Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2012.01.24. 10:21

Beke György

Ők maguk, (Sepsiszentgyörgyi szerk.) tanáraink egyengették utunkat a nép valóságát ábrázoló irodalom felé.

Nem a tudtukkal és jóváhagyásukkal jött-e el közénk 1941-ben Móricz Zsigmond? A tornateremben összegyűlt az egész diáknép, felsős, alsós mind. És Zsiga bácsi egyformán szólott az érettségi előtt álló maturandushoz és a magamfajta tizennégy esztendős kölyökhöz. Felnőttek, komoly, súlyos dolgairól beszélt. Voltak nagyobb fiúk, akik zúgolódtak, minek hívták ide a kicsiket, minket, úgysem értünk meg semmit az egészből. Pedig éppen ezért, mert Móricz Zsigmond felnőttként beszélt velünk, velem is, akkor kezdtem sok mindent megérteni magam körül a világból.

Hát hogyne vetettem volna magam a Móricz könyveire. Ami csak megtalálható volt a kollégiumban és a kollégiumon kívül. A szép gazdag tanári könyvtárba is be lehetett lopózni, legfeljebb azzal az ürüggyel, hogy segíteni szeretnénk a portörlésben. Olyan munkák álltak a polcokon, amelyek értékét akkor fel sem tudtam becsülni, azóta pedig hiába keresem őket. Így aztán Móricz regényeit és novelláit egyediőben párhuzamosan olvastam Jókaival. Elegyes ízlésre vall, de ezt csak most értem meg igazán.

 

Beke György. (1927-2007) Romániában, majd Budapesten élő író.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: