Reggel, miközben négyéves unokám levetett ruháit rendezgettem az óvodai szekrényben, hirtelen egy párbeszédre lettem figyelmes.
Lovagias unokám, Bence, éppen azt tudakolta kis barátnőjétől, őt ki hozta ma az óvodába. A kislány mutatta, hogy az anyukája, aki a közelben beszélgetett a dadussal. Bence megjegyezte: Milyen szép és fiatal az anyukád! A kislány bólintással nyugtázta a hallottakat, majd visszakérdezett: És téged ki szokott az oviba hozni? Unokám a következő meglepő kijelentést tette: A nagymamám, aki ott áll a szekrényeknél. Ő már nagyon öreg, de fiatalabbnak akar látszani, ezért festi a haját.
Paff lettem! A kis hamis „öregnek”, sőt, nagyon öregnek tart, pedig még csak negyvenhat vagyok!
Míg az utcán ballagtam a buszmegálló felé, végig ez járt a fejemben. Tényleg olyan öreg lennék?! Felszálltam a közben beguruló járműre, és - mivel öreg vagyok -, leültem az egyik szabad ülőhelyre. Nézelődtem, talán még el is bóbiskoltam a melegben, közben a busz megtelt, az utasok már úgy préselődtek egymáshoz, mint a heringek a konzervdobozban. Egyszer csak, közvetlenül fölöttem, károgó hangon megszólalt egy - nálam talán tíz évvel idősebb - hölgy: A fiatalabbak átadhatnák a helyüket! Óvatosan körülpislogtam, de csupa nálam korosabb utas ücsörgött, a többiek álltak. Ez a megjegyzés csak nekem szólhatott - gondoltam boldogan. Gondolatomat tett követte, felálltam, és átadtam a helyemet. A hölgy azonnal le is ült. Egészen felvillanyozódtam: Talán még nem is vagyok annyira öreg, ha kinézik alólam a széket!
A buszról leszállva, egy darabon gyalogolnom kellett, mivel a következő utcasarkon beszéltünk meg találkozót a lányommal, aki - ügyes-bajos dolgait elintézvén - belement, hogy megnézzünk együtt egy jó filmet. Mivel is lehetne kellemesebben eltölteni egy szabadnapot? Reggel unokázás, délután mozi…..
Amíg a lányomra vártam, feltűnt, hogy a közelben parkoló autó sofőrje egyre kétségbeesettebben ugrál ki-be a kocsijába, próbálgatja, lökdösi, de nem mozdul, igencsak megmakacsolta magát. Elméláztam, így már csak azt vettem észre, hogy a férfi közvetlenül előttem áll, és valamilyen hihetetlen indíttatásból, arról akar meggyőzni, hogy láthatóan, én még fiatal vagyok és ráadásul jó erőben, segítsek neki „betolni” az öreg járgányt, mert különben elkésik egy tárgyalásról.
Rajtam ugyan magas sarkú cipő volt, na jó, nem tűsarkú, de nem kifejezetten kocsi toláshoz voltam öltözve. Ugyanakkor megsajnáltam tehetetlenül toporgó embertársamat, az erősebbik nem eme képviselőjét, és ráálltam. Nem is volt olyan nehéz megtolni a kocsit! Miközben poros kezemet törölgettem, láttam, újdonsült autós ismerősöm még a kanyaron túlról is visszaintegetett.
A gyorsétkezdében, ahol bekaptunk egy pár falatot, elmeséltem lányomnak a nap eseményeit, hirtelen öregedésem, majd azt követő váratlan, de folyamatos fiatalodásom történetét. Túlzottan nem csodálkozott.
A film előtt, szokás szerint, bementem a mosdóba, kicsit újratupíroztam a hajam, a rúzsból is felvittem még egy leheletnyit az ajkamra, aztán megigazítottam térd fölött végződő szoknyámat. A magas sarkú cipőm, szerencsére, nem piszkolódott el a kocsi tolásban.
Pár perc múlva, beálltunk a sorba, mely a vetítőterem előtt várakozott. Egy húsz év körüli srác vette el a jegyeinket. Mosolygott, és így üdvözölt bennünket: Sziasztok! Jó szórakozást!
Meglepődve néztem a lányomra. Te, ez nem látta, hogy az anyád vagyok? Ennyire nem rossz itt a világítás!
Lányom csak nevetett. Örülj anyu a sikerednek! A mozi után egyenesen a busz végállomására mentünk. Igyekezni kellett haza, mert már valószínűleg várt bennünket az oviban Bence.
A megállóban észrevettem Emma nénit, általános iskolai tanítónőmet. Emma néni még él? Úristen! Legalább nyolcvan éves, de lehet, hogy megvan nyolcvanöt is! Boldogan mentem oda hozzá, magammal húzva a lányomat is. Csókolom, Emma néni! Meg tetszik ismerni? Általános iskolában tetszett tanítani engem.
Tanító nénim rám nézett, kicsit elgondolkodott, majd azt mondta: Á, szervusz! Te vagy a kis Takács az V. b-ből, ugye? Ez itt a húgod? Nem, Emma néni. Ő a lányom. Mire volt tanítónőm rátromfolt: Hát már férjhez mentél, kis Takács? De Emma néni! Most megyünk a lányommal az óvodába a négyéves unokámért!
Közben begurult a busz, és mi elköszöntünk. Emma néni felszállt, és így búcsúzott tőlünk: Szervusztok, kislányok! Örülök, hogy láttalak benneteket!
Mire visszaértem az óvodába, öreg mamából kislány lettem. Ami Bencének sok volt, ugyanaz Emma néninek éppen hogy kevés!