Olvasás Portál

lovári  |  english

Gondolatok az olvasásról

Gondolatok az olvasásról

2011.03.24. 09:24

Berényi Andrásné

Mivel a földön ülőknek se ábécés könyvük, sem palatáblájuk nincs, nem tudják hová tenni, kétszer egy héten a hosszú falitábláról kellett tanulni a feladott betűt. Nem volt sok feladatva mégis nehezen tanultuk meg.

Az első osztályosoknak nem jutott hely a padokban, mert lány abban az időben is több született, mint fiú. Én a nagy számoló tábla elé kerültem, amely széles deszkalábakon állt a sarokban, úgy kellett alábújni, onnan ki sem láttunk. A falon lógtak a hosszú fali táblán az ábécé betűi, de ha napközben kibújtunk tanítási idő alatt a tábla alól, a vigyázó felírt a palatáblájára. Mert a kántor úr nem szeretett az iskolába lenni, ott por, füst és büdös volt… A lányok a lecke nem tudásért fülhúzást, rigálást kaptak, megfogott egy csomó hajat, annál fogva úgy megrigált, hogy sokszor amikor eleresztett, elestünk, mert megszédültünk…

Sok pacsit, rigálást kaptam, míg fel nem ismertem azt, hogy a vigyázókat is meg lehet vesztegetni. Azt anyám varrt, és ha szabott, kunyeráltam tőle nyírkodékokat bábruhának, evvel megajándékoztam vele a vigyázót, és ő elnézte ha, én tanítási idő alatt kibújtam a tábla alól, és elmentem a falitáblához betűt nézegetni. Sőt megmondta, ha kérdeztem, hogy melyik milyen betű.

 Előbb a fiúk álltak sorba a tábla elébe, a kérdező fiú vagy leány hosszú vesszővel mutogatta, hogy mondják csak, ez mi betű, ha nem azt mondták, akkor a kérdező is végigvágott a vesszővel, nemcsak a kántor.

Én szorgalmasan hordoztam a bábruhát, szerettem is a betűt, és hamar megtanultam.

Nem kaptam már én pacsit se. És hamar felkerültem a szamárpadba, mert a Zsidó Fáni nem tudta összefoglalva olvasni a leckét. A kérdező azt mondta: „Ki tudja elolvasni", Én jelentkeztem és elolvastam, és én felkerültem a Fáni helyébe, ő meg az én helyemre. Jaj, de boldog voltam! Innen már szétláttam, egész nap a betűt lestem. Édesanyám vett ábécés könyvet, palatáblát. Egész nap olvastam, számokat írtam, és verseket tanultam, nemcsak az ábécés könyvből. De még a másodikos könyvből is tudtam olvasni.

 

Berényi Andrásné (1887-1973) népes szegényparaszt családban született. A szegénység és tíz gyerek nevelése mellett folyamatosan írta életének eseményeit.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: