Török Sándor „közvetítőnek tartja magát, műveivel közölni kíván, és a festőművész Klee-től származó megállapítást fogadja el iránymutatónak, mely szerint: A művészet feladata nem az, hogy a láthatót ábrázolja, hanem, hogy a láthatatlant láthatóvá tegye.
Ennek a világképnek és művészi hitvallásnak a jegyében mondja az emberről, hogy a „legkisebb isten”, és idézi József Attilát: „Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk. Kövér vánkosokká tömtük fehér szárnyaink.” Amit azonban mi felnőttek, a messzi ősidőből érkezve, az én fejlődés során elfelejtettünk, azt a gyermekek a gyermeki módján még értik.
„A gyermek számára – mondja Török Sándor egy beszélgetésben – az első két - három évben a törpék valóságosan, érzékelhetően léteznek. A gyerekek ekkor még otthonosan mozognak abban az éber, felnőtt-tudattól különböző – mondjuk így: számukra pontosan érzékelhető világban, amelyből a művészet és a mese táplálkozik… Én azért írom a tündéreket és törpéket – folytatja ugyanebben a beszélgetésben –, mert szeretném, ha minél több ember megtarthatná vagy kifejlezthetné a világra magával hozott tudattartamainak teljességét. Egészségesebbek lennénk, ha mozogni tudnánk oda és vissza, ha otthonosak lennénk mindkét világban: a tárgyi valóság és a tündéres-törpés tartalmak világában.”
Török Sándornál tehát a gyermekinek, a mesének konkrét tartalma van, amely része egész írói közvetítői működésének. Számára a mese, Kököjszitől és Bobojszától Csili- Csala varázslón át a Falatkáig ennek a tartalomnak a megközelítése, láthatóvá tétele.”
Horgas Béla. Elhangzott 1978. december 7-én a Magyar Írók Szövetsége Gyermek- és Ifjúsági Irodalmi szakosztályának ülésén. =Könyv és Nevelés, 1979. 2. sz. 49. p.
Előző fejezet:
Homoróddaróc Következő fejezet:
Keresztény Zsidó Szövetség