Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Bencédy József: Gárdonyi műveinek stílusa és nyelvezete

Nyomtatási nézet

Nem kevés azoknak az íróknak a száma, akiknek nevét szinte egyetlen művük őrzi. Így vagyunk Katona Józseffel és Erkel Ferenccel a Bánk bán című dráma és opera  alkotóival, Madách Imrével, Az ember tragédiája szerzőjével, s így vagyunk Gárdonyi Gézával, az Egri csillagok írójával is. Szobra ott áll szerényen a róla elnevezett téren, Budapesten, s a szoborkompozíció talapzatán egy nagymama az Egri csillagokat  olvassa unokájának. Gárdonyi neve összeforrott Egerrel, Dobó Istvánnal és Bornemissza Gergely nevével. Ők egy vár hős védői, Gárdonyi pedig az örökkévalóságba emelte őket. Eger várát százezrek látogatják évente, mély áhítattal és lelkesen dobogó szívvel. Bár a törökök több mint 300 éve elhagyták a várat; az egri csillagok, a várvédő férfiak, nők ma is fényesen ragyognak hazánk egén, Gárdonyi sírja pedig nemzeti zarán- dokhely lett az egri várban.

Mikor én is lelkesen és áhítattal olvastam először az Egri csillagokat, éppen élénk vita tárgya volt a befelé forduló író, dolgozószobájának különös mennyezeti megvilágítása, a magányos és mogorva művész titkosírása, nőellenessége, Göre Gábor bíró uram és Durbints sógor torz figurája, akiknek életre hívását később alkotója is megbánta. A hős várvédők, az „egri csillagok” rohammal kitörtek a kicsinyes viták árnyékából, az „egyszerű íróval” szembenálló irodalmi vélekedésekből. Most itt a jó alkalom nemcsak arra, hogy az egri védekezésről szóló hősi éneket újraolvassuk, hanem arra is, hogy az író több művének kiemelkedő szereplőjét bemutassuk, a gazdag és színes Gárdonyi-regények és novellák világát, szerkesztési sajátosságait, stílusát és nyelvezetét felelevenítsük. A vitathatatlanul kiemelkedő Gárdonyi-művek közül elemzésem tárgyául A láthatatlan embert, az Isten rabjait, Az én falum novelláit és természetesen az Egri csillagokat emeltem ki.

 

A művek szereplői

Gárdonyi szereplői közül mindenekelőtt A láthatatlan emberből pille könnyedségével, a nyíló rózsa színeivel, illatával megrajzolt Emőkéről és Dzsidzsiáról, az Isten rabjaiból Margit királylányról, az Egri csillagokból pedig a serdülő Cecey Éváról kell szólni. S ez akkor is így van, ha Cecey Éva egyben a híres francia Johanna, s ha az Isten rabjaiban beleérzéssel és visszafogottan megrajzolt Jancsi fráter a férfi nemet képviseli. Hogy át tudott forrósodni Gárdonyi lelke, tolla egy-egy ellesett női rezdülés, belső villanás külső megrajzolásakor! „Aztán ahogy ott álltak az udvar közepén, lehajolt és egy piros tulipánt leszakított. Álmodó arccal nézett a fiúra, és a tulipánt egy magafeledt mozdulattal a hajába tűzte, a fülecskéje mellé. – Margit! kiáltott rá Olimpiádesz
asszony – mit cselekedtél! Beviszed a Mária kép alá! Büntetésül az avult ruhádat viseled naphosszat. Azt, amelyiken a gyümölcsfolt van. Margit megrezzent, elpirosodott, szégyenkezett. Lassú mozdulattal vonta ki a tulipánt a hajából, és a kezét szemére
takarva fordult el. Talán könnyezett is szégyenében.”
(Isten rabjai)

