Orbán Balázs így írt Farkaslaka környékéről:
„Ha egy vasárnap átutazol e völgynek sűrűn lakott egymást érő falvain; a szerény tiszta házaknak kaczéron ékített galambbugos kapuinál a házak előtt szokásos kis virágos kertben, vagy a kapuk mellett elmaradhatatlan fedeles ülőpadokon, mindenütt láthatod ezen magyar mezben díszes alakokat, kik szendén mosolyognak reád; kikkel ha szóba állsz, annyi természetes észt, s azzal párosult kellemet találsz , mennyit bizonnyal Európa egyik iskolázott népénél sem; mert a magyar, de főként székelynél meg van a keleti népeknek az a sajátsága, hogy a természet éles ésszel, józan felfogással, s egyenes lélekkel ruházta fel; oly szép, kellő kiművelés és fejlesztés által dicsővé, nagygyá váló tulajdonok, minőkkel a nehézkesebb gondolkodású, s lomhább véralkatú nyugoti népek nem bírnak. És ez előnyös különbséget azonnal felismerheti az, ki e nép életét szokásait és jellemét tanulmányozza, ki pedig azt teszi, bizonnyal büszke önérzetet meríthet székely népünk közelebbi ismeréséből; s örömmel győződhetik meg arról, hogy itten a népfönségnek ritka nemes magvai vannak elhintve, melyek a szabadság és népnevelés éltető sugarainál egykor még nemesebb gyümölcsöket fognak érlelni.”
Előző fejezet:
Farkaslaka Következő fejezet:
Gyermekkorának élményei