Nagy György: Magyarország története a televízióban

Nyomtatási nézet

A Magyar Televízió 2009. április 26-án elindította egy történelmi ismeretterjesztő filmsorozat sugárzását. A 2010. május végéig hetente, (nyári szünettel) vasárnap esténként 19 órakor jelentkező filmsorozatban 46-szor 25 percben mutatjuk be Magyarország történetét.

A tévésorozatot egy, a BBC magas színvonalú, legkorszerűbb dokumentumfilmjeihez hasonló stílusú, rendkívül színes, változatosan felépített ismeretterjesztő műsorfolyamnak szánjuk, amely sokféle formai elemből építkezik:

• Egyrészt meghatározó kerete minden adásnak az adott korszak legjobb hazai történészeinek egy átfogó történeti előadása, amelyet nem egy egyetemi előadóban veszünk fel, hanem mindenkivel a saját korszakának megfelelő történelmi miliőben, a sárvári vártól a BTM lovagterméig, vagy a tiszaalpári, honfoglalás kori falutól a Sándor Palotáig. Ezek az előadások a múzeumokban, levéltárakban, az OSZK-ban felvett dús képi illusztrációval – a XX. századi epizódokban archív filmritkaságokkal – színesítve, több részletre bontva jelennek meg a 25 perces műsorban. A történészek azonosak a Kossuth Kiadónál megjelenő Magyarország története című könyvsorozat szerzőivel: egyetemi tanárok, és az MTA Történettudományi Intézetének kutatói jegyzik az egyes korszakokat.

• Másrészt az adott történelmi eseménynek megfelelő eredeti helyszíneken veszünk fel olyan 1-2 perces műsorvezetői összekötőket, amelyeknek a célja „kézzelfoghatóvá” tenni az adott korszakot. A sorozat nem titkolt célja ugyanis az, hogy a nézőt „megérintse” a magyar történelem. Érzelmi azonosulást, kíváncsiságot szeretnénk kiváltani; izgalmas szellemi kalandot kínálunk a nézőnek! Megmutatjuk, hogyan is néz ki a Vereckei szoros. Kézbe vesszük a „Szent István kardjának” és a „Lehel kürtjének” tartott tárgyakat; elmegyünk a Lech mezejére, a nándorfehérvári várba, Mátyás király szülőházába és Zrínyi Miklós halálának a helyszínére, és megmutatjuk, mi számított az „ober Enns” (= az „Óperencián”) túli területnek; vagy közelről megvizsgáljuk Szent István szarkofágját – mindig az adott előadás témáihoz kapcsolódva.

Magyar történelmi legendákat cáfolunk vagy erősítünk meg: utánajárunk a nyereg alatt puhított hús, a fehér ló és a csodaszarvas mondájának. Kinyomozzuk, hogy ki is volt a lőcsei fehér asszony, hogy járt-e a pokolban Tari Lőrinc, hogy mi is az a csízió, hogy utazhatott-e Mária Terézia augusztusban szánon Gödöllőre, hogy mire használták az istenfát, hogyan foglalta el Berlint Hadik András, hogyan lett a 895-ös honfoglalásunk ezer éves évfordulója 1896, és ki volt Skóciai Szent Margit, Ozorai Pipo vagy Róbert bácsi…

• A könyvsorozat ismeretanyagát természetesen kibővítjük a televízió legkorszerűbb eszközeinek felhasználásával, hiszen az eredeti helyszíneken felvett épületmaradványok, romok számítógépes grafikai „újraépítésével”, a szóban forgó korszak zenei anyagának bemutatásával, a témához kapcsolódó régészeti leletek, múzeumi tárgyak és egyéb illusztrációk – pl. a legutóbbi századból a filmtörténet ritkaságainak – ízléses mennyiségben való alkalmazásával egy igazán érdekes, izgalmas, „jól nézhető” családi ismeretterjesztő sorozatot szerkesztünk. Műsorunk a ma legkorszerűbbnek számító HD technikával készül.

Rendkívül fontosnak tartjuk azt, amiben ez a sorozat eltér a hasonló ismeretterjesztő feldolgozásoktól: azok általában korrektül bemutatják, szemléltetik az adott sorozat témáit, információkat adnak át – ám többnyire kimarad belőlük egy olyan eszköz, amivel ritkán él a mai televíziózás: az érzelmi hatás. Pedig oktatáselméleti alapvetés, hogy az emocionálisan „megágyazott” ismeretek sokkal könnyebben, gyorsabban és mélyebben rögzülnek, mert a néző azonosulása segíti a befogadást. Kézen akarjuk fogni a nézőt, felfedezővé tenni őt, hogy maga csodálkozzon rá azokra a tényekre, amelyeket esetleg már korábban is hallott, de nem is tudatosultak benne; szeretnénk, ha úgy érezné, hogy ő talált rá azokra az összefüggésekre, amelyeket a műsor mutat be!

