Halmos Péter: Bihari Péter és Dürr Béla történelem könyvének bírálata

Nyomtatási nézet

A könyveket képek, térképek, szöveg szempontjából vizsgáltam. Először megvizsgáltam a két könyv képanyagát! Mivel egy látványos jó kép igen sok információt tartalmaz. Bihari könyvében 11 fényképfelvétel, 1 korabeli karikatúrarajz, és 3 rajzos összefoglaló található. A fényképeket a következő módon csoportosítottam:

Hadtörténet: 6 kép. Ebből az első támadó német repülőgépeket ábrázol (188. o.). Látványos, jó felvétel. Jól látszanak a kétmotoros bombázók a német felségjellel. A második egy pillanatfotó a normandiai partraszállásról (207. o.). Nem túl izgalmas fotó, amin egy hajóról a partra kihúzott kötélbe kapaszkodva amerikai katonák ballagnak a partra. Ha a tanulók látták Steven Spielberg „Ryan közlegény megmentése” című filmjét (márpedig jórészük látta), nehezen tudja összehozni ezzel a fényképpel.

A 217. oldalon látható „Magyar csapatok az erdélyi bevonuláskor”. A melléklet című kép pedig teljesen értelmezhetetlen a tanulók számára. „Hol vannak itt a katonák?” – szokták kérdezni, és a válaszra, miszerint azok a lovakon és szekereken poroszkáló figurák lennének a magyar honvédek? Gúnyos mosoly és hitetlenkedés a reakció. Ez a kép finoman szólva nem növeli a nemzeti önbecsülés kialakulását.

A rommá lőtt Budapest képe (235. o.) és a „Sírkereszt, valahol Oroszországban” (224. o.), valamint a „Hitler utolsó tartaléka” (208. o.) című képek viszont telitalálatok. A hadtörténeti részhez sorolható a 200. oldalon található rajzos feladat, melyet a gyerekek nem igazán képesek megoldani a tankönyv gyenge képanyaga miatt. A hadtörténeti illusztrációk sora ezzel véget is ér, nincs kép Sztálingrádról, az afrikai és a csendes-óceáni frontról, hogy csak a leginkább hiányzókat említsem. De a legjobban magának a háborúnak, a harcnak a bemutatása hiányzik.

Politika történet: 3 fénykép és egy karikatúra. Megismerhetjük Sztálin, Roosevelt, Churchill, Horthy arcképét, ami tényleg fontos, valamint láthatjuk a Teleki-kormányt díszmagyarban, ami viszont elég érdektelen egy nyolcadikos diák számára. A további két felvétel a holocaust témájához kapcsolódik, szintén problémamentesen. Röviden összefoglalva elmond-hatjuk, Bihari Péter könyvében a képanyag szegényes, színvonala pedig változó.

Dürr Béla könyvében 36 (!) kép és 10 térkép található. Ám a témaválasztás és a színvonal itt is változatos.

Hadtörténet: 24 kép, ebből 9 képen láthatók német katonák. Minden esetben gyalog, sőt egy képen kerékpáros katonák láthatók, amint Oslón, a norvég fővároson tekernek át (B melléklet). Tipikus tanulói kérdések: „Hogyan kerültek ezek oda? Átbicikliztek a Balti-tengeren? Hogyan tudták legyőzni biciklikkel a norvég hadsereget?” A válasz a szövegből se derül ki. A többi fotót nézve pedig az derül ki, hogy a Wehrmacht határsorompókat tologató (70. o.), az Atlanti-óceán partján brit lobogó alatt pihengető (76. o.), Varsó romos utcáin ténfergő (118. o.) katonákból állt. Sehol a páncélosok, a rohamtüzérség, a zuhanóbombázók, a Waffen-SS katonái. Ismét a háború lényege veszett el. A légierőt itt is csak egy kétmotoros bombázó képviseli (69. o.).

