Utolsó napjairól, haláláról Benedek Marcell így számolt be:
„Déli harangszó. Ebbe a szobába hallatszik legerősebben. Végigkongatja az egész zűrzavart, emlékben örökre hozzákapcsolódik.
Mama hol van? Senki nem tudja. Eltűnt. Mit jelent ez? Utána valaki. Unokák keresik. Egyiktől egy pohár vizet kért, azzal hátrament a gyümölcsösbe. Már jön vissza a Macskás-patak mellől.
– Szegények, kifogytok belőlünk – hallja valaki…
Benn ismét megáll Apám fejénél, részvétlenül nézi, hogyan buzgólkodnak körülötte leányai.
– Vége van. Látjátok, már fehéredik az orra. – Hideg, dermesztő hang. Ennek a közömbösségnek csak egy értelme lehet.
– Mama, maga bevett valamit – mondja Lujzi. – Hányja ki.
– Nem.
Mintha fából volna az arca.
Átmegy a szomszéd szobába, leül a díványra.
– Adjatok egy tál vizet, hogy a lábamat megmossam. És a papucsomat kérem.
Szandál van a lábán, délelőtt a veteményesben járt. (Ne legyen senkinek baja a lába megmosásával. „Velem ne törődjetek.”)
Elhozzák, amit kért. Nyugodtan mossa, törölgeti lábát.
Most már bizonyos. Aki Apám körül nincs elfoglalva, vele vitázik:
„Apus felgyógyul szüksége lesz rád!” – Ő különös hangon, mintha erős fülzúgástól nem hallaná tulajdon hangját, é-szer e-vel ismételgeti: Nem vettém be semmit!
Már dulakodunk vele, hogy a langyos vizet szájába erőszakoljuk. Fogát úgy összeszorítja, hogy minden erőfeszítésünk hiábavaló.
Ernyedten engedjük el…
…Kádár doktor, a baróti orvos, aki autóján hamar Baconban termett, valóban Apám állapotát ítéli súlyosabbnak. Eret vág rajta. Ha az agyvérzés nem ismétlődik meg, még lehet remélni. Anyánkon gyomormosást hajtanak végre, nem sok eredménnyel. Róla azt hiszi az orvos, hogy egy-két nap múlva magához tér. Loli – aki el nem mozdul Apám mellől –, elmondja, hogy ő tudott a rejtve őrzött veronálról (volt rá oka, együtt szökésük óta, amikor az ő kis táskájában is ott volt a veronál!) – és jórészt titokban kicserélte aszpirinre. De aztán a Macskás-patak mentén megtalálták a kilenc félgrammos veronál papirosát s a dobozt. Igazi veronál volt; több, mint amennyinek összegyűjtését a doktor lehetőnek tartotta.
Az íróasztal középső fiókjában keresünk valamit. Az asztalon tálak, üvegek, törülközők; az írásokat valaki hirtelen bedugja a fiókba. Így találom meg a Szentimreinek szóló félbemaradt levelet. Nagy papiroson majdnem egy teljes oldal. Szép gondosan sorakoztatott betűk. Apámnak van egy álló írása – amikor ráér gondosan írni – s egy dőlt betűs, sietős. Ez a levél álló írással íródott. Sem a kézvonás, sem a szöveg nem árul el semmit a közelben leselkedő katasztrófáról. A leguruló toll nyoma az utolsó mondatra irányítja a tekintetemet: ”Fő, hogy dolgozzanak”. Aztán még egy, s három olvashatatlan betű után – „kihull a toll reszkető kezemből.”
Csak jóval később van nyugalmam ahhoz, hogy az egész levelet elolvassam. Szó van benne a Cimbora bukásáról. Attól félt, hogy még rajta követelik majd az előfizetési díjakat, amikor neki százezer lejjel tartozik a kiadó. Biztatja a székely írókat „tartsatok össze fiaim”.
Aztán egy dermesztő mondat: „Lassan abba is bele kell törődnötök, hogy én teljesen visszahúzódok a közélet mezejéről…” És végül – megint mindennek ellenére – a Népművelő Társaság! Ha a háromszéki helyi büszkeség bizalmatlanul fogadja az udvarhelyről jött eszmét, ám alapítsanak külön társaságot: „fő az, hogy dolgozzanak”.
Most csak ezeket az utolsó szavakat látom még. Benedek Elek tudva, akarva sem választhatta volna meg jobban utolsó szavait. A reális élet itt már a tragikus költészet magasságába emelkedik.
Ebben a pillanatban értem meg, hogy itt nem véletlen szerencsétlenség történt, hanem tragédia játszódott le; Apám a maga fölöslegessé válásáról írva és híveit ugyanakkor új munkára ösztökélve ejtette ki kezéből a tollat. Régen leírt költői sorok elevenednek meg itt – és mindaz, amit mi most lesújtottan, összetörten, szédülve élünk át, nemcsak rettenetes, hanem – hanem gyönyörű is!
…Megkomponált tragédiába illenék, hogy – amikor Apám már majdnem huszonnégy órája hever öntudatlanul – a szombati postával megérkezik Tamási Áron levele. A Helikon elhatározta végre, hogy kezébe veszi a Cimbora sorsát…”
Sírfelirata:
„Jézus tanítványa voltam,
Gyerekekhez lehajoltam,
A szívemhez felemeltem,
Szeretetre így neveltem.”