Czine Mihály értékelése:
„A forradalmak után először a Légy jó mindhalálig jelent meg 1920-ban. Kritikai realista műként, pszichológiai remekként és a legjobb gyermekregényként szokták méltatni, pedagógiai tanulságait s a múlt szegény diákjainak a kapitalista társadalommal való összeütközését fejtegetve.
Nem ok nélkül: a kollégiumi nevelésről, a századforduló Debrecenének tanárairól, diákjairól és csendesen züllő urairól nemigen beszél művészibben máig sem írás. Gyermekregénynek is kitűnő; nem kívülről, nem felülről, nem is különc kamaszokat rajzol, mint a modern törekvésű gyermekregények legtöbbje, hanem egy fakadó jóságú, jeles rendű diákot, teljes azonosulással.
De mégsem gyermekregény a Légy jó mindhalálig, és nem is a debreceni kollégium kritikája elsősorban. Móricz Zsigmond maga is csodálkozott rajta, hogy az olvasók elfogadták egy kisfiú történetének Debrecen bírálatának…
… Nyilas Misi, a debreceni nagy kollégium kis diákja merő tisztaság, becsület és tehetség. A mélységből jön, érzékeny lélekkel, a szülői ház emlékével. Azt hiszi, hogy a felnőttek jók és tiszták. Ez a nagy tévedése, mert hazugok és rosszak; világuknak még az alapja is hazug. A kis Nyilas Misi csalódása a felnőttek világában a felnőtt Móricz Zsigmondé, övé a regényt felhőző szomorúság és tanácstalanság, s övé Nyilas Misi jósága és emberséget hirdető elszántsága is.” (Czine Mihály i.m. 117-119. p.)
„Móricz Zsigmondnak, aki a magyar életnek talán legösszefoglalóbb képét tudta adni, hatalmas ouvrejében, egyik jellegzetes sajátossága: romantikus temperantuma csodálatosan tisztán fejeződött ki immár közel egy évtizedes regényében, a Légy jó mindhaláligban, Nyilas Misinek, a kollégium bennlakásos kisdiáknak a története, – meg akarja tanítani az emberiséget arra, hogy mindhalálig jónak kell lenni, különös értéke nemcsak a magyar irodalomnak, hanem a világirodalomnak is, hiszen ez a könnyes szépségű, teliszív regény páratlan mélységgel vetíti ki a gyermeklelken át az élet drámaian szövevényes zűrzavarát, jót-rosszat, rávilágít a jóság magasztos csúcsaira és felvillantja a kegyetlen szakadékokat. Ez a remekbeszabott mű Móricz Zsigmond legtisztább és legnagyobb alakításai közül való ragyogó drámaiságában, romantikájának nagyvonalúságában, forró lírai hevületében, tragikumának magasrendűségében, és humorának emberi melegségében s milyen leheletszerűen üde, friss és szíven ütően naiv, minden emelkedett intellektuálisa mellett is!
Ez a nagyon emberi, nagyon magyar és nem utolsó sorban: nagyon debreceni kollégiumi regény fölvonult hát diadalmasan a színpadra is, és amikor itt Debrecenben jelentkezik, más attitűd lehet vele szemben, mint az ellenállás nélküli meghatottság. Nyilas Misi negyedik béista, drága paraszti kisember, tiszta eszeddel és tiszta erkölcsöddel, – szinte látom a történelemkönyved első lapján beírva: Qui proficit in litteris, sed deficit in moribus… – aki tizenöt-húsz esztendőkkel ezelőtt mellettem ültél a kollégium padjain; csak kicsordul az ember szeméből a könny, amikor vergődni lát, világi dolgokban járatlant, a felnőttek kegyetlen hálóiban. Csak feljön az ember torkában valami, ahogy megperdül a konviktusi csengő s te leborulsz a cétus kemény vaságyára, hiszen a csengő szava múltat ébresztget és szívig hat az akácfa illata, – ott ringatják tavaszonként fehér fürtjeiket rövidlátó tanáraink sírja felett, akinek soha többé nem állunk már fel más helyett felelni azokban a padokban, amelyekbe hétfőn este még egyszer leültél, komám, Nyilas Misi a IV./B-ből.
Ez a Légy jó mindhalálig különös ereje itt Debrecenben, az ősi kollégium négyszázéves eleven szelleme, a szegények iskolájának, a kálvinizmus várának, a magyarság büszkeségének négyszázéves tradíciója, amelynek része Móricz Zsigmond, Nyilas Misi, én és ezrek és ezrek, benn a nézőtéren és kívül, akikben mindhalálig énekel az ifjúság himnusza s ezt a kollégium zendítette meg.
Természetes, hogy a Légy jó mindhalálignak ezen felül megvan a maga igen jelentős általános értéke is: Móricz Zsigmondnak a regény kitűnő kvalitásait hibátlanul sikerült átmentenie a színdarabba.
A Lény jó mindhaláig színpadi változatában is a szív maradt meg nemcsak a legmélyén, hanem a felületen is, s így a darab elsőrendű lírai dráma. Elsőrendű azért, mert mentes a lírai drámák közös veszélyétől, az eseménytelenségtől, a cselekményhiánytól; minthogy az eredeti regényformában is pompásan oldódik fel a lírikum és az intellektuális elem a drámában, úgy a színpadi változat is megőrizte ezt a ritka erényt s ilyenformán a Légy jó mindhalálig minden mély lelkisége, minden megható líraisága mellett is sodróan lüktető drámaiságú.”
(Debreceni Független Újság, 1930. december 10. Idézi =Móricz és Debrecen, i.m. összegyűjtötte és a bevezető tanulmányt írta Szabó Sándor Géza. Debrecen, 1980. 177-179. p.)