A szövetségesekről mindössze 4 fénykép van. Ebből az egyik Pearl Harbour bombázása után készült a lángoló hajók oltásáról (90. o.). A szovjet hadseregről két felvétel van. Az egyiken a vöröskatonák egy kilőtt páncélos mellől tüzelnek golyószórójukkal (105. o.). Ez talán a fejezet legjobb képe. A kilőtt, leszakadt lánctalpú harckocsi mellett fekvő katonák tényleg jól érzékeltetik a harcok körülményeit. A 122. oldalon a szovjet hadsereg dunai, a 124. oldalon pedig az amerikai hadsereg rajnai átkelése látható. A két kép közül az egyik teljesen felesleges. A téma ugyanaz, pontonhíd, löveget vontató teherautó. A szövetségesekről mindössze ennyi. Nincs El-Alamein, Normandia, Monte-Cassino, ill. 5 kép jut a Magyar Királyi Honvédségre. Egy jellegtelen vasúti felvétel (96. o.), a „szokásos” bicikliző Gyorshadtest (97. o.), hadifogoly honvédek és két fotó a doni visszavonulásról (100. o.). Rossz minőségű fényképek, amelyek bármelyik XX. századi háborúban készülhettek volna. A honvédség pedig Bihari könyvéhez hasonlóan lejáratva.

Végezetül egy, a 73. oldalon található, általános iskolai könyvekben ritkán látható fotó: „Finn katonák egy zsákmányolt szovjet harckocsival”. Az 1939–40-es „téli háborúról” sajnos tankönyveink el szoktak feledkezni.

Politikatörténet: 10 kép. Egy gyenge felvétel a magyar-jugoszláv örökbarátsági szerződés aláírásáról (82. o.), Teleki Pál búcsúlevele (84. o.) – (érdekes feladat a tanulókkal kisilabizáltatni a kusza írást) –, Hitler, Göring és Mussolini a német főhadiszálláson (104.). Kár, hogy ez a kép Hitlert profilból mutatja, pedig jól összehasonlítható lenne a Hitler öngyilkossága előtt 10 nappal készült felvétellel (125. o.). Helypazarlás viszont Sztójay Döme és Lakatos Géza miniszterelnökök bemutatkozó beszéde a Parlamentben a 112. és a 114. oldalon. A képek semmit nem mondanak el a korról. Még feleslegesebb a Szálasi-kormányt bemutató felvétel a 119. oldalon. A tanulóknak nem érdekes, legfeljebb Beregffy vezérezredes szemüvegén szoktak szórakozni.

Problémás a „A német kapituláció aláírása Montgomery angol tábornok előtt” című kép (125. o.) A tanulók általában meg vannak győződve, hogy az asztal fölé hajoló bőrkabátos alak az angol tábornok. Amúgy is szerencsésebb lett volna egy a berlini, és nem a reimsi aláírásról készült fotó. De ha már ezt választotta a szerző, legalább egy pontos képaláírást szerkeszthetett volna. Ebben a könyvben is két kép szerepel a holocaustról, egy Budapest romjairól, és a másik könyvben is szereplő kép a jaltai értekezletről.

A képanyagot összefoglalva nagyon vegyesek a tapasztaltaim. Elismerem, hogy e könyvek a rendszerváltozás forgatagában hirtelen születtek. De azóta a hetedik kiadásukat élik, lehetett volna idő az átdolgozásra. Ráadásul az elmúlt években képes albumok sorozata jelent meg a II. világháborúról, van internet, lenne honnan válogatni. Bihari könyvében kevés a kép, és azok se minden esetben látványosak. Dürr Béla könyvében pedig a témaválasztással vannak problémáim. Két esetben is ugyanazt a témát ábrázolja két fotó.

