Kodolányi János
„Legnagyobb műve eddig az Ábel a rengetegben című kisregénye. Ez az Ábel, ez a kis székely kölyök, remekbe faragott jelképe a székely léleknek. Törhetetlen bizakodása, nehéz körülmények között is vidáman lobogó jókedve, minden megpróbáltatást szívósan kiálló ereje, román csendőrökön diadalmaskodó jósága, papokon kifogó hegyvidéki ravaszsága. Istennel társalkodó s öreg apját is pajtásának néző fölénye, természetszeretete, állatokhoz lehajlása maradéktalanul valósítja meg annak a népnek a képét, lelkületét, amelyből mint anyaföldből, vétetett.”
(Szív és pohár. Magvető 1977. =Tamási Áron: Zeng a magosság. i.m. 87. p.)
Illés Endre
„A három kötet közül a trilógia első része, az Ábel a rengetegben: salaktalan írás. A legművészibb, a legegységesebb, a legteljesebb. Minden sora, képe, jelenete, mint a Hargita lehelete: a magasságok levegője. Tiszta, szűzi. Minden indulata a világgal együtt született.”
(Halandók és hallhatatlanok, 53-55. Szépirodalmi Kiadó, 1900. =Tamási Áron: Zeng a magasság. i.m. 90. p.)
Schöpflin Aladár
„Benedek Marcell Tamásiról szóló okos és megértő kritikája talán nem teszi feleslegessé, hogy az olvasót újra figyelmeztessem az Ábel a rengetegben című regényre, amelyet mostanában adott ki az Erdélyi Szépműves Céh. Nekem ugyanis az az érzésem, hogy ez a kis könyv több mint egy tehetséges író jó regénye, több mint egy író teljes győzelme egy anyag felett. Itt olyan dologról van szó, ami ritka tünemény minden irodalomban: Tamásinak sikerült a magyar törzs egy különleges ágának, a székely embernek csaknem teljes typus-képét lerögzíteni csaknem teljes valójában. Nem Ábelt, a székely fiút, nem a mai román fennhatóság alatt élő székelyt. Ezt is, de ezenfelül a mindenkori székelyt, akiben benne vannak fajtának ősidők óta, a természettől meghatározott és történelmi küzdelmekben kifejlett tulajdonságai, benne van az ezekből folyó lelkiállapot s végeredményben a székelység egész történelme. Tamási regénye szimbolikus a maga fajtájára nézve – erre akarnék rámutatni.
Ábel, aki tizenöt éves székely fiú, elindul a rengeteg erdőbe … úgy kezdődik, mint egy székely népmese. Ezer meséből indul el így egy fiatal gyerek az erdőbe, a nagyvilágba, az életbe egy tarisznyával, amelyet édesanya keze tömött meg ennivalóval. Tamási őstalajba ágyazza bele regényének alapvető indítékait, s ez a mesehangulat ott van képei mögött mindig, bármilyen reális dolgokat látunk a továbbiak folyamán. Egyúttal azonban már az első lépésnél visszaszorítja a mesét a sorok mögé: amint megismertet a kis Ábellel, máris megmutatja a teljes arcát. A gyerek otthon ül, hazajön az apja, az erdőpásztor, kilencnapi távollét után, s kettőjük között megindul egy jelenet, amelyből azonnal megvilágosodik, miféle ez az Ábel. Szüntelen agyafúrt tréfán jár az esze, nem mond semmit közvetlenül nyíltan, még az apjának sem. Csupa célzásokon beszél, s csavaros mondásairól egy másik ősnépi formára ismerünk rá: a csali mesére. Ez a székely beszédmód. Egy olyan fajtának a beszédmódja, amelynek mindig résen kellett állnia a természet mostohasága, az emberek erőszaka ellen, amelynek kézimunkás létére mindig az eszével is kellett élnie.”
(Tamási Áron: Zeng a magosság. i. m. 121-122. p.)
Babits Mihály
„Egy új prózaírót is meg tudok nevezni, akiben a népnek régi, íratlan kultúrája él még és újravirágzik: ez Tamási Áron, az Ábel szerzője. Ábel a rengetegben… Mennyit olvastam e hetekben: remeket, külföldit, újat és magyart, régit, s hiába, csak az új magyar könyv mégis az, amely legnagyobb örömre ragad el, hogy ha jó, mint váratlan ajándék, mely egyenesen idehullott a saját karácsonyfánk alá.”
(Tamási Áron: Zeng a magosság. i.m. 123-124. p.)
Finta Gerő
„ … Meg kell már egyszer tanulnunk: Kötve kell lennünk valamihez! S nekünk elsősorban is kötve kell lennünk a földhöz, amelyen születtünk, amelyen élünk, s amelynek porával testünk eggyé lesz majd.
Olyan jól esik nekünk most az, hogy Tamási Áron legújabb művében az Ábel a rengetegben, ezek mellett a kell-ek mellett tesz nagy tanúbizonyságot az Ábel szájából kiszármazó bölcsességgel: „a madárnak s melegnek szárnya van s szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége” – Igen, köt a föld, kötődnek kikerülhetetlenül a kötelességek, melyek nekünk adattak. Istentől-e, Végzettől-e? De a mi drága birtokainkul kell elismernünk azokat: a földet, amelyhez kötve vagyunk, az ehhez a földhöz hozzáadó kötöttségeket is, s ezeknek kérlelhetetlen erejéhez oda kell adnunk a mi erőnket is, hogy együtt legyünk egyerősek minden megpróbáltatások között.
Ábel, a kis székely legényke állja a kötöttségeket, mihelyt felismeri megtartó erejüket, s vállalja a nekik való engedelmességet is emberül. S ha széttekintünk magunk körül, látom, hogy sok-sok ilyen engedelmesnek látszó Ábel van velünk együtt, akik mindnyája vállal már Ábel sorsot. Tamásié az érdem, hogy ezt irodalmi úton s nagy őszinteséggel kikiáltja maga is, állítván, hogy nincsen is mit tennünk mást: ennyiben az Ábel a rengetegben ifjúsági regény, az éppen most felnövőben lévő ifjúság regénye…
…Jelentős és maradandó alkotás az Ábel a rengetegben úgy érzem, hogy gyarapodása a magyar irodalomnak, kinő az erdélyi keretek közül, s emellett mély emberi dokumentum is. Szép könyv, értékes könyv, kiállításában is gondos, dicséretére válik a többi kiadványa mellett ez is a kiadó Szépmíves Céhnek és a Minerva nyomdának.”
(Tamási Áron: Zeng a magosság i.m. 125-129. p.)
Bognár Gyula
„Könyvnapokon nem egyszer meghatva láttuk, hogy székely regényíróink műveit a sátor ponyvája alatt együtt vásárolja a módos tanyasi gazda és a szegény mezőgazdasági munkás, a városi iparos- és kereskedősegéd és a középiskolás diák, s egymás kezéből veszi a könyvet a tanító, a tanár, az orvos, ügyvéd.”
(Néptanítók Lapja, 18940. 20. sz. 881. p.)
Előző fejezet:
Ábel a rengetegben Következő fejezet:
Amerikában