Mindez még kevés lenne ahhoz, hogy vasárnap este fő műsoridőben a tévékészülékek elé lehessen ültetni a nézők százezreit a magyar történelemről szóló információkkal. Meglehetős bátorság azt feltételezni, hogy István király vármegye-szervezési elképzelései, vagy I. Károly gazdasági intézkedései versenyezni tudnának a kereskedelmi televíziókban ugyanebben az adásidőben sugárzott izgalmakkal. Mi mégis megpróbáljuk ezt, mégpedig úgy, hogy mi is izgalmakat kínálunk – még azoknak a nézőknek is, akik tájékozottnak gondolják magukat a magyar történelem dolgaiban. De azt feltételezzük, hogy igenis fel lehet kelteni a nézői érdeklődést olyan különleges események feldolgozásával, mint pl. Kottannerné korona-rablása, vagy Aragóniai Beatrix titkos esküvője Mátyás halála után… Az ugyanakkor természetes, hogy ahol nem rendelkezik a történettudomány bizonyított hitelű forrásokkal, ott minden esetben felhívjuk a figyelmet arra, hogy mondjuk Dugovics Titusz személye, vagy Cillei Borbála tettei jórészt a légből kapott legendák körébe sorolandók… Tudom, hogy a szigorú történészek összevonják a szemöldöküket, tartván attól, hogy „elbulvárosodik” a sorozat, de az a véleményem, hogy amíg korrekt történelmi tényeket közlünk, addig szó sem lehet „bulvárosodásról”, mindössze az érdekességek bemutatásáról, és a kettő közel sem azonos! Skóciai Szent Margit, Ozorai Pipo, Tari Lőrinc vagy Földváry Károly igazán nem nevezhetők „botrányhősöknek”, személyük – ha nem is meghatározó jelentőségű, de igenis fontos eleme a magyar történelemnek, és az ő történeteiknek a bemutatása színesíti, élvezetessé, könnyen befogadhatóvá teszi a fontosabb ismeretanyagot is.

Ráadásul az ő személyük kapcsán sokkal könnyebben bemutathatók a történelemnek azok az elemei, amelyek véleményem szerint ugyanolyan fontosak, mint az iskolában tanult nevezetes évszámok és csata-helyszínek; ez pedig a hétköznapi élet, az eszközök, a hétköznapi tevékenység bemutatása. Engem mindig is zavart, hogy mindent megtanulunk egy adott korszak eseményeiről, személyeiről; forrásokat tanulmányozunk, megismerkedünk különféle oklevelekkel, térképekkel, fegyverekkel és más tárgyakkal, és azt gondoljuk, hogy már sok mindent tudunk az adott időről, de ha az ember elgondolkodik, rájön, hogy azt se tudja, hogy vajon az akkor élt emberek mit ettek? Milyen ruhában jártak? Tudtak-e írni és olvasni, és ismerték-e az elipszilont? Hosszú vagy rövid hajuk volt? Milyen házakat építettek, vajon mosakodtak-e, mit csináltak, ha megfájdult a foguk? Miért építettek hármas, úgynevezett. „bokorkemencét” a honfoglalás kori házak mellé, hogyan bővítették ki a kis rotundákat, amikor nőtt a falu lakossága? Mit jelentett az, ha egy másoló szerzetesnek „a körmére égett a munka”? Mit lehetett vásárolni egy obulusért? Hogyan lehetett felajzani egy reflex-íjat, és milyen súlya lehet egy „csontos karabély”-nak?

Nem folytatom, hiszen leírhatnám azt a rengeteg apró érdekességet, amelyeket szorgos munkával, két munkatársam segítségével, múzeumi-, levéltári-, könyvtári és internetes kutatással összegyűjtöttünk. Ezekből az apróságokból 1-2 perces kis történetkéket írtam, amelyeket minden esetben egyeztettem az adott kor történészével, nehogy bármiféle ténybeli tévedés maradjon az anyagban; és ezekkel a kis „mesékkel” fűszerezzük a történészek előadásait.

A sorozat formai elemeivel nagymértékben az ifjúságot célozza meg; – ugyanakkor igyekszünk megtalálni a formai újdonságok alkalmazásával azt a határt, amely még az idősebbek számára is élvezhetővé teszi az adásokat. A képernyőn gyakran nem csak egy, hanem kettő vagy három képet láthat egyszerre a néző: például a műsorvezető vagy a történész arca mellett egy másik képkockában megjelenik egy oklevél arról a témáról, amiről beszél, és egy harmadik kockában egy iniciálé erről az oklevélről. Ezeket a többszörösen osztott képeket mi úgy kezeljük, mint egy jól illusztrált történelmi albumot, amelyben az írott szöveg mellett az olvasó szeme befogja mondjuk azt a térképet is, amely ugyanezen a könyvoldalon van betördelve, és azt a portrét is, amelyet a kép aljára tördelt a képszerkesztő. Vagyis: tulajdonképpen a könyvoldal is egy többszörösen osztott képmező, amelyen a szem olvasás közben cikázik az egyes tartalmak és illusztrációk között – ezt próbáljuk meg mi is megjeleníteni a televíziós képernyőn.