„Okosságra igazítottam a szememet. A szívem olyanná vált, mint a felrepülő madár… (Emőkét nézve) […] A lélek remegett bennem, mint a marokra fogott veréb… […] A lány is virág, csakhogy emberi virág… […] Az én szemem Emőkén állott. Ő is egyszerű fehér ruhában volt öltözködve, s a lábán sáfrány színű sarú sárgállott, de a haja le volt eresztve angyalosan, s az arca piros volt, mint a vadrózsa virága… […] Akkor, hogy senki nem figyelt reám, őt néztem. Faltam a szememmel. Könnyű fehér ruhában volt. A nyakán nefelejcsszínű kis kendő, selyemkendő, arcának őszibarackos bársonyát az a kendő bűvössé tette. A füle piros volt, mint a rózsa, az orrocskája fehér és egyenes, mint a márványba faragott istenasszonyoké. És csak akkor láttam, hogy egy pirinkó kis lencse van a baloldalán. De mennyire illett neki! A kis lencse.” (A láthatatlan ember)

A női szépség megragadása, hatása átsugárzik a szemlélőről. Itt is, Zéta elragadtatásában, az Isten rabjaiban is, Jancsi fráter önfeledt feltárulkozásában: „Él a klastromon kívül egy ember, aki minden nap gondol rád tavasz óta. Emberi életének tavasza óta! A te fehér arcod úgy fénylik szívében, mint csillag képe tónak a vízében. A tónak nem lehet semmi reménysége, hogy a csillag leszáll ezüst tükrére. Miért írom le ezt papirosra? Nem tudom. Az ajak nem lehet néma. A szív sem. És a szív megárad olykor, mint a Duna vize. És olyankor kiönt. Ez az én írásom: szívem megáradt érzéseinek kiömlése… […] Ó mily halvány vagy édesem! Egyetlenem. Képed, mint harmatos fehér rózsa. Nemcsak az elmének vannak gondolatai, a szívnek is. Olyan vagy te
leánytársaid között, mint az ünnep a hétköznapok között.”
(Isten rabjai)

Ez a líraiság átsugárzik Gárdonyi más írásaiba is, így például Az én falumban, A bűntárgyalásban, az András meg a kutyája és az Ebéd a körtefa alatt című novellákban.

Gárdonyinak ezek az írásai jelentős rokonságot mutatnak Mikszáth Jó palócok, tót atyafiak címmel összefogott munkáival (A néhai bárány, Bede Anna tartozása, Az a fekete folt). Szépen mutatják, hogy a nyelv saját, belső elemei elválaszthatatlanul összefüggnek néprajzi, népélettani, viselkedési, tehát külső elemekkel, s ennek az összefüggésnek a fölismerése milyen lényeges része lehet a nyelvi bemutatásnak, elemzésnek.

Ifjúkorunkban, az Egri csillagok olvasása közben a törökökkel való összecsapások tartották fogva figyelmünket, és nemigen vettük észre Bornemissza Gergely és Cecey Éva finoman megrajzolt szerelmének bontakozását: „A lány nem láthatta a tamariszkusz bokortól Gergelyt, de megismerte a hangját. Jött, mint az őzike. Meg-megállva, nekiiramodva, nagy bámuló szemével még csak nem is pillantva csodálkozásában. Az öröm ragyogása áradt el rajta, a rács nyílásához tartotta arcát, hogy Gergely megcsókolja. – Megcsókolhatlak? – kérdezte Gergely. Azelőtt mindig megcsókolták egymást, kérdezés nélkül is. De Gergely érezte, hogy ez a lány nem az a lány többé, akit otthon
Keresztesen testvérként szeretett. A lány is érzett effélét, mert Gergely kérdésére elpirosodott. – Hát csókolj meg – mondotta boldog-komolyan.”
(Egri csillagok)

Ezek és a nem is ritka hasonló részletek, érzelmek, leírások gyakori összetevői Gárdonyi írásainak. Ilyen a katalaunumi csata leírása A láthatatlan emberben, Béla király és István fiának összetűzése az Isten rabjaiban vagy Török Bálint rabságának bemutatása a Héttoronyban (Egri csillagok). Ismerve Gárdonyi sokirányú érdeklődését, megértjük e témák beépítését a regényekbe, de A barboncás című novella ettől az, ami, vagy Kevi Pál halálában az „izenés” ugyancsak. Az én falumban éppen emiatt olyan megragadó és jellemző a paraszti élet és mentalitás megrajzolása.

