Balogh Mihály: Mustra

Nyomtatási nézet

Mi a biblioterápia? Mindent gyógyító panacea lelki bajokra, vagy ártalmatlan placebo – csak hinni kell benne? Válasszunk válaszul egy szinte már költői megállapítást Bruce Colville amerikai ifjúsági írótól: „a megfelelő történet a megfelelő időben olyan, mint a nyíl, mely szíven üt. Képes megtalálni és megragadni az olvasóban (vagy a hallgatóban) rejtőző dolgokat, a titkos sérelmet, vagy dühöt, vagy a várakozó, fájdalmasan felszínre kívánkozó szükségletet.” Az idézet Beth és Carol Doll biblioterápiáról szóló könyvéből való, annak is a második fejezetéből. A biblioterápia meghatározása című fejezetet Kovács M. Krisztina fordításában közöljük Olvasáspedagógia rovatunkban, és ajánljuk a téma iránt érdeklődő olvasóinknak.

Ugyancsak Olvasáspedagógia rovatunk érdekes írása Liz Attenborough-nak az áprilisi Könyvfesztiválon tartott előadása. A szerző/előadó volt a programigazgatója Nagy-Britannia 1998/99-es Olvasás Éve kampányának. Az írásból megtudhatjuk, „hogy csinálták Angliában.” S hogy ebben mi az érdekes? Nálunk is lesz szerveződőben az Olvasás Éve. Az angol kampány sikeres volt. Reméljük, az lesz a miénk is. Mindenesetre már keressük a szerzőt, aki a Könyv és Nevelés hasábjain megvonja majd a magyar Olvasás Éve mérlegét, elvégezvén egyúttal a két kampány összehasonlító elemzését. Alighanem tanulságos elemzés lesz.

Tankönyv rovatunk élén Bakos István bemutatkozó írása áll a Nemzeti Tankönyvkiadóról. Szerkesztőségünk a következő számokban sorra helyt kíván adni a tankönyvkiadók bemutatkozásának. Elképzelésünk szerint a „Nagy Testvér”, a tízmillió darab kiadványt és hárommilliárd forintos forgalmat produkáló „Nemzeti” után valamelyik kisebb kiadó következik, aztán megint egy nagyobb , és így tovább… Az írás végén egyébként külön közöljük azt a kilenc pontos programot, amellyel a Kiadó vezérigazgatója, Ábrahám István pályázott annak idején a posztjára – sikerrel.

„Egy régi-új tankönyvről” beszélget Mohos Sándor, a folyóirat olvasószerkesztője Szegedi-Maszák Mihály professzorral, szintén a Tan-könyv rovatban. Az írás kapcsán személyes emlékeim is fölélednek: máig vegyes érzelmekkel gondolok vissza arra a kiskunhalasi vitára, pontosabban Veres András vesszőfutására, amikor az elhíresült másodikos iro-dalomkönyvüket szedtük ízekre huszad magammal - Bács megyei mérges magyartanárok. Az egykori „tankönyvháború” ama csetepatéja helyett azért inkább egy olyan szempontra hívnám föl a figyelmet a Szegedi-Veres-féle tankönyvek újbóli kiadásakor, ami az interjúból kimaradt: az ő sorozatuk akkor a gimnáziumi irodalomtankönyv-család volt, most viszont – egy a sok közül. Ezért is lehet most más a fogadtatás, nem csak az eltelt idő és a megváltozott körülmények miatt.

Médiumok, médiák, (mé)diákok a címe a Taneszköz rovatban közölt esszének. A szerző, Honffy Pál nem először szólal meg a mozgókép befogadása és hatása tárgyában. Elég csak Filmről, televízióról középiskolásoknak című, több kiadást megért, népszerű tankönyvére utalnunk. Honffy Pál most érdekes dolgokat kérdez. Ilyesmiket például: „Biztos, hogy éppen az olvasástól vonja el a fiúkat és lányokat a televízió? Biztos, hogy ha nem léteznék a televízió, ők mind az olvasással töltenék az idejüket?” A kérdéseket pedig állítás követi: „biztos, hogy számos gyereket, diákot az unatkozó semmittevéstől von el a tévé; másokat talán a csavargástól.” Elgondolkodtató kérdések, elgondolkodtató állítás…

Mindenkinek ajánlom Weinrauch Katalin szép önvallomását. A beregszászi gyermek-könyvtáros kollegina nyugdíjba vonulása alkalmából tekint vissza pályájára. „Meddig könyvtáros az ember?” – teszi fel a kérdést már az írása címében. De ha valaki azt hinné, hogy az ottani sanyarú körülmények miatti elkeseredés kérdezteti ezt vele, az téved! Mert vannak ugyan sanyarú körülmények, és természetes az elkeseredés, de az írás lényege mégsem ez. Weinrauch Katalin könyvtári órákat tartott gyerekeknek évtizedeken át, és mesélt, mesélt… Aztán elment nyugdíjba, de már szinte másnap megszólították őt: - hát az órákkal mi lesz? És a „könyvtáros néni” (több mesekönyv szerzője is!) tovább tartja a könyvtári órákat – és mesél, mesél…

Balogh Mihály

Vissza a tartalomjegyzékhez