Kertész Gyula: A hazai iskolai értesítők száz esztendeje

Nyomtatási nézet

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum három hagyományos különgyűjteménye közül (iskolai értesítők, tankönyvek, gyermek- és ifjúsági irodalom) a legjelentősebb és legspecifikusabb az iskolai értesítők. Bibliográfiai feltárásának (egyben központi katalógusának) elkészítési terve már a 80-as évek közepén megfogalmazódott. E terv megvalósításának első eredményeként jelent meg a szorosan vett iskolai értesítők elődjének, az érdemsorozatoknak a bibliográfiája XVIII. századi érdemsorozatok címen (Bp. 1989) az Országos Széchényi Könyvtár három kiváló könyvtörténésze (Dörnyei Sándor, V. Ecsedy Judit és Pavercsik Ilona) szerkesztésében. (Az érdemsorozatok általában csak a tanárok nevét és a tanulóknak a tanulmányi eredményeik alapján rangsorolt névsorát közölték.) Ennek a műfajnak kibővített tartalmú folytatásai, továbbfejlesztői az iskolai értesítők. Több tízezres rengetegükben igazítanak el azok bibliográfiái, vagyis e még korántsem teljes sorozat tagjai. (Teljessé válásához még legalább ugyanennyi kötet megjelenése várható, hacsak nem térnek vissza az 1. kötet közel 600 oldalas terjedelméhez, ami nem lenne szerencsés, mert ez a kis formátum és a ragasztókötés nem bírja el a közel 600 oldalas terjedelmet szétesés nélkül.)

Az 1. kötet előszava így méltatja az értesítők jelentőségét: „Iskoláink életéről leggazdagabban, a szemtanúk hitelességével az értesítők adnak számot. E műfaj nem az iskolák évi beszámolói egyszerűn, hanem a tanárok tudományos megnyilatkozásainak fórumai, az iskolai élet színes lenyomatai, emberi sorsok induló szakaszának hírmondói. Köztük vannak a magyar és magyarországi szellemi élet kiválóságai. Az iskolatörténeti, tágabban a neveléstörténeti kutatásoknak legfontosabb forrásairól van szó.” (7. p.)

Az iskolai értesítők kiadására egy osztrák közoktatásügyi rendelet, az ún. „Entwurf” (Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich, 1849) kötelezte valamennyi középfokú iskolát az 1850/51-es tanévtől. Ez a program az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után a trianoni Magyarországon is tovább élt egészen az „Iskolai évkönyvek kiadásának magszüntetése” tárgyában 1948. június 7-én kelt 42.418/1948. VKM sz. utasítás megjelenéséig. (= Köznevelés. A VKM rendeletei és közleményei. 1948. 12. sz. június 15. 111. p.) Sőt, a tiltás ellenére egyes iskolákban az 1948/49-es tanévről is adtak ki értesítőt a bibliográfia tanúsága szerint. Ugyanakkor számos kisebb iskola már 1945 után egyáltalán nem adott ki értesítőt, néhány pedig csak kéziratos vagy gépiratos formában jelentette meg pénz- és papírhiány miatt. A betiltás egyik fő indoka az utasítás szerint épp a papírhiány volt, de talán nem tévedünk, ha összefüggésbe hozzuk az intézkedést a politikai élet centralizálásával, a demokratikus intézmények/testületek felszámolásával, az egyházi iskolák államosításával, az alsó- és középfokú oktatás szervezetének átalakításával, általában a „fordulat évében” bekövetkezett változásokkal.

A bibliográfia gyűjtőköre: 1. A mindenkori Magyarország területén megjelent publikált (nyomtatott) és kéziratos (autográf) vagy gépiratos értesítők (ez utóbbiak főként a II. világháború utániak és a kisiskolák értesítői). 2. Iskolatípusok szerint általában a középfokú és az általános iskolák kiadványai, de elemi iskola egyedi és önálló (pl. Abony) vagy tanítóképző intézetébe rejtett (Debreceni Ref. Tanítóképző), sőt több iskola közös értesítője (pl. Baja) is felvételre került; végül alsófokú szakiskolák is adtak ki értesítőket, mi több: elemi iskolákhoz és leánynevelő intézetekhez kapcsolódóan még óvodák is színezik a palettát.