De a legnagyobb baj a magyar történelmi részeknél van. Úgy látszik, nincs olyan tankönyv, amiből kihagyható lenne legalább egy díszmagyarba öltöztetett kormány. Dürr könyvében is van az 54. oldalon a Darányi-kormány. A marxista történetírás ezzel a Horthy-korszak feudális jellegét kívánta ábrázolni, de ma már nem ez a kor legfontosabb momentuma. Hasonlóan felesleges és véleményem szerint bántó is a magyar haderő lejáratása ezekkel a bicikliző, szekerező katonás képekkel. Mindenki tudja, hogy a honvédség felszerelése nem volt éppen korszerűnek mondható, de inkább arra kéne a hangsúlyt helyezni, hogy a magyar katonák evvel a felszereléssel is minden tőlük telhetőt megtettek ebben a háborúban.

Hiányoznak a portrék. Nem ismerhetjük meg a hadviselő felek politikai és katonai vezetőinek arcát. Nincsenek közeli képek a háború főszereplőiről, a katonákról. Hogy miben különbözött mondjuk egy amerikai, angol, szovjet vagy éppen egy német vagy olasz katona egyenruhája, fegyverzete, azt sose fogják a tanulók megtudni ezekből a könyvekből. Maradnak nekik a filmek, ahol is sok esetben a rendező azzal dolgozik, amit éppen be tud szerezni. (Lásd a „Halál ötven órájában”az amerikai M-47 Patton, a háború után gyártott harckocsikat, amelyek a filmben mint német Panzer-VI Tigrisek szerepelnek.)

Nézzük a térképeket! A NAT fejlesztési követelményként írja elő, hogy a tanuló képes legyen térképvázlatot készíteni a háború fő frontjairól 1940-ben, 1943-ban és 1945-ben.

Bihari Péter könyve térképekben se gazdagabb, mint fényképekben, mindössze öt térkép tartozik a témához. Hogy a NAT követelményei miért a 40-es, a 43-as és a 45-ös állapotra vonatkoznak, az rejtély számomra. De a tanulók nem képesek egy ilyen feladat megoldására, a könyvben megadott információk alapján pedig különösen nem.

Bihari Péter könyvében a 190. oldalon látható térkép a tengelyhatalmak terjeszkedését ábrázolja, mely elnagyolt és pontatlan is. Az 1940-es nyugati hadjárat egyik csapásirányát a Siegfrid-vonaltól kiindulva Marseillesig vezeti, holott a német csapatok a június 25-én megkötött fegyverszünet alapján megálltak Grenoble előtt. Dél-Franciaországot csak 1942 novemberében szállják meg. Az 1941-es szovjet hadjárat ábrázolása is hibás. Hiányzik az Észak Hadseregcsoport, amely Leningrád irányába nyomult előre, és nem olvasható a térképről a Dél Hadseregcsoport stratégiai célja se. Nagyon gyenge a Csendes-óceáni hadszíntér ábrázolása a 193. oldalon. Apró pöttyök, sehová se vezető vékony nyilak, egyhangú tipográfia. Ehhez hasonlóan gyenge az észak-afrikai hadszíntér térképe is.

A 209. oldalon szereplő Európa felszabadítása térkép pedig jó eséllyel indulhatna egy „Hogyan ne rajzoljunk térképet?” pályázaton. A tengelyhatalmak szövetségesei közé sorolja például Albániát. Egy csoportba veszi az antifasiszta koalíció ténylegesen is harcoló országait a németek által megszállt területekkel. Válassza ki a tanuló – már ha tudja – ki, kivel is volt. Hiányzik az akkor független Horvátország, Szlovákia, mindkettő abban az időben Németország szövetségese. A nyugati szövetségesek hadműveleteit három apró sehová se vezető nyíl jelképezi. Félrevezető ahogy a szovjet hadsereg egy határozott nyíllal és egy 1943. július felirattal Sztálingrád alól hirtelen az 1939-es határainál terem. A tipográfia itt is szörnyű. A négyzethálós Szovjetunió és Észak-Afrika ábrázolása legfeljebb arra jó, hogy a tanulók egy jót „amőbázzanak” rajta.

Jól sikerült viszont a 219. oldalon a magyar 1938–1941-es terület- gyarapodások térképe. Bár az már ellentétes a magyar térképészti gyakorlattal, hogy a települések nevei románul, szlovákul stb. vannak vastagon szedve, és alatta zárójelben mintegy szégyenlősen megemlítve a magyar név is. Annyira még egy általános iskolai tankönyv is lehet „irredenta”, hogy ez fordítva legyen.

