„Sajnos nem tudok magyarul!” – írta a tanítóképző felvételi vizsgalapjára, 1856-ban az akkor tizennégy éves Staub Móricz – mégis fölvették. A képesítő vizsgát a legmagasabb fokozattal szerezte meg, a négyosztályos iskolák „főtanítója” lett. Ennek ellenére nehezen jutott álláshoz, ilyen költői kérdést tettek föl neki: „Hogyan taníthat gyermek gyermekeket?”
Staub Móricz sorsa és életpályája tehát szabálytalanul indult: svájci és felvidéki német ősöknek Bécs-Sopron-Pozsony háromszögéből származó utóda volt, aki tudatosan vonzódott (talán ellenhatásként a Bach-korszak németesítő politikájával szemben) a befogadó magyar kultúrához. Egyike volt a 19. században a hazai polgárságba harmonikusan beilleszkedő német jövevényeknek, akik a szervezőkészség és szorgalom mellé nyelvtudást és európai civilizációs ismereteket hoztak magukkal.
Staub Móricz (1842-1904) a Budai Főreáliskolában (ma Toldy Gimnázium) kezdte meg tanári pályáját. Eötvös József miniszter támogatásával hamarosan Németországba utazott tanulmányútra (Berlinbe, Bonnba), majd Belgium és Hollandia természetrajzi gyűjteményeit látogatta végig. A természettudományok minden ágában, de különösen a növénytanban akart sokoldalú és elmélyült szakismereteket szerezni. 1872-től a tanárjelöltek gyakorlóiskolájában, a természetrajzi oktatás vezetője lett. „Staub tanár urat” zavarta, hogy a bölcsészkarhoz illeszkedő tanárképzés túlságosan elméleti szemléletű, kevés kapcsolata van az oktatás gyakorlatával, a tanulmányok tárgyával, nem ismeri a szemléltetést. Aktív tanári pályája harminc éve alatt, amelyet a Trefort utcai főgimnáziumban töltött, a biológiatanítás modern gyakorlatának a kidolgozásán fáradozott. (A „botanizálás” ugyan hagyományokra tekintett vissza Magyarországon – tudjuk Csokonaitól, Fazekastól és debreceni barátaiktól –, de rendszeres oktatását és oktatásának módszertani kidolgozását bizalmatlanul szemlélte az egyoldalúan elméleti alapú, korabeli tanárképzés.)
A természettudományok oktatásáról három közleményt is közzé tett (külön a növénytanról, az ásványtanról és a biológiáról), sőt ő fogalmazta meg a hivatalos Tantervi utasítás alapszövegét is. De mindezzel egyenértékű fontosságú, hogy részt vett az Országos Tanszermúzeum létrehozásában, majd igazgatója lett ennek a gyakorlati útmutatást és módszertani segítséget egyaránt nyújtó intézménynek. A tanszerkiállítások 1885 és 1891 között az ismeretterjesztés, az oktatási eszközhasználat és az iskolafejlesztés követendő irányát egyaránt megmutatták. 1896-ban, a Millennium alkalmából, egy magyar középiskola teljes tárgyi felszerelését állította össze Staub Móricz, amelyet a Képek Magyarország geológiai múltjából és jelenéből című (saját) gyűjteménnyel egészített ki.
Elképesztő munkabírását sok olyan területen is hasznosította, amelyek közelebbről vagy távolabbról kapcsolódtak a természettudományok oktatásához, vagy legalább megismertetéséhez. A Katolikus Legényegyletben 1871 és 1874 között 42 természettudományos előadást tartott, nagyrészt Budapesten élő, de vidéki parasztfiatalok számára. Staub Móricz szervezte az első középiskolai tanulmányi kirándulásokat, amelyeket a francia „caravane scolaire” mintájára honosított meg Magyarországon. Idézzük föl gondolatébresztő érvelését: „Szeretheti-e a gyermek anyját, kit sohasem látott, kit nem ismer? Szeretheti-e az ifjú hazáját, ki annak népét, földjét, szépségét nem ismeri?” Az első kirándulást (karavánutat) Selmecbányára és környékére vezette, 3 tanár és 24 diák vett rajta részt. De volt, amikor más praktikus cél vezette: a fiatalkorú bűnözők továbbképzését éveken keresztül, mint az Országos Rabsegélyező Egylet jegyzője támogatta előadásaival, amelyek a szabaduló fiatalokat segítették a társadalmi beilleszkedésben.
