Hanisné Petró Valéria: Az irodalom és medialitás viszonya a középiskolai oktatásban

Nyomtatási nézet

Medialitás és irodalomtanítás

Egyáltalán nem kis dolog az irodalmi művek problematikáját a tanulók személyére szabni a legváltozatosabb eszközök, módszerek alkalmazásával, a szemléltetéstől a beszélgetésig, az eljátszatástól a költemények lerajzoltatásáig. Magam is hiszek a társművészetek irodalomértést támogató szerepében, ezért szinte minden médiumot kipróbáltam a művek lényegének megértetésére.

23 év alatt mintegy 20 színdarabot, 270 iskolai műsort rendeztem, beleértve 100-nál több iskolai rádiós műsort is, továbbá egy filmet és 89 rádiós előadást készítettem, s tanárként színpadon is szerepelek. 2012-től a Szent István Rádióban önkéntesen zenés, egyszemélyes, irodalmi műsort vezetek, melyet én teremtettem. A műsor címe Nem középiskolás fokon^[1], s az adás minden műveltségi rétegnek és életkornak szól. A rádió is a medializáció eszköze, ráadásul a fantáziához szól a művek képisége, a zene, az emberi hang által. A Könyv és Nevelés című OFI-folyóiratban is megjelentettem két tanulmányomat. Az egyik épp a medialitás témaköréhez tartozik, mert a Rómeó és Júlia című Shakespeare-dráma és A Rómeó és Júlia című 1996-os DiCaprio-film összehasonlítását végzem el^[2] az Irodalom határterületei című érettségi tételem kapcsán.

Az irodalomtanítási gyakorlatomban folyamatos volt az innováció. Mindig is kísérleteztem a legújabb és leghathatósabb módszerekkel, amelyek az irodalomértelmezés újszerű felfogását igazolták. Az iskolai oktatásnak segítenie kell a kialakuló személyiség önmegismerő folyamatát. Ahhoz az irányzathoz tartozom, amely lélektani megközelítéssel elemez, felismerteti a tanulóval azt, hogy bármely alkotásról is legyen szó, neki szól, róla szól. A szín, zene, kép együttesen hat a befogadóra a színház és a film esetében is, és ezt tudatosan ki is aknáztam az oktatásban és rendezésben. Mindennek nem titkolt célja a személyiségformálás, a közösségteremtés, az intellektuális nevelés volt az irodalom segítségével.

A mostani, kísérleti irodalomkönyvek 9–10. évfolyamon pontosan arra törekednek, hogy a tanuló személyesen érdekeltté váljon a tárgy tanulása kapcsán. A leckék végén olyan internetes feladatok és mai művek jelennek meg, amelyek kötődést próbálnak kialakítani a feldolgozott műhöz. A média változatos feldolgozásokkal segíti az irodalmi alkotások megértését, de a diákoknak már ahhoz sincs türelmük, hogy megnézzenek egy filmadaptációt (pl. a Vörös és fekete vagy Anyegin). Ha mérlegre tesszük az olvasást és a filmet, akkor a film mellett döntenek, de ha lehet, annak is az összefoglalóját fogják elolvasni. Problémát okozhat azonban, ha például a Bánk bán című dráma feldolgozásakor a tanulók megnézik az operafilmet. A feleletekben és az érettségi vizsgán ugyanis számos pontatlansággal találkozhatunk, mert keverik a kettőt, hiszen az azonos téma, azonos motívum más rendezői ötleteket hívott létre (pl. Melinda halála).

A másik megfigyelésem az, hogy ha filmet néznek, akkor feltűnően rosszul hat rájuk minden szorongást keltő tartalom, sőt sokszor az olvasott mű is. A filmen megjelenített film kép és a hang, a zene együttese intenzíven hat a diákokra, nem tudják tárgyilagosan kezelni a látottakat, olyan nagy a beleélés részükről, hogy kénytelen vagyok kihagyni bizonyos jeleneteket. Miért? Csak a napi internetes tartalom és a televízió által megrendített idegzet lehet az oka.

A tanulók leszoktak az eredeti művek olvasásáról, kizárólag percekben mérhető rövid tartalmakat olvasnak; a tankönyvet nem tanulják, hanem azt várják el tanártól, hogy a szájukba rágja a tananyagot. A diákok azonnal és felületesen akarják megúszni a fontos „kötelezőket”. Már ott tartanak sokan, hogy önmagukat becsapva azt mondják, elolvasták például A Vörös és feketét, de fogalmuk sincs annak tartalmáról. Legutóbb néztük a mű filmváltozatát, meghallgatták rádiós műsoromat a Szent István Rádió honlapjáról, elemeztem az irodalmi alkotást, olvashatták a lényegét a nem létező tankönyveikből (ui. nincs mindenkinek), volt rá 2 hónap, és mégis csak egyetlen tanuló olvasta el. A 150 évvel ezelőtti művek problémáit a diákok nem érzik magukénak, fárasztják őket, nem akarnak gondolkodni, mindent egy az egyben vesznek, nehezen megy az elvonatkoztatás.

A tanár sziszifuszi küzdelmet vív, ha olvastatnia kell valamit. Valóban a perifériára szorult az irodalom mint tantárgy. Semmibe veszik az osztály hangadói, akiknek általában a műveltsége hiányos. A jó tanulók fogcsikorgatva és a tanár kedvéért foglalkoznak a művekkel, de nem érintik meg őket már a lelki mélységek. A tanár nap mint nap szembesülve a tantárgy leértékelődésével, szinte kiszolgálja az olvasni nem szerető diákságot. Ezt teszem én is, például rádiós műsoraimmal, melyek a belső szemlélethez, a fantáziához szólnak.