Azt azért csak meg kell jegyezni, hogy amilyen fontos a népi élet vonásainak
bemutatása Az én falumban, annyira terjengősnek érezzük a katalaunumi csata részletes leírását A láthatatlan emberben. Schöpflin Aladár részletesen foglalkozik Gárdonyi történelmi regényeivel. Szerinte „Mind a két regény (A láthatatlan ember és az Isten rabjai) annyiban jelent új felfogást a historiai regényben, hogy előterükben a történelmi események irányításában kicsiny emberek állnak, s ezeknek az élete, érzelemvilága adja a tulajdonképpeni tárgyat, a történelmi alakok és események csak a hátteret színezik ki. Milyen szemmel, hogyan látta a múlt egyszerű embere a szeme előtt lezajló eseményeket, melyeket a múltba visszanéző elménkkel történelmi fontosságúaknak gondolunk? A felelet nem mindig kielégítő ezekre a kérdésekre, néha túlságos, tudákos íz érzik rajta, s néha naivitásokat vagy nyers adatokat kapunk történelmi szellem
helyett. Magát a történelmet ritkán tudja Gárdonyi megeleveníteni, egyes vonásait azonban inkább megérzés, mint megismerés révén meglepő elevenséggel tudja érzékeltetni.”
(Schöpflin Aladár bevezetője A láthatatlan ember című műhöz)

Schöpflin nézete természetesen vitatható. A szimbolikus címnek megfelelően arra is gondolhatunk, hogy Gárdonyi nem történelmi regényt óhajtott írni, hanem történelmi miliőbe helyezett lélekrajzot. A történelmi háttér már csak azért sem kérhető számon tőle, mert az általa megrajzoltnál ma sem tudunk sokkal többet róla. Attila alakja lélektanilag fontos és jól motivált része a történetnek. „Volt abban a képben valami ókori. Ahogy a nép feje ott ült egy paraszt székben. Fenséges nyugalmú barna ember. Előtte két öreg és két ifjú. Azok a panaszosok. Egyik a süvegével gesztikulálva beszél. A földön valami ötven vén ember ül vagy guggol. Hátrább meg a kíváncsiak állnak. De mind hajadonfővel, s csupán a király fején van felgyúrt karimájú sastollas posztó süveg. Irtózatos erő van ebben a barbárban – mondotta a gazdám.”(A láthatatlan ember) Majd később: „Mióta nem láttam Attilát, őszülni kezd az ember. (Mondja Zéta Emőkének) Szakállában fehér szálak vannak. Meglásd, kisasszonyom, három év múlva öreg ember lesz. – Soha – felelte bűbájos mosollyal. Ha olyan fehér, mint a galamb,  Attila mindig fiatal marad. Olyan ő, mint a fűben járó görög istenek. Olyan, mint  Árész, aki leszállt a felhőből és páncélt öltve küzdött a hadakban. Nem látod-e szemében azt az erőt, melyhez hasonló más ember szemében nincsen? Ha haragszik, mindenkit félelem fog el. Ha mosolyog, földerül az egész világ.” A láthatatlan ember itt, Attila vonásaiban összetett rajzában ugyanolyan gazdag méltósággal áll előttünk, mint Emőke jellemzésében, aki megérez ugyan valamit Zéta rajongásából, viszonozná is, de csak ott áll szemben, a háttérben a csodált ellenfél, s bizony a lelke, érzései láthatatlanok. Ahogy Dzsidzsia iránti szerelme rádöbbenti, hogy most ismeri meg Emőkét: „Ebben a pillanatban nyílt föl reád a szemem. Nem te voltál-e mindenkor az engem szerető, a hű, a miattam szenvedő, a nekem rendelt, és én mégsem láttalak. Az én szemem azon függött folyton, aki ott fekszik titkolt bálványa mellett a Tisza fenekén. Most látom csak őt, mikor már nem láthatom.”

