n/a: Részlet Kazinczynak a Pályám emlékezete c. írásából

Nyomtatási nézet

Sötét este értem Hobgárd városkába, mely az első házon kezdve az utolsóig egészen elégett vala, s szolgabíró Badányi, kit segédül mellém rendele a vice-ispán, a plébánushoz hajtata be. Az nem vala jelen, s helyette egy megöregedett káplán jöve előnkbe, egykor lutheránus és prussziai hadnagy. – Midőn másnap tekintetbe vevém az iskolát, – nagyobb előmenetelt találván itt, mint sok más helyeken, a derék tanítót, a városi tanács jelenlétében, elhalmozám magasztalásaimmal. A tanító és ezzel együtt a tanács, minden érdemet a plébánusnak tulajdonítának, s beszélék, hogy ez a tiszteletes pap csaknem minden leckét az iskolában tölt; hogy az oktatást kiveszi a tanító szájából, hogy a gyermekeket könyvekkel tartja, és minthogy a tűz minden vagyonjoktól megfosztá a lakosokat, s azoknak gyermekeik ennél fogva iskolába nem járhatának, minden nap délelőtt és délután kenyérszeleteket osztogat a megjelenteknek. Melegen tett jelentésem jó órában mene a Swieten és Pászthory kezeikbe; nem felejtem elmondani, hogy én a plébánust soha nem láttam, s vele semmi érintésben nem állok, s a helytartó-tanács 1787. Aug. 9-d. kiadá rendelését, hogy a vice-ispán Ludvig János hobgárdi plebánusnak, a legfényesebb gyülekezetben függessze nyakába az arany érdempénzt.

(Kazinczy Ferenc munkái. Költemények. Pályám emlékezete. Bp., Franklin, é.n.)

*

Nagy írónk, a nyelvújítási mozgalom vezetője, Kazinczy Ferenc (1759-1831) a II. József-féle kormányzat idején a kassai tankerület anyanyelvű iskoláinak felügyelője volt (1786-1791). Sokat fáradozott új iskolák létesítése, közös iskolák szervezése ügyében, beutazva tankerületének eldugott kis falvait is – amint erről jóleső érzéssel számolt be a Pályám emlékezete c. önéletrajzában.

Nevezetes pedagógiai írásműve Kazinczynak az alábbi beszéd, amelyet 1789 végén mondott el, tankerülete iskolalátogatóinak beiktatásakor. Az oktatás megjavítását csak új, felvilágosodott szellemben tartja megvalósíthatónak, kiemeli a nevelés és az oktatás szétbonthatatlan egységét. Ezzel az állásponttal függ össze igényessége a tanító személye, műveltsége, munkája tekintetében. A tanulókkal való bánásmódról, a büntetésekről írt sorai a magyar felvilágosodott pedagógia gyöngyszemei közé tartoznak. Érdekes kritikai megjegyzéseket is olvashatunk a beszédben a kor hivatalos népoktatási módszerével, a Felbiger-módszerrel szemben.

Ki kell emelnünk Kazinczynak a magyar nyelv iskolai művelését és a magyar honismeret (földrajz, történelem) oktatását szorgalmazó meleg szavait, melyeknek különös jelentőséget ad, hogy a jozefinizmus német nyelvterjesztő törekvései idején hangzottak el.

A német nyelv kérdésében viszont kiváló írónk kénytelen volt a kormány álláspontját képviselni, illetve legalább nagyon is jóhiszeműen fogadta el azt a tájékoztatást, amelyet – mint S. Heksch Ágnes rámutatott (Pedag. Szemle, 1956. 99. 1.) – szó szerint Gottfried van Swietennek, a monarchia legfőbb tanügyi tekintélyének személyes közlése nyomán ad vissza. (Kazinczy tanügyi tevékenységének értékelését lásd bővebben S. Heksch idézett cikkében.)

KAZINCZY FERENC:

A hivatalba vezető beszéd (1789)

Uraim!

