Kelemen Elemér: Kortársak visszaemlékezései első olvasási élményeikre

Nyomtatási nézet

Az első könyv, amelyet 1942 karácsonya táján, még iskolás korom előtt önállóan végigolvastam, az Egri csillagok volt.

Ehhez a tényszerű közléshez –magyarázatképpen – két lábjegyzet is kívánkozik.

A betűk ismeretét és szeretetét a Kelemen Bertalan-féle olvasástanítási módszernek köszönhetem. Ezzel a „neveléstörténeti adattal” gyakran tréfáltam meg az olvasás-tanítás történetében jártas, tudós kollégáimat. Kelemen Bertalan ugyanis apai nagyapám volt, aki – már tanult mesterségénél, a nyomdászatnál fogva is betűszerető, sokat olvasott, írogató ember lévén – kézenfogva és észrevétlenül vezetett be a betűk birodalmába. Szó szerint is kézenfogva, hiszen vele sétáltam végig a tamási utcákat, a temetőt, a feliratokat böngészve s a hieroglifák összefüggéseit, értelmét kutatva. Csoda volt számomra, amikor értelmes szavakká – ismerős nevekké, fogalmakká – rendeződtek össze az ákom-bákomok. Így kezdődött a betűkkel való kapcsolatom, majd folytatódott a játék – hiszen a játék volt ez a javából - a könyvek között, amelyek nagyapám „háztáji” könyvtárában természetes módon, százszámra vettek körül.

Alig négy éves voltam, amikor – édesapám munkája révén- szülővárosomból, Egerből a Tolna megyei Tamásiba költöztünk, ahová – az első unoka okán- apai nagyszüleim is követtek minket. Eger azonban úgy élt a családi legendáriumban, mint az Őshaza, az elveszített Éden, ahová majd egyszer – talán – visszavezet az út.

Az első könyv, amelynek már a címe is megragadt a képzeletemet ezt a nosztalgiát testesítette meg számomra. Egri csillagok?! Bele- beleolvastam és nem tudtam letenni. Néhány hét alatt végigrágtam magamat rajta, eleinte bizonyára kínlódva és döcögve, újra nekigyürkőzve, majd egyre lendületesebben, ujjongó örömmel, növekvő lelkesedéssel.

Ez az öröm és lelkesedés akkor is velem maradt, amikor később – életem során számtalanszor – újra átlapoztam, újra meg újra végigolvastam a könyvet.

Hogy mi ragadott meg benne, mi volt az „üzenete”? Meglehet, közhelyszerű a válasz: a hűség, a hűség tisztelete és becsülete. A hűség a társhoz, a családhoz és barátokhoz, hűség a hivatáshoz, az elvekhez és – igen!- a hazához. A hazához, amit mindmáig a romjaiból is újjászületni képes egri vár jelképez számomra. A vár amelynek falai között később – rokonlátogatóban – gyermek és serdülőkorom megannyi boldog vakációját tölthettem el, Bornemissza Gergelyként nézve farkasszemet a képzeletbeli ellenséggel…

Vissza a tartalomjegyzékhez