Csak a színjátszó kör lelkes szereplői tudták befogadni a műveket a maguk mélységében, bár 15 évesen nem olvasták még sem Az ember tragédiáját, sem a Bánk bánt, sem Shakespeare-t, sem Moliére-t, csupán az általam írt forgatókönyveket; vagy említhetném Az apostolt, vagy Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigetent, vagy Boccaccio novelláit, vagy a Dzsungel könyvét, Gárdonyi Fehér Anna című drámáját, melyből rock-balladát írt Bródy János, és így adtuk elő, vagy Déry Képzelt riportját stb. A diákok a leegyszerűsített, könnyen érhető, rövid dialógusokat tudták megtanulni a tánc, a zene és a színpadi jelenlét mellett, ami önmagában is elég sok.

A mai ifjúság pillanatokban él – minden gondolata a mobilja körül forog –, s szerintük a felnőttnek az a feladata, hogy kényeztesse őket, vagy helyettük dolgozzon. Ebben a média uralta világban elsorvad az igény az önálló gondolkodás és felfedezés intellektuális élményére.

Nagyon jó a Hamlet, a Stendhal-regények, Puskin Anyeginje és a Rómeó…filmen, s ha időnk engedi az idétlenül gyors tanmenet mellett, megnézzük részleteiben azokat. Aminek persze semmi értelme, mert utána nem tudja a diák, hol tartunk az anyagban, semmit nem lehet számon kérni, vagy csak hosszas előkészítéssel és túlzott tapintattal. Ha megnézünk vagy meghallgatunk valamit, hogy élményekben gazdagabb legyen az oktatás, akkor egyesek mobiloznak, mások beszélgetnek, s ezzel tönkre is teszik a hatást. Türelmetlenség jellemzi a netgenerációt: mindent felvillanó képekben, erőfeszítés nélkül akarnak elsajátítani, a filmes adaptációkhoz sincs már kitartásuk.

Összművészetként kell felfogni az irodalomoktatást, melyben egyesül a gondolat, tett, akció, dikció a tánccal, a festői színpadképpel. Az irodalmi művek filmes adaptációja, mint például Golding: A legyek ura, fontos és jó törekvés. De meg kell oldani azt, hogy jó technikai körülmények között, megfelelő időtartamban és figyelemmel lehessen ezeket megnézni és elmélyíteni. A „különböző médiumok közötti átjárhatóság”^[3] példája egy 15 éves tanítványom munkája. Ő az Antigoné című műből készült rádiós eladásomat filmrészletek odaillesztésével vizuális élménnyé tette, medializálta azt. Ugyanígy dolgozta fel az október 6-ára és 23-ára készített műsoromat is, és most a Villon című ppt és rádiós műsorom egyesítésén dolgozik. Ez is egy módja az olvasás, vizualizálás, egyáltalán az alkotás megszerettetésének. A látható, hallható és olvasható művészetnek össze kell fonódnia, mert így sokkal jobban hat a személyiségre ebben a felgyorsult, elhaló könyvkultúra és internet uralta világban.

De milyen a mai fiatalság viszonya az olvasáshoz, és vissza lehet-e vezetni őket ehhez a tevékenységhez a mai digitalizált világban?

„Miért e lom? hogy mint juh a gyepen

Legeljünk rajta?

De hát hol a könyv mely célhoz vezet?

Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e

A könyvek által a világ elébb?”^[4]

Már Vörösmarty is „lomnak” nevezi a könyveket, nem is sejtve, hogy eljön az a generáció, amely ténylegesen, és attól tartok, végérvényesen lomnak tartja a könyveket, és ezt nem is szégyelli. Amikor – puskázni, olvasni, számolni, idegen nyelvet tanulni, kommunikálni, szervezkedni, lehallgatni, lefényképezni stb. – mindent lehet a mobiltelefonnal, akkor képtelenség könyvet olvasni!

Tapasztalataim szerint a mai tizenévesek nem szeretnek olvasni, vagy nem azt, amit mi, tanárok javaslunk nekik. A kötelező szótól irtóznak, az ajánlottat nem veszik figyelembe. Szerintük a tanárnak kell felkeltenie a figyelmüket a mű iránt – amire az a válaszom, hogy mindenkinek egyszerre nem lehet tetszeni, a határidők adottak. A tanár mindent elkövet, hogy a diákjait olvasásra motiválja, új élményeket ad, minden eszközt bevet az érveléstől a kényszerig, a jutalmazástól a büntetésig. A mű alaptörténetét, a benne felvetődő erkölcsi kérdéseket elmondjuk. Megvilágítom, miért lehet érdekes az ő számára személyiség fejlődésében a regény, dráma, novella. Sokszor eljátszatom, színdarabot, filmet készítek belőle.

Az ember tragédiáját ma már nem értik, sem nyelvében, sem filozófiájában. A remekmű elolvasása szinte lehetetlennek tűnik, egyre nehezebb ezeket a műveket tanítani. Valóban idejét múltak lennének?! A mai kor gyermekének ezek semmit sem mondanak?! Egy könyvtáros nevetve mesélte, hogy egy középiskolás bement a könyvtárba és A wales-i bárdok című ballada rövidített változatát akarta kikölcsönözni. Volt olyan tanuló, aki a Vörös és fekete című regényt kereste a szöveggyűjteményben. Van, aki előbb nyúl a mobiltelefonjához, hogy milyen elemzést olvashat ki onnan, minthogy elolvasná az elemzendő verset.

A legelvontabb gondolkodásra a műelemzésnél van szükség. De ki akar ma már ezekkel bíbelődni, semmi haszon fejében?! Ebből nincs pénz, előmenetel, de még erkölcsi haszon sem. Senki nem néz fel egy jó irodalmárra. A mai felgyorsult világban, ebben a haszonelvű és anyagias közegben kezd elveszni a lényeg, a humán kultúra. Minden leegyszerűsödik: a gondolat, az írás, a helyesírás, az erkölcsi alaposság. Átveszi-e a régi értékek helyét valami más?

