A béke útonállói
„Mikor ezt a förtelmes háborút elindították a pokol kalauzai, akkor a gonoszság és együgyűség kinevezte ”az igazi népháborúnak”. Ez volt az első bolondító festék, amit képére kentek jó vastagon. Szinte kérkedtek vele, hogy az ezelőtt való emberiség ilyent még nem pipált. Borzasztó szépnek tetszhetett az, hogy most mindenki katona lesz negyven napig, mert akkorra természetesen vége lesz az egész heccnek, és megint beülhetünk az obsitunkkal a kávéházba. Aztán, hogy a negyven nap elmúlt, a háború arcáról az embervér mérge kezdte leenni a festéket, új színeket kellett rá mázolni. Akkor találták ki azt, hogy a háború hallatlanul feljavítja az erkölcsöket. Hogy a háború feltámasztja a nép daliás virtusát… Hogy a háború a züllés féke, amit megmondhatnak a gyermekbíróságok is, s a békében degenerált balzsamos vasfürdője, ami már az ótestamentumban is javalva van. Katedra, szószék, laboratórium, Prohászka püspök és Méhely professzor egyesült erővel bizonyították, hogy a háború nagyszerű természeti törvény, és a sajtó egész Európában úgy beszélt a történelmiségről, mintha a porosz-francia háború óta a történelem munkaszünetet tartott volna. Szinte szégyellte az ember azt a rohadt, piszkos, bűzös, nyomorult békét, amiben azóta élt és hálálkodott a sorsnak, hogy most legalább kortárs lehet.”
Szegedi Napló, 1917. június 3.
=Móra Ferenc: Mementó. Bp. 1967. Magvető 264. p.
Előző fejezet:
Tömörkény István Következő fejezet:
Wlassics Gyula