Gombos Péter tanulmánya

Gombos Péter jelen tanulmánya a hátrányos helyzetű gyerekeknek indított Olvasó-társ mozgalom indulásáról és a kísérleti program eredményeiről és tapasztalatairól szól. A tanulmány kezdetén megtudhatjuk, hogy az Olvasó-társ mozgalom elindítását 2010 januárjában a Magyar Olvasótársaság (HUNRA, Hungarian Reading Association) Tanácsa kezdeményezte a HUNRA elnökének, Dr. Győri János ötlete alapján. A mozgalom ötletét az Európai Olvasástársaság (IDEC) tanácskozásán elhangzottak adták. Az észt származású Meeli Pandis – az észt SOS-falvak vezetője – ajánlotta Győrfi Jánosnak a hazai SOS-faluval történő kapcsolatfelvételt. Ennek eredményeképpen jött létre egy együttműködés az SOS Gyermekfaluval. Mint a tanulmányban olvashatjuk a program két irányra osztható: Imre Angéla a kórházi bevezetés feltételeit, míg Gombos Péter a hátrányos helyzetű/cigány gyerekek bevonásának feltételeit vizsgálta.

A tanulmány kifejti, hogy a program miért a hátrányos helyzetű/cigány gyerekek fejlesztését tűzte ki céljául: megismerjük a mélyszegénység és szociokulturális hátrány okozta problémákat, a szegénység szövegértési teljesítményre gyakorolt hatását.

Ezt követően a program kísérleti, kaposvári szakaszával, annak indulásával, a program lezajlása során észlelt történésekről kapunk egy részletes képet. A tanulmányból megismerjük a program tervezési-előkészítési folyamatát, megismerjük az egyetemista önkéntesek toborzásakor megjelenő problémákat, s megtudjuk azt is, hogy milyen szempontok alapján választották ki a programban résztvevő családokat. A tanulmány betekintést enged néhány a programban résztvevő család leírásába, ennek segítségével megismerhetjük a családok anyagi és kulturális helyzetét. Ezeket a leírásokat csak a program végén mutatták meg az egyetemistáknak, akik saját bevallásuk szerint máshogy viszonyultak volna a gyerekekhez, ha ismerték volna az otthoni körülményeiket. Ebből kitűnik, hogy a gyerekek öltözködése és viselkedése nem árulkodott az otthoni állapotokról.

A Kaposvári kísérleti szakasz során a felolvasások a gyermekkönyvtárban történtek eredetileg heti egyszeri félórás foglalkozások keretében, de ezek a foglalkozások végül egyórás vagy hosszabb programokká nőtték ki magukat. A program során félő volt, hogy nem fognak rendszeresen járni a gyerekek a felolvasásokra, de végül ez nem lett jellemző – ebben nagy szerepe volt a védőnőnek is. A tanulmány ismerteti a program előkészületeinek lépéseit: a célok, eszközök és könyvek kiválasztásának szempontjait. Érdekesség, hogy a gyerekeket a kiválasztott könyvek helyett a helyben található – a könyvtár állományában lévő – könyvek érdekelték, így a későbbiekben a gyerekek által választott könyvekből történt a felolvasás. A program lezajlása lényegében akadálytalanul zajlott, jellemző volt a jó légkör, a szülők megbíztak az egyetemistákban. A tanulmányból kiderül, hogy esetenként iskolai feladatok ellátására – anyaggyűjtés egy témában – is sor került, volt, hogy a gyerekek igényeit követve a foglalkozás beszélgetéssé alakult. A történetek megbeszélése is része volt a foglalkozásoknak, a gyerekek aktívan részt vettek ebben. A program során a gyerekek is akartak felolvasni – ennek sem volt akadálya – valamint a program élvezetesebbé tételének érdekében az egyetemisták még bábokat is készítettek a gyerekek számára.

A tanulmány utolsó harmadában a program tanulságairól és a jövőbeli lehetőségekről olvashatunk. A tízhetes programot egy konferencia zárta, a programot óriási médiaérdeklődés követte. A médiának köszönhetően ezután több mint hatvan ember jelentkezett olvasó-társnak.

A kórházi program résztvevőinek más jellegű problémákkal kellett szembesülnie: az egészségügyi állapotot figyelembe véve más jellegű foglalkozásokra volt igény, valamint sok volt az adminisztratív munka is. 2011-re két felkészítő tapasztalataival lett a mozgalom gazdagabb. A tanulmány elkészültekor több száz önkéntes olvasó-társ bonyolít le foglalkozásokat, viszont megfigyelhető, hogy az adminisztráció és kapcsolatfelvétel sok lehetséges olvasó-társat eltántorít a programban való részvételtől.

A tanulmány szerzője szerint a program a jövőben is folytatódik, néhány éven belül ezres nagyságrendű olvasó-társra számítanak. A felkészítéshez szükséges forrás megszerzéséhez pályázatokra van szükség. A program eredményessége rövid távon nem garantálható, de már most  megfigyelhetjük, hogy a foglalkozások következtében változnak a gyerekek attitűdjei, az egymáshoz és a könyvekhez való viszonyuk – ez mindenképp fejlődés a korábbiakhoz képest.

A tanulmányt ajánlom mindenkinek, akit érdekel a hátrányos helyzetű gyerekek olvasásfejlesztése, továbbá ajánlom azoknak, akik érdeklődnek az Olvasó-társ program iránt, esetleg tervezik a programban való részvételt.

Az ajánlót készítette: Wéber Anita Andrea