Dürr Béla könyvében 10 térkép lett a fejezethez rendelve. Az alábbiakban csak a legjobbakat és a legrosszabbakat emelem ki.

Jó a 79. oldal magyar területgyarapodásokat ábrázoló térképe, a rajz, a feliratok, a jelmagyarázat egyaránt jól sikerült. Felesleges a 81. oldal Antikomintern paktum térképe. Pontatlan a sztálingrádi csata térképe a 91. oldalon. Azt a látszatot kelti, mintha a német hadsereg el se jutott volna a Volgáig és a városig. Helypazarlás – bár amúgy nem rossz – a 106. oldal részletes térképe az afrikai harcok befejezéséről. A csendes-óceáni térkép itt is olyan gyenge, mint Bihari könyvében. A 123. oldal a dunántúli és Bécs környéki hadműveleteket ábrázoló térképén (E melléklet) pedig legfeljebb egy katonatiszt bír kiigazodni, nem egy 14 éves gyerek. Megmagyarázatlan katonai rövidítések tömkelege (pl. GH HDS, 5. LHDS, 6. SS PC HDS). Mint földrajz szakos tanár azt tanítom a gyerekeknek, hogy egy térkép jó jelmagyarázat nélkül mit sem ér. Erre ez a térkép a legjobb példa.

Az ellenkezőjére pedig „A végső hadjárat a Távol-Keleten” című térkép a 128. oldalon (F melléklet). Itt sikerült jó jelkulcsot készíteni, a hadműveleteket jelző nyilak határozott irányba mutatnak, elfogadható a tipográfia is.

Összefoglalva: Dürr térképanyaga nemcsak gazdagabb, de jobban elkészített is, mint Biharié, de a tanításban jól felhasználhatótól ez is messze van.

A NAT minimális követelményként elvárja a II. világháború fő frontjainak és haditechnikai újdonságainak ismeretét. A két általam vizsgált tankönyv az első követelménynek maradéktalanul eleget tesz, a másodiknak viszont nem. Tehát még ennek a nem túl magasra tett mércének se tud megfelelni.

A háborúból három évszám ismeretét követeli meg a NAT: 1939, 1941, 1945. Hogy miért pont ezeket, amikor topográfiából a 43-as év ismeretét kéri, ismét a NAT rejtélyeinek egyike. További követelmény az antifasiszta ellenállás ismerete. Hogy itt kire gondolnak, a szövetségesek németellenes politikájára, vagy csak a partizánharcokra, ismét nem tudni.

A fogalmaknál aztán a teljes zűrzavart sikerült létrehozni. A Gestapo, SS, Holocaust, Auschwitz és a Sztálingrád, normandiai partraszállás, Jalta stb. fogalmak köré betették a kulák, kolhoz, koncepciós per, sztálinizmus fogalmakat. Holott ezek egyáltalán nem tartoznak a háború témájához. Ezek az alacsony, ráadásul rosszul megfogalmazott követelmények nem tartják a II. világháborút fontos eseménynek, ugyanakkor, mivel nem kötik meg a tanár kezét, lehetőséget adnak egy-egy lelkes tanárnak, hogy jó alaposan belemerüljön a háború egyes részleteibe. Gondolok itt például a haditechnikára, a diplomáciatörténetre. Egyes események pl. a Don-kanyar, Normandia, vagy mondjuk az atombomba alaposabb megismeréséhez. A következőkben azt szeretném bemutatni, hogy mennyiben segítenek bennünket ebben a tankönyvek.

Bihari Péter A 20. század története című könyvének III. fejezetét szentelte a II. világháborúnak. Ez a 179-től a 243. oldalig tart. Ha figyelembe vesszük, hogy ez egy A/5 ív terjedelemben írt könyv, ez már nem is olyan sok. Ráadásul ezt is két részre osztja, egy egyetemes és egy magyar részre.