Néhány fontosabb nevet, évszámot vagy fogalmat szöveges felirat formájában is megjelenítünk, hogy még jobban rögzüljön; és az adott eseményeket illusztráló térképeket mindig „megmozgatjuk”, tehát nem statikus ábrákat mutatunk, hanem pl. mozgó, értelmező nyilakkal segítjük egy-egy csata vagy más esemény térben való elképzelését. Szintén a vizuális rögzítést szolgálják a már említett, középkori várakat vagy templomokat „felépítő” számítógépes videografikai anyagok mellett az uralkodói családfák, amelyeket több alkalommal mutatunk a műsorok közben, hogy világos legyen a néző számára minden családi-dinasztikus kapcsolat.

A 25 perces adásoknak kb. a 75%-a alatt odaillő háttérzenét használunk. (A maradék 25% zene nélküli, szöveges műsorrész.) Ezek vagy eredeti, korabeli muzsikák, vagy olyan mai úgynevezett „világzenék”, amelyeket kiváló népzenészek és klasszikus muzsikusok készítettek az adott kor zenei elemei alapján, többnyire az akkor ismert hangszerek mai megszólaltatásával.

A sorozat indításakor alapvető koncepciónk volt – és ezt igyekszünk megtartani a 46 részen keresztül –, hogy ez a műsor nem megy bele semmiféle polemikus történészi pengevillogásba. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy minden egyes történeti korszak – kiemelten a magyar őstörténet – több évszázada állandó vitatéma a kutatók körében. Mi azonban ezzel a műsorral nem kívánunk állást foglalni pl. a finnugor kontra türk, és egyéb kérdésekben. Mindezt olyan szakmai vitának tartjuk, aminek nem ez a sorozat a fóruma. Vagyis: tiszteletben tartunk minden, az elfogadott nézetektől eltérő véleményt, de mi nem vagyunk hivatottak arra – és ennek a műsornak nem is feladata –, hogy a szembenálló történetkutatói elképzeléseket ütköztesse. Ez a műsor – úgymond – a történetkutatói „fősodorban” kíván maradni, a magyar történésztársadalom, az MTA által itt és most általánosan elfogadottnak tekintett koncepciót tekintjük mérvadónak. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egyes történészi körökből támadást fog kiváltani, de úgy véljük, hogy ahogyan a középiskolai történelem tankönyvek megállapításai sem lehetnek „vagy-vagy”-lagosak, hanem az elfogadott akadémiai álláspontot tükrözik, ugyanígy ennek a műsornak sem lehet témája a történészek eltérő álláspontjának bemutatása. (Mindamellett az a véleményem, hogy igenis szükség lenne a különféle kutatói álláspontok szembesítése a televízió képernyőjén, de az egészen más jellegű műsortípust kíván.)

A sorozat készítőinek nem titkolt célja a későbbiekben a filmsorozat DVD-formában való megjelentetése is. (A DVD-sorozatot az MTV a teljes sorozat elkészülte után felajánlja térítésmentesen a középiskolák számára.) De az is elképzelhető, hogy érdemes lenne a DVD-sorozatot forgalmazni a közép-európai, és az ausztráliai, kanadai, észak- és dél-amerikai szórványmagyarság körében; később pedig angol nyelvű változat is készülhetne belőle, a nemzetközi ismeretterjesztő televíziós csatornák számára.

A film elkészítésében széleskörű együttműködés jött létre az Országos Széchényi Könyvtártól a Magyar Nemzeti Galériáig, a Magyar Nemzeti Múzeumtól a Budapesti Történeti Múzeumig, a kulturális tárcától a Nemzeti Filmarchívumig. Ez is ritkaság, és nem lehet eléggé nagyra becsülni a jelentőségét annak, hogy egy ilyen ügyben sikerült – kisebb-nagyobb financiális nehézségeket legyűrve – minden érdekelt intézménnyel megértetni az ügy fontosságát. Hasonló nyitottságot és fogadókészséget tapasztaltunk – némileg meglepetésre – a külföldi közgyűjtemények és más szakmai partnerek részéről is, a lőcsei városi múzeumtól a belgrádi váron át a lepoglavai ferences kolostorig, vagy a niedernburgi apácazárdáig.

Filmsorozatunkat – amely a Magyar Televízió kiemelt vállalkozása ebben a két évben – 2008 októbere óta forgatjuk, és 2009. februárjában kezdtük el az utómunkálatokat. Eddig 9 ország több száz helyszínén készültek felvételek; összesen 170 napon át forgatjuk, és mintegy 230 napon át vágjuk a 46 epizódot, amely a Magyar Televízió tárgyi és anyagi eszközeinek felhasználása mellett a Magyar Mozgókép Közalapítvány, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, és a Nemzeti Kulturális Alapprogram jelentős anyagi hozzájárulásával valósul meg.

Vissza a tartalomjegyzékhez