3. Az értesítők nyelve általában magyar, kivéve a nemzetiségi tannyelvű (horvát, német, olasz, román, rután, szerb, szlovák) iskolákat, amelyek élő és dokumentált cáfolatai annak a hamis vádnak, hogy a nemzetiségek elnyomottak voltak a történelmi Magyarországon. A gyűjtés tartalmi teljességét az adatszolgáltató könyvtári lelőhelyek határozzák meg. Számuk 16, köztük nagy országos általános gyűjtőkörű és szakkönyvtárak, élén az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeummal és az Országos Széchényi Könyvtárral. E két intézményben található a legtöbb egyedi (kéziratos) és egyetlen példány. Jelentős állománnyal rendelkeznek még: a debreceni és szegedi egyetemi könyvtár, az egyházi gyűjtemények közül a budapesti Ráday Gyűjtemény, a debreceni, sárospataki és pápai református egyházkerületi gyűjtemények, a katolikusak közül a budapesti Kegyesrendi Központi Könyvtár, az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és a pannonhalmi Főapátsági Könyvtár.

A bibliográfia szerkezete alapvetően topográfiai: a földrajzi-közigazgatási nevek szerinti betűrendes. Egy-egy településen belül iskolatípusok szerinti: a magasabb típustól az alacsonyabb felé haladva. Az iskolatípusokon belül az időrend érvényesül. Az egyes iskolákat csillag-jel és spácium választja el.

A bibliográfiai leírások a régi szabványok szerintiek és kézbevételen alapulók. Adatai: sorszám (tanévenként), az értesítő címe (az első előfordulásnál, a továbbiakban csak a címmódosulások), az egyes tanévekre vonatkozó spediális adatok: iskolai év, évfolyam, kiadási év, szerkesztő, a nyomda neve és székhelye, terjedelem, megjegyzés, lelőhelykód.

Mutatóapparátusa: 1. Névmutató (szerkesztők, „közlők”, igazgatók); 2. Tárgymutató: az iskolai értesítők címéből, típusának nevéből, az iskolafenntartók nevéből az iskolák székhelyéből kombinált tárgyszórendszer tételszámra hivatkozással. (Valamennyi kötetben.)

Az 1. kötetnek az egész sorozat célját, tartalmi és módszertani kérdéseit meghatározó és elemző külön előszaván és részletes bevezetésén kívül minden kötetben van kötetenkénti rövid bevezetés és lelőhelyjegyzék a kódjelek feloldásával.

Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy hézagpótló munkába kezdett 1986-ban az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum a „Kulturális és történelmi emlékeink feltárása…” nevű kutatási főirány, a Tudománypolitikai Bizottság, a Művelődési Minisztérium, majd az „Ezeréves a magyar iskola” alapítvány évenként változó, szerény anyagi támogatásával. Jó lenne ezt a vállalkozást a támogatások koncentrálásával és megnövelésével felgyorsítani, hiszen még hozzávetőleg az anyaggyűjtés fele kiadásra vár.

A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/51–1948/49. 1. köt. Szerk.: Gráberné Bősze Klára, Léces Károly. (Sorozatszerk.: Tóthné Környei Márta.) Bp. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. (A magyar neveléstörténet forrásai VIII–XIII.)

1. köt. A–C. Összeáll.: Gráberné Bősze Klára. (1996.) 585 p.

2. köt. D. Összeáll.: Ua. (1996.) 259 p.

3. köt. E–F. Összeáll.: Ua. (1997.) 259 p.

4. köt. Budapesti középiskolák. Összeáll.: Ua. (1998.) 241 p.

5. köt. Budapesti szakközépisk., szakiskolák. Összeáll.: Ua. (1999.)
215 p.

6. köt. Budapesti polgári iskolák. Összeáll.: Ua. (1999.) 206 p.

Kertész Gyula

Vissza a tartalomjegyzékhez