Kisfaludi László: Éretttségi tételek történelemből

Nyomtatási nézet

(Érettségi tételek történelemből. Összeáll. Jáki László Bp., 1999.)

„Amint fogy-fogy a jövendő, egyre-egyre drágább lesz a múlt” – írta Babits Mihály. E gondolat jutott eszembe, midőn kezembe vettem az OPKM gondozásában megjelent „Érettségi tételek történelemből” című kiadványt. Az első kérdés, amely felmerül az olvasóban, vajon van e létjogosultsága most, 2000-ben egy ilyen jellegű múltidéző gyűjtemény összeállításának, hordozhat-e valamiféle üzenetet a mintegy 700 tételcím a ma történelemtanárának, a jelen kor emberének.

A válasz egyértelmű: igen. Nem csupán szakmabelieknek, egykori és jelenlegi diákoknak, de a magyar múlt és jövő iránt érdeklődő valamennyi honfitársamnak őszinte szívvel ajánlhatom figyelmébe e füzetet, amelynek olvasása során pedagógiai, politikatörténeti és világnézeti-vallási konzekvenciák levonására bőven nyílik alkalom.

Pedagógiai szempontból ragyogóan kirajzolódik – elsősorban a II. világháború előtti érettségi tételeket vizsgálgatva – a mai történelem érettségikhez képest mutatkozó óriási differencia. Manapság több tucat, a magyar és egyetemes történelem majdnem egészét felölelő tételrengetegből kell a diáknak egyet ismertetnie, valamint egy, az előbbihez képest más korba és térbe kalauzoló forrásrészlet, ábra kapcsán forrásértelmezési képességeiről tanúságot adnia. Ez a vizsgarendszer irdatlan adathalmaz megjegyzésére és visszaadására koncentrál, háttérbe szorítva a – mai fiatalság számára amúgy is problémát jelentő – folyamatlátást, nagyobb (évszázados, évezredes) történelmi távlatokban való gondolkodást. Ezáltal ellenőrizhetetlenné válik a középiskolai történelemoktatás egyik legfőbb céljának, vagyis a múlt ismeretéből a jelenre és a jövőre vonatkozó tanulságok levonására, az egyes korszakok egymásra épülésének, kölcsönhatásának felismerésére való képesség kialakításának sikeressége. Hogyha szemezgetünk adatgyűjtésre és rendszerezésre épülő munkáiból, számos olyan tételre bukkanunk, melyek komoly szintű históriai rálátást, logikai kapcsolatfelismerést várnak el az érettségizőktől. A teljesség igénye nélkül néhány: Párhuzam Zrínyi és Leonidas között (Pécsi Állami Főreáliskola, 1880), Párhuzam az angol és magyar alkotmány fejlődésének története között (Bp. VII. ker. Magyar Királyi Állami Főgimnázium, 1891), A magyar honvédelem története a Habsburg házból származott királyok uralkodása előtt (Csurgói Református Főgimnázium, 1894), stb.

Tovább vizsgálva a régi érettségi kérdések sorát, szembetűnő a ma is annyiszor hiányolt és javasolt nagyfokú tantárgyi koncentráció megvalósulása, amely elsősorban a történelem és a földrajz, a történelem és az irodalom, illetve a történelem és a művészetek kapcsolatában jelentkezik (A nemzeti irodalom viszonya a nemzeti történelemhez – Bp. IV. ker. Piarista Főgimnázium, 1891., Népies nemzeti költészetünk kifejlődésének politikai és társadalmi okai a XIX. században – Szabadkai Városi Főgimnázim, 1892., stb.). Anélkül, hogy állást kívánnék foglalni a háború előtti és utáni érettségi vizsgarendszerek bármelyike mellett, feltétlenül érdemes lenne a pedagógia szaktudomány képviselőinek górcső alá tenni az 1945 előtti történelem érettségi tételeket, hiszen a hasznos és bevált elemek átvételével csak nyerne a III. évezred kihívásai előtt álló magyar oktatásügy.

Amint a rövid bevezetésében olvashatjuk, a közölt tételek hűen tükrözik az adott kor hivatalos felfogását, politikai és történelmi világnézetét. Így e gyűjtemény fontos támpontot is nyújthat az 1851 és 1949 közötti időszak politikai rendszereinek, esetenként manipulatív módszereinek felismeréséhez és megértéséhez. Mint a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium tanárának, külön örömöt jelent számomra, hogy iskolám elődjének, a Királyi Egyetemi Katolikus Főgimnáziumnak több XIX. század végi történelem érettségi tételét is közli a füzet. Úgy gondolom, bármelyik mai középiskola számára érdekes lehet, hogy iskolájukban a pedagógus elődök egykori tanítványainak milyen kérdésekre kellett az érettségi „vizsgálaton” válaszolniuk. Ezáltal nem csupán érdekességekre bukkanhat az olvasó, hanem a régi tételcímek egyúttal segítséget is adhatnak ahhoz, hogy az évek folyamán elveszett, netán erővel elorozott hagyományaikat kereső intézmények visszataláljanak az elődök által megjelölt útra.

A munka nyomdai kivitelezésével kapcsolatban külön említést érdemel a külső borítón remekül összeválogatott, a közép- és újkori magyar történelmet szinte allegorikusan megjelenítő kis „arcképcsarnok”, valamint a füzet egészére jellemző szinte kifogástalan helyesírás (egyetlen apró hibára bukkantam a 62. oldal alján: Országos Levéltár). Talán további értéknövelő lett volna egy iskolák szerinti rendszerezés is, amely a visszakeresést könnyítené meg. Végül szólnom kell a kiadványt záró 1851. évi királyi rendeletről, amely az érettségi bevezetését Magyarországon elrendelte. E forrás közlésének külön értékét jelenti az eredeti szövegezés és nyomtatási forma megtartása.

Összegezve az eddigieket, még egyszer hangsúlyoznom kell a maga nemében igen ritka gyűjtemény több szempontból is kiemelkedő használhatóságát, és egyúttal reményemet fejezem ki, hogy e munka folytatása (más tantárgyak egykori érettségi tételeiről) mihamarabb megszületik. Hiszen a múlt ismerete és tisztelete, az egykori emberek emlékezete korántsem hiábavaló nosztalgiázás, sokkal inkább jövőbe mutató, tapasztalatokkal felvértező kötelessége a jelenkor magyarjainak. Nemzetünk nagy költőjének idézetével kezdtem e rövid recenziót, hadd zárjam hát irodalmunk egy másik óriásának soraival:…”Ne feledd hát a teret, hol bár a lebírt had bár legutolsó hátvéde ledőlt! Míg nem feleded: nem nyugszanak ők. Nem holt, nem letiport sereget emészt ott – vagy akárhol – a sírhant. Új hont érlel a föld.” (Illyés Gyula: A világosság szürrealistája)

Kisfaludi László

Vissza a tartalomjegyzékhez