Az első iskolai önképzőkört Kiss János költő és műfordító hozta létre a soproni evangélikus líceumban 1790-ben. A következő évszázadban minden jelentősebb középiskolának volt önképzőköre, ahol a tanulók önmagukat szervezve, érdeklődésüknek megfelelően képezték magukat. A roppant hatásos önképzőkörök számos diáknak segítettek abban, hogy az önként vállalt területen kibontakoztassák képességeiket.
Beke György interjút készített Molnár Jenővel, akivel együtt diákoskodott Székelyudvarhelyen. Részlet az interjúból:
„De azért a negyedik osztályban élénken részt vett az önképzőköri üléseken. Olyan divatos volt akkoriban az önképzőkör, mint most a sport. Láttuk, hogy a felsős diákok önképzőkörének mily nagy a tekintélye. Ezért mi negyedikesek is alakítottunk irodalmi kört, amelynek vezetését Szemlér Ferenc tanár úr vállalta. Minden két hétben egyszer, délután 2 órától önképzőköri ülést tartott velünk Szemlér tanár úr, a kitűnő romániai magyar költő édesapja, maga is költő, aki magyar nyelvet és irodalmat tanított nekünk. Igen nagy hatással volt reánk, diákokra. Ebben a kis önképzőkörben Tamási egyetlen egyszer szavalt. Ő maga jelentkezett. Petőfitől mondta el A magyar nemest. Tetszett neki ez a vers. Szereztünk neki egy pipát, hoztunk egy karosszéket, beleültettük, „pipázott”, és farkaslaki hanglejtéssel szavalta Petőfit. Sikere volt. De többször nem szavalt.
- Saját írást sem olvasott fel?
- Egy ízben egy karcolatot. Arról szólt, hogy a Tamási család Farkaslakon vendégfogdásra készül, a helybeli vásár alkalmából. Igen jól emlékszem arra a hasonlatra, hogy „anyám akkora rántottát sütött, mint egy talyigakerék”. Szemlér tanár úr végig nevetett a karcolat felolvasása alatt, s a végén azt mondta, hogy ez aztán pompás írás volt…
- Írónak készült, beszélt e róla?
- Soha. De hajlama a művészetek iránt hamar kitetszett. Rajzait szépen, gondosan kidolgozta, ízlésesen kiszínezte. A későbbi művész nyilatkozott meg abban, ahogyan a házi dolgozatát eltűnődve, hosszan írta, majdnem kínlódva. Minden szót megválogatott. Mint később a műveiben. Ez volt az alaptermészete.”
(Beke György: Tamási Áron a diák. Interjú Molnár Jenővel, egykori diáktársával. =Köznevelés, l974. 43. sz. 13. p.)
Előző fejezet:
Kossuth-díj Következő fejezet:
Székelyudvarhelyi Katolikus Gimnázium