Ismeretes, hogy állandó vitája a történelemoktatásnak, hogy az egyetemes és magyar történelmet külön tanítsák, avagy integrált módon. Általában az a nézet a történelemtanárok között, hogy jobb külön venni a magyar történelmet. De szerintem a II. világháború tanításakor jobb az együtt-tanítás. A magyar történelmi események annyira összefüggnek a nemzetközi helyzettel, hogy nem is érthetőek, ha azoktól mintegy leválasztva tanítjuk.

Bihari könyve 9 fejezetre osztotta a háborút, ebből 5 a nemzetközi 4 magyar vonatkozású. Ez aránytévesztéshez is vezetett a könyvben. A németek 1940-es nyugati hadjárata ugyan annyi helyet kap például, mint a gyakorlatilag nem létező magyar partizánmozgalom 1944-ben. A fejezet végén egy ötoldalas összefoglalás található egy kronológiai táblázattal és egy rövid szöveges összefoglalóval. Az egyes leckék és a fejezetek végén összefoglaló kérdések találhatók. Kiemelendő a 184. oldal Winston Churchill életrajza. A 185. és a 205. oldalon pedig egy rajzos folyamatábra a háború előzményeiről, illetve a totális háborúról. Az ábrák szerintem primitívek, „jópofáskodóak”, nem történelemkönyvbe valók. Sejtem a szerző szándékait, a tanulás unalmas óráinak hangulat javítása, de ezek az ábrák nem alkalmasak erre.

Az első lecke a „Német és szovjet terjeszkedés”címet kapta. Csehszlovákia feldarabolásával kezdődik, korrekt leírás a lényeg kiemelésével, bár nem vagyok biztos benne, hogy minden kolléga meg tudná mutatni a Szudéta- vagy a Memell-vidéket. Jók az idézetek Masaryk külügyminisztertől és Churchilltől. A szovjet-német megegyezésről szóló alfejezetből hiányzik a Molotov-Ribbentrop paktum fogaloma. A lengyel hadjárat című rész unalmas, és már itt megkezdődik a régi marxista történetírás által egekig magasztalt partizánok emlegetése. Ez a szó az ő terminológiájukban a „hős kommunista” szinonimája volt. Teljesen felesleges a partizánok állandó emlegetése, vagy ha igen, akkor essék szó a kollaboránsokról is. A szovjet terjeszkedés alfejezetéből bántóan kevés jut a finn-szovjet háborúra.

A 26.5-ös alfejezet a „Hitler nyugati győzelmei” címet kapta. 17 sorban elintézve Norvégia, Dánia és a teljes 1940-es nyugati hadjárat. Külön kiemelést kapnak De Gaulle partizánjai. Világos, hogy nem kell hőst csinálni a Wermachtból, de ez a hadjárat szerintem a hadművészet egyik csúcspontja, és ezért igazán többet érdemelne. Főleg azért, mert ha valaki hetedikben rendesen megtanulta a villámháború fogalmának első világháborús értelmezését, automatikusan ezt fogja transzponálni 1940-re is. Holott ez a villámháborús stratégia teljesen másra épült. Ha pedig a tankönyv korábbi fejezeteiben vastag betűvel szedve szerepelnek Frunze és Tuhacsevszkij, akkor Eric von Manstein neve is megérdemelne legalább egy apró betűs említést.

A lecke az angliai csata leírásával fejeződik be. A tankönyv a világtörténelem egyik „legsűrűbb” három évét intézi el négy oldalon. Bármilyen tagolás jobb lett volna. A tanulóknak 45 perc alatt kellene eljutniuk a müncheni egyezménytől az angliai csatáig, s ez nem szokott sikerülni.

A következő fejezetekkel csak röviden kívánok foglalkozni.

