A tésztához liszt, víz, tojás meg só, némi zsiradék bizonyára szükségeltetik, na de mi van a levéllel? Mert hogy itt nem egy szabvány rétesről lesz szó…
A történet szereplőit, Philippe Smith-t és Jake Taylor-t, a két megátalkodott, simlis vagányt, csak gúnynevükön, Mackós Pippiként, illetve Széfes Jake-ként ismerték alvilági körökben.
Összetartó, jó haverjai voltak ők egymásnak, ami nem is csoda, hiszen régóta együtt dolgoztak, több „mackós” ügyük is volt, ami miatt aztán mindketten ültek, utoljára pontosan öt-öt évet a Sing Sing-ben.
Miután szabadultak, először is - nehogy megromoljon -, nyakára hágtak szerény börtönkeresményüknek, de közben már egy új bűntény terve fogalmazódott meg a fejükben.
Az ötletgyáros, mint általában, most is Pippi volt. Álláskeresés ürügyén, látogassanak el különböző cégekhez - javasolta -, és minden helyen nézzenek jól körül. Amelyik vállalat elég nagynak, pénzesnek látszik, ahhoz majd a fizetési nap előtt visszalátogatnak, persze, nem munkaidőben, hanem utána. Az éj leple alatt aztán, jó célszerszámaikra, na meg évtizedes szakmai tapasztalatukra alapozva, megfúrják azt a fránya, tömött páncélt, s garantált a siker. Száz százalék, hogy hozzájutnak a bankókhoz.
Ebben nem is esett hiba, a terv bejött, azonban a továbbiak, nem az elképzeléseik szerint alakultak.
A lopott pénz ugyan biztonságban pihent Mackós Pippi menyasszonyának a spájzában, egy addig üres zsírosbödönben, a baj csak ott volt, hogy a két cimbora nem fújt azonnal takarodót, hanem felgerjedt szomjuk oltására, betértek a legközelebbi kocsmába. Berúgtak disznó mód, s csak ezután gondoltak a hazamenésre.
Pippinek - mint mindig -, most is szerencséje volt, Jake azonban, szó szerint, beletántorgott egy rendőrjárőr karjaiba. Igazoltatták, elszámoltatták, majd tudván, nemrégiben szabadult, ruházat átvizsgálást végeztek nála. Hát az új bankókból álló köteg igencsak megmozgatta a zsernyákok fantáziáját! Bevitték Jaket az őrsre. Míg vele bajlódtak, érkezett a hír, hogy egy nagyvállalatnál betörés történt, hát jobban utánanéztek a dolognak.
Jake végül megint ülni kényszerült, most már - visszaesőként - nyolc évet. Na, de nem elveszett ember az, akinek odakinn van egy jóbarátja, akit nem dobott fel, így számíthatott rá. Jöttek is a csomagok rendszeresen, mígnem Pippit egy nap el nem ütötte egy …hókotró. Erre mondják, rossz időben - de még milyen rossz időben! - volt, rossz helyen.
A lopott pénzt Pippi árván maradt menyasszonya őrizte tovább. Már három év is eltelt Pippi elvesztése óta, amikor - tán a nagy magány is okozója lehetett, ki tudja - a menyasszony halálosan megbetegedett. Érezte, nem sok van már neki hátra, de a betyárbecsület, na meg a lojalitás nem engedte, hogy néhai vőlegénye sitten ülő barátját, Jaket, ne értesítse a pénz biztonságba helyezéséről, más helyre való költöztetéséről.
Sima levélben ezt persze nem tehette meg, a beszélőn se adódott rá alkalom, de mindenképpen tudatni akarta vele a pénz hollétét, az új címet.
Megírta hát Pippinek virágnyelven, hogy örvendjen, mert a következő alkalommal, házi sütésű, „leveles” tésztát küld be neki, csak hogy el ne feledje a hazai ízeket. Nagy körültekintéssel egye ám - figyelmeztette -, mert a jövőben nem biztos, hogy módja lesz még hasonlóan finom, értékes, leveles tésztát kóstolnia! Rá egy hétre ezután a szegény pára el is hunyt.
A csomagot persze a börtönben átvizsgálták, kissé vissza is tartották, hivatkozva a szükséges, bonyolultan hosszadalmas, kötelezően előírt procedúrára. Jó időbe telt, mire Jake a csomagot kézhez kapta.
Izgatottan bontogatta, s a borotvaszappan, meg a friss ajándék fehérnemű mellett, valóban megtalálta a süteményes csomagot. Nejlonba takartan, műanyag dobozban, nagy, dudorodós tésztaféle lapult. Inkább kelt tésztának saccolta, mintsem rétesnek, bár nem volt kifejezett tudora a konyhaművészeteknek, különösen a sütésnek.
Talán belül üreges, s ott lapul a papírdarabka a címmel - gondolta -, ezért aztán mindegyiket kettétörte. A finoman illatozó, puha sütemények, egyik a másik után estek két darabra, feltárva izgalmas, lekváros belsejüket. Porcukorral jól meg is voltak hintve, örült volna nekik bármelyik szegény cellalakó, aki csak nagy néha részesül ilyen mennyei élvezetben. Nem így a mi Jake-ünk!
Hívatta a főfoglárt, s elszámoltatta, hol az ő rétese. A főfoglár szimpatizált Jake-val, azért rögtön nem a magánzárkát emlegette fel, csak félrevonta, úgy mondta neki: te szegény bolond, nehogy már reklamálj! A csomag átvizsgálásánál, arra a száraz rétesre - persze, véletlenül -, ráborult egy kancsó víz, úgyhogy az igazgató úr kutyájának adtuk. Neki ízlett. Neked már biztosan nem ízlett volna, olyan elázottan.
Mivel kedvellek, hozattam a szemközti cukrászdából helyette másik süteményt. Frisset, cukrosat. Ne mondd, hogy visszasírod azt a száraz rétest!
- De hát hová lett az én leveles tésztám, az én kedvenc rétesem? Hová, hová?!
- Ne siránkozzál már, kaptál helyette frisset, puhát, cukrosat!
- De hát miféle sütemény ez?
- Miféle? Hát nem ismered? Bukta ez a javából!
Egyébként meg, üzenem a nőismerősödnek, tanulja meg, hogy kell leveles tésztát csinálni, de még inkább, hogyan kell csomagolni. Nem ám selyempapírba, ami elázik! Nejlonba, fiú, aztán meg műanyagdobozba! Úgy készítik, úgy szervírozzák az igazi leveles tésztát…
Előző fejezet:
Az igazi ajándék Következő fejezet:
Elefánt a porcelánboltban