Tamási Áron (1. kép) 1897-ben Farkaslakán (2. kép) született sokgyermekes kisbirtokos, földműves családban. Orbán Balázs, a székelyföld tudós ismerője szeretettel írta le a Fehér-Nyikó vidékén fekvő Farkaslakát és az ott élő embereket.
Édesanyja tizenegy gyereket hozott a világra, de ebből csak öt maradt é1etben. Gyermekéveinek élményei meghatározták további életútját. Iskoláit Farkaslakán kezdte meg, majd a Székelyudvarhelyi Katolikus Gimnáziumban (3. kép) folytatta. Itt tett hadiérettségit. 1917-ben a boszniai, majd az olasz frontra került. 1918-ban jogot tanult, majd 1921-től 1923-ig banktisztviselő volt. Az első világháború utáni nyomorúság, szegénység, hatására, mint annyi más szegény ember, Amerikába emigrált. Honvágyára jellemző, hogy az Amerikában írt kéziratait haza küldi, majd ennek sikerei hatására 1926-ban hazatér. 1926 után az egész magyar nyelvterületen ismert, szeretett író. Egyik legjobb barátja Bendek Elek.
Életének legsikeresebb műve több mint 200.000 példányban jelent meg, ez az Ábel a rengetegben című munkája, mely hosszú ideig a legnépszerűbb ifjúsági könyvek közé tartozott hazánkban.
Számos irodalmi sikere idején, 1944-ig Kolozsváron élt, de gyakran utazott Budapestre és Farkaslakára. Itt Németh László is meglátogatta.
1944 őszén jött Budapestre. Szabó Imre így emlékezett meg ezekről az időkről:
„… Tamási Áron augusztus végén hagyta el Kolozsvárt. Két hónapig jött, Szatmáron, Patakon, Miskolcon, Balassagyarmaton és többnyire szekéren, nagy kerülővel; ahol katonaság volt, német vagy orosz, a helyet elkerülte; ahol a kettő egymáshoz közel volt, nagyobb vargabetűkkel; igen helyesen nem egyedül jött, hanem párosan. Egy hét múlva Parádra mentem, Kovács Imre a front és főhadiszállás felé indult, gyalogszerrel, s fogságba ért. Tamási Áron viszont Bajor Gizi házába húzódott.”
1945 után a Független Kisgazdapártba lépett be. Neve felmerült a miniszterek között is (Látóhatár, 1967. i.m.)
További életútja, elismertsége, hivatalos elfogadottsága a korszak mindenkori – sokszor változó – politikájától függött. 1954-ben a politikai enyhülés időszakában Kossuth-díjat kapott.
A napi politikában nem vett részt, de csendes szembenállása a hivatalos szocialista kultúrpolitikával egyértelmű volt. Különösen nyilvánvalóvá vált ez 1956-ban. A forradalom napjaiban egyik szervezője volt a Nemzeti Parasztpárt újjáalakításának. Mindez nem befolyásolta írói tevékenységének általános elfogadottságát.
Gondolkodására, világnézetére, életszemléletére jellemző az Ábel a rengetegben utolsó mondata: „Megfogadtam, hogy a szegények, az elnyomottak zászlaját fogom örökké hordozni, bármerre is vezéreljen az utam.”
De az Ábel Amerikában záró sorai is jól tükrözik Tamási életszemléletét. Ábel felteszi magának a kérdést: „Mi célra vagyunk a világon? Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
FELHASZNÁLT IRODALOM:
Balázs Mihály: Szülőföld és iskola. Korona Kiadó. Bp. 1996. 260. p.
Beke György: Tamási Áron a diák. =Köznevelés, 1974. 43. sz. 13. p.
Bognár Gyula: Nyírő József és Tamási Áron művei a népiskola szolgálatában. =Néptanítók Lapja, 1940. 20. sz. 881. p.
Jakab Csaba – Márton László Attila – Mihály János: Farkaslaka múltja és jelene. Kolozsvár, Tamási Áron Alapítvány. 2000. 168 p.
Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Bukarest, Kritérion, 1974. 451. p.
Kelemen Elemér: Négyszáz éves a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium. =Új Pedagógiai Szemle, 1993. 11. sz. 43-45. p.
Sipos Lajos: Tamási Áron. Elektra Kiadóház. 235 p.
Tamási Áron: Szülőföldem. Révai 1939. 211 p.
Tamási Áron: Hazai tükör. Móra, Bp. 459 p.
Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág. Kritérion, Bukarest, 1983. 298 p.