Az „Európai háborúból világháború” című fejezetből kiemelném azt az állítást, hogy a Szovjetunióra támadó német haderő 4 millió embert számlált volna. Az általánosan elfogadott vélemény szerint a Wehrmacht 812 hadosztállyal támadott, ami legfeljebb 1.5 millió ember. A következő leckében a keleti front 1942–43-as eseményeit annyival intézte el a szerző, mint amennyi helyet a stratégiai légierő és a tengeralattjárók tevékenysége kap. „A totális háború” című részben a szerző több mint egy oldalon át lelkesedik az európai ellenállási mozgalmakért. A partizánok harcmodora részletesebben van jellemezve mint bármelyik reguláris hadseregé. Bihari Péter megemlíthette volna azt is, hogy a varsói felkelést jórész ukrán és orosz önkéntes Waffen-SS csapatok verték le.

Ha már a varsói felkelésnél tartunk, a Vörös Hadsereg 1944. július 31-én még 20 km-re volt Varsótól és ezek is csak a támadó ékek voltak. Talán nem Varsó külvárosainál álltak (mint Bihari állítja a tankönyv 206. oldalán), és azt csak 1945 januárjában tudták elfoglalni. Hasonló háborús legenda, hogy a német uralmat Párizsban népfelkelés döntötte meg. A német hadsereg egyszerűen visszavonult. Amikor pedig az amerikaiak udvariasan maguk elé engedték Leclerc tábornok szabad francia katonáit és azok 1944. augusztus 23-án elérték Párizst, meglepve tapasztalták, hogy ott a nyoma sincs a megszállóknak. A párizsiak meg azt meséltek Leclernek amit akartak. Hasonló módon szabadult fel egyébként Belgrád is. Az az állítás, miszerint 1945 januárjában még 7.5 millió német katona állt fegyverben, szerintem túlzó is, és ha így is volt, leírhatta volna Bihari azt is, hogy csak éppen harckocsijaik, repülőgépeik, meg a hozzájuk való üzemanyag hiányzott.

A magyar történeti rész sokkal jobban sikerült. A szerző itt tárgyilagos, pontos, és a fejezet során először izgalmas a leíró szöveg is. Persze azért itt is vannak kisebb problémák. Például a „bicikliken haladó »Gyorshadtest«” kérdése. Jó lenne már végre tisztázni, hogy a Gyorshadtestnek csak egyes felderítő alakulatai haladtak kerékpárral. Voltak viszont teherautók, sőt páncélkocsik is. A doni katasztrófa pedig kevesebbet ért meg a szerzőnek mint az 1942-es háborúellenes tüntetések. Kár, hogy személytelenre sikerült a zsidóüldözésről szóló alfejezet.

Nagyon jó viszont az „Október 15-e Ugrás a sötétbe” című alfejezet. Egy előítélettől azonban itt sem bír szabadulni a szerző. Ez pedig az a kommunista legenda, hogy a kiugrási kísérlet sikerült volna, ha Horthy fegyvert ad a budapesti munkásságnak. Lehet, hogy Rajk László a kb. 50 tagot számláló illegális Magyar Kommunista Párt egyik vezetője, aki valóban tárgyalt Horthy hadsegédével, Lázár Károly testőrtábornokkal, ezt így képzelte.

Összefoglalva, és eddigi tanítási tapasztalataimat is figyelembe véve a következőket állapítanám meg. Bihari Péter könyvében sok a pontatlanság, tele van „legendákkal”, stílusa gyakran személytelen, hiányoznak a háború erkölcsi tanulságai. Az egyetemes történeti rész elnagyolt. A magyar történeti rész pedig – kiemelve a nemzetközi közegből – gyakran érthetetlennek és motiválatlannak tűnik. Bántóan keveset tudunk meg a katonákról és a háborús technikákról. A leckék végén lévő feladatok pedig legtöbbször pusztán a tankönyv adatainak felsorolására bíztatják a tanulókat.