A fiatalok olvasáshoz való viszonyáról kérdeztem tanítványaimat. Alább néhányuk válasza.

„Olvasni vagy nem olvasni?” (17 éves lány)

Ez itt a nagy kérdés. Miért nem olvasnak a mai fiatalok? A választ keresve az olvasásellenesség állapotát többféle irányból is megközelíthetjük.

[…] Azonban önmagunk megismerésében is nagy szerepet játszhat az olvasás. Fantáziánk oly színes lesz, hogy sokszor már-már képekben gondolkozunk, s nem okoz számunkra nehézséget abszurd szituációk elképzelése sem.

A filmeket a legtöbb fiatal azért nézi, mert könnyebbnek tarja egy-egy mű mások által képre vitt változatát nézni, mert nem erőlteti meg őket. Én azonban sajnálom azokat, akik nem tudnak egy könyvet úgy olvasni, hogy közben a mű világában élnek, szinte együtt lélegeznek a szereplőkkel, s a csúcsponton a meglepődést is velük együtt éli át. S mindeközben ha valami nem tetszene a műben, egyszerűen csak másképp képzeli el, mert az alkotói szabadság a fantáziájában is jelen van. És persze nem elhanyagolható élmény úgy nézni egy filmet, hogy előtte elolvasta az ember, s immáron kritikusként figyeli a jeleneteket és azon morfondírozik, hogy ő hogyan is képzelte. De ez benne a szép. Ahány ember, annyiféle fantázia.

A kötelező olvasmányok valóban fontos részét képezik az oktatásnak, azonban meg kell valljam, nyilván nekem sem tetszik minden mű, s a dac is él bennem, már maga a szó iránt is – kötelező. A fiatalok lázadása természetesen nem segít a rendszernek, de az alapműveltség, melynek hiányát oly sok kortársamban érzékelem, s fáj is, elég nagy probléma a társadalomban. Azonban elég nagy szégyen az, ha valaki, mint érettségizett ember, nem tudja elmondani, miről is szól, mondjuk, a Pál utcai fiúk, vagy a Rómeó és Júlia.

Összességében, szerintem a mai fiatalok azért nem olvasnak, mert lusták, lusták és még mindig lusták. Mármint magára az olvasásra, mert, mint tudjuk, sok más dologra nem lusták. De ahogy a tanulásra, erre sem lehet kényszeríteni a diákot. Így tehát mind a tanárnak sajnos tűrnie kell az érdektelenséget az olvasás iránt, mind az olvasást szerető diákoknak a lenézést, amiért ők szeretnek olvasni és esetleg nagyobb élvezettel forgatnak egy izgalmas regényt, mint az átlagos tinédzserek.

Értekezés a mai fiatalság olvasottságáról (17 éves fiú)

Egyre gyakoribb téma mind az iskolákban, mind a szülők körében, mind pedig a médiában a mai fiatalok olvasottsága vagy olvasatlansága. Azonban a felek mindegyike egyetért abban, hogy a helyzet egyre csak súlyosbodik. A probléma egyik lehetséges forrása a kötelezettségérzet. A diákok csak nagyon kis százaléka kapja úgy feladatul egy-egy irodalmi mű elolvasását, hogy nem hallja a tanár utasításában a rettegett kötelező olvasmány kifejezést. Ezek a szavak egy lázadó, csak azért sem életfelfogású kamaszra hatványozottan rossz hatással vannak. Ellenben ha a tanár sejtelmesen, az érdeklődést felkelteni próbálva, lebegteti a mű által kapható élményt, meggyőződésem, hogy akármelyik osztályban a tanulók jóval nagyobb hányada kezdene bele a félelmetesen kötelező regényekbe, novellákba. A fő okozó biztosan nem a tanár és nem is az iskola.

A mai világban mindenhonnan elképesztő mennyiségű információt zúdítanak a fiatalokra nap mint nap, ezáltal megannyi szórakozási és kikacsolódási lehetőséget kínálva. Ezek nagy része sajnos teljesen értelmetlen, már-már együgyű elfoglaltság, gondolok itt elsősorban az egyszerűbbnél egyszerűbb semmitmondó számítógépes és mobiltelefonos játékokra és különböző alkalmazásokra. Ám ami még elszomorítóbb, hogy ezek gyorsan függőséget okoznak. Ezek után melyik tinédzser választaná a hosszú, régies nyelvezetű – ezáltal számukra érthetetlen – irományokat, melyeknek ráadásul még állítólag mondanivalójuk, netán tanulságuk is van, amit meg kéne látni?! Egyik sem. Így történik tehát, hogy a mai diákok szabadidejébe nem Petőfinek vagy Csokonainak sikerül beférkőznie, hanem az Angry birds nevű játék hiperaktív kismadarainak, valamint, hogy a leghosszabb egybefüggő szöveg, amit az érintettek valaha is olvastak, nem a Légy jó mindhalálig, vagy esetleg az Egri csillagok, hanem a Travian online stratégiai játék felhasználási feltételei.

Természetesen létezik ellenpélda is, vagyis olyan tanuló, aki becsülettel elolvassa ezeket a műveket, ám az ő számuk drasztikusan csökken.

Összegzésképpen ez a tendencia sajnos egy jó ideig biztosan nem fog javulni, mivel ahhoz az egész társadalomnak pálforduláson kellene átesnie. Én viszont őszintén remélem, hogy lesz még ez ügyben változás és sokkal több olvasott, tájékozott fiatallal lesz tele a világ.

Miért nem olvasnak a mai gyerekek? Egy olvasni szerető diák szemszögéből (17 éves lány)

Fogós kérdés, és hogy pontos képet kapjunk, több oldalról meg kell közelíteni a témát.

