A haj, ezen a hajnalon a szokásosnál is kócosabban ébredt.
Haj, de nehéz napom lesz – futott át rajta azonnal, amikor a rá váró hajszára gondolt. Én, az egyébként hajlíthatatlan, minő tortúrának leszek ma kitéve! Bő vízben fullasztás, erős, forró szélben szárítás, sütés, hajlítgatás, csavargatás, gereblyével tépés, hajtűkkel való szurkálás….
Bezzeg hajdanán! Nem kellett senkihez igazodnom, arra hajoltam, amerre csak nekem tetszett. Kellett ez még nekem? Hajbókoltam én már eleget.
De szép is volt régen! A kezdetek kezdetén, selymes hajpiheként, aztán süldőként, elomló tincsekkel, hajón, száguldó biciklin rakoncátlanul lobogva. Hajlandó vagyok kijelenteni, hogy nem csak az idő szépíti meg az emlékeket. Bár gyorsan eltelt a hajasbaba korszak, sokáig hajkeféről nem is hallottam, s a hajnyírás is ismeretlen fogalom volt előttem. Nem kellett fejfedő, hajadonfőtt éltem át minden évszakot.
Azután kezdtek csak hajcsárkodni felettem, s ez volt a kezdete minden rossznak. Független hajadonként, viselőm hajhászta az élvezeteket, habzsolta az életet, s elkezdett „foglalkozni” velem.
Először hosszúra növesztett, össze-vissza hajigált, hol előre, hol meg a hátára, hajlékonyságomat kihasználva, gátlástalanul, felelőtlenül bánt velem. Hajlama volt azonban a hirtelen, meggondolatlan változtatásokra is, s akkor meg szedett-vedett ruházatát kiegészítendő, tövig vágott, hajléktalanhoz hasonlatossá téve magát, s engem. Hajlok arra, hogy kimondjam felette a verdiktet, nem mindig bánt velem kesztyűs kézzel.
Döntéseiben később is hajlíthatatlannak bizonyult, bár többen figyelmeztették, még korai, ne kötelezze el végleg magát. Nem akarok részrehajló lenni, de én is a többieknek adok igazat, mert hiszen nekem is ettől függ a további sorsom. Ez csak a kezdet, ez a hajnalhasadásig tartó lagzi, a „csinált” frizura, aztán asszonyként már muszáj lesz a kinézetére többet adni. Igazodnia kell az igényes férjhez, hajlania kell a másik akaratához. Azonban amilyen szeleburdi, hajlamos tréfának venni ezeket a jóslatokat.
De majd meglátja! Most még csak azt hallja, hajnalcsillagom így, meg úgy, de lesz ez még másként is! Hosszú lesz a közös élet, s hamar lefoszlik a hajnalpír az arcról, jön egy-két hajtűkanyar, s végül a hajlott hát! De addig is, az élet vizén lavírozni kell, hajtani a létért, hajszolni magát, sokszor fejet hajtani, mígnem a hajó révbe ér…
Akárhogy is, ha ebből a mai cirkuszból hajamnál fogva kihúzom magamat, s túlélem, majd csak túlélem a többit is.
Hát akkor előre, hajrá!