg. Ezek olyan nemzetközi kitekintésű és új, általa fejlesztett neveléstudományi kutatási eljárásokat mutatnak, be, amelyek megújítói e tudományterület (és a tágabb tudományterületei) módszertanának.

Az egyetem nem csak tudományos, hanem presztízs értékét is erősítette az, hogy a neveléstudományi témájú PhD-dolgozatokat kötetsorozatban jelentették meg, ezzel is ösztönözve az új oktató/kutató generációt. Két olyan tanulmánykötetet is megjelentettek, amelyet oktatóik kerek évfordulójára a tiszteletükre készítettek.

A nagy hagyományú, egykori katolikus közép-, majd felsőfokú, és a Vitéz János nevét felvett tanítóképző 2008-ban a piliscsabai egyetem bölcsészettudományi kara lett jelentősen kibővített képzési portfólióval. Kevés számú (önálló) kiadványaik elsősorban a pedagógusképzéshez kapcsolódnak, más kötetekben a kar oktatói szerzőként jegyeznek tanulmányokat.[32] Könyveiket (kevés kivétellel) a Szent István Társulat, Budapest jelenteti meg.

Az 1635-ben Nagyszombaton alapított egyetem 375. évfordulója alkalmából jubileumi ünnepséget és konferencia-sorozatot rendezett az egyetem. Ez utóbbi előadásaiból állították össze a reprezentatív, értékes tartalmú neveléstörténeti kötetet. „A világnézettel rendelkező, gondolkodó értelmiségi ember nem maradhat meg szakjának korlátai között, hanem felteszi magának az élet nagy kérdéseit. Az egyetemen belül így a különböző tudományok párbeszéde nemcsak lehetséges, hanem szükséges is” – olvasható, mintegy indoklásul és történeti tanulságként is, hogy a nevelésben és az oktatásban mi a szerepe az egyetemnek A kötet kiemelkedően sikeres intézmény- (tágabban véve: nemzeti nevelés-)történeti mű.

Az esztergomiak sikeres kötetsorozatot indítottak, amelynek kulcsszava a forrásközpont. A pedagógusképzéssel foglalkozó tanulmányok első kötetének két nagy témaköre van. (Számítástechnika, pedagógiaelmélet.) A számítástechnikai anyaghoz számos ábra tartozik, amelyek segítik, s részben értelmezik a szövegrészeket. A német nyelvű oktatáshoz kapcsolódik a Didaktische Grammatik, amely a hallgatók nyelvi képzésének egyik kulcskötete. (Ez tulajdonképpen feladat-példatár.)

A kar oktatói, kutatói jelentős munkát végeznek a tudományok közötti határok pedagógiai célú „lebontásában”. A Tudomány a határokon át című tanulmánykötetük azért jelentős, mert túlmutat a neveléstudományi kutatás belterjességén, és kitekintést ad olyan, más területekből beemelhető kutatási eredményekbe és tudástartalmakba, amelyek erősíthetik a pedagógia validitását. „…A tudomány határtalansága azt is jelenti, hogy nem szükséges megmaradni kinek-kinek a saját szakterülete szigorún vett korlátai között, hanem kívánatos segítségül hívni és beépíteni más tudományterületek és tudományágak eredményeit, amivel nagyban gazdagítja a sajátját.’”[33]A „határtalanságot” azzal is kifejezték, hogy a nagy múltú tanítóképző karnak ma már széles körű képzési kínálata van.

A főiskolai kar egyetemi karrá szervezése nem csak a pedagógiai kutatómunkájuk kiszélesítését, hanem a könyvkiadásuk jelentős számú emelését is eredményezte.

Szintén régi hagyományokra alapokon modernizálódott a soproni óvóképzés. Szervezeti átalakulásaik („betagolódásaik”) során azonban a Benedek Elek megnevezésük etalonná vált, és ezt a Soproni Egyetem karaként is meg tudták őrizni.