Először is kezdjük azzal, hogy ez a megállapítás nem minden gyerekre igaz. Bár sajnálatos módon egyre kevesebben vannak, de van egy szűk réteg, aki még elolvassa a kötelező olvasmányokat és akár szabadidejében is megfordul a könyv a kezében.

Gyermekkori hatások: az, hogy fogja-e szeretni az olvasást, igen korán eldől egy gyermek életében. Függ attól, hogy kisgyermekkorban olvastak-e neki meséket, történeteket. Csak az fogja szeretni az olvasást, akinek van színes fantáziája, nagy képzelőereje, ez pedig egy olyan gyerekben fog csak kialakulni, akinek sok történetet meséltek, esetleg saját maga olvasott meséskönyveket.

Szülők, otthoni minta: igen fontos az otthoni példa is. Egy olyan családban ahol művelt, sokat olvasott emberek élnek, nagyobb valószínűséggel lesz a gyermek nyitott a könyvek birodalma felé, mint egy kevésbé művelt közegből kikerülő. Ha otthon azt látja a fiatal, hogy a szülei sosem, vagy egészen ritkán olvasnak, esetleg negatív kritikát hall a könyvekről, ő is hasonlóan fog a témához viszonyulni. Természetesen erre ellenpéldák is akadnak.

Az internet: korunknak egyszerre hátránya és előnye az internet világa. A személyes kapcsolattartást megkönnyíti, viszont háttérbe szorítja a könyvet és sok más egyebet, ezzel együtt a nyelv romlásához vezet. Rengeteg mai fiatal olyannyira hozzászokott az internet nyelvéhez, a szlenghez, hogy az irodalmi nyelvet nem tudja értelmezni és ezzel együtt értékelni. Az internet lehetőséget ad elektronikus könyv olvasására, viszont ennek hátránya a kényelmetlenség a könyvvel szemben, a szem jelentős romlása és a nem mindig megbízható információk. Az igazság valójában viszont az, hogy aki a könyvet nem olvassa el, az interneten sem fog időt fordítani erre.

A lustaság: ez az egyik legnagyobb probléma. Sok fiatal egyszerűen nem foglalkozik az olvasással, a kötelezőkkel, a házi feladatokkal, mert még arra is lusta, hogy az elolvasott szöveget értelmezze. Jó példa erre, amikor a szöveg hangos felolvasására kerül sor az órán és az egyén darabosan, szaggatottan, értetlenül olvassa fel a szöveget, mert még arra sem veszi fáradtságot, hogy az olvasott mondatokat értelmezze. Egy ilyen gyerek egy nehezebb nyelvezetű drámát, hosszabb regényt több mint valószínű, hogy nem fog elolvasni. A mai fiatalokra jellemző a dolog: mindig a kényelmesebb oldalról történő megközelítése. Egyszerű szavakkal lusták, nem törődnek az egésszel, nem is tanagyagon jár az eszük, úgy gondolják, hogy valahogy úgyis megússzák a feladatot és legkevesebb fáradtság nélkül is sikerül nekik minden. És ez a hozzáállás sajnos nemcsak az olvasásra, hanem az élet más területeire is igaz.

Ijedten tapasztalom, hogy a ma nélkülözhetetlen internet mennyire torzítja a személyiséget és a gondolkodást. Egyrészt a fiatalok többsége függővé válik a telefonon megtalálható tartalmaktól, kezében van szinte állandóan. Az irodalmi műveket kínkeservesen olvassák el, mert erőfeszítést és időt igényel. Egyáltalán nem értékelik az olvasás fontosságát, pedig egy-egy irodalmi mű elolvasása és átgondolása szellemi-lelki változást jelent az emberben. Ma már szélsebesen csökken azok száma, akik a művek lelki tartalmát, személyiségformáló hatását felismerik. A fiatalság rövid és konkrét tartalmakkat keres a neten. Nincs ideje hosszabb művekre, de már a rövid elolvasása is fölösleges időtöltés számára.

Ez a világ a kapkodást segíti a villanásszerűen megjelenő képekkel, rövid cikkekkel. A világ felgyorsult, az elmélyülést nem szolgálja. A digitális eszközök fejlődése véleményem szerint leépíti az elvont gondolkodást, megzabolázza a fantáziát és a mélyebb összefüggések felismerését. Felületessé teszi az embert, elvonja a természettől és embertársaitól. Mindenki belátja, hogy szükséges a gyors kapcsolatteremtés, de a túl nagy kapcsolati háló a magány melegágya is. Ebben a világban a mennyiségi szemlélet érvényesül. Minden és mindenki elérhető pillanatok alatt, de a minőség, a mélység, az önismeret, az emberismeret elsorvadóban van.

Az irodalom személyiségformáló és gondolkodásfejlesztő hatása egyre inkább háttérbe szorul, az elvonatkoztatás készsége, az erkölcsi értékek felismerése is lassan megszűnik, a mögöttes tartalom felfogása leépül. A generáció kiégésétől kell tartanunk: sok szörnyűséget látnak, átsiklanak rajta, és lassan természetesnek fogadják el. Úgy gondolom, minden tantárgy csak nyer az informatika fejlődésével, de az irodalomoktatás veszít. Hiába a sokféle, jó és rossz, interneten fellelhető műelemzés, nem kerül sor az eredeti mű elolvasására, így nem alakul ki önálló vélemény és nem formálódik, gazdagodik a személyiség sem.

Kíváncsi voltam, hogy a tanítványaim milyennek látják az internet hatását a gondolkozásra, illetve az irodalomoktatásra. Nézzünk néhány érdekes diákvéleményt a diákok dolgozataiból!

Hogyan hat az irodalomoktatásra a digitális világ? (18 éves lány 1.)

