Mester Györgyi novellái

Törpe lét

Többnyire ott látom, az aluljáróból felvezető lépcső tetejétől két-három fokkal lejjebb, összekuporodva üldögélni. Kezében általában a Fedél nélküliek újságja, amit szó nélkül kínál, hol csak ücsörög, és várakozik. Hogy mire, sohasem tudtam megfejteni.

Álmos reggeleken arra is volt példa, hogy éppen szembe jött velem, alig győztem kikerülni, úgy dübögött lefelé a hatalmas szemeteskukákkal tusakodva. Ilyenkor maga után vonszolja, s néha döngve oda-oda ütögeti a hatalmas, ásító szájú, fenékig üres fedeles tákolmányokat a lépcsőfokokhoz.

Dolgozik. Megfog minden munkát, amivel csak megkínálják. Láttam már söprögetni is az aluljáróban.

A szavát azonban sohasem hallottam még. Termete egy kamasz gyermeké, vállán azonban a kissé aránytalanul nagy, fekete fürtös fej, a felnőttet formázza. Arca többnyire kifejezéstelen, de se nem rosszindulatú, se nem mérges, inkább egykedvű. Ruhája egyszerű, de rendezett és - a körülményekhez képest -, láthatóan tiszta.

Tisztességéhez nem férhet kétség. A természet nem áldotta meg sok ésszel, hogy tanult ember legyen, de valószínűleg a családi körülményei sem lehettek a legrózsásabbak.

Hát csak úgy éldegél, próbálja eltartani magát, ami igen becsülendő. Elkelne ugyan neki a segítség, de ő nem kér kegyelemkenyeret. Nem kunyorál, nem kéreget. Furcsa, de az ilyen embert szívesebben támogatnám, mint azt, aki láthatóan szellemi képességei teljes birtokában, s még viszonylag jóerőben is, mástól várja a boldogulást.

Többször gondoltam már arra, adok neki kétszáz forintot - a reggelije talán kitelik belőle -, de a kínált újságot nem venném el. Mihez is kezdenék vele? Ő meg talán másnak a kezébe nyomhatná, olyannak, aki valóban vár valami ellentételezést az aprójáért.

Aztán meg arra gondoltam, nem sértem meg. Ő nem koldus, ő csak szegény. A szónak legalább is kétféle értelmezésében: nincs pénze, és nincs igazán biztos hátterű, nyugodt élete. De van valami sokkal értékesebbje. Van becsülete. Ami tőle telik, megteszi. Megdolgozik azért, amiből megél. Talán erre illenék a legjobban, megél a maga tisztességéből, a becsülete a kenyere.