A szervezeti átalakulásaik közepette is jelentős tudományos és praxis jellegű kutatómunkát végeztek, s ezt napjainkban is sikeresen végzik. Ennek eredményeként a karnak jelentős a publikációs aktivitása. (Kötetsorozatok, egyedi könyvek, bibliográfiák stb.)[34]

Műhelymunkáik eredményei természetesen az óvodapedagógia körében kerültek kiadásra. A bk-könyvek címükben is azt jelzik, hogy a kar oktatói széles tartalmi körben mutatják be azokat az eredményeiket, amelyek nem csak elméleti, hanem gyakorlati értelemben is segíthetik oktatótársaikat, s főképpen a hallgatókat. Közöttük néhány olyan is található, amely túlmutat az óvodapedagógia konvencionális témáin, és napjaink társadalmi problémái megoldásában is segíthet, pl. a toleranciára nevelésben.

E kötetek nem csak alapos elméleti megalapozottságukkal váltak jelentős művekké, hanem azoknak a praxistartalmaknak, módszertani eljárásoknak az ismertetésével is, amelyekkel az óvodapedagógusok jól felkészíthetők a hivatásukra. Kulcsmondatokként tekinthetünk a nevelésről vallott nézeteikkel kapcsolatban az 1. kötet e soraiban: „Nincsenek, nem lehetnek olyan egyének, csoportok, akik/amelyek alacsonyabb rendűek, ezért kevesebb joggal rendelkeznek azért, mert az adott társadalomban kisebbségben vannak. A tolerancia egyúttal egyfajta tanulási folyamat…” (9. o.) Az is mutatja a képzés eredményességét, hogy a hallgatók tanulmányokban írták meg a keresztény értékek alapján történő segítés, nevelés gyakorlatát. (Ld. a tanulmánykötetet.) Az oktatók szintén tanulmánykötetben adták közre tudományos munkáik válogatott részét, és ebben feltárul az a nevelési-oktatási-képzési gyakorlatuk, amely által elméleti ismeretekkel is megalapozott óvodapedagógusok állhatnak majd munkába. „A tanulmányok és a kutatási vázlatok arról adnak bizonyosságot, hogy oktatóink a tudományterületek igen széles spektrumában készítettek, készítenek kvalitatív és kvantitatív elméleti és módszertani összefoglalókat.” – olvasható az Előszóban. (E kötetben német és angol nyelvű tanulmányok is helyet kaptak.)

Az Apáczai Kar szintén régi tanítóképzős alapokon fejlődött/alakult át, és lett a sokáig önálló intézményből először a Nyugat-magyarországi, majd a Széchenyi Egyetem kara. Minden korban jelentős volt a főképpen az észak-dunántúli vármegyék/megyék tanítókkal és tanítónőkkel történő ellátásában. Napjainkban a képzési portfóliójukban számos más képzési tartalom is szerepel.

Korábban és jelenleg is az oktatóik a képzéshez szükséges elméleti jellegű tankönyvek, jegyzetek mellett módszertaniak sokaságát jelentették meg, és természetesen az új képzésekhez kapcsolódóak is nagy számban állnak a hallgatók rendelkezésére. (Pl. a környezetpedagógia köréből.) Oktatóik több könyve nem az egyetem vagy a kar kiadásában jelent meg.

A neveléstudományos és a tankönyvek kiadása különösen intenzív volt a főiskolai évek alatt, de arányuk a más képzési formák kiadványai miatt szűkebb mutatókkal rendelkezik.[35] A könyvek egy részét nem az egyetem/kar adta ki, hanem különböző kiadóknál jelentek meg. (Ez utóbbi megoldás a könyveik szélesebb körű terjesztését tette/teszi lehetővé.)

Széles körű szakmai-tudományos intézményi kapcsolatokkal rendelkeznek, és ez a könyvkiadásukban is eredményesen hasznosul. (Pl. a szlovákiai Selye János Egyetemen kiadott munkák.) A helyi tanítóképzés múltját több reprezentatív kötetben jelentették meg, és az országban itt van az egyik fontos bázisa a környezeti nevelés, az erdőpedagógia oktatásának. Az Apáczai-füzetek sorozatban különböző pedagógiai témájú könyveket adtak közre, s az évenként megrendezett Apáczai-napokon megtartott konferenciák előadásai külön tanulmánykötetekben jelentek meg. A nemzetközi kapcsolataikat tükrözi (többek között) a 2011-ben megjelent Globális kihívások… című könyvük. Igen erőteljes a művészeti és a sport témájú kiadványozásuk.

A kar többszöri ide-oda csatolása azonban nem változtatott azon, hogy az oktatóik, a kutatóik példaértékű tudományos teljesítményt nyújtanak a könyvkiadásban is.