A netgeneráció, technikafüggő tinédzserek. Ilyen elnevezésekkel illetik a 80-as évek közepe táján és az után született nemzedéket, amelynek tagjai a digitális „kütyük” között nőttek föl. A zene és filmletöltés a netgeneráció legkedveltebb időtöltése. A szórakozás egyik eszközének tartják a számítógépet és az internetet. A mai generáció a könyvek helyett a neten olvas. A tanulással töltött idő napi másfél óra, míg a számítógépezésre 3-4 órát is rászánnak.

A közösségi oldalakon nem használnak írásjeleket, ékezeteket, vesszőt, nagybetűt. Ez hozzájárulhat ahhoz, hogy helyesírásuk romlik, és hiba nélkül nem tudnak majd levelet írni. Napjainkban inkább e-mailt küldenek, minthogy kézzel írjanak levelet, mert az elavult, túl hosszadalmas. Könnyebb a gépbe beírni és egy gomb lenyomásával elküldeni.

Az internetnek több a negatív hatása az oktatásra, mint a pozitív. (Pozitív lehet akkor, ha például nem tudunk valamit, amit azután internet segítségével megtalálhatunk. A közösségi oldalak, blogok, wikik hatással vannak a gazdaságra és a politikára is. Emellett ha tovább szeretnénk tanulni, akkor a jelentkezést csak elektronikus úton tudjuk megcsinálni.)

A számítógép, internet használatához alapfokú ismeretek szükségesek, a nélkül a laikus ember nem tud eligazodni a virtuális világban.

Hogyan hat az irodalomoktatásra a digitális világ? Hogyan befolyásolja a gyerekek gondolkodását? (18 éves lány 2.)

Egyre inkább fejlődő, rohanó világban élünk. Az élet felgyorsult. Ennek pozitív és negatív hatásait is érzékelhetjük magunkon. A XX. században bekövetkezett, addig nem látott mértékű fejlődés hatására az emberek élete, gondolkodása gyökeresen megváltozott. Korábban az emberek összhangban éltek a természettel, hosszú, nyugodt életet éltek, mely a megszokásokon és az értékeken alapult.

Meglátásom szerint, ebbe a rendbe „rondított bele” a digitális forradalom. Eleinte a rádió és telefon megjelenése persze megkérdőjelezhetetlenül pozitív változást hozott a kapcsolattartás szempontjából. Majd a televízió térhódítása is remek kikapcsolódási lehetőséget nyújtott, új információforrás lett. Ugyanakkor a propaganda eszköze is lett, politikai erők használták fel az emberek befolyásolására. Ezen felül a reklámok megjelenése fogyasztási szokásainkat alakítja át. A legnagyobb változást az internet és az okostelefonok megjelenése hozta: egyfajta új életteret teremtett. Ennek jó és kevésbé jó hatásait érezhetjük magunkon.

Ilyen gyorsan még soha nem jutott információhoz az ember, számtalan lehetőséget adva ismereteinek bővítésére, a tanulásra. Egy kattintásra megtudhatunk mindent az adott tananyagból, míg régebben ez hosszas olvasásba, jegyzetelésbe került. Emellett a világháló lehetőséget ad a távoli ismerősökkel való gyors kapcsolat fenntartására.

Azonban én azt látom, több negatív vonzata van ennek, mintsem hasznos. Saját magunkat csapjuk be a közösségi oldalak által kreált élettel. Míg ismerőseinket, „lájkolóinkat” számoljuk, sok butító cikkbe feledkezünk, addig elfelejtkezünk a való életről, igazi barátainkról. Ezeken az oldalakon mindenki a legjobb arcát mutatja, pedig lehet, hogy az életben közel sem ilyen ember, mint amilyennek ott beállítja magát.

Rohamosan romlik az emberek szókincse, a gyerekek értelmező- és olvasókészsége. A média hatására romlik az erkölcs, az értékrend. Háttérbe szorulnak az olyan örök értékek, mint a család, a valódi barátok.

Bár kicsit meredeken hangzik, én úgy érzem, mindennek az a célja, hogy „fogyasztó robotokat” csináljanak az emberből: kis igényekkel, mély gondolatok és érzelmek nélküli lényeket, akik életük felét a telefon fölött görnyedve töltik. És mindezt már kisgyerekkortól sulykolják az interneten szocializálódott új generációba. Ezért okoz gondot a gyerekek többségének egy vers, egy kötelező olvasmány elolvasása, szókincsük, helyesírásuk nem fejlődik megfelelően, az internet nyelvét ültetik át mindennapjaikba és különösen gondot okoz igényesen megírni egy szöveget, egy esszét, egy verselemzést. Míg az informatikai készségek fejlődnek, a humán érzékek elsorvadnak. Pedig csak az irodalom formálja, fejleszti ily mértékben a gondolkodást, a szellemet, a fogalmazókészséget, a kifejezőképességet, az intelligenciát s magát az embert.

Épp ezért tartom fontosnak a visszatérést az olvasáshoz, a klasszikus értékekhez. Ki kell szakadni a mesterséges közegből, minimálisra korlátozni az interneten töltött időt, és ha csak tehetjük, a természetben vagy kulturális programokkal töltsük szabadidőnket. Érdemes lenne visszatérnünk a könyvhöz: sehonnan nem tudunk annyi tudást magunkba szívni, mint egy igényesen megírt szépirodalmi műből. Az olvasás formálja a gondolkodást, fejleszti a szellemet, a sokat olvasó emberek intelligensek, műveltek, változatos szókincsük s az olvasás értékes gondolatok magvait hinti el az arra alkalmas táptalajban: az emberi elmében.

Megéri hát kiszakadni a digitális világból, visszatérni a régi értékekhez, erkölcsökhöz. Tapasztalatból tudom: ha csak szükséges mértékben használja az ember ezeket az új találmányokat, viszont szabadidejének döntő részét a természet közegében tölti, felüdülés lesz a lelkének és elméjének is.

