Párizsból jött haza írókat festeni

“Le akarom festeni mindazokat, akik ezt a viszontagságos kis maradék országunkat naggyá, kultúrájában elismertté teszik.” Rippl-Rónai József művészetének legfőbb pártolói a Nyugat íróinak köréből kerültek ki, a támogatást portrékkal hálálta meg a festő. Minderről a cultura.hu-n olvastunk.

A 87 éve, 1927. november 25-én elhunyt Rippl-Rónai József 1861. május 23-án született Kaposvárott, ahol apja iskolaigazgató volt. Rövid gyógyszerészeti tanulmányok után útja 1884-ben Münchenbe vezetett. A kor szokásainak megfelelően a bajor Képzőművészeti Akadémia képezte ki felsőfokon azokat a művészeket, akik az ott divatban lévő kedélyes szalon zsánerfestészeten keresztül kiváló technikai képzettségre tettek szert. Az akadémia festészeti osztályán kialakított merev oktatási rendszer nem volt megfelelő számára, ezért nagy sikernek számított a párizsi ösztöndíj elnyerése. A francia fővárosba érkezve Rippl-Rónai szinte azonnal felkereste az akkor már világhírű honfitársát, Munkácsy Mihályt, aki felfogadta maga mellé segédnek, így másolhatta műveit, náluk ebédelt, eljárt a pénteki estélyekre, ahol megismerkedett kora hírességeivel.

Rippl-Rónai első festményein erősen érződik még Munkácsy hatása, ám hamarosan a legújabb francia törekvések irányába, a nabik (nabis) orientálódott. A “nabis” szó héberül prófétát (megvilágosodást) jelentett: így nevezték magukat félig komolyan, félig tréfásan azok a fiatalok, akik a kör tagjai közé tartoztak. Alkotásaikat szimbolista ihletettség szövi át, sokukra hatottak a filozofikus vagy misztikus tanok. A francia Gauguin vonzáskörébe tartozó festői szemléletmódot képviseltek, amivel közvetlen előfutárai a 20. századi modern festészeti törekvéseknek. Elmondható, hogy Bonnard, Utrillo, Derain tiszta festőiségének, dekorativitásának, színvilágának hatására alakult ki Rippl-Rónai József életműve.

A Nabis csoport képein háttérbe szorul a távlat, megnő a síkszerű dekorativitásnak, a sziluettnek és a kifejező körvonalnak a szerepe. Teljesen eltűnik az elmesélhető képtéma; az ábrázolt alak, illetőleg jelenet jelképes tartalmat kap.

Rippl-Rónai első, önálló kiállítása 1892 márciusában nyílt meg a párizsi osztrák–magyar követség épületében, a Palais Gallierában, ahol közel hatvan, elmosódó vonalakkal alkotott női ideálportrét mutattak be. A sikeres tárlat után azt írta édesapjának, hogy: “kiállításom általában mindenkit meglepett eredetiségénél fogva, s a művészek nem győznek gratulálni képeim művészi megoldásánál fogva, mindenben sok ízlést látnak.”

“Egész oroszlányt csináltam belőled.”

Sikeres festőként élt Párizsban, közös műteremben dolgozott Aristide Maillollal, a jelentős szobrásszal, mégis hazatért. Egyik alapítója a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének (MIÉNK), Ady Endrével szoros baráti kapcsolatot ápolt, amely segítette megrendeléseiben is. Ady így írt a festőről: “Büszke és irigy vagyok egy szép és nagyszerű úrra, akit Rippl-Rónai Józsefnek hínak az emberek idelenn, s az angyalok odafenn. Első találkozásom vele Párisban történt, a Grand-Palais-ban, a Szalonban, kiállításon, régen. De volt hála Istennek gusztusom hozzá, hogy haza megírhassam: ez a magyar piktor, akinek lépcsőfalra dugták a képét, vagy a legnagyobb, vagy majdnem a legnagyobb… Bár úgy tudnék hinni és produkálni: élni, mint ez a majdnem svihákosan gyönyörű, de mindenesetre legelőkelőbb férfiú.”

A kultúra fejlődését támogató Nyugattal és körével a háború után is megtartotta kapcsolatát: számos megrendelésre festett pasztellportré mellett Rippl-Rónai a húszas évek elejétől egy magyar irodalmi portrégaléria megalkotásába kezdett. Elhatározta, hogy elkészíti híres kortársai arcképeit. “Le akarom festeni mindazokat, akik ezt a viszontagságos kis maradék országunkat naggyá, kultúrájában elismertté teszik” – írta Ernst Lajosnak a pasztellportrék elkészítéséről és kiállítási tervéről 1923. október 5-i levelében, abban az évben, mikor íróportréinak első sorozatát bemutatta. A Nyugat írónemzedékének célja a feudális Magyarország művészeti modernizációja volt, az évszázados hagyományokkal bíró nemzeti bezárkózás után a nyugati nyitás programjának megvalósítása. Rippl-Rónai párizsi gyökerű festészetét kezdettől fogva támogatta a Nyugat köre, a festő pedig tudatosan kereste a kapcsolatot az új írónemzedék tagjaival.

Az irodalom nagyjait bemutató pasztell-sorozatot a Nyugat jeles íróival kezdte: Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár, Osvát Ernő, Szabó Lőrinc képmásából egy kisebb galéria állt össze. Két évvel később a sorozat újabb darabokkal egészült ki, megszületett Karinthy Frigyes, Kemény Simon és Feleky Géza portréja.

Farkas Zsuzsa Rippl-Rónairól írt, 2010-ben megjelent életrajzában olvashatjuk, hogy Móricz Zsigmond arcképének megfestését leánya leírása alapján ismerjük. Az író a Kelenhegyi úti művészház rendetlen műtermébe látogatott el, és figyelte a művész mozdulatait: “Már ott van a pasztellkréták doboza előtte, s a papírlap, a pakondekli, amire festeni fog, még tisztán. Egy óra múlva kész lesz rólam egy Rippl-kép?” Az elkészült portrét Móricz erősnek, markánsnak találta, de elégedett volt a képpel, szerinte ebben a portréban összegződött egész élete. A festő megjegyezte: “Egész oroszlányt csináltam belőled.”

A Színházi Élet 1923. október 28-i számában jelent meg, miszerint Kosztolányi a társairól készített képeket nézegetve elismeréssel állapította meg, hogy Rippl-Rónai “több mint szakember, több mint nagy festő, …szívem mélyén állandóan érzem, hogy költő, varázsos, szeszélyes, boszorkányos, olyan, amilyen kevés él ma a föld hátán.”

Gaál Tamás

Aki szeretné látni a képeket, ide kattintson!