Tudományos vizsgálódásaiban is a növénytan gyakorlati hasznosításának az igénye vezette: térképet készített különböző magyarországi területek melegösszegéről és 17 fás növény virágzásának idejéről (a legdélebbi Fiume és a legészakabbi Árvaváralja növényeinek virágzása között 45 nap időeltérés van) – térképét 1881-ben a velencei nemzetközi földrajzi kongresszus éremmel tüntette ki. Fő érdeklődési területe azonban a letűnt geológiai korok növényvilágába vezetett, közöttük kereste a kapcsolatot és a magyarázatot a mai növényvilág éghajlati és elterjedési viszonyaihoz. Kutatásokat végzett az ipolytarnóci megkövesedett fenyőóriások között, és a Székelyföld fosszilis flórájának a teljes feldolgozását tervezte – ez utóbbi szándékának csak az előmunkálatai valósultak meg. Az 1890-es években a hazai tőzegkutató bizottság munkájában vett részt, a tőzegértékesítést külföldön is tanulmányozta, a munka eredményeit összegező térképe megjelent a Földtani Közlönyben.
Tudományos kutató munkáit a századforduló évtizedében a Magyar Királyi Földtani Intézet támogatta. Staub Móricz 174 magyarországi lelőhelyről tízezernél több növénykövületet és kövületfa csiszolatot gyűjtött össze és vett leltárba, külföldről 460-at. A gyűjtemény legértékesebb darabjait az intézet új, Stefánia úti palotájában tették közszemlére, 1900 tavaszán, maga a Budapestre látogató király is megtekintette a kiállítást. Akadémiai értekezése magyar és német nyelven is megjelent, szerzőjének akadémiai tagságot eredményezett, sőt, több őskori kövület viseli Staub Móricz nevét. Lankadatlan munkássága és kutatói tevékenysége csúcsán, 1904-ben, hatvankét éves korában, váratlanul hunyt el.
Sokoldalú munkásságát egészítsük ki még néhány adalékkal, amelyek az oktatás és a kutatás valamint a természettudományok kapcsolatáról vallanak. Másfél évtizeden át szerkesztette a Földtani Közlönyt, egész tudományágak külföldi szakirodalma az ő ismertetésében és fordításában került be a magyarországi tudományos köztudatba. Tagja volt a Balatoni Bizottságnak (amely a Magyar Földrajzi Társaság keretében működött), a növényvilág és az időjárás kapcsolatának a törvényszerűségeit (fitofenológia) vizsgálta ebben a térségben. Kutatásaival és előadásaival részt vállalt az 1880-as években a filoxéra elleni küzdelemben. 1893-tól részt vett az ezredéves országos kiállítás előkészítésében. Tevékenyen működött közre a magyarországi turizmus életre keltésében és megszervezésében, a Magyar Turista Egyesület egyik megalakítója volt, részt vett u.n. „kutató kirándulások” rendezésében, amelyek addig turisztikailag ismeretlen térségek feltárását szolgálták.
1903-ban, alig egy évvel halála előtt, még arról tartott előadást, Miképpen támogathatja a szülői ház az iskola természetrajzi oktatását? A gimnázium szülői értekezletén tartott előadáson elsősorban a szemléltetésről szól Staub Móricz, a diákok és a természet közvetlen és harmonikus kapcsolatáról, a helyszíni tapasztalás értékéről, amely tudományosan is célravezetőbb, mint a tankönyv búvárlása, emberileg-személyesen pedig akár életre szóló élményt jelenthet a fiataloknak. Ugyanakkor óva int, hogy a gyakorlatlan diáknép élő állatok gyűjtésére és preparálására vállalkozzék, maradjon meg inkább a növényvilág lelkes barátjának!
(Staub Móricz. Az élet- és pályarajzot írta, a szövegeket válogatta Rátótiné Görög Ágnes. Bp. 2008, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. 90 oldal. Tudós tanárok – Tanár tudósok. Sorozatszerkesztő Jáki László.)