A fejlődő digitális világ hatásai az irodalomoktatásra (18 éves lány 3.)

Az elmúlt években az egyre fejlődő számítástechnika hatása már a fiatal korosztályon is megfigyelhető. Ezek a gyerekek egy olyan világba születnek bele, ahol már csecsemőkoruktól kezdve az okostelefonok, táblagépek, a laptopok veszik körül őket. Azt látják, hogy a szüleik mindennap ezt használják, s esténként ezeken keresztül nézik a mesét. Már a legkisebb, beszélni még nem tudó gyereknél is az okostelefon figyelhető meg, az egyszerű játéktelefon már „kiment a divatból”. Ezek hatására nem csoda, hogy nagyon hamar, először véletlenül, majd tudatosan kiismerik az eszközöket, megtanulják, hogyan használják, s ahogy nőnek, nem csak szüleik életét, hanem az övékét is nagyban befolyásolják.

Ennek a folyamatnak a leginkább szembetűnő része talán az, amikor ezek a gyerekek bekerülnek az iskolába. Mivel az évek során ehhez szoktak hozzá, s hihetetlen ügyességgel kezelnek bármilyen számítástechnikai eszközt, megismerték azok minden előnyét, de sajnos a hátrányuk ritkán tudatosul bennünk. Manapság már inkább az a jellemző, hogy a gyerekek elmennek az iskolába, beülnek ugyan az órára, de a kezükben, táskájukban többféle elektronikai dolog megtalálható. Az óra nagy részében ezekkel vannak elfoglalva, játszanak rajtuk, nyomkodják őket, s kevésbé figyelik az óra menetét. Ennél az esetnél megemlítendő, hogy az internet világában történő változások a társadalmi kapcsolatokra is nagy hatással vannak. De most vegyük figyelembe a digitális világ fejlődésének hatását az oktatásra és azon belül is az irodalomoktatására.

Az irodalomórán a tanár megtehet bármit, megpróbálhatja akármilyen izgalmasan előadni, bemutatni egy költő életét, s elemezheti a műveit hatalmas odaadással, a gyerekek többségét mégsem fogja lekötni. Talán ennek az az oka, hogy a gyerek már rájött, születésétől fogva megtapasztalta, hogy a kezében lévő okostelefon mindenre jó, s ha mindenre jó, akkor minek figyelje az órát, a verselemzést, vagy nézze a könyvet, ha helyette mindezt később megtalálhatja az interneten. A tanárok hiába adnak fel kötelező olvasmányokat, nagy valószínűséggel a diákok nagy része nem fogja elolvasni, mert az interneten találnak belőle rövidített verziót, olvasónaplót, hangos könyvet, melyből megtudhatják a könyv szűkített tartalmát. A verselemzéssel is hasonló cipőben járnak. Elveszítik annak szépségét, hogy elolvassanak egy művet, hogy gondolkodjanak rajta, esetleg saját életük bizonyos részére ismerjenek rá bennük. Ha azt a feladatot kapják, hogy elemezzenek egy verset önállóan, már meg sem próbálják, beírják a keresőbe a vers címét, s az előttük felugró több ezer lehetőség közül valószínűleg leírják – már ha leírják, és nem kinyomtatják – az első elemzést. Nem fognak sokat vacakolni vele, az eredeti művet a kezükbe sem veszik, meg sem nézik, hogy vajon arról szól-e a verselemzés, s amit találtak, az tényleg a helyes verselemzés. Ha legközelebb a tanár számon kéri, akkor szembesül vele a tanuló, mit is írt le valójában, mert még az is ritka eset, hogy ezek a gyerekek elolvassák, mit választottak az internetről.

Sokat lehetne vitázni arról, hogy kinek a hibája mindez, s hogy mikor kezdődött el ez a folyamat, ami már csak rosszabb lesz. Egy biztos, rengeteg negatívuma van a fejlődő világnak, s a tanárok helyzetét ez még jobban megnehezíti, amellett, hogy a gyerekek kevéssé foglalkoznak az irodalommal. A tanároknak ez a világ újnak számít, inkább idegesítő, időpocsékoló dolognak tartják a számítástechnika azon részét, mint például az elektronikus napló használatát. A mai gyerekek számára mindez csak gyerekjáték.

Ha más szemszögből közelítenénk meg a dolgot, kiderülhetne, hogy a számítástechnikának lehetnek előnyei is. Például színesebbé, változatosabbá lehetne tenni egy-egy irodalomórát, ha egyes verseket a költő által elmondva, videón keresztül hallhatnák a gyerekek. Jobban érthetővé, figyelemfelkeltőbbé is válna, ha a szöveg tartalma megjelenne előttük képek formájában. Azonban a mai világban a gyerekek már nem hajlandók időt, energiát fordítani arra, hogy megírjanak egy fogalmazást maguktól. Meg sem próbálnak önállóan alkotni, s utána megnézni, hogy mások esetleg az interneten hogyan gondolkodnak a témáról. Mindezt a hozzászokás teszi, hiszen aki egyszer megpróbálta, nem tud visszaszokni a hagyományos módszerre, mert az új gyorsabb és kevésbé megterhelő.

Mindezek következményeként pedig a gyerekek nem olvasnak, nem gondolkodnak, nem fogalmaznak, helyesírásuk romlik, s önálló véleményük eltűnik.

Hogyan hat az irodalomoktatásra a technológia? (18 éves lány 4.)

A technológia a mai világban már mindenhol jelen van. Míg régen elképzelhetetlen volt, addig mára már szinte minden háztartásban van televízió, számítógép és rengeteg ember rendelkezik mobiltelefonnal is, így a technológia határozza meg mindennapjainkat. Nem is csoda, hogy mára már az oktatásban is egyre nagyobb szerepet kapnak a digitális eszközeink. A tantermekben egyre nagyobb gyakorisággal fordulnak elő számítógépek és kivetítők, amelyek órán való alkalmazása érdekesebbé és könnyebbé teheti a tanagyag leadását a tanárok számára.

