Részlet a Légy jó mindhalálig-ból
„Volt ott a fiókban tudniillik egy Csokonai Vitéz Mihályról szóló könyv, amelyet harminc krajcárért vett az antikváriusnál, akinek a kirakatában töltötte az egész múlt évet ez a könyv, s ő akkor még nem lévén bentlakásos, ahányszor iskolába jött, mindig odapillantott a kirakatba, hogy megvan-e még ez a könyv. Ez ugyan kissé túlzás, mert, hogy az egész évben, mert csak úgy májusban fedezte fel, vagyis az év végén már, de hisz ez nem csoda, mert még eleinte olyan kis ügyetlen fiú volt, hogy még gyerekszámba is alig ment. De az első év gimnázium végén már meglehetősen megemberesedett, s akkor már észrevette az antikvárium kirakatát s benne a Csokonait.
De csak nyáron jutott odahaza a vakációban odáig, hogy arra gondolt, hogy meg kellett volna venni.
No, erre a gondolatra aztán el volt rontva az egész nyara, mindennap eszébe jutott a könyv, hogy vajon ott van-e még a kirakatban, vagy már megvette valaki. Még az úton is eszébe jutott a könyv, hogy vajjon ott van-e még a kirakatban, vagy már megvette valaki. Még az úton is eszébe jutott, mikor jött Debrecen felé a vonaton s kinézett az alföldi sík mezőkre, hogy vajon istenem, megvan-e még a Csokonai.
Még be sem iratkozott, csak éppen hogy elhelyezkedett a kollégium második emeletén a 19. számú coetusban, ahol a legutolsó ágyat kapta, azt, amelyik külön áll az ajtó mellett, mert hát hét ágy lévén a szobában, három-három egymással szemben volt a főoldalon, a hetedik meg keresztben az ajtó kisebb falán; szóval azt az ágyat, melyet minden diák megvetett, ő azonban ennek az ágynak különösen rendkívűl örült, mert úgy tűnt föl neki, hogy ez az ágy olyan, mint egy önálló vár, nagyon szerette, hogy nincs a többiek közé bedugva, hanem neki magának külön fészke van. Szóval az első délután már leszaladt Harmathy elé, benézett a kirakatba, hát uramfia, ott volt a Csokonai. Szép rózsaszínű fedele egy kicsit megfakult a délutáni naptól és sok por telepedett rá, de fő az, hogy megvolt s ott volt.
Szerette volna megvenni, de nem merte, még nem érezte magát elég erősnek hozzá, hogy a szüleitől kapott pénzt ilyen fölösleges valamibe ölje bele.
Hanem minduntalan leszaladt egy pillanatra a kirakat elé, s megnézte, megvan-e még.
Egy reggel borzasztó rémülete volt. A segédet a kirakat előtt látta, éppen akkor nyitotta ki kulccsal a nagy üvegablakot, s ő messziről s remegve leste, hogy nem a Csokonait akarja-e kivenni.
Nem vett ki semmit, hanem elkezdte az összes könyvet összeszedni, magas oszlopba rakta, s behordta őket a kirakatból.
Nem várhatta végig, mit csinál, mert máris csengettek az első órához, ment hát az iskolába, de a tízpercben lélekszakadva rohant ki a kapun az antikváriushoz. Akkor már teljesen üres volt a kirakat, s tollseprővel kényelmesen sepergette a segéd a sok piszkot.
Ő csak éppen odapillantott, azzal megfordult s ugyanolyan gyorsan vágtatott vissza a kollégium udvarára.
Egész délelőtt nem bírt figyelni, folyton azon járt az esze, hogy mi történik azokkal a könyvekkel, amiket a segéd behurcolt. Talán jött egy gazdag ember, meglátta a kirakatot s azt mondta: ezt mind megveszem.
Elszorult a szíve, mintha meghalt volna egy testvére, vagy valaki, akit nagyon szeretett, s csak néhány nap múlva mert a kirakat felé menni. Álmélkodva látta, hogy tele van könyvekkel a kirakat, és pedig olyanokkal, amelyeket ő még sohasem látott. Később, éjjel álmatlankodva kisütötte, hogy azok a könyvek nyakán maradtak a kis öreg Harmathynak, aki fűszerkereskedő és antikvárius volt (mióta megvette a városi nyomda ócska szemeteit), s azóta olyan mérgesen szokott a boltja ajtajában ácsorogni, csak akkor lett nyájas, ha valaki bement hozzá vásárolni, s most újakat rakott ki, hogy hátha ezek inkább megtetszenek a jövő-menőknek. De rossz helyen volt a bolt, arra senki nem szokott menni, csak cselédlányok kannával a karjukon, meg egyik tanár, aki arrafelé ment haza.
Hanem azért október közepére odáig érett lelkében az elszánt vágy, hogy lángvörös arccal egyszer mégis bement a boltba, s a rábámuló segédnek azt mondta, hogy: ”kérem szépen a kirakatban láttam egy könyvet, Csokonait, ha még megvolna tessék szíves lenni megnézni.”
A segéd megkereste s meg is találta. Harminc krajcárt kért érte, s ő ezen nagyon elbámult, mert el volt készülve a legrosszabbra, egy egész forintra is. Annál több pénze tudniillik nem volt.
Úgy futott el a könyvvel, mint a kis kutya, ha jó falatot vetnek neki. A csontot ott rágja az asztal alatt, de ha valami igen jót kap, akkor elfut, mert attól fél, hogy észreveszik a tévedést, s visszatér a gazda…
Hát ez a könyv nem az volt, aminek ő gondolta, nem a Csokonai versei voltak benne, hanem valami fecsegés az életéről.
(Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig, i.m. 7-9. p.)
Előző fejezet:
Nyugat Következő fejezet:
Óraadó tanár Kisújszálláson