Dürr Béla könyvében a második világháborúról szóló fejezet a 69. oldaltól a 130. oldalig tart. Ha figyelembe vesszük, hogy az egész tartalmi rész 190 oldal, kiderül, hogy a könyv egyharmadát a témának szentelte a szerző. Mivel ez a könyv láthatóan heti 1.5 történelem órával számol, viszont a legtöbb helyen 2 van, így mindenre jut idő. Ez azért fontos mert a leckék, amikből 7 van, hosszúak. Legtöbbször több részben kell őket megtanítani. Szerencsésebb lett volna egy részletesebb tagolás. Az első lecke például Lengyelország megtámadásától az angliai csatáig tart. Benne van a szovjet-finn téli háború is. Az 1940-es nyugati hadjárat leírásához azért fűznék néhány gondolatot. Elsőként azt, hogy Rotterdam bombázásának nem volt „sok ezer áldozata”, ezt a BBC terjesztette el propaganda célból. Másodsorban pedig azt, hogy a hadműveletek leírásából itt sem derül ki a német stratégia, és taktika.

A magyar történelmi részek is be vannak építve az egyetemes történeti részek közé, nagyon ötletesen a pont megfelelő helyeken. Úgy látszik a szerző végül megrettent ettől a formabontó megoldás alkalmazásától, mert azért a magyar részvételt a Szovjetunió elleni hadjáratban a kassai bombázástól a Don-kanyarig egy leckében tárja a tanulók elé. Zavaró, hogy mindezt a sztálingrádi csata ismertetése után teszi.

A fejezet legproblematikusabb fejezete „Az »új rend« kialakítása Európában” című lecke. „A koncentrációs táborok – »halálgyárak«” című alfejezetet ugyanis a „Munkatáborok a Szovjetunióban” című alfejezet követi. A szerző ezt a témát a sztálini rendszer részeként ugyanis már egy korábbi fejezetben megtanította. A „málenkij robot” pedig szerepel az 1945-ös magyar felszabadulásról szóló alfejezetben. Hogy a téma, hogy kerül ide az számomra teljesen érthetetlen. Azt ugyanis fel sem merem tételezni a szerzőről, hogy a GULAG 20-40 millió áldozatának itt történő említésével akarja a koncentrációs táborokban elpusztítottak számát mintegy „kisebbíteni”. A partizánok is ebben a fejezetbe kapják meg a szokásos „tiszteletkört”.

Ebben a könyvben gyenge a kiugrási kísérlet leírása. Horthy pedig végig úgy szerepel a fejezetben, mint akinek semmi köze a magyar kül- és katonapolitika irányításához. Így felelősség sem terheli semmiért.

Dürr Béla könyvének szövege mindezek ellenére jobban tanítható, és főleg jobban tanulható.

Összefoglalva: A két megvizsgált tankönyv teljesíti a NAT követelményeit, bár azok alacsonyak. Ha egy diák komolyan veszi a tanulást ezekből a könyvekből, a NAT elvárásait messze túlteljesíti. Mindkettőből nagyon sok lényeges információt meg tud szerezni.

Amint azt az előzőekben bizonyítottam, sajnos mindkét könyvben vannak vitatható állítások, pontatlan adatok. Gyenge a képanyag, a mai vizuális kultúrát, a multimédiát „sztároló” világban ez súlyos fogyatékossága e könyveknek.

Mindkét könyv didaktikai szempontból is vitatható. A szövegek nehezen tanulhatók, a feladatok egysíkúak, s nem ösztönöznek kreatív munkára. Ha egy oktatási rendszernek vannak nevelési céljai is, már pedig vannak, akkor ezek hiányoznak a két könyvből. A látásmód hűvös, távolságtartó, szerintem rosszul értelmezetten tárgyilagos. Nem kelt részvétet az áldozatok, a szenvedők iránt. Nem teljesítik azt a politika által joggal elvárható igényt, hogy az ország és Európa sorsáért felelősségteljes állampolgárokat neveljen.

(Dürr Béla: Történelem az általános iskolák 8. osztálya számára. 2. kiadás Bp. 1994.,

Bihari Péter: A 20. Század története fiataloknak. Bp,.1991.)

Halmos Péter

Vissza a tartalomjegyzékhez