Jellemző apja keménységére, pontosabban ellentmondásos személyiségére az a következő epizód, melyet Fekete István a Ballagó idő című életrajzi regényében ír le:
„Mesterpista” (apja foglalkozása után így nevezték Istvánt) egyszer egy sebesült varjút mentett ki a zsombékból. A mentés közben ruhája vizes lett. Nem mert hazamennyi sárosan és vizesen. Barátja szüleihez ment, ahol a ruha szárítása közben megégette arcát. Az apai vallatás így zajlott le:
„Hát te?
– kicsit nekiestem Puska bácsiéknál a műhelyben a kis kályhának.
– Persze verekedtetek…
– Nem verekedtünk édesapám. Egy madarat akartam megszárítani, mert vízbe esett.
– Csak úgy, a vízbe esett? Talán gutaütést kapott a levegőben…ez a varjaknál sűrűn előfordul…
Ez a mondat így leírva talán humorosnak hangzik, de apán hangjába világos kétkedés volt. De benne volt a fenyegető hanghordozás is, hogy rövid, őszinte magyarázatot vár, helyesebben parancsol.
– Nem édesapám! A két szürkevarjú ott röpködött a malomgát nádas része fölött, amikor megjelent egy elég sötét, de egészen fecskeszárnyú, nagy madár, amit én formája, repülése után ragadozó madárnak gondoltam.
– Aztán? (Ebbe az egy szóban már a kibékülés, sőt érdeklődés volt…)
– Aztán a madár toronymagasra felvágódott, és támadásában szinte látni sem lehetett nagyon lehetett… de az egyik szürkét úgy elcsapta, mint kugligolyó a babát. Úgy láttam, a varjú már döglötten esett le, párja nagy károgása közben, az a madár pedig, mintha semmi nem történt volna, repült tovább a zsidó templom irányában. Ödön azt mondta, hogy a varjúnak a nyaka el van törve.
Apán egy kis gondolkodás s a varjú tüzetes megvizsgálása után egészen békés lett, sőt megfelejtkezve beragasztott homlokomról, azt mondta:
Elhiszem. Most mára elhiszem, mert amit mondtál, az a természetrajzkönyvben sincs leírva értelmesebben. Mekkora volt a madár?
Hát… vékonyabb, mint a kányák. (Göllében a varjút kányának mondták.) De keskenyebb és hosszabb szárnyú …De amikorra lecsapott, a szárnyait alig lehetett látni, úgy magához rántotta; úgy látszott minthogyha a varjú egyenesen alá repült volna…
Apám szeme csillogott. Homlokáról és többszörösen büntetett előéletemről mintha teljesen megfeledkezett volna.”
(Fekete István., i.m. 81-.82. p.)