Móra Ferenc író, újságíró a magyar irodalom kimagasló személyisége. Egy 10 gyerekes szegény családban született Kiskunfélegyházán (II. kép), de a 10 gyerekből mindössze kettő maradt életben. Apja szűcs volt, a család eltartása miatt édesanyjának is dolgoznia kellett. A szegénység ellenére – vagy éppen ezért – a család ápolta a 48-as hagyományokat, lelkesedtek Kossuthért és Petőfiért.
E szellemi légkörben élt és tanult Móra Ferenc.
Már az elemi iskolában kitűnt szorgalmával. 15 évvel idősebb bátyja tanító volt (később költő és néprajztudós), szorgalmazta öccse gimnáziumi tanulmányait. A kiskunfélegyházi iskolában tanult, ahol a diák újságban jelentek meg első írásai. Érdeklődése, szorgalma, önképzőköri aktivitása kiemelte tanulótársai közül. 19 éves korában már rendszeresen jelentek meg versei, írásai álnéven.
20 éves volt, amikor beiratkozott a Pesti Egyetem Természettudományi Karára, ahol földrajztanári oklevelet szerzett. A gyakorlóévet 1901 és 1902 között Felsőlövőn töltötte (III. kép).
A diploma megszerzése után állása természetesen nem volt, de bátya és Wlassics miniszter (IV. kép) segítségével felajánlottak számára egy tollnoki állást a Szegedi Tankerületi Főigazgatóságon, ezt azonban nem fogadta el. 1902-től a Szegedi Napló munkatársa lett, de ezzel párhuzamosan írásait rendszeresen megjelentette – legtöbbször álnéven – a szegedi és a fővárosi lapokban. 1904-től a Somogyi Könyvtár és Múzeum munkatársa, ahol szoros barátságba került Tömörkény Istvánnal, az intézmény igazgatójával. Közben sorra jelentek meg írásai.
Gyermekíróként Pósa Lajos fedezte fel. 1905-től rendszeresen jelentek meg írásai Az Én Újságom (V. kép) című gyermekeknek szóló lapban.
1913-ban jelent meg a Csilicsala Csalavári Csalavér (VI. kép) című ifjúsági regénye, mely egyben a magyarországi feudális viszonyok félelmetes erejű kritikája. Írásai magyarul és idegen nyelven is megjelentek.
A radikális szemléletű Móra élesen elítélte az első világháborút. Rokonszenvezett a Tanácsköztársasággal és annak bukása után a számonkéréstől szegedi barátai mentették meg. Megmentője a szegedi rendőrkapitány, aki lelkes olvasója volt írásainak.
A leginkább íróként ismert Móra Ferenc múzeumőr és eredményes néprajzkutató (VII. kép) is volt.
1917-ben meghalt Tömörkény István. Utódja Móra Ferenc lett, aki ekkor már ismert muzeológus volt.
Közben sorra jelentek meg írásai a budapesti Világ című lapban, majd annak betiltása után a Magyar Hírlapban. Novellái, kisebb írásai mellett ekkor jelentek meg regényei: A festő halála, Ének a búzamezőkről, majd 1932-ben az Aranykoporsó (VII. kép), Kincskereső Kisködömön (VIII. kép).
Műveit nehéz értékelve rangsorolni, mégis megkockáztatjuk, hogy az Aranykoporsó olyan történelmi regény, melyben a romantikát, a történelmi ismereteket, az érzelmeket egyaránt megtaláljuk. Értékei közé tartozik, hogy képet ad a Római Birodalom III. évszázadi történetéhez, az európai kultúrát évszázadokig meghatározó kereszténység elterjedéséhez.
55 éves korában, gyorsan terjedő hasnyálmirigy rákban halt meg.
Felhasznált irodalom:
Balassa Brúnó: Gárdonyi nevelői lelke. =Magyar Középiskola, 1929. 9-10. sz. 147-154.
Barabás György: Megemlékezés Gárdonyi Géza halálának első évfordulóján. =Néptanítók Lapja, 1923. 38-39. sz.. 19-22. p.
Magyar László: Móra Ferenc élete. Bp.
Móra Ferenc: Aranykoporsó. Unikornis Kiadó Bp. 1996. 376 p.
Móra László: Gárdonyi Géza. =Néptanítók Lapja, 1933. 10. sz. 326-330. p.
Mórától Móráig. Összeáll. Megyer Szabolcs. Bp. Tankönyvkiadó, 1979. 400 p.
Vándor Gyula: Móra Ferenc pedagógiai művészete. =Nevelésügyi Szemle, 1942. 49-55. p.
