Olvasás Portál

lovári  |  english

Könyv és Nevelés

Borítókép megjelenítése

Nagy Attila: Felhívás a Népmese Napja megrendezésére 2006. szeptember 30-án

Nyomtatási nézet

Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek elfelejtését, háttérbe szorulását. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktők kapott, élethosszig értékes, érvényes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!

 

A Magyar Olvasástársaság felhívással fordul mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy folytassuk a 2005-ben elindult kezdeményezést, amely szerint, minden év szeptember 30-át, Benedek Elek születésének évfordulóját, a Népmese Napjaként tiszteljük. A Népmese Napjának 2006-os központi rendezvényét Békéscsabán szervezzük meg, de a tavalyi nagysikerű megmozduláshoz hasonlóan idén is szeretnénk országossá bővíteni a programokat. Kérjük a könyvtárosokat, óvónőket, pedagógusokat és a mesével foglalkozó szakembereket, valamint a meseszerető gyerekeket és felnőtteket, hogy ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

 

2006. szeptember 30. szombatra esik. Kézenfekvőnek látszik, hogy ezt a véletlent tudatosan fordítsuk a magunk javára, s idén a gyerekek melletti legfontosabb „célcsoportjainkat” a leendő és gyakorló szülőket, nagyszülőket szólítsuk meg. Hívogassuk, bátorítsuk őket a csatlakozásra, a mesék élvezetes hallgatására, megtanulására, örömteli elmondására!

 

Elevenítsék fel a mesemondás ősi művészetét, hallgassák meg egymás legkedvesebb meséit, emlékezzenek meg mesemondóinkról, mesegyűjtőinkről, és a mesékbe szőtt bölcsesség máig érvényes üzeneteiről, arról a mindennapjainkban is használható tudásról, ami minden népmese sajátja. Kérjük az intézmények vezetőit tegyék lehetővé, hogy ezen a napon minden gyerek legalább egy népmesét tarisznyájába (iskolatáskájába) tehessen, okulásul, vigasztalásul vagy egyszerűen csak örömforrásként, hiszen egy megfelelő pillanatban megkapott mese olykor egész életünkre kihathat.

 

Baráti szeretettel kérünk minden kedves, ez ügyben elkötelezett kollégánkat, hogy csatlakozási szándékát és e-mail címét jelezze Nagy Júliának (julianagy@gradatio.hu vagy julia.nagy@tokaj.hu), honlapunk (www.hunra.hu) szerkesztőjének, aki az akció létét s az e-mail, illetve az esetleges egyedi honlapok segítségével, annak tartalmát ugyancsak visszakereshetővé, megismerhetővé teszi minden érdeklődő számára.

 

Segítsük, bátorítsuk egymást az ötletek, a módszerek nyilvánosságával!

 

Ne hagyjuk veszendőbe menni mindazt, ami évszázadokon át élni segítette az embereket!

 

Budapest, 2006. április 24.

Magyar Olvasástársaság

Budapest, OSZK, 1827.

Multimédia tartalom:

Értékelés

Még nem érkezett értékelés

Szólj hozzá:

Kérem, jelentkezzen be!

Hozzászólások: