Tószegi Zsuzsanna: Kortársak visszaemlékezései első olvasási élményeikre

Nyomtatási nézet

Otthon rengeteg könyv vett körül bennünket. Ha jó voltam, megengedték, hogy a gyönyörű metszetekkel illusztrált „Nagy Brehm”-et nézegessem. A színes madarak és a pillangók annyira elbűvöltek, hogy mindegyiknek szerettem volna legalább a nevét tudni, de a szüleim esténként nemigen értek rá nekem olvasni. Nagy munkában voltak: Édesapám minden este diktált Édesanyámnak – azt mondták, könyvet ír. Nem nagyon értettem, hogyan lesz könyv az írógépből kikerülő papírokból, de feltétel nélkül hittem a Szüleimnek, hogy így születik a könyv.

A családi legendárium nem szól arról, hogyan is tanultam meg olvasni. Senki nem tanított rá, ötéves koromban mégis folyékonyan olvastam. Attól kezdve Szüleimnek nem kellett félteniük sem a rosszalkodástól, sem az unatkozástól, de nem kellett szórakoztatniuk sem. Éjjel-nappal, minden lehetséges időben és helyzetben – zongoraórára menet az utcán, lámpaoltás után zseblámpával a paplan alatt – olvastam és olvastam, nem bírtam a könyvet letenni.

Az Öreg néne őzikéjét hamarosan kívülről tudtam. Lessie hazatérésének történetével nem tudtam betelni; tizedszer is könnyekre fakasztott a szépséges kutya hűsége. Elbűvölt a Niels Holgersont csodálatos utazásra magukkal vivő vadludak bölcsessége, összetartása. A kis Vuk mamáját lelövő vadász máig tartó haragot gerjesztett bennem az ártatlan állatokra lövöldözők ellen.

Petőfi verseivel elég korán összehozott az élet. János vitéz története annyira megragadott, hogy elhatároztam, megtanulom kívülről. Titokban készültem, és akkor rukkoltam elő a tudományommal, amikor kedves vendégek jöttek hozzánk. Utólag már átsuhant az agyamon, szegények mennyire unhatták, amíg én eldaráltam az összes versszakot, de nyolcéves fejjel úgy éltem meg, mintha valami óriási dolgot vittem volna végbe.

A gyerekkönyvek után Jókai következett. Kilenc-tízéves éves koromtól hosszú időn át a Kőszívű ember fiainak édesanyja volt a példaképem. Baradlayné nagyasszony máig a jellemszilárdság, az emelkedettség, a rendíthetetlen hit és a feltétlen anyai szeretet megtestesítője számomra.

Tudom, érzem, más ember lett volna belőlem könyvek, olvasmányok nélkül.

Vissza a tartalomjegyzékhez