Naplójában így ír az orosz megszállás első óráiról:
„Hajnalban elkezdődött az orosz támadás. Az országban mindenütt, főleg a városok és a gócpontok ellen. Elsősorban Budapest ellen. Hajnalban 5 óra 10 perckor lövések zajára ébredtem. Ágyútűz és gépfegyver. A Budaörsi út felől. Hat óra körül, a rádióban megszólalt Nagy Imre, a minisztertanács elnöke. Bejelentette, hogy az oroszok katonai támadást kezdtek, nyílván a demokratikus magyar kormány megdöntésére. Ezt tudatja a magyar néppel és világ közvéleményével…
… A harc komolyan indult meg, hajnali négy óra körül: úgy hangzik, hogy a virradás ideje alatt elszántan folyik. Senki az utcán. Kálmán telefonál, hogy I. Gyula kocsival elindult a Parlament felé. Mivel a kocsit a hídon nem engedték, gyalog folytatták útjukat. (Ezt mondta.) Nemsokára a rádióban elhangzott az Írószövetség felhívása a világ népeihez, hogy segítsenek abban, hogy az irodalom, a tudomány, a munkásság és a parasztság szabadon élhessen.”
Bár a történet ma humorosnak tűnik, de az akkori időben Tamási bátorságát jelzi az alábbi az úgynevezett „íróper” során tanúsított magatartása.
„Másnap az íróper második napján … tanukihallgatás. Tamási Áron, akit nyilván azért hívtak be, hogy vallomástételre kényszerítsék Déry ellen, fura módon hatol a terembe. Az országos hírű székely gobé vadonatúj elegáns sportruhában feszít. Megáll a terem ajtajában. Összeráncolja magas homlokát – az nagyon magas, azon nagyon sok ránc tud összegyűlni. Akkor előrelép. De nem a várható irányban. Nem a törvényszék felé. A mi irányunkba. Hátat fordít a törvényszéki katedrának, összeteszi a sarkát és mélyen meghajol előttünk. Olyan mélyen és olyan hosszan, mint egy történelmi film szereplője a máglyára menő vértanuk előtt.
Az elnök a levegőért kapkod.
– Kérem a bíróság itt ül! Ezen az oldalon!
Tamási Áron nem válaszol neki. Nyugodtan visszafordul a katedra felé. Ha jól emlékszem, cérnakesztyűt von ki a zsebéből, s azt akkurátusan felhúzza.
– allkgatom a kérdxé Hallgatom a kérdését – mondja jegesen és raccsolva.
Felveszik Tamási Áron adatait.
- Neve?
Megmondja.
– Foglalkozása?
– Író.
– Családja van?
A híres góbé csak néz jobbra, csak néz balra, a lába elé, a plafonra. Az elnök kezd felpaprikázódni.
– Azt kérdezem, van-e családja?
A tanú felveti a fejét.
– Kitűnő székely családból származom. Jut is eszembe: gyermekeim után érdeklődik talán? Gyermektelen vagyok.
Az elnök paprikavörös. Rosszul áll neki az úri bajusz.
A tanúkihallgatás közbenső mozzanataira már nem emlékszem…
Amikor Tamási eltávozik, megismétli a tüntető szimpátiamutatványt. Elmegy az ajtóig, ott sarkon fordul, mélyen meghajolva búcsút vesz azoktól, akik – nyílván úgy véli – helyette és még más bűntelen, becsületes ember helyett a vádlottak padjára kerültek.”
A fentieket Tardos Tibor írta (Magyar Nemzet, 1991. aug. 5.), aki maga is vádlott volt a tárgyaláson.
(Idézi Sipos Lajos i.m. 187-188. p.)
Előző fejezet:
Tamási Áron (1897 - 1966) Következő fejezet:
Ábel a rengetegben