Török Sándor

Ünnepi posta

Török Sándor így emlékezik vissza rádiós tevékenységére:

 

„Felszabadulásunk után, a második világháborút követő néhány évben a Rádiónak dolgoztam. 1947-48-ban a már elevenné vált, a külső-belső romjaiból újjászületett Magyar Rádió számára egy egész év minden vasárnap délutánjára szánt műsorsorozatot szerveztem, Ünnepi posta, ez volt a címe. Ötvenkét levél a világ minden tájáról, ötvenkét levél az emberiség legégetőbb, többnyire úgynevezett végső kérdéseiről. Ötvenkét levél az egyes problémák legnevezetesebb – és legjobb indulatú, leghumánusabb – szakembereitől, a prominensektől, a kitűnőektől. S hangsúlyozom: minden előítélet nélkül összeválogatva. Kidolgoztam az  egyes tételeket azzal, hogy ezt én, itt, Európa keletén, most és így látom, s kértem a világ tudósait, íróit, bölcselőit és fizikusokat, hadvezéreket, országok vezetőit, kérdésekre hegyezve ki a tételeket: ő, ott és most, hogyan látja? Beszéljük meg… keresztül-kasul, Keletről, Nyugatról, Északról és Délről, bolsevik ateisták, hivő katolikusok, a reinkarnációról tudó indiaiak… – tisztázzuk a fogalmakat.

Tehát röviden: igyekeztem az éppen vérző sebek közepette, a még füstölgő Európa keletén világankétot összehozni a Magyar Rádióban az emberiség közös nagy kérdéseiről, a legjelesebbekkel, a legértékesebbekkel, véleményt csinálni a négy égtáj felöl. Bízva abban, hogy ezzel a békét szolgáljuk: ez volt a kitűzött cél.

… Hogy kiket vontam bele ebbe a voltaképpen nagyon közös munkába: egyrészt azokat, akiktől különösebb rokonszenvet éreztem, másrészt azokat, akiktől a legértelmesebb és becsületesen megalapozott ellentételeket várhattam.

A legtisztábban igyekeztem összehozni egy-egy kérdéscsoport köré, pl. Marton Andersen Nexö mellé Albert Einsteint, André Siegfriedet, Gandhit, Steinbecket… aztán Upton Sinclert, Lin Jü-tang, Eleanor Roosevelt, az elnök özvegye, Siegrid Undset… Benedetto Crocétől G.B. Shaw-on keresztül Thomas Mannig ívelte át a levelezés a világot.

Aligha véletlen, hogy a sorozatot 6 adás után betiltották.”

 

(Török Sándor: Egy kis kertet szerettem volna. i.m. 82 p.)