A tanórákat tanáraink egyre gyakrabban próbálják érdekesebbé tenni ezen eszközök segítségével. A tananyagot sokszor egy kapcsolódó dokumentumfilm segítségével dolgozzák fel, ami sok diák számára akár egyszerűbbé is teheti az anyag megértését. Olyan eset is előfordul, amikor maga a diák válik tanárrá egy-egy prezentáció bemutatása által. Ez akár hasznos is lehet, hiszen, míg a diák felkészül a prezentációra, addig több forrást is átolvas, sokszor saját gondolatokat is belefűz előadásába, ezzel könnyebben megtanulja az anyagot és jobban berögzül az emlékezetébe. Előfordul viszont olyan eset is, amikor a diák talál egy anyagot az interneten, azt egy az egyben lemásolja, így időt és gondolkodást takaríthat meg. Ez azonban nagyon ártalmas a gondolkodás fejlesztésében és a tanulásban. A diákok hozzászoknak, hogy mások gondolatait használják fel sajátjaikként, nem alakul ki saját véleményük, kreativitásuk csökken. Így előfordulhat az is, hogy egy-egy vers- vagy novellaelemzésnél már nem is tudnak saját gondolatokat megfogalmazni, nem tudják elmondani, mi a véleményük a művel kapcsolatban.

Mivel az interneten minden információ készen kapunk, így nekünk már nem is kell gondolkodnunk. Gyorsabb és egyszerűbb, ha a böngészőbe beírjuk kérdésünket, és az azonnal megjelenő több száz oldal közül kiválasztunk egyet, mintha a megfelelő szakirodalomban keresgélnénk. Az interneten való kutatás természetesen nem feltétlenül rossz dolog, hiszen rengeteg weboldal van, amelyek segítségével új információk birtokába juthatunk. Azonban veszélyes is lehet, ha nem megbízható forrásokból dolgozunk, ugyanis sokszor téves, hibás szövegekkel is találkozhatunk.

Az irodalomoktatásban is több jelentős hatása van a technológiának. Az interneten egyre több olyan oldal érhető el, amelyek kész műelemzéseket és jegyzeteket kínálnak a diákok számára. Ez mindaddig hasznos, amíg a tanuló nem kizárólag ezekre hagyatkozik, hanem a saját gondolatait és véleményét is megtartja, az internetes anyagokat pedig csak segítségként használja.

Egy másik fontos dolog, hogy egyre elterjedtebbek az olyan filmek, amik valamilyen kötelező olvasmányt dolgoznak fel. Sokszor a diákok a könyvek olvasása helyett csak ezekre a feldolgozásokra hagyatkoznak, ami rossz, hiszen egy film nem nyújtja ugyanazt az élményt, amit a könyv. Itt is az lenne a helyes, ha a könyv mellett a filmet összehasonlításként tekintené meg, ezzel megfogalmazva véleményét a kettő közötti hasonlóságokról és különbségekről.

Az oktatásban egyre jobban elterjed a technológiai és különféle digitális eszközök használata, aminek számos előnye mellett rengeteg hátránya is van, úgyhogy vigyáznunk kell, nehogy átvegye a technológia ezen a téren is az irányítást.

Az internet és az irodalomoktatás viszonya (18 éves lány 5.)

A mai világban az internet elengedhetetlen kelléke a mindennapjainknak. Sokan megkérdőjelezik, hogy vajon jobb volt-e az internet nélkül a társadalomnak, az oktatásnak stb. Mint mindennek, szerintem ennek is két oldala van. Mivel a technika rohamosan fejlődik, azt gondolhatnánk, hogy a könyvek ideje lejárt, mert egy kötet helyett inkább egy Ipad-et veszünk inkább a kezünkbe, holott személy szerint én mindkettőt szívesen használom. Sokszor a legújabb bestsellerek ingyenesen elérhetőek az interneten, de sokan a régimódi formát választjuk inkább. Az az érzés, amikor egy új, ropogós oldalakkal teli, számomra érdekes könyvet olvasok, sokkal többet ér, mintha egy képernyőt bámulok. Régen, ha szükségem volt egy költő életrajzára és verseire, talán beletelt egy órába, mire megszereztem a könyvtárban vagy a könyvesboltban. Manapság, ha begépelem az író nevét, egy századmásodperc alatt egymillió találat áll rendelkezésemre. Szerintem egyértelmű, hogy az emberek nagy százaléka melyik lehetőséggel él, ami nem jelent kifejezetten rosszat, mivel pár perces kereséssel talán több információhoz jutunk, mint több idő alatt a könyvtárban.

Amikor verset kell elemezni, ugyanez a helyzet áll fenn, viszont ebben az esetben nem jelent jót az internet-hozzáférés. Sajnos sok találat van a verselemzésre is, ami akadályozza a tanulót a gondolkodásban, kreativitásának, írói vénájának szabadjára engedésében. A kész verselemzést csak le kell másolni, és a tanár máris félre van vezetve. Azt is hiheti, hogy a diák tehetséges irodalmár, pedig csak az informatikát használta a házi dolgozatához. Az irodalomoktatásban projektorokkal, laptopokkal felszerelt osztálytermekben lehetőség van az interaktív tanításra, ami mindenféleképpen pozitívum.

Az internet miatt a nyelv is átalakul. Új szavak, szlengek jönnek létre, a gyorsabb gépelés érdekében nem írunk vesszőt, vagy nem figyelünk, hogy egy-egy szó egy szó vagy pedig kettő. Ez súlyos hatással van a helyesírásunkra.