Az észak-dunántúli felsőoktatási intézmények neveléstudományi „könyvtermése” jelentősen hozzájárul a hazai pedagógiai tudományosság fejlődéséhez, és azzal, hogy szerzőik itthoni és külföldi kiadói/szerzői kooperációval is jelen vannak, és a munkáikkal a nemzetközi színtérre is kiléptek, a magyar pedagógiatudomány részesei.

Természetesnek tartható, hogy az oktatóik, kutatóik neveléstudományi munkássága jelentős részben az intézményükben folyó képzéshez kapcsolódik: könyveikben ennek elméleti és gyakorlati oldalát egyaránt megjelenítik. Bár eltérő mértékben, de mindegyik intézmény törekszik arra is, hogy a legkiválóbb hallgatókat ösztönözzék a kutató- és publikációs munkára, és ezzel hozzájáruljanak az oktatói/kutatói szakember-utánpótláshoz. Észak-Dunántúlon számos nem felsőoktatási intézmény munkatársai (vagy külsősök) is végeznek neveléstudományi kutatásokat és jelentetnek meg ilyen körből könyveket. Ez azonban egy másik írás témája lehet.

______________________

Irodalom:

A felsőoktatás átalakítás stratégiai irányai és soron következő lépései. Emberi Erőforrás Minisztérium, Budapest, 2013.

A nemzeti felsőoktatás fejlesztéspolitikai irányelvei. Emberi Erőforrás Minisztérium, Budapest, 2012.

Bazsa György (2014): Metszetek felsőoktatásunk közelmúltjából. Debreceni Egyetem Kiadó, Debrecen.

Bazsa György, Szántó Tibor (2008): Felsőoktatási akkreditáció Magyarországon. Educatio, 1. sz. 36–50. o.

Derényi András (2012): A magyar felsőoktatás átalakulása 1989 és 2010 között. In: Hrubos Ildikó, Török Imre (szerk.): Intézményi menedzsment a felsőoktatásban. Budapest, 44–72. o.

Derényi András, Temesi József (2016): A magyar felsőoktatás 1988 és 2014 között. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Budapest.

Hrubos Ildikó (szerk., 2012): Elefántcsonttoronyból világítótorony. A felsőoktatási intézmények misszióinak bővülése, átalakulása. Aula Kiadó, Budapest.

Karlovitz János Tibor (2007): A pedagógiai tájékozódás forrásai. (Benne: Pedagógiaszakkönyv-kiadás, 322–324. o.). In: Bábosik István, Torgyik Judit (szerk., 2007): Pedagógusmesterség az Európai Unióban. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest, 315–330. o.

Klebelsberg Kunó beszédei, cikkei és törvényjavaslatai 1916–1926. Athenaeum, Budapest, 1927.

Kotán Attila (2012): A hazai felsőoktatás finanszírozása – helyzetkép, kihívások, feladatok. Felsőoktatási Műhely, 1. sz. 33–50. o.

Mészáros István (1989): A tankönyvkiadás története Magyarországon. Tankönyv­kiadó, Budapest.

Rechnitzer János (2009): A felsőoktatás térszerkezetének változása és kapcsolata a regionális szerkezettel. Educatio, 1. sz. 50–63. o.

Szabó Péter (2012): Magyar felsőoktatás-fejlesztés és versenyképesség nem konszolidált hazai és uniós gazdasági környezetben. In: Bús Imre et al. (szerk): Értékőrzés és -átadás. Nevelés- és művelődéstörténeti tanulmányok. Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar, Szekszárd, 129–136. o.

_______________________

József Tölgyesi: Educational workshops of Northern-Transdanubia I.

Book publication of the educational workshops of the higher education institutions

(2008–2017)

In Hungary the scientific book publishing of the region Northern-Transdanubia has a long and significant past. In the 1990s the content of the book publishing related to pedagogy and education is rearranged and higher education and textbook publishing (city of Celldömölk) became better and better emphasized. The publication of the professional literature of education has become decisive in the centers of the higher education institutions: Szombathely, Székesfehérvár, Veszprém, Esztergom, Sopron, Győr. In terms of content are the in the higher education institutions written works and other supporting materials (monographies, essays, bibliographies, theses) the most remarkable, but the other ones published for a scientific event or an anniversary or to institutional history were also popular.

_______________________

Bibliográfiai adatok

Vissza a tartalomjegyzékhez