Tamási a Bölcső és Bagolyban írta meg gyermekkori élményeit, melyek meghatározták további életútját.
Balázs Mihály így ír Tamási gyermekkoráról:
„A gyermekévek mégis szépek voltak, mert teli voltak kalanddal: „ferdéssel”, a Nyikóban, madarászással – például bagolyfogási kísérlettel –, rákászással, gyümölcslopással és más effélékkel. A bagolyfogási kísérletnél összeroppant alatta a korhadt szarufa, és ő lezuhant. Nem is annyira a fájdalom keserítette el, hanem az, hogy az akciónál segédkező beteges és kissé úrfiús rokongyerek, Bálint azt kérdezte tőle: „Megütötted magad? – Nem – válaszoltam –, hanem megüttem” – válaszolta sértetten. Baglyot ugyan sohasem sikerült fognia, a kísérletek azonban örökre emlékezetesek maradtak. Ahogyan a gyümölcslopás is. Ebben szinte tökélyre fejlesztette tudományát.” (Balázs Mihály i.m. 102. p.)
A kor gyakorlatának megfelelően Áron már kiskorában a nála kisebb testvéreire ügyelt, majd részt vett életkorának, fizikai erejének megfelelő mezőgazdasági munkában. Bölcső és Bagoly életrajzi írásában Áron úgy értékelte önmagát, hogy érdeklődő, kíváncsi, minden iránt fogékony kisgyermek volt. Talán éppen e kíváncsiságának következménye volt, hogy anyai nagybátyjának „patrópuskával” bal kezén az ujját meglőtte. Bár addig munkája alapján apja paraszti életet szánt Áronnak, de a baleset új irányt szabott jövőjének. A család eredeti szándéka szerint Tamási Gáspárnak kellett volna tovább tanulnia, de így a szintén jó eszű Áron került Székelyudvarhelyre.
A cserét Kányádi Sándor így kommentálta:
„A sors útjai kiszámíthatatlanok, szokták mondani régebben. Mindenképpen jól jártunk. Vannak helyek a Székelyföldön, ahol az ember csak lenyomja az ásót és borvíz tör fel. Odább lépik egy párat, ott is lenyomja, onnan is borvíz tör fel, s még ízbeli különbség is szokott lenni a két forrás között. Aztán melyik palackba, melyik korsóba kerül, vagy csak elcsurog a füvek és virágok tövére. Inni mind a kettőből jó.” (Kányádi Sándor im. i.m. 7. p.)