Éppen három esztendeje múlt el mostan, amiólta én ezen tudománybeli megye oskolái minden tekintetben valóságos tiszteletet érdemlő fődirektorának, Méltóságos gróf Szendrei Török Lajos úrnak, elmémről és szívemről vetett és a felséges Heyek¹ előtt támasztott kegyes vélekedése² után, felséges fejedelmünk által ezen tizenkét vármegyét³ s így hazai földünknek éppen negyed részét magában foglaló tudománybeli kerület nemzeti oskoláinak igazgatásokra rendeltetvén, hivatalomnak súlyos terhét minden tisztviselőtárs segedelme nélkül magam viselem. Színészkedés s erőltetett alázatosság volna cselekedetem, ha azt a kevélységet, mely önnön magamból nékem javallást⁴ kiált, azt a javallást, melyet megnyerni legnehezebb, és ugyanezen okból minden javallások között legbecsesebb, elfojtani akarnám. Úgy vagyon; említhetek egyet s mást, amivel előljáróimnak bennem megnyugvásokat, majd mélt. Gróf fődirektor úrnak, majd a felséges helytartó királyi tanácsnak válaszaiban megnyerhettem és meg is nyertem; – én most, szolgálatom harmadik esztendejének végével, mind összvességgel 124 iskolát s ezek közt 19 közöst⁵, 2 félig közöst, 61 pápistát⁶, 5 oroszt⁷, 25 lutheránust, 5 kálvinistát és 7 zsidót mutathatok: holott annakelőtte három tisztviselők (értem itt a kőszegi ítélőtábla konziliáriusát⁸, királyi udvarnok, ladoméri Ladomérszky István urat; – váci kanonok⁹ kereszthuri Erdélyi József urat; – s Bihar vármegyei első vice-ispány¹⁰, konziliárius benedekfalvi Luby Károly urat) a felállítani kezdett nemzeti oskolák epochájuk¹¹ óta, 1786-iknak novemberéig, amidőn én hivatalomba léptem, mind összvességgel 79 oskolákat, melyek között közös 2, orosz 5, lutheránus 2, zsidó 3, a hátralévők pedig mind pápisták valának, állítottak fel^*; én, itt meg amott, a pápistákban a protestánsok, a protestánsokban a pápisták, a zsidókban a keresztyének eránt több bizodalmat, több felebaráti, több emberi s hazafiúi indulatokat támasztottam; – én a tanítás módját, amennyiben azt (nem lévén eránta semmi parancsolat kiadva) csak szóval tett tanácslásaim által tehettem, a mechanizmustól megtisztogattam, s a tanítókba a nevelés filozófiáját bővebb mértékben csepegtettem; – én a német nyelvet, ezt a mostani fekvésünkre s az okosabb gondolkozásra nézve minden részre nem hajló hazafi érzése szerint oly szükségesképen megkívántatott tárgyat, elébb vittem; – de amellett a magyar nyelvnek gyakorlása és elterjesztése eránt is, mely a közönséges életben, az adásra és vevésre, a közönséges és személyes boldogulásnak ezen forrására elmulaszthatatlanul megkívántató, az érzékeny hazafi előtt pedig, mint az, amely által az ő nemzete más nemzetektől legbizonyosabban megkülönböztetik, kiváltképen becses, oly gonddal vigyáztam, hogy két érdemes tanítói a kassai normális királyi oskolának, Bálintffy és Wályi, ezért a felséges helytartó királyi magyar tanácsnak egyik rendelésében megdicsértettek; – s ezáltal a hazának nevezetes számú alkalmatos és különbféle szükségeire megkívántatott polgárokat adtam.

De amely kevéllyé tészen engemet ez a tetszetős kedves elmélkedés: oly szomorkodva kell másrészről megvallanom, hogy sokat nem teljesítettem, amit teljesíteni kellett, lehetett volna; hogy engem bosszantások s igyekezeteimnek hátráltatásai némelykor elcsüggesztettek; hogy némely reám bízott dolgoknak gyorsabb végrehajtására egynéhány ízben serkentettem; hogy oskoláink még most sem azok, amik azok lehetnének, amiknek lenniek kellene; hogy sokakban azok közül a tiszta morál és a célra vezető tudományok helyett pedagógusi slendrián¹², haszontalan csevegés és oly dolgok találtatnak, amelyek az emberi elmét és epochánkat maradékaink előtt, kiknek remélem, hogy érdemesebb dolgokat is hagyunk, nevetségessé fogják tenni. A ti hivatalba tétetéstek, Uraim, megkönnyíti azon vádoknak súlyát, amellyel a kötelesség ily széles kiterjedése s önnön erőmnek azt segedelem nélkül való teljesítéséhez képest nyilvánságos gyenge volta miatt, magam terhelhetem, és ti is terhelhetnétek. De légyetek igazságosok; vonjatok parallelumot¹³ egy ily munka nehéz volta s egyetlen egy tisztviselő tehetsége között, aki azon felül, hogy levelezései által egészen el vala foglalva, idejének nagyobb részét hivatalbéli utazásokban töltötte el, s meg fogjátok látni, hogy lehetetlen vala rendesen és hátramaradás nélkül folyni dolgaimnak; hogy igenis megérdemli a bocsánatot, ha sok el van kezdve s félbe szakasztva, Hogy az elkezdődött munka tökéletességre lépjen, hogy az elmellőzött mívelő kéz alá vétessen, az most, Uraim! Midőn benneteket, mint intézetem¹⁴ alatt munkálkodó tiszttársaimat segítségemre kelni látlak, egymással elosztott¹⁵ dolgunk lesz.

De minekelőtte a rólatok vetett reménység bételjesítéséhez fogtok, értsétek meg tőlem hivataltoknak részeit, s engedjétek barátságosan kimutatni a felség által kitett tárgyat¹⁶ a hozzá vezető útakkal együtt.

A ti hivataltoknak két féle foglalatosságai vannak. Egyiket politikának, a másikat pedagógikának nevezem. Amaz új oskolák felállítása, a régieknek fenntartása, a vármegyékkel, helységekkel s oskoláim helybéli igazgatóival folytatandó levelezések körül forog; – ez az oskolai tanítást tartja célul.

Mint kellessék néktek, Uraim! Az elsőt folytatni, azt eléggé mutatja a véletek közlött nyomtatott oktatás; meg vagyon abban minden, amit tudnotok szükség; én pedig nagyobb világosságul még azon rendeléseket adom mellé, amelyeket a felséges helytartó tanács minden történhető esetekre egymás után ada ki. Ha valahol a környülállások¹⁷ bővebb útmutatást kívándanak, szólítsatok meg bizodalommal.

(Dokumentumok a magyar nevelés történetéből 1100-1849. Szerk. Ravasz János. Tankönyvkiadó, Bp.,, 1966. A dokumentum eredeti címe: Instruktion für die Visitatoren der Nationalschulen in Ungarn. 1789.)

Jegyzetek

Vissza a tartalomjegyzékhez