Ugyanennyi ellentétes érzelem, ugyanennyi ellentétes vonás jelenik meg Dobó rajzában, alakjában, az ellenfél gyűlöletében, illetve a hazaszeret mindent elsöprő érzésében, például amikor saját kezűleg dönti le ágyúival az Ókapu bástyatornyát, hogy a török fölül ne maradjon a bástyán. Korábbi imájában Dobó így könyörgött Istenhez az országért, az egri vár védelmében: „Te látod, Urunk, a mi omladozó várunkat s benne ezt a maroknyi elszánt népet. A Te nagy mindenségedben kicsi semmiség ez a földi világ. Ó, de nekünk ez a mindenünk, ez a mindenségünk! Ha kell a mi életünk, vedd el uram tőlünk. Hulljunk el. Mint a fű a kaszás vágása alatt, csak ez az ország maradjon meg, ez a kis Magyarország!” Amikor az ostrom fáradalmaitól elcsigázva ledől egy órácskára a szeglettoronyba: „Kristóf apród állt kivont karddal a torony kapuja előtt. Apródi kötelesség volt ez, őrizte az alvó oroszlánt.” Nem kevesebb ellentét munkál Bornemissza Gergelyben, mindvégig az ostrom alatt. Őt így jellemzi Dobó Cecey Évának, amikor a hű feleség a föld alatti folyosókból előtörve megjelenik előtte: „Gergely a várnak az esze. Az ő elméjét nem szabad elvonni a vár védelmétől egy percre sem.” Bornemissza Gergely nem kis műve a vízimalom összetört kerekéből összerakott tűzkerék, amelytől aztán a törökök úgy menekültek, mint az ördög a szenteltvíztől.

 

Gárdonyi stílusa, nyelve

Gondolkodás és nyelv összefüggése alapján föltehetjük a kérdést, milyen nyelvi eszközök találtattak alkalmasnak a regény szerzője számára mondanivalója közlésére. Az egymás mellé sorakozó egyszerű mondatok vagy ezek kapcsolásával a mellérendelő (és kapcsolatos) összetett mondatok, szerkezetek tudják jól kifejezni a hezitálás, gondolkodás, ábrázolás folyamatát. Ezt a beszélt nyelvi formát megfigyelhettük már az eddigi idézetekben is, ezúttal még egy újabb példában is nyomon követhetjük. Jancsi fráter és az orvos páter országjáró útjukon beszélgetnek a gazdag Bajcsy urammal:

„− Tán nem vagy istenhívő? − Én csak azt hiszem, amit látok. A két barát szinte elnémultan nézett az emberre. Abban az időben példátlan volt az ilyen nyilatkozat. Az emberek mindig istennel és a szentekkel foglalkoztak. A jómódúak barát csuhában járatták kisgyermekeiket. A levegő is tele volt angyali és ördögi képekkel. A keresztes hadak százezreit meg ott rágták a hiénák a Szentföld sziklái  között. – Jó, hát az embert nem tartod csodának? Neked nagyobb példa kell. Nézd meg a világ szövétnekét, a napot. Világosít és melegít egyúttal. Fűti a levegő- eget, s a földi mindenséget. Nem látod csodának? Micsoda kéz hordozza azt odafenn a magasságokban? Micsoda kéz bocsátja le esténként a sötétség tengerében? Micsoda kéz emeli ki reggel újra a sötétségből, és vonja föl az ég zenitjéig?” (Isten rabjai)

Elvont fejtegetés, csupa egyszerű mondattal; az egyetlen összetett is mellérendelő, kapcsolatos. Még egy példa, mely egyben a címadásra is rávilágít:

„Jancsi beöltözése után elindul Szikárdusz fráterrel a hegyről le a szigetre. Látnak részeget, pompázatos öltözetű nagyurat, pénzváltót, s az öreg tót fráter egymás után mondja Jancsinak:

– Látod, testnek rabja. / – Pénz rabja. / – Pompa rabjai. / Jancsi kérdezi: – Mindenki rab-e? /  – Mindenki – bólintott Szikárdusz. / – A király is? / – A király is. /  – Kinek a rabja a király? / – A nemzet rabja. / – Mink is rabok vagyunk-e? / – Mink is. / – Mink kinek a rabjai vagyunk? /

– Isten rabjai, fráterkám.”