Míg a könyvek által bővíteni tudjuk szókincsünket, ez az internetről általában nem mondható el. Jó-e vagy rossz az internet és az irodalomoktatás viszonya? Nem tudjuk ezt teljesen megválaszolni, de annyit tehetünk, hogy helyesen és helyes célra használjuk az internet előnyeit.

Az IKT eszközöket mindenkinek használnia kell, de az iskolák felszereltsége eltérő, ezért sokszor nehézségekbe ütközik alkalmazásuk. Az irodalomórán letölthető tankönyveket vetítettem ki gyakran, ppt-ket készítek vagy diákoktól kérem ezt, adott esetben zenét hallgatunk, vagy filmet nézünk. Az egyik osztályban sikere volt a Jézus Krisztus Szupersztárnak, máshol a musical filmes változata ellenszenvet váltott ki, alig lehetett végignézni. Volt, amikor a Szeptember végén című vers megtanulására úgy ösztökéltem az osztályt, hogy a katedrára kiállva, a rapzenére mondták el azonos ritmusban. Megtörtént az is, hogy az adott vers megzenésítésére kértem fel gitáros tanulót.

Valóban, „Az egyik művészet értelmezi a másikat.”^[5]

A társművészetek szerepének felismertetése a tanár feladata, de ez sem lehet öncélú. Ma már a tanuló hamar elveszti az érdeklődését, és ezt habozás nélkül ki is fejezi, ha olyan elvont gondolatokkal terheljük, amit nem ért meg. Nagyon gyakran sikerül felkelteni a figyelmüket egy-egy téma iránt, de azt is látom, milyen hamar lankad a figyelmük, ha a téma közvetlen, rájuk vonatkozó hasznossága nem egyértelmű.

Hansági Ágnes A médium kora – a kor médiuma? A kánonok alakulásának mediális aspektusai című tanulmányában^[6] úgy látja, hogy „A mediális multiplikálódás folyamatait az irodalom (és az irodalmi kánonok) szempontjából maga a médiatudomány is gyakorta a veszteség retorikájával közelíti meg.”^[7] „Sichtermann szerint az adaptáció megrabolja a fantázia játékterét, és megfoszt bennünket attól, hogy individuálisan ragadjuk meg a művet.”^[8]

Az intermediális kölcsönhatás szerintem nem mindig rabol, van, amikor gazdagít. Amikor például az 1996-os Romeo and Juliet című filmet megnézetem irodalomórán vagy drámaórákon, akkor egészen mást tapasztalok. A film visszaadja a dráma lényegét, az eredeti mű idézeteit mondják a szinkronszínészek, a környezet azonban a 60-as évek Dél-Amerikája. A film remek asszociációkat keltve megérteti a közönséggel – amely ma nagyságrendekkel nagyobb, mint az olvasók tábora –, hogy a szeretet és gyűlölet mindenhol és mindenkor ugyanolyan törvényszerűségeket mutat. Az oktalan gyűlölködés bárkit gyilkossá tehet, a házastársunkat magunknak kell kiválasztani, a szenvedélyeket meg kell zabolázni, és így tovább.

Ez a film engem is filmrendezésre ihletett. Diákjaimmal a Bánk bánból az egri vár különös helyszínein, jelmezekben, szinte díszletek nélkül az eredeti dráma szövegét általam megrövidítve és helyenként modernizálva készítettünk filmet, március 15-ére, az iskolai ünnepségre. Azóta is nagyon jó e félórás film, amikor tanítom a művet, amelyet így közelebb lehet vinni a diákokhoz, mint az olvastatás kikényszerítésével, ami egyre inkább lehetetlen. – A forgatás is nagy élmény jelentett mindenki számára.

Valóban vannak „gyakorlott olvasók” és „olvasási-absztinenciában”^[9] szenvedők, és az arány az utóbbiak javára fog eldőlni tapasztalataim szerint. Az optikai médiumok túlkínálata valóban elsorvasztja a belső film kialakulását, ezért vesz a mai diák minden filmben látható eseményt dokumentatív erejűnek, elvonatkoztatni már nem képes. Van olyan tanuló, aki nevetve vallja be, hogy nem ért egy Vörösmarty-versort.

Az irodalmi kánon szemlátomást szűkül, a Mohácsy-könyveket folyamatosan rövidítik, a kísérleti tankönyvek pedig társalgás szintűek, ami által tovább épül lefelé a gondolkodási képesség. Ezért a tanárnak minden eszközzel harcolni kell azért, hogy eljuttassa tanítványai lelkéhez a különböző médiumokban megjelenő erkölcsi-esztétikai mondanivalót.

Irodalom:

Kulcsár-Szabó Zoltán – Szirák Péter (szerk., 2004) Esztétikai tapasztalat és medialitás. Ráció, Budapest.

Kulcsár Szabó Ernő (2004) Szöveg − medialitás − filológia. Akadémiai, Budapest.

Bónus Tibor − Kelemen Pál−Molnár Gábor Tamás(szerk., 2005) Intézményesség és kulturális közvetítés. Ráció, Budapest.

Oláh Szabolcs − Simon Attila − Szirák Péter (szerk., 2006) Szerep és közeg. Medialitás a magyar kultúratudományok 20. századi történetében. Ráció, Budapest.

Jeney Éva − Szegedy-Maszák Mihály(szerk., 2006) A kultúra átváltozásai − Kép, zene, szöveg. Balassi, Budapest.

Szegedy-Maszák Mihály (2007) Szó, kép, zene. A művészetek összehasonlító vizsgálata. Kalligram, Pozsony.

Hász-Fehér Katalin(szerk.) (2006) A látható könyv. Tanulmányok az irodalmi medialitás köréből. Tiszatáj Alapítvány, Szeged.

Bibliográfiai adatok

Vissza a tartalomjegyzékhez