Mester Györgyi novellái

Fülelek

Ebéd utáni sziesztámat egy kerti padon ülve, az öreg diófa árnyékában töltöttem. Élveztem a vidék csendjét, mely olyannyira tapintható volt, hogy még az ereimben doboló vért is hallani véltem. A fülemben érzékelt lüktetésből ekkor valami más is kiszűrődött, egy belső hang, mely a következőket mondta:

„Érdekes ellentmondás, hogy mi fülek hallunk, de rólunk alig hallani valamit. Ezért úgy gondoltam, most én mondom el mindazt, amit hallatni szeretnék magunkról.

Hát először is, senki ne kisebbítse a jelentőségünket, mert, jobban belegondolva, tőlünk függ a világ egyensúlya. Pontosabban, egy-egy önálló kis világ, egy-egy ember egyensúlya, a tiéd is.

Mi, méltatlanul mellőzöttek, jelen vagyunk a legmagasztosabb pillanatoknál is, hiszen velünk összefüggésben köszöntik fel név- és születésnapjukon az ünnepelteket. Te is hallhattad nem egyszer: „Isten éltessen sokáig, füled érjen bokáig!” Persze tudom, nem örvendeznél túlságosan, ha a kívánság valóra is válna, mert hogyan is akarhatná bárki, hogy a füle egészen a bokáig érjen, s lépten-nyomon belébotoljék?!

De még ennél is rosszabb kilátásokra utal az, ha így kérdeznek rá az oda nem figyelő emberre:  nem hallod, a füleden ülsz? Anyádtól ezt nem egyszer hallottam, emlékszel te is? Ilyenkor mindig kitört a frász, és gyorsan körülnéztem, nem leselkedik-e rám ténylegesen ilyen veszély?

Hogy minden titkok tudói vagyunk, az nem is lehet kérdéses. Az egyik fülön ugyan be, a másikon – jó esetben – kiáramlanak az információk, mint nálad is rendszerint, de hová is lenne a világ, különösen az a szegény fejed, ha mind odabenn maradnának?!

Az egyik legdurvább fenyegetés szintén hozzánk kötődik, amikor valaki úgy akar elégtételt venni a másikon, hogy megígéri: mindjárt fültövön váglak! Mivel egetverően rossz gyerek voltál, ezt apádtól gyakorta hallottam. Igazságtalannak is éreztem, mert hát mi jogon fenyeget engem, aki nem is tettem semmi rosszat?!

Békeidőben is előfordul, hogy a nagyothalló emberre rámondják: olyan süket, akár ágyút is sütögethetnének a füle mellett.  Ennek te még előtte állsz, de ami késik, nem múlik.

Néha teljesen összezavarodom, amikor számomra teljesen érthetetlen dolgok hangzanak el, mint például a haverod kedvenc szavajárása, a fülelj vagy „kagylózz” ide, mert el sem tudom képzelni, hogy ezzel mire akar utalni. Végül is, a fül nem vizilény, és nem is „ide”, hanem „oda”, mármint oda van tapasztva a fej két oldalára, ami rendes tartózkodási helyének számít. Amelyik fül nem ott található, azzal már nagy a baj!

Hasonlóképpen, nem a pozitív érzékelések körébe tartozik, ha valakinek azt mondják, „fülénél fogva rángatják el”, de még ennél is súlyosabb az eset, mármint erkölcsileg, ha valakit „fülön kell csípni”. Ebből a meggondolásból, azt hiszem, egyik sorstársam se lenne szívesen egy bűnöző füle, merthogy, életviteléből kifolyólag, állandó hányattatásnak lenne kitéve. Szerencsére, ez a veszély részedről nem fenyeget.

Érdekes a kérdésfeltevés, sokat gondolkodtam rajta, vajon miért mondja a nagyon odafigyelő, koncentráló ember, hogy „csupa fül vagyok”, amit bizonyára maga se venne szívesen, hiszen akkor mi lenne a többi testrésszel? Fülből is megárt a sok.

Csak kitérőként említem meg, milyen visszatetsző számomra, amikor úgy mond „fülnek” neveztetik magukat olyanok is, akik nem is hallanak. Ha tehetnénk, kikérnénk magunknak, mint hitelrontást, mert miért kell egy gombot „fülesnek” nevezni, és milyen jogon visel fület a lábos, a fazék, meg a fedő?!

De félre a sok panasszal, hiszen van a dolognak jó oldala is. Kell, hogy tudd, számomra is élvezet, fület bizsergető, jó érzés, amikor hagyod, hogy szép, szerelmes szavakat súgjanak a füledbe.

Persze, ennek van kellemetlen megfelelője is, amikor csak „úgy” suttognak belém. Annak bizony többnyire oka van, és nem csak az, hogy templomban, könyvtárban nem illik hangosan beszélni. Ért már ilyen helyzetben engem sok ócska pletyka, olcsó, hamis kísértés. De hát kinek-kinek, ami jár.

Örülök, hogy alkalmam volt mindezt itt, a kerti padon elmondani, mert hát odabenn a falnak is füle van….. hogy már én is miket nem beszélek!”