Szembetűnő a leírásokban, fejtegetésekben Gárdonyi hatalmas szókincse. Széles körű olvasottsága, valamint utazásai során szerzett tapasztalatai mutatkoznak meg a katalaunumi csata népeinek elsorolásában (A láthatatlan ember), a török hadak összetételének részletezésében, a török katonák fajtáinak, a fegyverek, tisztek és a külön- féle méltóságok felsorolásában, bemutatásában (Egri csillagok), a kolostori élet szavainak szinte végtelen emlegetésében. Példa ezekből: istáp (támogató), szövétnek (fáklya, világosság), vesperás, vecsernye (litánia), kapitulum (káptalan gyűlés), vénia (bocsánat, térdhajtás), kompletórium (zsolozsma), matutinum (reggeli imádság), kámzsa (barátcsuha), refektorium (étkező hely). Szívesen él Gárdonyi régi, elavult szavak- kal: marha (vagyon), beletop (belép); sőt egy apáca temetési szertartásába bele- foglalja az 1300-ból való Halotti beszédet is. Alkot is szavakat, például: kitornyal (tornyaival kiemelkedik), körültornác (kerengőgép), turbánozik (turbános őr vigyáz), meghiggadt (leülepedett) a kútvíz stb.

Figyelmet érdemelnek hasonlatai, metaforái, egyrészt a népi élethez kapcsolódásuk miatt, másrészt költőiségükkel: „… az asszony csak bámult, mint az orrba csapott tehén”, „… a szív is megárad olyankor, mint a Duna vize”, „… mi járatban forgunk a vidé-
ken?” „… Kinek mindig tréfára áll a bajusza”, „… a lány is virág, csakhogy emberi virág.”
Hatásosak rövid ismétlései: „Csak akkor láttam, hogy egy piruló kis lencse van az orra bal oldalán. De mennyire illett oda! A kis lencse.” Az egészséges lélek ismeri és kedveli a tréfát. Így van ez Gárdonyinál, Gárdonyi alakjainál, szinte minden könyvében. Többször találkozunk például humoros szófacsarással: „Tyűű, boszorkányos! – mondja Jancsi, mikor elszakad a gatyája.” (Isten rabjai) Ugyanott a tót származású Szikárdusz prior, az orvos fráter és Jancsi beszélgetnek: „A prior búsan legyintett. Ma negy napja ez az istentelen nadha. Adj valami szert. Én raktam rá meleg homu, Semmi nem használja. Hogy megyek és klastromba bele.” Egerben a német származású pattantyús így oktatja a magyar parasztokat: „Mikor en mindok mondok par, akkor nekem ne hozz bar, hanem pulver, krucifiksz donnervetter!” Somodi béres magyarázza, miféle könyvből ered a barboncás (garabonciás) tudománya. Nem tudja, miféle könyvből, csak ismerte azt az embert a pataki kollégiumban, aki látta: „– Valami igazgató vagy ki vót ott; ű söpörte a tanuló szobákat. – Akkor igazgató volt – mondja a tanító.” (Az én falum)

Fel-feltűnik a regényekben, novellákban egy-egy nyelvjárási sajátosság, általában „ö”-zés, de ezek nem jelentik valamely meghatározott nyelvjárás követését, inkább köznyelvi ejtési vonások: barboncás diák; kollégyiom; vót; ijedtibe összecsapi a könyvet; ilyen kutya nem találkoznék még egy; megájjék csak. Áttekintve a tárgyalt könyveket, néhány olvasóban esetleg fölmerülhet az izgalmas kérdés: melyik Gárdonyi mű a „nagyobb”. A hazaszeretettől, a hazáért való önfeláldozástól eltöltve feltehetően az Egri csillagokra esik a választás; de az is igaz, hogy A láthatatlan ember, még inkább az Isten rabjainak a líraisága is sokakat megragadhat. Akik szeretik az impresszionizmus színeit, finom árnyalatait, azokat könnyen megragadhatja bármelyik Gárdonyi-könyv. A döntés az olvasó kezében van.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: